Szamos, 1913. november (45. évfolyam, 252-276. szám)
1913-11-15 / 263. szám
(1913 novembar 15.) 263. szám. S Z Á M O S 3. oldal. már elsajátított zenetudomány művelésére alkalmat adó egyesület. Éppen ezért a lehető leghelyesebb, ha a régi egyesület alakúi át sdmfónikus egyesületté. c&z anyagi feltételek. A szakértők véleménye szerint nem felel meg a célnak a Szamos tegnapi cik- cének azon ideája, hogy a szimfónikus egyesület céljaira nyújtandó segélyt a város, a Zeneiskola és az Iparos Otthon adják. Szaímár városa 4800 korona évi segélyt ad a Zeneiskolának, 1200 koronát fizet a szabadkai katonazenekar térzenéi ért. Összesen tehát 6000 korona és a zeneiskola helyiségeinek évi haszna az az , összeg, amelyet a város a zene céljaira áldoz. Hogy egyebet ne is emlitsünk, Brassó városa 48,000 koronát költ évente a zenekara fenntartására. Éppen ezért annak a véleményüknek adtak némelyek munkatársunk előtt kifejezést, hogy szubvencionálja csak egyedül a város a szimfónikus egyesületet. Adja meg a város a kérendő ezerkétszáz koronát és Így eléri az egyesület azt, hogy nem lesz nyomorult pár száz koronáért sem az Iparos Otthonnak, sem a zeneiskolának k tartottja, alárendeltje. A zeneiskola szubveacióképpen bo csásson az egyesület rendelkezésére próbatermet, hangszereket és ennek fejében az egyesület kötelezi magát arr., hogy a zeneiskola egy hangversenyén kísérőképpen közreműködik. Az Iparos Otthon pedig bocsássa rende.kezesére dísztermét, aminek fejében, mondjuk, a szezon tizenkét hangversenye közül kettőnek a bevétele az Iparos Otthont illeti. f Ellenkező esetben — ha tudniillik a városon kivül a zeneiskola és az Iparos Otthon is segélyeznék az egyesületet — kénytelen volaa az egyesület úgy az Iparos Otthon, mint a zeneisko'a folytonos kéréseinek eleget tenni, ami egyrészt ko moly stúdiumra szánt idejéből sokat elvesz, másrészt a céljával és rendeltetésével ellenkezik, rangjának meg nem felel. Amint az előjelekből Ítéljük, a de cemberi közgyűlésen eleget tesz a város a jogos kérelemnek. Itt az ideje, hogy a zeneiskolán kivül végre a zene is részesüljön holmi városi segedelemben. * A Szamos körülbelül be is fejezheti ezzel. Akinek erkölcsi kötelessége, csinálja most már meg. Erkölcsi kötelességük pedig mnd- azoknak, akik azt állítják, hogy Szamáron eddig is igazi zeneólet, igazi zenekultúra volt. Mi éppen azért követeljük a szim- fónikus egyesület megalakulását, mert állításunk szerint ezideig Szatmáron igazi zeneólet, igazi zenekultúra nem volt, csak az árnyéka leselkedett a portánkon. Utóvógre senki sem merheti azt állítani, hogy a zeneiskola jóhiszemű és talán némi ambícióval, valami tehetségecskével rendelkező növendékeinek produkciói zenét jelenthetnek. Szó sincsen róla 1 Legfeljebb zenélni akarást. A szimfónikus egyesület éppen a tudók érvényesülésének és a tudók tudásának fejlesztésére alakult egyosü et, moly nek tagjaivá kell szegődniük mindazoknak, akik tudnak és akiket vezetni aurak kell, aki a zenélni tudókat kiképezte. Az Urániából, Suzanne Grandais Szatmáron ilyen az élet! Az Uránia műsorán nap-nap után meglepőbb szenzációkkal találkozunk. Máskor november hónapban türelmetlenül várta a közönség a szintársulat bevonulását, most, hogy az Uránia estéről-estéie érdokesebbnól-érde- kesebb slágerekkel lepi meg a közönséget, mindenki megtalálja szórakozását a moziban. Tegnap este igen megható társadalmi dráma került bemutatásra főszerepben a legszebb mozisziuésznővel Suzanue Granda:s-va!. Az .Ilyen az élotU megható meséje igen hasonlít egy ismert Szomory regényhez, a .Megváltó szereleméhez. Juana Canti, a hires énekesnő ragyogó, színes életet él, a nemzetközi nagyságokat övező tiszteletben — s eléggé könnyedén, vidáman, olykor túlságosan is vidám társaságban. Folytonos derűjére egy kis árnyat vet leánya, a