Szamos, 1913. október (45. évfolyam, 225-251. szám)

1913-10-30 / 250. szám

(1913 október 80.) 250. szám. SZAMOS 3. oldal. — A berlini események azonban, az Osztrák-Magyar Bank mogorvasága da cára is érezteti hatását. Némi enyhülés okvetlenül érezhető már most is a pénz­piacon. — Ami azt illeti, a gazdasági élet szempontjából nem is volna kívánatos, hogy az Osztrák Magyar Bank már most leszállítsa a kamatlábat. — Magyarország hiteligénye ma olyan, hogy a bank ráta leszállítása csak újabb bonyodalmakat okozhatna a várva- várt enyhülés helyett. — A mi, a vidéki pénzintézetek panasza csupán az lehet, hogy a tőke­gazdag budapesti nagy bankok nem azo­nosítják magukat a közönség érdekével, akár csak 1907 ben. Az önző politiká jukból nem szándékoznak engedni. — Ez a baj, nem pedig a bank­ráta magassága. Ebből a három nyilatkozatból is kitű­nik, hogy a feszült pénzviszony ok megeny- hülése küszöbön van. A német Birodalmi Bank ráta-leszál litása mindenesetre általában véve igen mély benyomást keltett mindenfelé, nem­csak a mögötte rejlő külpolitikai okok miatt, hanem azért is, mert a ráta csökkentésével hivatalos bizonyítást nyert a rendkívüli pénzszűke enyhülése. Az Osztrák-Magyar Bank is le fogja szállítani a kamatlábat. *Ha nem holnap, hát egy hónap múltán. De a dolgozó polgárság, úgy látszik, már nyugodtan reménykedhet a pónzviszo nyok általános javulásában. Választási értekezlet. Mikop oly kevés a választó. Tegnap este mintegy 25—30 válsztói főből álló társaság gyűlt egybe az Iparos Otthonban, hogy amint ez már ilyenkor szokás, a jelölés ügyével foglalkozzék. Az értekezletet az azt egybehivó Fe renczy János nyug. városi ellenőr nyitotta meg, aki beszámolt az előértekezlet ered­ményéről, amely Bölönyi László, Litteczky Endre és dr. Fejes István régi érdemes vá­rosatyákat újból jelölte. A negyedik helyre ez előértekezlet mint uj jelöltet, dr. Papolczy Lórándot ajánlotta a választók bizalmába. Miután arról volt szó, hogy a mai főértekezlet végérvé­nyesen határozzon, valaki felvetette azt az eszmét, hogy tartsanak zárt gyűlést és kér­jék fel a jelölteket a távozásra. Nagy mozgás, szék tologatás támadt erre a kívánságra. Az előbb még lelkesedő választók egész tömege kelt útra az ajtó felé, úgy hogy nehány perc múlva az el­nökkel együtt 4—5 polgártárs maradt a teremben. Kiderült, hogy a választók, amint bejövendőltük, rettenetesen fogynak 03 he­lyüket már-már a jelöltek egyre tekintélye­sebb száma foglalja el. A humoros indítvány, miután ilyen jól sikerült, dr. Fischer József ai iránt szó­lalt fel, hogy az Iparos Otthon, mint olyan, miért politizál és akarja irányítani a vá­lasztást. Tankóczy Gyula főkapitány mint az Otthon elnöke kijelentette, hogy a kör a választásba egyáltalán nem foly be. Ha a helyiségében társaságok illetve értekez­letek gyűlnek egybe, az nem tévesztendő össze msgával az intézménnyel. Az értekezlet végeredményül a kö­vetkező sorrendben állította fel a jelöltek nevét: Bölönyi László, dr. Fejes István, Litteozky Endre, dr. Papolczy Ló. und ügy­véd, Benkő József, dr. Nagy Vince, dr. Yeréczy Ernő, dr. Shik Elemé1-, Kovács Ábrahám és Fischer Jenő. Egy férj ­két asszony. A kellemetlen előd. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, október 29. Egy fiatal asszony kopogtatott be ma délután szerkesztőségünk ajtaján és elénk tartotta a Szamos egyik múlt heti számát, amelyben az alábbi kis hir díszelgett: (Elfogott tolvaj cseléd.) A rend­őrség letartóztatta Szidai Jánosné 45 éves ebédet, aki ellen a szatmári törvényszék köröző-levelet bocsátott ki azért, mert a múlt év őszén Szatmá ron, Bauer Jolán cselédtársától egy 10 koronás papírpénzt és egy pár arany fülbevalót ellopott és azután megszö­kött. Most jött vissza Szatmárra és a csendőrök nyomban letartóztatták. — Baj van, kérem 1 — mondotta — nagy baj! — Mi az a nagy baj? — Hát, kérem szépen, én vagyok Szidai Jánosné, de nem a tolvaj . . . — Hogy-hogy? — Az uramnak az első feleségét Dobozi Máriának hívták, de az uram elvált tőle és engem vett feleségül. Az ón leánykori nevem Bojbann Juliánná s ón jobb családból való vagyok. Elődöm rossz útra tért, — lopott. Az urak megírták a lopást és most engem néznek furcsa szem mel az emberek, engem vesz nyelvére az egész kofasor s én előttem fordítanak hátat a szomszédaim . . . Hát bizony, kellemetlen szegény Szidainé esete. Az első asszony bűnéért kell neki bűnhődnie. Az emberek akarva, nem akarva, összetévesztik elődjével és kellemetlenné teszik számára az életet. Ebből csak