Szamos, 1913. november (45. évfolyam, 252-276. szám)
1913-11-09 / 258. szám
16. oldal. SZAMOS (1913. november 9.) 258. szám. kivánok még foglalkozni, amelylyel a törvényjavaslat az elmeállapot felől való dön tést, tehát a beszámithatóság ős beszámít hatatlanság kérdésének ezt a részét kiveszi az esküdtek döntése alól. Nem aka rok kitérni arra, hogy az esküdt igen tudós, kiváló és jeles férfiú akkor, amikor neki jogilag ke 1 minősíteni, abban a pillanatban azonban, amikor két elmeszakértő véleménye áll előtte, amelyek alapján mégis csík eligazodhatnék, egyszerre az elképzelhető legstupidusabb ember, akire ezt a feladatot bízni már nem lehet. De ez talán még nem lényeges. Lényeges az, hogy igen nehéz elhatárolni az elmeállapot és az egyéb idegbeli és az emberi szervezetben rejlő elváltozások határvonalát; ezek úgynevezett úszó határok. A t. miniszter ur azt mondja az indokolásában, hogy a kedélyélet hullámzásai, azok az indulatok, amelyek a lélek tengerét mozgásba hozzák, mind meg maradnak továbbra is az esküdtszék hatáskörében. Az esküdtbiróság megitólósónek hatásköréből csak az elmeállapot kérdését, tehát az organikus elváltozást veszi ki. Hogy állunk azonban most pl. az epilepszia dolgában ? Hiszen ez nem szoros értelemben vett elmebetegség és elmebaj ; de a szervezet oly megbetedése, amely kihat az elmeállapotra, vagy az akaratképességre és ezen az utón a be- számithatóságra. Hogyan állunk a szom- namblizmussal, amely félig öntudatos és félig öntudatlan, de inkább öntudatlan lelkiállapot, amelyben az illető idegbeli szervezetének betegsége folytán n>3m képes tiszta eszméletre és akaratelhatározásra. Hogy vagyunk a hipnózissal, a szuggeszció dolgával, amelyek szintén szervezetbeli betegségek, vagy a terhesség, a pubertás kérdésével, amelyek oly szerve zetbeli elváltozásokat idéznek elő, amelyek nem tartoznak azok közzé, ame'yek megmozgatják — amint az indokolás magát oiy költőien kifejezi — a kedély tengerét, hanem fiziológiai dolgok, amelyekkel számolni kell, de, amelyek még-em tartoznak az elmebetegségek körébe. Hová tartozik e nagyfontosságu kérdések megítélése, az esküdtek hatáskörébe, vagy az elmebaj és elmebetegségek kategóriájába í Azt hiszem, jogom van erre határozott választ kérni, mert merem mondani, hogy ez a bírói gyakorlatban számos visszásságra fog vezetni. T. kép viselőház ! A javaslatnak ezek az organikus hibái fokozódnak, ha átme gyünk arra a területre, ahol a javaslat a saj'óvétségekkel, tehát a sajtószabadság kérdésével érintkezik. (Halljuk 1 Halljuk !) A sajtó egy sajátságos, meg nem határozható szervezet. A sajtó az a hangfogó, amely száz és ezer hangot képes egyszerre felfogni és ezeket ezerszeres erővel veri vissza. A sajtó olyan, mint a seizrnograf, amely a társadalom legpará- nyibb erejének lüktetését megérzi, de vi szont maga is kévés arra, hogy a társadalom vulkánikus erőit felszínre hozza és kitörésre indítsa. A sajtó a legbiztosabb kifejezője a társadalom akaratának, de a maga akaratának vírusát képes úgy beültetni a társadalomba, hogy az társadalmi akaratnak tűnjék fel. (Igaz! ügy van!) A sajtó száz és száz keserűséget vált ki, de száz és száz keserűséget képes orvosolni, sőt nem egyszer utolsó menedékhelye azoknak a szerencsétleneknek, akik a ma guk bajaival és panaszaival nem képesek elhelyezkedni azokban a hatósági kategóriákban, amelyeket a törvények felállítottak, de amelyeket teljességükben kimeríteni eddig még semmiféle törvényhozásnak nem sikerült. \ Szinte azt mondhatjuk, hogy olyan a sajtó, mint a sas, amely magasan repül, de prédáját rendszerint a földről kapja. Egyre kérem önöket. (Halljuk 1) Mindany- nyian, kik a közéletben működünk, számtalan és nem egyszer igazságtalannak érzett támadásnak vagyunk, voltunk és leszünk a sajtó részéről kitéve; magam is végigszenvedtem ezt, de a magunk egyéai keserűségét az intézmény megbirálásába belevinnünk sohasem szabad. (Elénk helyeslés.) A sajtó az a nagyhatalom, mely- lyel számolnunk kell, amelylyel azonban leszámolni nem lehet, mert nélkülözhetet len. (Igaz ! Úgy van !) Nyilvánvaló most már, hogy ennek a hatalmas és kényes organizmusnak nem lehetnek ugyanazok a szabályozói, mint a közönséges bűncselekményeknek és nem ítélkezhetünk a sajtó emberei felett azon a módon, mint a közönséges orvgyilkosok, rablók és gyújtogatok felett. Mikor azokat a jogokat, amelyek az esküdtbiráskodás terén a sajtót megillették, kiterjesztettük más kategóriákra, hogy úgy mondjam, szerencsétleneire a társadalomnak és gyakran ártatlanul üldözöttjeire és vádlottjaira, akkor más volt a helyzet, mint ma. Ha szűkíteni akarjuk az esküdbiráskodást, ha nem is, mint a miniszter ur mondja, ha táskörében, de lényegeb n és természeté ben, amikor ma bizonyos hurkokat vetünk a közönséges bűncselekményeknél az esküdtbiráskodás nyakára, ezeket a hurkokat ugyancsak rávetni a sajtóra, tehát úgy megszorítani ezt a bíráskodást, mint ahogy annak megszorítása a közönséges bűncselekményeknél van tervbe véve, ez nem egyéb, mint a dolgok és intézmények természetének teljes félreismerése. Elismerem, hogy ezen a téren az esküdbiráskodás éppen nem idedis, sőt emléke-tetek arra, hogy midőn 1896-ban a büntető pörrendtartást a kópviselőházban tá gyalták és amikor te jes volt az esküdtszék melletti hmgulat, akkor is elismerjék éppen az esküdtszék barátai, hogy a sajtó- biráskodás terén az esküdtszéki intézmény nem váltotta be a hozzáfűzött várakozásokat és annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy az esküdtbiráskodás kiterjesztésével ezek a visszásságok meg fognak szűnni. Ámde nem is az a kérdés, hogy vájjon az esküdbiráskodás a sajtó térén ideális e, hanem arról, ,hogy ez az egyetlen lehető megoldás. Éppenséggel nem ideális a parlament intézménye sem, de azért a nemzeti akaratban való részvételnek eddigeló ennél tökéletesebb módját megtaláni még nem tudták. Nem ideális száz meg száz egyéb intézményünk sem, de amikor nem tudunk, sőt amikor egyelőre lehetetlen ennek helyébe mást állítani, amikor nem tudunk oly intézményt, amely mindazokat a jogokat, a közn ?k mindazokat a követelményeit, amelyek a sajtó szabad működéséhez és a sajtobirás kodáshoz hozzáfüződnek, jobban váltsa be, akkor az esküdtbiróság intézményét a maga egészében, hibáival és fogyatékosságaival is, inkább fenn kell tartani, semmint egy zsákba dobni a közönséges büntevőkkel és gonosztevőkkel. Én azt az aggodalmat hallottam kifejezni a sajtó részéről, hogy az újságírók most már nem fogják ennek a javaslatnak intézkedése miatt megírhatni az igazságot, mert ki lesznek téve annak, hogy marasztaló Ítélet keletkezik azért, mert a bűnösség kérdésének feltevése elmarad. Én ezeket a kijelentéseket le akarom szállítani a maguk valódi jelentőségére. A legtöbbször akkor ir súlyosan támadó cikket a sajtó, illetőleg ha ilyenkor ir, azzal védekezik, hogy közérdekből cselekedett és igazat irt. A tény és jogkérdésnek most tervbe vett szétválasztásánál ez a kérdés épp úgy fel lesz