Susanne levele. Susanne egész kicsiny korától kezdve zárdában nevelkedett s most már elég nagynak érezte magát, hogy kiszabaduljon a fehér és zord falak közül az életbe, amely után kicsiny szivének minden csöpp vérével vágyakozik. Bármennyire is szereti Juana a leányát, a hiúság is nagy benne s fél hogy az életkorát, amelyet eddig a minimumra szorított le s amelyet kedvező eiterreurje nem is árult el, magasabbra, szépségét még kevesebbre fogják taksálni, ha meglátják mekkora leánya van. Hiába azonban minden I Susanne egy napon megérkezik haza. Persze furcsa, szokatlan lenni neki bármely társaságban, de különösen szokatlan előtte az a könnyed és léha stilus, amely az édesanyja szalonjában uralkodik. Mindjárt az első nap elakarja kábítani a gazdagságával vénecske Renard herceg, forgolódik körülötte Tsebosa márki — de ezek mind az érzéki szerelem dalát susogják a kis Susanne ilyenhez nem szokott fülébe s nem nyerik meg egyáltalán a kislány szimpátiáját. Annál könnyebben nyilik meg a szive a fiatal és csinos Robert de Naval, a hires sportférfi, a vakmerő aviatikuä előtt, akibe rohamosan bele is szeret. Keserves csalódás én azonban hamarosan a fiatal leányt. Róbert egy alkalommal elfeledkezik magáról, karjaiba szorítja őt s durván legyűrve ellenkezéseit meg akarja csókolni. Ez is olyan hát, mint a többi ? sikolt föl a kis Susanne lelkében a kérdés Eltaszitja magától Róbertét, aki még aznap el 1 távozik a városból. A csalódás egész beteggé tette a leányt, úgy, hogy az orvos tanácsára a Riviérára kellett mennie. Anyja vele ment s lont, Cannes- ban hamar vidám és ledér társaság keletkezett újból Juanna Canti körül. Susanne ezeket ép úgy utálta, mint az előbbieket s naphosszat bolyongott egyedül szomorúan a tengerparton. Véletlenül Robert is Cannesban szándékozta tölteni a nyarat s újra találkoztak. Az édes szerelmi játék újra kezdődött kettejük között — de most már kevésbé játékosan, kevésbé vidáman, ellenben annál több, annál mélyebb szerelemmel. Még egyezer újra szétválasztotta őket a. sors. Róbert anyja, az öreg Narval grófnő nem akart beleegyezni a házasságba. Már úgy látszott, hogy tényleg sikerül is Róberttól Blinville grófkisasszonyt elvótetni, de az utolsó pillanatban a szerelmesek újra egymásra találnak — s most már örökké egymáséi is maradnak. A megható dráma már csak ma kerül bemutatóra s a tegnapi zsúfolt ház után ma is előreláthatólag telt ház előtt. Cöozgó fctl^resl^eclés döcögött tegnap végig Szatmár utcáinak gidres-gödrös kövezetén. Ne rettenjenek meg azok a fakereskedők, akiknek nem mozog, hanem áll az üzletük, ahogy én annak a mozgó faboltnak a portékáját láttam — valami irtásból szedett, göbös gyökérfa volt — nincs szó komoly konkurrenciáról. De az apró jelenségek a legjobban jellemzők s az a mélán, szomorúan döcögő szekér, amely mint üzlet, már csak azért sem mehet jól, mert az elejbe fogott két girhes inkább kénytelenségből ráncigálta, mint húzta, — ez a szekér rendkívül jellegzetes karakterisztikonja a viszonyoknak, amelyek élelmessé teszik a világ leggyámoltalanabb teremtményét: a magyar parasztot is. Mondom : két girhes kis mokány ráncigálta maga után a szekeret. A szekér tetejesen taposva, megrakodva az irtásnál kivájt göbös, gyö'íórfával, a ló végénél egy szomorú, éhes — vágj' talán inkább szomjas —magyar rágta u pipaszárat és az egész cájgot befejezte egy nagy deszkatábla, amelyre nagy betűkkel volt rápin- gálva, hogy: ELADÓ 12 KORONÁÉRT. Az egész úgy nézett ki, mint a kis boltos hat. eng. végeladása. A két kis mokány orrán a szapora dőcce nőknél nagyokat ütött a rúd vége, a bánatos magyar meg rágta a pipaszárat, amely nem adott füstöt, mert nyilván csak a levegőt szívta belőle a magyar, akit absolute nem érdekelt hogy becsületes jószágai milyen tem. pában vontatják az üzletet s evégbői
