Szamos, 1914. március (46. évfolyam, 49-73. szám)
1914-03-15 / 61. szám
t I XLVI. évfolyam. Szatmár, 1914. 61. szám. Március idusán. (F. Gy.) Az idő halad a maga rendes utján megállás nélkül, nem törődve azon eseményekkel, melyek benne lejátszódnak. Egyszer történt meg, hogy megállóit kevés vártatásra, midőn Józsué Gibeon felett megállitá a napot. De ez sem egyéb egy szent legendánál, a mi azóta sem történt meg soha — és nem is fog megtörténni soha többé. Az időnek haladnia kell, hogy eltemesse a benne lejátszódott szomorú emlékű gyászos eseményeket, és hogy a múltakból átvigye a jövőbe..Mindazon nagyszabású esem nyék buzditó, lelkesítő és éltető emiékeit, melyek az emberiség életében mintegy uj korszakok alkotására voltak hivatva, hogy azokból okulva, hova-tovább mindig a tökéletesedés felé törekedjünk minden irányban. Ilyen nevezetes, — sőt rendkivül nagy fontosságú esemény játszódott le a magyar nemzet életében 1848 március hó 15-én. Mert e napon született Magyarország uj életre, szakítva a múltnak azon ósdi rendszerével, mi fejlődésének, nagygyá, hatalmassá tételének útját állta. E napon rázta le azon békókat, melyek testét és lelkét egyaránt bilincsekbe verve, teljesen elzsibbasztotta, fejlődésre, haladásra teljesen képtelenné tette, mig kívül rajta a nagy világ mindenfelé csakúgy hemzsegett az újításoktól, a halad istól, az átalakítástól duzzadó erővel működött, csak éppen a magyar nemzet lett maradásra kárhoztatva, hogy nyögjön a négyszázados átok terhe alatt. De ennek is végének kellett lennie. És ebben nagyon megkönnyítette helyzetünket az a szerencsés körülmény, hogy nemcsak mi nyögtünk a rabszolgaság átka alatt, nemcsak mi bókótlen- kedhettünk az elnyomatás irtózatos terhe alatt:. hanem általában véve a vén Európának minden nemzete, a mi hatás nélkül nem maradhatott. Utóvégre az általános békétlenség — általános vágyat ébresztett az emberekben a jobblét, — a szabadság iránti törekvés, mert hiszen az ember szabadakaratra, nem pedig rabszolga, ságra teremtetett. E teremtette meg és tette neveze- zetessé 1848-at — amikor Európán az északi saroktól a déli sarokig végig surrant a szabadság éltető szellője, a mi a rothadt, bűzös rendszert általában véve átalakította, illetve elseperte, hogy helyét haladásra képes rendszer váltsa fel, a mi általános nagy rázkódtatás nélkül nem történhetett meg. De meglett a fényes eredménye, t. i. minden irányban szabad fejlődés, mit csakis az ósdi rendszer megváltoztatása, illetve eltörlése, a gondolat szabad közlése, a vallás egyenjogositásának biztosítása, a szabadság, egyenlőség, testvériségnek életbeléptetése — és a többi nyűgök eltávolításával lehetett teljesen elszüntetni. Ezek azok a nagy vívmányok, melyek az embereket a közös cél elérésére közelebb hozzák egymáshoz. Ezeknek köszönheti a magyar nemzet azt a nagyszerű fejlődését, a világversenyben való életképességét, amit bámulatosan elért. Ezek ragadnák folytonosan tovább is a fejlődés, a felvirágozás utján, ha vezérlő fórfiaink közt nem dúlna az az átkozott egyenetlenség, a mit a költő nagyon sajnosán következőleg jellemzett: „Átok íogta meg a magyart, Mert ez együtt soha nem tart.“ Sajnos, hogy a magyar nemzetnek olyan régi keletű nyavalyája ez, hogy századokkal visszahatolva is alig tudnánk ennek keletét megtalálni. Az átkos önzés mindig felé közeledett a boldogító közérdeknek. S valóban csak csodálkozni lehet rajta, hogy annyira is tudtunk haladni, mint amennyire haladtunk. Pedig haladnunk kell, ha háttérbe nem akarunk szorulni. