Szamos, 1914. február (46. évfolyam, 26-48. szám)
1914-02-14 / 36. szám
2. oldal. SZAMOS (1913. február 14.) 36. szám. házmegye határa Nagykoles, Amae és Szatmárzsadány irányában lett megállapítva, Szatmárhegy mint ezen a határon kívül eső terület, természetszerűleg az uj egyházmegye kötelékéből kimaradt, mert egyházilag sem a rém. kath, sem a gör. katholikusok részéről nem voit Szatmár városhoz csatolva eddigelé sem 2. Szatmárhegyen az 1910. évi nép számlálás 641 gör. kath. hívőt talált, akik közül 326 vallotta magát magyar anyanyelvűnek, mig a többiek között 124 volt olyan, aki nem tud magyarul. A szomszédos Erdődön ugyancsak az 1910. évi népszámlálás 921 gör, kath. vallásu lakost talált, akik közölt 789 vallotta magát magyar anyanyelvűnek, mig a többiek között csak 94 volt olyan, aki magyarul nem tud. E két szomszédos helynek gör. kath. magyarsága már a természetes fekvésnél fogva is egymásra van utalva és ha össze fognának, helyes vezetés és a más vallásu magyarság testvéri érdeklődése mellett a siker reményével vehetnék fel a küzdelmet abban az irányban, hogy a nagyváradi oláh püspökség kötelékéből kiválva, az uj egyházmegye területéhez csatoltassanak. Megadta erre az alapot és alkalmat az oláh püspökök eljárása, akik az uj egyházmegye revízióját erőszako ják. E.t az alkalmat felhasználhatnák és fel kellene használniok azoknak a gör. kath. vallásu magyaroknak, tehát a szatmárhegyi és erdődi gör. kath. magyaroknak is, akik az oláh egyházmegyékben eddig földrajzi helyzetüknél fogva visszamaradtak. 3. Ugyanilyen viszonyok között van Nagybányán 2.284, — Felsőbányán 1.007, — Kapnikbányán 420, — lUasznabólteken 316, — Hiripen 295, — Avasujvároson 245, — Szinórváralján 235, — Krasznaszentmiklóson 297 gör. kath. magyar lakos, akik templomaikban soha magyar szót nem hallanak és magyar anyanyelvűk dacára és a magyar társadalom szégyenére ki vannak szolgáltatva az oláh egyházi hatóságok nemzetiségi sovinizmusának és terrorizmusának. 4. A Szamos febr. 7 iki közleményének alcime a szatmárhegyi magyar románság sérelmét emiiti. Magyar- románság, mi ez ? Nézetem szerint, fából vaskarika. Tudom én, hogy ezzel a cikkíró, kinek hazafias felbuzdulását dicsérettel ki kell emelnem, azt akarta mondani, hogy a szatmárhegyi gör. kath. magyarokat sérelem érte. De, ha ezt akarta mondani, miért nem irta igy és miért nevezte a gör. kath. vallást román vallásnak ? Ez egy végzetes társadalmi előítélet. Hogyan várhatja aztán valaki, hogy az egyszerű gör. kath. vallásu köznépben a magyar nemzeti öntudat kifejlődjék, ha őt vallása révén oláhnak nevezi a papja is, a tanítója is, a szolgabirája is és még a vele rokonszen vesen foglalkozó helyi sajtó is. Ez az oka annak, hogy Szamosdobon, Kismajtényban magyarul beszélő, magyarul érző emberek kiverték a magyar püspök megbízottját, mert kálvinistának nézték magyarsága miatt. 5. A görög katholikus magyarok országos bizottsága és annak élén Szabó Jenő főrendiházi tag egyforma melegség gél és egyenlő szeretettel karolta fel és védte meg tehetsége szerint minden gör. kath. magyar egyházközség érdekét, tehát Szatmárhegyről sem feledkezett meg. Bizonyítja ezt az, hogy érdeklődésük alapján az Országos Magyar Szövetség már 1912. évi, most ismét 1914. évi közgyűlésének határozatában Szatmárhegyet ama községek sorában emiiti fel, amelyeket az uj egyházmegye számára reklamál. To vábbá az országos bizottság Szabó Jenő elnöklete alatt az uj püspökség revíziója ügyében illetékes helyeken felszólamlással élvén, Szatmárhegyet újabban is kifejezetten figyelembe ajánlotta és az oláh püspöki hatóság alól való mentósitésót kérelmezte. 