vetve, mint akkor, amikor az be volt olvasztva ez eddigi főkórdósbe. Mert abban a pillanatban, amint a vádlott azzal védekezik, hogy ő közérdekből és igazat ir, a kérdést fel kell tenni az esküdtekhez és amint az esküdtek arra a kérdésre, hogy a vádlott közérdekből és igazságot irt-e, igen-nel feleltek, abban a pillanatban a büntethetőség m»gszünik. Egyetlen rés marad itt. Az, amikor a sajtó embere nem irt olyan ténybeli dolgokat, amelyeknek valódiságát bizonyítani lehetne, hanem inkább a maga szubjektív meggyőződését irta meg olyan formában, amelyet sértőnek és bántónak talált valaki. Sokan talán úgy vélekedhetnek, hogyha valaki brutálisan Írja meg ezt a meggyőződését, bűnhődjék érte, nem lesz nagy baj. Én mégis tisztelettel figyelmeztetem a t. kép viselőház at, hogy ez olyan szita, amelyen sok mindenféle értékes dolog keresztül csúszhat és ha akkor, amikor az jságiró azt irta meg az esküd* tek verdiktje szerint, ami a kőzmeggyőző- dós volt, akkor őt elítélni és sújtani az esküdtek verdiktje ellenére, nem helyes. Legfeljebb az a joga volna megadható, hogy egyszer hozzon itt is a Kúria egy kasszatoiius határoza'ot. De ha az esküdtek ismételten úgy nyilatkoznak, hogy ezt az embert nem tartják bűnösnek, akkor őt a felsőbb bíróságnál elítélni nem szabad. A bűnösség kérdésének feltevését itt tehát elengedhetetlennek tartom. Mert úgy vélem, hogy ha abból a nagy szekér homokból, a sok igazságtalanság homokjából ki lehet mosni az igasságnak nehány aranyszemecskéjét és ez a nehány arany- szemecske kárba vesz, ez nagyobb kár a közre, mintha »elvesz az egész szekér homok. Azt hiszem, nem szükséges azt külön bizonyítanom, hogy a sajtóügyekben való esküdt-zéki tárgyalásnál az elnök visszavonulásának éppenséggel nincsen helye. Ezek egészen más szövetű kérdések, ezek azt a nagyobb befolyásolhatóságot, amely az elnök megjelenésében megnyjl- vánul, feltétlenül ki kell, hogy zárják. És ma, amikor az eddigi rendszer mellett, és itt nem térek ki az uj saj ójogi javaslatra, mert ez még nem elintézett kérdés, amikor az eddigi rendszer mellett a sajtóügyekben való esküdtbiráskodás csak a táblai kerületekben működő esküdszékeket illeti meg, ahol inkább van összpontosilve az intelligencia : az esküdtek tanácskozásának a törvényszéki elnök által való vezetésére szükség nincsen. Nekem tehát az a meggyőződésem, hogy ezt a kérdést akként kell szétválasztani, hogy a törvénynek utolsó paragrafusaként be keU iktatni egy uj szakaszt, amely világosan megállapítja, hogy azok a rendelkezések, amelyeket a t. képviselőház jónak lát majd elfogadni a közönséges bűncselekményekre vonatkozólag, a sajtó utján elkövetett vétségekre nem terjednek ki, hanem ebben a tekin- tei ben a régi rendelkezések maradnak hatályban. T. képviselőház! Én ezzel befejeztem ez idő szerinti mondandóimat. (Halljuk; Halljuk 1) Azt mondtam el, ami a magam igaz, lelkiismeretes meggyőzésemnek megfelel és, amit objektive tartottam igazságnak. Éi bennem az a hit és azt hiszem, nem alap nélkül, hogy nem részesülök abban a sorsban, mint az a mesebeli vándor, aki útra ment, igazságot keresett és megállóit annál a palotánál, amelynél az volt kiírva : igazságügyminiszterium. Itt a kapus útját állotta és azt kérdezte, kit keres. Az igazságot keresem. Erre a kapus azt felelte: Én régen szolgálok itt, de ezt az urat ebben a hivatalban nem ös- merem. (Derültség.) A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénk éljenzés és taps. A szónokot számosán üdvözlik.)