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha felhagyva az átkos torzsalkodással — vállt-vállhoz vetve törekszünk a közös cél — a nemzet valódi felvirágoztatására. E célból óhajtva óhajtjuk, hogy a közös egyetértés szelleme, lelke hassa át minden igaz hazafinak kebelét : mert csak igy érhetjük el, hogy a 48-as eszmék valósággal diadalra jussanak. Csak igy érhetjük meg, hogy mint szabad honnak szabad fiai örömmel szemlélhetjük azt a boldogságot, mit erősödő, virágzó és hatalmasodó nemzeti életünk adhat meg csak. A hét politikai mérlege. A park- mooti hót tanulságait összefoglalva, a politikai körök a kormány javára látják ala kuloi i nnak mérlegét. A politikai gyűlölködés keveróire, kik között az el enzéki sajtó éppen a román ügyben lege öl járt, valósággal zuhanásszerű kudarcot hoztak az utolsó képviselőházi napok. 15 nap előtt még világraszóló hazaárulásnak volt ki kiáltva, arról Apponyi, Bethlen, Dósy és a többiek már oly tárgyilagos és higgadt hangon beszéltek és vitatkoztak, mely bár c ak közvetve, valóságos elismerését jelentette annak, hogy milyen komoly állam politikai fontosságú volt Tisza István grófnak a rommokkal való megbeszélése. Az utolsó hónapok politikai kavarodásában ez volt a bár be nem valiott, de határozott megcáfolása az ellenzéki sajtórák. Az ellenzék vezérféri'iai részéről és egyúttal első biztató jele parlamenti állapotaink normális mederbeterelésónek. Emellett szól különben az is, hogy az ellenzéki pártok mindinkább szépen lecsúsznak az uj házszabály ellen hirdetett edenállásukról, hiába fogadkoztak, hogy az uj házszabály alatt sem nem szavaznak, sem annak rendelkezéseit egyébként sem respektálják. Részt vettek a n oimáiD szavazásban, az elnökség ellen benyújtott bizalmatlansági indítványnál és a személyes kérdések tekintetében is elhagyták a rezisztencia álláspontját, aminek bizonyítéka, egyebek közt, hogy Rakovszky István tegnap személye sen kérte az engedélyt Beöthy Pál elnöktői sürgős interpellációjához, mely engedéllyel azután élt is. Ä csengeti járásbíróság Aggé. Közérdekű kérdés a személyeskedés Vágányéi*. Szatmár, március 14. Igen tisztelt Szerkesztő ur 1 Megtámadtak a saját személyemben azért, mert Szatmár mellett emeltem szót. Jól tudom azt, hogy a Szamos épp olyan Szatm árpárti, mint a Szatmármegyei Est, azonban arra való tekintettel, hogy vannak egyesek, kik a Szamosból csupán azt olvasták, hogy minden alap nélküli azon akcióm, hogy a szatmári járásbíróság osztatlan maradjon, engedje meg, hogy jelen soraimnak helyt kérek b. lapjokban, hogy igy a kérdés más oldalról is megvilágítást nyerjen. Mindenekelőtt a csengeri cikkíró ur cikkének személyeskedő részeit legerélyesebben visszautasítom, mindennemű személyeskedésnek ellensége vagyok, kiváltkép akkor, ha közügyről van szó. A szubjektivizmus nagyon szép a költészetben és a szépirodalomban, azonban a közgazdasági élet kérdéseiben, amilyennek alulírott a csengeri járásbíróság ügyét tekintem, nem lehet helye. Különösen és legerólyesebben tiltakoznom kell a cikk azon része ellen, mely soraimban osztály- és felekezet- ellenes tendenciát lát. Én az embereket nem vallásuk, születésük, származásuk és foglalkozásuk szerint ítélem meg, hanem azon közgazdasági érték alapján, melyet az általuk teljesített munka képvisel Egyébként pedig legyen szabad következő érveimet előadnom a csengeri járásbíróság fel nem állítása mellett. Egy járásbíróság felállítása tetemes költséggel, fentartása pedig sok kiadással jár. Ennélfogva uj járásbiróság Március VASÁRNAP Oooli Lapuul mai száma 14 oldal