6. Egy mindenesetre még nem tör tént meg. Szatmárnémeti város törvényhatósága és Szatmár vármegye közönsége, bár az oláhok részéről erőszakosan köve telt revizió őket közvetlenül érinti, e kérdésben érdeklődésének semmi jelét sem adta. A helyi közvélemény, a helyi érdekeltség színvallása még nem történt meg. Ennek kellene mielőbb megtörténni, legalább most már a 12. órához egészen közel, hogy a nemzetiségi részről terrorizált, a vallásos kötelék által feszélyezett, mig jóbarátaink részéről is oláhnak csúfolt gör. kath. magyarságban meg tudjon érlelődni a magyar nemzeti öntudat, hogy követelje magyar anyanyelvét nemcsak a minden napi életben, hanem templomában isE sorok szives közlését tisztelettel kéri a Szamos régi ismerőse, Melles Emil, budapesti g. k. apátpló János. A helyreigazítás egyes pontjaira a következőkben reflektálunk: El kell ismerni, hogy a püspöki megyék beosztásánál elsősorban és eleddig a topográfia fekvés volt az irányadó. — De tény ezzel szemben az is, hogy a hajdú- dorogi püspökség nem területi, hanem nyelvi szempontból kívánta egybekapcsolni a hívőket. A nyelvi szempontnak a szatmárhe gyi gör. kath. paróchia megfelelt. A nyilatkozat is elismeri, hiszen 326 magyar anyanyelvű állott 1910 ben 124 román anyanyelvűvel szemben Az apátpióbános ur által pedig különösen hangsúlyozott területi szempont a szatmárhegyi paróchiának csalhatatlan pro- tektora kellett volna, hogy legyen. Szat márhegy Szatmár városával egy közigazgatási egészet képez, tehát elsősorban predesztinálva volt arra, hogy a szatmári gör. kath. egyházak püspökét, a hajdudorogit vallhassa ő is püspökének. A szatmárhegyi görög katholikusok magyarsága, valamint a Szatmárhegynek közvetlenül Szatmárhoz való tartozása olyan két feltűnően szembeötlő valóság, amit a magyar püspökséget szervező illetékeseknek legfeljebb ha tévedésből elnézni volt szabad. A bajdudorogi püspökség kerületéből a szatmárhegyi paróchiát a fentiek dacára azonban kihagyni . . . ? ! Ez már bűn lett volna. Pedig a nyilatkozat azt állítja, hogy a szatmárhegyi paróchiát a szervezők nem felejtették ki, a szatmárhegyi paróchiát a szervezők kihagyták a bajdudorogi püspök megyéjéből. Próbáljunk egy kis elienbi'Onyitást. Mit is mond egyik helyén a nyilatkozat ? „Az „Országos Magyar Szövetség“ már 1913. évi, most ismét 1914. évi közgyűlésének határozatában Szatmárhegyet ama községek sorában emiiti fel, amelye két az uj egyházmegye számára reklamál. Továbbá a „Görög katholikus magyarok országos bizottsága“ az uj püspökség revíziója ügyében illetékes helyeken felszólamlással élvén, Szatmárhegyet újabban és kifejezetten figyelembe ajánlotta.