Szamos, 1913. szeptember (45. évfolyam, 201-224. szám)
1913-09-06 / 205. szám
í (1913. szeptember 6.) 206. azám. S 2 A M 0 8 8. oldal. Terjed a kolera Temesvár, szept, 5. Keveváron ma több bolerás megbete gedós történt. A fekete rém mindjobban terjed és szedi áldozatait. Kevevárán péntek délután több haláleset történt. Szélhámos milliomos. Szabadka, szepi. 5. Részletesen foglalkoztak annak idején a lapok azzal a nagyszámú csalással, a melyet Braun Izsó dúsgazdag zentai föld birtokos és kereskedő követett el. Braun Izsó egy esztendővel ezelőtt ír minden évben, összevásárolta a környehoeli kisbirtokosok gabonáját, de a vé telárai nem fizette ki, sőt az eladóktól a nekik váltóra adott előlegeket visszaperelte. Mintegy 680000 korona értékű gabonát harácsolt össze s azon könnyűszerrel túladott, majd szó nélkül megszökött Zentáról. A hatóságok mindenütt keresték, mig végre sikerült Londonban ráakadni. A londoni bíróság tegnap Braun Izsó kiadása ügyében tartott tárgyaláson úgy határozott, hogy kiadja Braunt a magyar bíróságnak. Sziknek a rabok. Marosvásárhely, szept. 5. Az itteni törvényszék fogházából ma 3 fogoly megszökött. Azonban nem sokáig élvezhették a szabadságot, mert a szemfüles rendőrök csakhamar elfogták a három jómadárt. Egy őrült rémiette Mülhausen, szept. 5. Wagner tanár hirtelen őrülési rohamában több házat felgyújtott. A lakosok üldözni kezdték. Erre revolvert vett elő és 8 embert megölt, 10-et súlyosan megsebesített. Egy pajtába menekült, ahol üldözői úgy összeverték, hogy most haldoklik. Még 250 töltést találtak nála. Kivándorlás repülőgépen Nagyvárad, szept. 5. Itt az a hir terjedt el komoly formában, hogy a román parasztok leveleket kapnak kivándorlási ügynököktől, amelyben arra szólítják fel, hogy utazzanak el a máramarosi határszélre és fejenként 30 koronáéit átrepitik őket a határon. A hírben nincsen semmi lehetetlenség, mert hiszen a kivándorlási ügynök leleménye ős furfangja, — amint már ismételten tapasztalhattuk — nem ismer akadályt. Lezuhant katonai repülőgép Póla, szept. 5. A cs. kir. tengerészeti hatóság VIII. repülőgépe a pólai tengerészeti fürdő köze lében lezuhant. Egy benne ülő főhadasgy könnyebben megsebesült, a gép azonban erősen megrongálódott és hasznavehetetlenné vált. Közgyűlés előtt. A gazdasági szakbizottság ülése. A gazdasági szakbizottság tegnap délután tarlóit üóse vajmi ^csekély érdeklődés mellett folyt le. Igaz, hogy a meghívón is csak két tárgy szerepelt. Ezekhez került még később három uj ügy, de ezek is amolyan folyó ügyek voltak, amelyek nem hozták elevenebb mozgásba a szakosztályt. Az ülésen Vajay Károly dr. kir. tan., polgármester elnökölt, A gyűlés lefolyásáról tudósításunk a közvetkezö : Az építőipar támogatása. A szatmári ipartársulat kérelmet terjesztett a törvényhatósághoz aziránt, hogy a városi középitkezések sürgős végrehajtásával segítsen az építőiparosok helyzetén, akik a nyomasztó gazdasági viszonyok súlyát leginkább érzik, mert a magánépitkezős teljesen szünetel és mintegy 400 építő ipsros van kereset nélkül. A szakbizottság méltányolta az Iparosok elszomorító helyzetét, de minden jóakarata dacára alig tehet valamit érettük, mert a rossz pénzügyi viszonyok a város építési programmjának keresztülvitelét is megakadályozták. A pol gármester megnyugtatta a bizottságot, hogy a város legutóbb is 50,000 korona értékű munkát adott ki vállalatba heiyb li építő iparosoknak s minden lehetőt elkövet a közkórházi építkezés mielőbbi megkezdése érdekében. Más középitkezósre. egyhamar nincs kilátás. Tanonciskolák költségvetése. Az iparostanonciskoh jövő évi költségvetését a szakbizottság 17.340 korona szükségletiéi, a kereskedő ^tanonciskoláét 6160 korona szükséglettel á'lapitolta meg. A két iskolánál együttvéve 2800 korona fe dezettol nem bíró hiány mut tkozik, ami állami segélyből nyer fedezetet. Egyéb ügyek. A szakbizottság Barna János dr. felsőkereskedelmi iskolai tanárnak korpótlókát és Faur Liviu3Z műszaki dijnok egy havi illetményét megszavazta s megállapította a téli legeltetési dijakat. A jeggző nyírja a gyapjút. & tartalékosok segélyének Vámja. Egy cikk ütóhapgjai. — A Szamos