Szamos, 1914. február (46. évfolyam, 26-48. szám)

1914-02-22 / 43. szám

(1914 február 22. 43. szám.) SZAMOS 7. oldal. Mikor a leányok vízért mennek. Bocsi Eszter, aki a Hunyadi utca 16 ik számú házban lakik, tegnap délután vízért ment a kútra. Mikor a kútról vis9zafe'é tartott, beszaladt egy piDnatra valamelyik1 ismerőséhez és u két kanna vizet az ajtóban hagyla. Amint aztán a látogatás véget ért, Hunyady utcai lakására szándékozott a leányzó visszamenni. A korsóknak azon­ban hült helyét le te. A gyanúja Marosán Erzsire irányult, aki régi haragosa Bocsi Eszternek és aki gúnyosan mosolyogva, a kapuban állott. Bócsi Eszter rátámadt ha­ragosára, hogy adja vissza neki a korsóit, mire az becsületsórtó, trágár kifejezésekkel illette és többször arcul ütötte. Az ügvet ilyképpen a lovagiasság szabályai szerint be is fejezték volna a leányzók, csakhogy a korsók, ez éppen a bökkenő, mindezideig nem kerültek elő. Lopkodjak a kerítést. Klein József Ujmajoii lakós paua-zt tett a esendőm gén, hogy a kerítése léceit isme.etlen tettesek apródonként élemelik. A nyomozás megál­lapította, hogy a kerítés léceit Radvánszki József és kőt fia hurcolják széjjel. A ket­tesek azzal védekeztek, hogy fára pénzük nem volt és hogy 10 tagú csa'ádjuk meg ne fagyjon, kénytelenek voltak a szomszéd juk kerítését e lopni. így néz ki a sz gé- nyek tele Szatmári n. A román királynő dalának magyar fordítása. Azon alkalommal, hogy Medveczky Klárika a mai evangélikus estélyen Carmen Sylva, a román királynő legújabb dalát fogja énekelni, közreadjuk e dal magyar fordítását, mely Szabados Ede ref. főgimnáziumi tanár mesteri műve. A CZIPÉSZ DALA. Kezemben bőrdarabka S egy karcsú kaptafa, Egy kis lábac ;ka siklik A kaptafán tova. E rózsapiros ujjú Csodás kicsinyke láb -, • af, Ebben táncol a bálban Mit oly régóta várt. Miként ha szárnyra kelve A termen átlebeg, Léptét még meg se látják A bámuló szemek. Mindenki érte lángol A tánc szilaj hevén S igy szól: Bár volna ez a kis láb S gazdája is enyém. S hogy oly nagyon kivánják Még megsegítem őt: Remegve ölelem meg A kis üres cipőt. A Zoltán-féle csukamájolaj azért ör­vend oly nagy elterjedésnek, mert tápereje igen nagy s a gyermekek valamint felnőttek szívese.í veszik be. Páratlan gyermekbeteg­ségek megelőzésére, mert a gyermekek erejét és ellentálló képességét növeli. Üvegje 2 kor. Zoltán B. gyógyszertárában Budapesten és a gyógyszertárak ban. Bútorcsarnok szövetkezet, Budapest, VIII., Üllői ut 18. és József-körut 28. Magyar iparművészek eredeti tervei alapján készült, modern bútorok és teljes lakberendezések. Az ország legrégibb és legnagyobb lakásberen­dező szövetkezete, fennáll a budapesti asztalos ipartestület védnöksége alatt két évtizede, állandó kiállítása 120 mintaszobával a főváros elsőrangú látványossága. Csarnokai nyitva reSgel 8 órától esti 8 óráig. Ny i ittér, E rovatban közlőitekért nem felelős a szerk BETÖRT a kirakatom I igy csak üzletemben mutathatom be — minden vételkényszer nélkül — a t. hölgyközönségnek a legújabb Brokat-, charmőz- és kreppujdonságokat. Spitz Béla. A szép aréz a szél és hidegtől csúnya lesz, a legjobb felpattog- zott, vörös bazárdás, durva bőr ellen a nem zsíros arc- Xk crém világhírű a bőr és szépségápolásban Kombella Egy Ms riet meglepő. Doboza 30 fillér 80. 'illér és 1 korona 50 fillér. Ehhez Kombella szappan a világ leg­enyhébb szappana. Darabja 70 fillér. Továbbá Kombella nátha crém 40 fill. Fogcrém 40 fill. Lábizzadás crém 50 fillér. Uj Kombella Schampion-tojis- Egy tojás 2 fejmosáshoz 30 fillér. Kombella készítmények Szatmáron B FÓd y Béla drogériájában kaphaték. Az erdődi kir. jbiróság, mint tkvi hatáság. A tkvi hatóság az árverésnek Közép- homorúd községházánál való megtartására 1914. évi március 17. napjának d. e. 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlant a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb árban eladni nem lehet. 2. Az árverezni szándékozók tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát kész­pénzben, vagy az 1881. LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék- képes értékpapírban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges elhelyezéséről kiállított letéti elismervényt kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. Erdőd, 1914 január hó 18-áu. Legeza József s. k. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül: MAROSÁN ENDRE kir. jb. tk. kiadó. 330-1913. vhrsz. 256 — 1914. tksz. ArVírisi hirdetmény h fíltítcUK HiVenata. Dr. Nagy Sándor erdődi ügyvéd által képviselt Satmári Gazdasági és Iparbank r.-t. végrehajtatónak özv. Szeremi Jánosné szül. Tatár Mária úgyis mint kisk. Szeremi Flóra és János t. és t. gyámja középbomoródi lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehaj­tási ügyében a tkvi hatóság a végi ehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t.-c. 176. § a értelmében elrendeli az újabb árverést 2150 kor. tőkekövetelés, < nnek 1912. évi január hó 25.napjától járó 8 százalék kamata, 152 kor. 60 fill, eddig megállapított per és végre­hajtási és az árverési kérvényért ezúttal meg­állapított 47 kor. 70 fillér költség, s jár. be­hajtása végett a szatmári kir. törvényszék s az erdődi kir. járásbíróság területén levő Kö- zéphomoród községben és auhak határában fokvő: a közóphomoródi 14 $z. betétben A I. 1 — 5., 7—25. soroz, alatt 107, 359, 360, 381, 435, 55’, 637, 706, 812, 876, 1007, 1008,1422, 1423, 1632/!, 1633, 1634/1, 1646, 2150, 2254, 2258, 2259, 2267, 2268. hrsz. alatt foglalt in gatlanra 2005 korona kikiáltási árban az özv. Szeremi Jánosné Tatár Mária javára bekebe­lezett haszonélvezeti jog sérelme nélkül az u. o. A. I 1. sorsz. 931. hrsz. alatti ingatlanra 14 kor. kikiáltási árban az özv. Szeremi,Já­nosné Tatá” Mária javára bekebelezett haszon­élvezeti jog sérelme nélkül, a 15. sz. betétben A I. 1 —19. sorsz. 21—24, 27—29. sorsz. 566, 576, 629, 693/1, 698 1285,"1286, 1287, 1288, 1289, 1290, 1627/1, 1856, 1857, 1871/i, 1871/2, 1924, 2002, 2003,2207/1,2207/2, 2208/1,2208 2, 2536, 2537, 2538. hrsz. alatt foglelt ingatlanra 479 korona kikiáltási árban az özv. Szeremi Jánosné Tatár Mária javára bekebelezett ha- szouélvezeti jog sérelme nélkül. Egyben kimondja a bíróság, hogy amennyiben a fenti ingatlanok a haszonélve­zeti jog fei- tartása, mellett oly árban adatná­nak el, moiyek az azokat megelőző s a 14. és 15. sz. betéti ingatlanokra nézve 5000 koro­nában megállapított tehertételek fedezéséi e elegendő nem volna, az árverés nyomban hatálytalanná válik s az ingatlanok ugyana­zon határnapon a haszonélvezeti jog fentar- tása nélkül fognak eladatni. Árverési hirdetmény. Alulírott bir. végrehajtó az 1881. évi LX. te. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a budapesti VI. kér. kir. járásbíróság­nak 1913. évi V. 41269/2. számú végzése kö­vetkeztében dr. Radocza János ügyvéd által képviselt Kühne Mez. gépgyár r.-t. javára 179 fcor. 60 fill, s jár. erejéig 1913. évi nov. hó 6-áu foganatosított kielégítési végrehajtás ut­ján le- és felülfoglalt és 2500 koronára becsült következő ingóságok u. m. gőzkazán nyilvá­nos árverésen eladatnak. Mely árverésnek az erdődi kir. jbiróság 1913. évi V. 300. sz. végzése folytán 179 kor. 60 fill, tőkekövetelés, ennek 1913. évi aug hó 13. napjától járó 5 százalék kamatai, és eddig összesen 112 koronában biróiiag már megál­lapított költségek erejéig Királydaróczon, adós lakásán leendő megtartására 1914. évi február 24-ik napjának délelőtti I! órája batáridőül kitüzetik és ahhoz a venni szán­dékozók ezennel oly megjegyzéssel hivat­nak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-o. 107. és 108. §§-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén beesáron alul is el fognak adatni. AmonDyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglalták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XLI. t.-cz. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Erdőd, 1914 február 9. Czech Aladár kir. bir. végrehajtó. Á „HUNGÁRIAm fehérnemű tisztító-intézet elsőrendű munkát készit (fényes ing, gallér és kézelő). Hiány nincs I Felvételi hely: Petőfi-köz (dr. == Frieder-ház). ■ -■ Tisztelettel Botos Gyula. m isi ELADÓ TÉGLA, j Dr. Muhi-féle gyártelepen I-ső rangu tégla 28 tor. mm Megrendelhető: a Szatmári Banknál. 3 r J IE=5E ---=^ 0 Fr=~IE==^SSBE

Next

/
Thumbnails
Contents