“ Tehát a szatmárhegyi paróchia ügye külön kifejezett figyelembe ajánlást érdé mel, amely tény világos bizonysága annak, hogy a szatmárhegyi paróchia 'kifelejtése, azaz kihagyása, vagy hogy is mondjam csak, topográfia fe ivésónek betudandó kivülrekedése még sem lehetett olyan egyszerű és magától értetendő megtörtént va lami, mint az a körülmény, hogy Kapnik- bánya, Hirip avagy Avasuj város sem csatoltatok, hívőinek túlnyomó magyarsága dacára, a hajdudorogi püspökség megyéjébe. Aztán meg, miért emelik ki éppen a szatmárhegyi gör. katholikusok sérelmét úgy a fenti bizottságok, mint Aradi Vik tor, a nemzetiségi kérdésről írott nagy feltűnést keltett tanulmánya, mikor topográfia fekvésük okából — a nyilatkozat szerint — Kra8znaszentmiklóst vagy Szinyór- váralját a szatmárhegyi magyar gör. katolikusokkal egyfontosságu sérelem érte. A felelet egyszerű: Mert Szatmárhegy nem maradt ki a hajdudorogi püs- pökség megyéjéből, mert Szatmárhegyet lehetetlen volt kihagyni az uj püspökség kerületéből, Szatmárhegyet csak kifelejtette a feledékenység. Ezt a kifelejtésí, a kifelejtett Szatmárhegy ügyét, a szatmárhegyi magyar románság, vagy ha ezen fordul meg, a szatmárhegyi gör. katholikus magyarság sérelmét bátorkodta szerényen kommentálni a minapi riport. Felszínre vetette a kérdést, még pedig azért, hogy a helyi elfásult és min denbe beletörődött közvéleményt és főként e külön és mégis közös érdek képviselőit „a tizenkettedik órához egészen közel“ szint- vallásra bírja, anélkül azonban, hogy a szatmárhegyi gör. katholikusokat akár románoknak, akár oláhoknak „csúfolni“ akarta volna. Mert a nyilatkozat azon panasza, hogy a múlt riport alcímének „magyar-románság kitételét nemzetiségi antipathia, „egy végzetes társadalmi előítélet“ diktálta volna, meg nem áll. Mi i t Szatmáron, kivétel csak szabályt erősít, nem ismerjük a nemzetiségi harcot. Mi még nem tudunk nemzetiségi csipkedések terminus techni kusai között distingválni és a Jászi Oszkár, az Aradi Viktor elméleteinek bibliájában lapozgatva, valószínűleg nem is lesz szükségünk arra, hogy e kicsinyes szőr- szálkasogatás tudományába belekontárkod junk, ha csak . . . Hacsak a revizió alkalmával az ilyen szatmárhegyi paróchiáink tévedésből vagy mulasztásból ismét ki nem hagyatnak, vagy ami végeredményében csak egyre megy, ismét ki nem feiejtődnek. Halász Sándor. A tisztelendő urak és a bakiéi1. & BorzoVa-hidi Verekedés a törvényszéken. Uj tarjuk kihallgatását rendelték el. — A Szamos tudósítójától. 1— Szatmár, február 13. Annak idején az egész ország sajtóját bejárta az a hir, hogy a szatmármegyei Kővárhosszufalu község határában két görög katholikus papnövendék egy vasúti baktert, aki őket nem akarta a vasúti hídon átengedni, összevert. Az ügyészség ható ág elleni erőszak miatt vádat emelt a verekedő papjelöltek ellen s igy került ma a botrányos ügy a törvényszék elé. Marosán Patrícius és Ölen a János vádlott papnövendékek elmondták, hogy a múlt év őszén Kővárhosszufalu határában sétáltak az országúton. Egy helyen azonban, közel a kővárfalui vasúti állomáshoz, a viz elmosta a Berzova patakra épített hidat és ezért feitértek a vasúti töltésre, úgy gondolván, hogy a vasúti hídon átkelnek és ismét letérnek az országúira. A vasúti hídnál azonban találkoztak Szabó János vasúti őrrel, aki tudomásukra adta,“ hogy a vasúti hid nem gyalogjáró és azon nemcsak az ur szolgáit, hanem azt sem engedi keresztül akiket, a reveren dás urak szolgálnak. A két fiatal papjelölt azonban — miután az átkelésre más mód nem volt — mindenáron keresztül akart menni a hídon és azért néhány kenetteljes szó kíséretében tudomására adták az erélyes baktemek, hogy ha őket nem ereszti keresztül, úgy gunyástól együtt megfürösztik a Borzova vizében.