eredeti tudósítása — Szaímár, szept 5. Bizonyára emlékeznek még olvasóink arra a cikkre, amely a Szamos egyik múlt heti számában jelent meg a fennti címen s amelyben megírtuk, hogy R o h a y Gyula mátészalkai jegyző 2—2 koronát vont le tartalékosok családtagjainak 50—60—70 koronás segélyéből. Érthető módon kikeltüuk a jegyző eljárása ellen, mert az a véleményünk, hogy a kormány ezeket a koronákat a tartalékosok családtagjainak felsególyezésére adta és nem abból a cálbói, hogy jó pozíciójú jegyző urak vámot szedjenek belőle. Augusztus 27-éu jelent meg ez a cikkünk egynapon a Szamosban is, Az Estben is és ma, szeptember 5-én Rohay jegyző nyilatkozatot közöl egyik fővárosi lapban. A nyilatkozat alá vannak Írva a tartalékosok családjának egyes tagjai, összesen nyolcat). A nyolc közül négynek csak a keze keresztvonása szerepel, — névirójuk Nagy Géza segédjegyző. A segélyező t és megvámolt családtagok kijelentik ebben a nyilttérben, hogy igaz az, bogy a jegyző levette a két korona vámot, de ezt az ő „tudtukkai és beleegyezésükkel“ tette — a jegyzői Írnoka részére. Egyben kijelentik a jegyző hívei a kézjegyeit nyilatkozatban azt is, hogy jegyzőjük ezen ténykedése ellen panaszszal senkihez sem fordultak és igy a Szamos közleményének azt a részét, hogy : „mint a tartalékosok egyes családjai velünk közük“ — hazugságnak és legsötétebb rossz- akaratnak minősitik. Nem tartjuk egyáltalában fontosnak é3 válaszra érdemesnek, hogy azok az emberek, akiknek a fele Írni sem tud, a másik fele pedig — ha a nevét alá is tudja írni, — de bizonyára nem tud olyan ügyesen és erélyes közigazgatási modorban megstilizálni egy nyilatkozatot, mint például a jegyzője, hogy ezek a községházára bacitált emberek milyen vóleménynyel vannak a mi cikkünkről és hagyjuk őket: tegyék meg a jegyzőjüknek hzt a szívességet, amit ez kórt töiük, mikor a nyilatkozatot eübük tette. Ösmerjük a falusi szegény ember és a jegyző közötti viszonyt és éppen ezért nagyon kiváncsiak vagyunk rá, hogy ha mi most a nyilatkozatban foglalt sértésekért sajtópert indítunk az aláírók elleD, ki fogja vállalni a nyilatkozat megszerkesztóseért a a felelősséget. Fontosnak azt tartjuk, hogy Rohay Gyula máiésznlkai jegyző levette a vámot a tartalékosok segélyéből, ezt baöamerte ő i*, nem tagadják a nyilatkozók sem. Ezt nem teszi valótlanná a gyengébbeknek az a rendes szobása sem, hogy a figyelmet most a mi „sötét rosszakaratúnkra* próbálja terelni. A mi véleményűnk különben az, hogy sokkal sötétebb rosszakarat az, ha a jegyző ezekből a kőnyöradományokból levonja a vámot, meg akkor is, ha e tudatlan ernbe rek ebbe beleegyeznek, sőt még akkor is, ha azt saját jószántukból felajánlották volna, mert még felajánlás esetén is vissza kellett vo ns adni azokat a két koronákat azoknak az embereknek, akik erre sokkal jobban rá vannak szorulva, mint a mátészalkai jegyző. Ez a sötét rosszakarat és nem az, hogy a lap tisztán közérdekből felszólal a szegény emberek gyapjának megtépázása ellen. Rohay Gyula különben a cikk megjelenése után benntjárt nálunk. Itt is beös- merte, hogy „elkövette a meggondolatlanságot“ és mindenáron azt akarta kitudni tőlünk, hogy honnan ered a tudósítás. ^ Miután megnevezett előttünk ártatlan emb'ert ic, akire gyanakszik, kijelentettük, hogy a tudósítás szerzőjét osak a vizsgálóbíró előtt adjuk a kezei közé. Tessék bennünket beperelni, ha nem igaz, amit irtunk, akkor majd megtudja, hogy ki informált bennünket. Annyit megmondtuok akkor is, amit a cikkben is jeleztünk, hogy : a tartalékosok egyes családtagjai közölték velünk az ügyet. Ismételjük most is: nem az információ forrását tartjuk fontosnak az egész dologbab, hanem azt, hogy a gyapjunyirás igaz é, de azért próbálja meg Rohay Gyula: esket- tesse meg a tartalékosok összes családtagwm~ Tambur a zenekar és daltársulat. Az „IPAROS-OTTHON“ kellemes kerthelyiségében CZAKÓ IMRE karmester vezetésével vasárnaptól kezdődőleg 10 napon át 8 tagú tambura zenekar és daltársulat hangversenyez. — ízletes ételek, finom italok. Olcsó szórakozási — Belépődíj nincs. — MINDEN ESTE NAGY HANGVERSENY. ========= Szives pártfogást kór ===== Demkö Mihály.