egy a tanulság : — Ne menjenek az asszonyok nőül elvált emberhez 1 Bonyodalmak a csoda-óra körül. Felmentett ügynök, — A Szamos tudósítójától. — Egy rendkívül bonyolult ügyet tár­gyalt tegnap a debreceni törvényszék Nagy Kálmán elnöklete alatt. Még 1911. óv május hóban történt, hogy a megye területét elárasztotta egy részvénytársaság reklámjaival, amelyekben egy úgynevezett csoda-óra bérbevételi és kihasználási jogát kínálták fel 10—12 ezer korona ellenében 6 évre, vármegyék és városok területére, különösen a gyógy- szertártulajdonosoknak. Kellert Róbert ügynök is, aki, mint az említett részvénytársaság megbízottja, bemutatkozott Radákovics Géza debreczeni gyógyszertártulajdonosnak, akinek Debre- czen és Hajdumegye területére felkínálta a csoda óramű korlátlan bevételi és ki­használási jogát 6 évre 12 ezer koronáért. Miután Kellert Róbert az ügynökök szokásos bőbeszédűségével igen meggyő­zően beszélt és utána számítva 60 ezer korona tiszta hasznot tudott femutatni, Radákovics meg is köttötte ezt az üzletet, miután azonban elegendő pénze nem volt, 8 darab 500 koronás váltót adott át annak fejében Kellertnek, aki akkor elutazott Debreczenből. Nehány i ap múlva tudomására jutott Radákovicsnak, hogy Kellert Hajdumegyé- ben egy reklám-órához hasonló szerkezetű reklám asztalnak is gyűjt hirdetéseket, holott az üzlet megkötése alkalmával azt állította, hogy ehhez a szabadalomhoz hasonló szabadalom még nincs sem Deb- reczenben, sem pedig Hajdumegyóben. Radákovics azonban mégis bizalmat- lankodott és vissza akart lépni az üzlettől, amiért felajánlott Kellertnek 3000 korona kártérítést. Kellert azonban ennek dacára is ragaszkodott az üzlethez. Pár nap múlva Radákovics megte­kintette a Szegeden készült reklám órákat és megállapította, hogy azok a Kellert által említett célnak meg nem felelnek, mire ügyvédje, Ráth Endre utján csalás miatt feljelentést tett Kellert Róbert ellen. Ugyanígy kötött üzletet Seres Lajos­sal is, aki szintén vissza akart lépni ké­sőbb az üzlettől, amikor pedig ez nem sikerült, szintén bűnügyi feljelentést tett Kellert ellen. De előbb az adott váltók visszaadására kérte Kellert, amire ez nem volt hajlandó, hanem ehelyett leszámítol- tatta az egyik szegedi banknál a váltók egyrószét. Kellert Róbert nagy bőbeszédűséggel előadta, hogy ő reális üzletet kötött és arról, hogy a csoda-órák nem valtak be, nem lehetett reklám célokra felhasználni, nem tehet. Azért a feltalálók felelőssek, mert a reklám-órákat a szabadalom után hozták forgalomba. Radákovics Géza sértett részletesen elmondja az esetet. Később 7700 koronát fizetett a társaságnak, csakhogy az üzlet­től engedjék visszalépni. Több tanút és szakértőt hallgatott ki a bíróság, amely végül is Kellert Róber­tét felmentette a csalás vádja alól. Az ítéletben az ügyész megnyugodott. Reformációi ünnep. Az evangélikus egyház Luther hitjavitó munkája megindí­tásának emlékére október 31 én, pénteken a rendes délelőtti 11 órakor tartandó isten­tiszteleten kívül este 6 órakor ünnepélyes hálaadó istentiszteletet is tart a Rákóczi- utcai állami elemi iskolában. Ez alkalom­mal solo-énekel Bakó László. Eljegyzés. Dr. Kovácsy Zoltán ga- lántai albiró eljegyezte Nagy Mihály nyu­galmazott főispán leányát, Ilonkát Buda­pesten. A színházi bérlőket ezúton értesíti Heves Béla színigazgató, hogy az ujabbi bérletek eszközlése végett ma, csütörtök estig Szatmáron marad s reggel 9 órától este 6 óráig a színházi irodában talál­ható. Címadományozás. A király Sprenger Ferencz szatmárvármegyei segédtanfel- ügyelőnek a tanfelügyelői címet és jelleget adományozta. A földgázkérdés és a városok hi­telügye. A városok kongresszusának ál­landó bizottsága hétfőn választmányi ülést tartott Budapesten, amelyen városunk pol­gármestere, dr. Vajay Károly kir. tanácsos is rósztvett. Az ülés folyamán két igen fontos kérdést is tárgyaltak : a földgáz- kérdést és a városok hitelügyét. A föld- gázkérdésben úgy határoztak, hogy felve­zetik egész Budapestig, természetesen a közbeeső városokba is bevezetik. Az ere­deti tervezetbe Szatmár várost is bevették. A városok hitelügyében a kormány hatá­rozott ígéretet tett, hogy saját erejével oda fog hatni, hogy a városok állami közvetí­téssel kapjanak kölcsönt, igy tehát az állam által felveendő nagyobb kölcsön­összegből a városokat is részeltetnék. Ezenkívül több kisebb felterjesztést is tet­tek a k ármánynak. A budapesti ülésről — mint megírtuk — polgármesterünk tegnap­előtt este érkezett haza.

Next

/
Thumbnails
Contents