Szamos, 1913. november (45. évfolyam, 252-276. szám)
1913-11-09 / 258. szám
Negyvenötödik évfolyam. Szatmár, 1913. 258. szám POLITIKAI NAPILAP A szatmári kisísánij tója. (£0) Elindult ő is, mint a többi, szépen, lassan az abc tudományán. A polgáriba is bekerült, mint a többi társnői, szépen, sorra, annak rendje és módja szerint. Aztán eltért az útja a többiótől, a rózsást, a merészet, a dicsőségteljest választotta. Beiratkozott a Rákosi Szidi sziniiskolájába. Ma meg kávéházi kasszatündór a szatmári kisleány, amint a „Szamos"' tegnapi száma megirta. A zárdától a kávékázi trónusig hosszú, fáradtságos, lejtős, nagy a stáció és mire a trónra került a szatmári kisleány, ezüst a fénye csupán a markába csúsztatott koronáknak. Nincs babér szaga a diadémnak, nincsenek hűséges, tapsoló vazalusai sem már, csak látszatból ostromló lovagjai vannak és prózai, szürke, merkantil koronák. A kis szatmári leány veszte, a kis szatmári magasba vágyó hosszú kálváriája szomorú, szegény és beteg jelensége a társadalomnak. Kis leányok, akikben talán van is valamelyes tehetség, akik talán ha semmi másért, de már csak azért is nekiindulnak a kenyérkeresés nagy útjára, hogy függetlenek, önállóak, maguk lábánmegállani tudók lehessenek, sorra, rendre zuhannak alá a mélységbe. Nem csupán a színésznői pálya az, amelyről könnyű a zuhanás. Minden női pályának megvan a maga átkosan sebezhető pontja, minden női hivatásban benne van a női hivatások romboló, pusztító bacilusa: maga a nő. • A XX. század életében a kenyér- keresők még mindig nem emberek, hanem hol nők, hol férfiak. És amid a dolgozó férfiban mindig és mindenütt az embert nézik, addig a robotoló nőben annak nőisége nyer kedvező avagy kedvezőtlen elbírálást. Nem vagyunk még azon a fokán a törtető életbe való belekapcsolódás- nak, hogy az emberi munkát tisztán a munka qualitása alapján tudhassuk megbírálni. Mi a munkán felül a munka megteremtőjére, létrehozójára is különösebbképpen tekintettel vagyunk. A férfimunka mindig — akár igazunk van, akár nincsen — többet ér, legalább is többre taksáljuk a nő munkájánál és hogy a nő hivatásbeli működését ugyanannyiunk minősítsük, mint a férfiét, a tízszer, százszor többet kell produkálni, mint amennyit a felébe helyezett himnemü riválisa produkál. A szatmári kisleány is valószínűleg akart annyi lenni, mint férfi kollégája, a másik Thália katona. Nem sikerült. Az egész életét, minden tehetségét beleadta és mégsem és mégsem sikerült. Belefáradt, beleunt, beletörődött az el nem ismertségbe, mellette a neme, riválisai magasabbra és magasabbra törtek, egyre több tapsot, elismerést és babért arattak. Részben, mert megérdemelték, főként pedig, mert nem kívánták, hogy a munkájuk, csak a munkájuk hozza meg életük ideálját, a tapsot és dicsőséget. A szatmári kisleány is felismerte, hogy a színész más színész, mint a színésznő, aki pedig szintén színész. Belátta, hogy ha színésznő akar lenni, elsősorban nőnek, azután kell színésznek lennie. Persze, a zárda reminiszcenciái, az iskola első ideálizáltan tiszta és fen- költ impressziói fellázadtak a lelkében, belepusztultak a piszokba, a szennybe, mint a yérehajtotta és kényeszeritette prostituált lázas gyönyörei is elhalkulnak, megszürkülnek, undorító valóságokká válnak az évek gyorsan pergő, testet őrlő folyamán. Minden jobb érzése tiltakozott, fellázadt a gyalázat ellen. Kijött a klinikáról, mert, hogy naiv, tiszta és gyámoltalanul becsületes NOVEMBER l 9 VASARNAP E. 26 B. A. __________ Mes él a nép! (Móricx Zsigmond mesét gyűjt.) Irta: KARÁCSONYI VENCEL. — A „Szamos“ eredeti tárcája. — Ezelőtt nehány évvel Móricz Zsigmond, a kiváló iró Szatmármegyében, a Tiszaháton járt eredeti népmesék gyűjtése végett. A Tiszaháton minden községben akad egy-egy „mesefa“, aki két három hétig szünet nélkül tud mesét mondani. Ilyen „mesefa“ Kisarban Törös Jóska. Azért mondom, hogy „Jóska", mert mha 68 éves már — a környéken mindenki „Jóska bác?i*-nak hívja. Nos hát, ez a Töröl Jóska három álló nap mesélt Móricz Zsigmondnak, aki szóról-szóra ii-ta a mesét. írhatta is az igaz, mert az öreg Jóska bácsi olyan za matos magyarsággal adja elő a mondóká- ' ját, hogy a stilizálással csak rontani lehet rajta. A második nap reggel jókor elment hozzá Móricz és késő délutánig irta a mesét. Egyszer azonban elállóit a „szavazati joga“ Jóska bácsinak, elvesztette a mese fonalát s bármint vakargatta is a tarkóját, sehogysem jött rá, hogy mi következik. Végre is belutt;, hogy minden észbeli erőlködés hiábavaló. — Tessék várni egy kicsit tekintetes ur — mondta — megnézem az „istóriám- ban“ megvan ez nekem, nem szoktam én az ilyet elhányni. Azzal feletet se várva, kotorászta lefelé a mestergerendáról az „istóriát“. Móricz csak nézett egy darabig, de aztán kifakadt : — Süsse meg kend a tudományát — mondta — nem kell nekem az olyan mese, amit maga is olvasás után tud. Mindenesetre pech volt. Reggeltől majd estig körmölni haszontalanul. De Móricz hibázta el a dolgot, mert nem magyarázta meg előre, hogy milyen mesét akar hallani. Az is igaz, hogy magyarázhatta volna. * * * Bihari Gábor kerülő volt. Kalyibája ott guggolt a Tiszaparton. Nagy mesefa, tréfás, eredeti ember. Hallott róla Móricz Zsigmond s nem nyugodott mig fel nem kereste. Bihari szál ingben, gatyában, mezítláb, éppen esy ládán kuporgott. Akkortájban kis futókolera volt ezen a vidéken, az orvosok gyakran látogatták a falvakat, azt hitte, őt is az orvos tiszteli meg látogatásával, amint Móricz a ka- lauzolóval belépett. Szót se varva hadarta: — Nincs nekem kérem semmi bajom. A feleségem az igaz, hogy az éjszaka rosszul lett, fajlalta a gyomrát, hányt is nagy választékú cipőraktárát ajánljuk a t. vevő— közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a „Pannónia“ mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb cipőraktára. MEGÉRKEZTEK I a őszi és téli idényre rendelt valódi chewreaux és boxbőrből készült legújabb divatu un, női és gyermek lábbeliek w A valódi AMERIKAI KING QUELITI cipők kizárólagos raktára. Jel«» MÉ»mk !• oldal.
