Szamos, 1913. szeptember (45. évfolyam, 201-224. szám)
1913-09-14 / 211. szám
4 oidsf. (1913. szeptember 1*. 211. «r. vm mények az előirt egészségügyi ellenőrzés alá vétessenek. Tiszti főorvos és főkapitány előterjesztése folytán a tanács egyelőre 15 napig beszüntette a Szamos medréből való homok- szedést, tekintettel arra, hogy a kolera vibriók egyik legveszélyesebb terjesztője a folyóvíz. Megengedte egyúttal a tanács az árvíz által a Kecskekosár-dülöben lerakott homok elhordását, ami a város homok- szükségletét bőven fedezi. A Felsőfordulóban levő telkeken összegyűlt viz lecsapolása iránt szintén intézkedett a tanács. Ma délelőtt pedig összeül az egészségügyi bizottság dr. Koreeztszeghy Lajos elnöklése alatt, a további védekezés megbeszélése végett. FADDI és TESCHENI tea vaj, prágai sonka, felvágottak, sajtok, Heller és FMi-íéle cukorkák saját pörkölései KA VÉ kapható naponta: WALLON HENRIK FIA UTÓDA DIA TIVADAR CÉGNÉL SZATMÁR. 49. Telefonszám 49. Legfinomabb úri és fiú fehérnemüek mérsékelt árban KARDOSNÁL a színházzal szemben. S Z A M 0 > HÍREK 3 Rétről. KANAÁN. Valószínűleg hallottak már róla még a Szamos olvasói is, — hiszen olyan pompás a hirszolgála tunk — hogy a kolera veszedelme fenyeget. A fekete rém — amint bizalmasan nevezik — lomha, de biztos lépésekkel közeleg és — nem akarok senkit sem megijeszteni, — de igazán nem vagyunk bizonyosak felőle, hogy melyik szem szőlővel, melyik falat savanyu uborkával nyeljük le földi létünk megboldogitóját. Megbízh tó hírforrásunk közli velünk, hogy a kolera sötét angyala a minap átsuhant Szatmáron. Tartott egy kis terepszemlét: lehetne-e itt egy kis talajra találni ? Hát talált. Nem a, majd Szatmá i‘on nem talált! A Szamos hasábjai meglehetősen szükek azoknak a helyeknek a felsorolásához, amelyek puha fészekkel kínálják a kolera posványkedvelő bacillusait. De a sötét angyal figyelmét különösen azok a járdamenti folyókák keltették fel, amelyeknek posványa a legnagyobb szárazság idején sem szárad ki és amelyeket most — hogy a kolerát félrevezessék — mesztejjel öntöttek fel. Nézi, nézi a fekete rém a kis, fehér, mésztejjel felöntött pocsétákat és megkérdezi egy rendőrtől, hogy mi az? — Ez, kérem, a mi városunk legjellegzetesebb sajátsága. Ez az az úgynevezett tejjel-mészszel folyó Kanaán. A ZARÓRA, Halász Sán or, a Szamos kitűnő munkatársa, aki íiata los hévvel írogatja tele ügyes cikkeivel lapunkat, a záróra kérdését vette nagy buzgalommal a tolla alá. Megkérdezett minden mértékadó tényezőt, — a mértékadó alatt nem csak a rőfösöket kell érteni — hogy mit szólanak a záróra kérdéséhez. Segítségére akartam lenni Halász Sándornak és magam is megkér deztem egy nehány kereskedőt: mi a véleményük hát a záróráról. A válaszokat, amelyeket kaptam, körülbelül a kővetkezőkben lehet össszefoglalni: — A mai gazdasági viszonyok mellett nekünk a legkevesebb szavunk van a záróra dolgában. Ebben a kér désben legautentikusabb választ adhat a helybeli járásbíróság végrehajtói kara és a kir. ügyészség Manapság teljesen tőlük függ, hogy mi melyik pillanatban zárjunk. UGYANEBBE A BRANCSBA vág ez az eset is. A moziban az első sorokban felállolt nehány ember. A hátrább ülők természetesen nem látnak tőlük. Megkezdődik a pisszegés, majd, mikor ez sem használ, a kiabálás: — Leülni ! Az első „leülni“ szóra ijedten, konsternálva fordul hátra egy ur és szinte önkéntelenül szalad ki a száján: — Hisz még nem jogerős. Tudni illik : az ítélet, amelynek alapján neki majd le kell ülni. SEHOL SEM NYUGODT AZ EMBER. Hiába beszélnek, hogy miért ir a lap minduntalan a rossz pénz ügyi viszonyokról, — ha ugyan viszonynak lehet nevezni azt a plátói viszonyt, amelyben a pénzzel va gyünk — mégis kikerülhetetlen A pénzügyi pangás úgy össze van forrva az emberek életének minden mozzanatával, hogy nem lehet egy lépést tenni, hogy bele ne ütközzünk. Ma már a pénzviszonyok rém■ képei is kisértik az embert, amint az alábbi eset bizonyítja. — Nászúira mentünk — meséli egy fiatal féri — és elhatároztuk, hogy arra a két hétre, amig nászuton vagyunk, abszolút nyugalmat biztosítunk magunknak a gondokat illetőleg. Elmegyünk messzire, ahova nem ér el se pénzviszony, se gond, se felszólító levél. Megérkeztünk Olaszországba és miután megszállottunk, körülnéztünk a hotelben. Pazar kényelem mindenütt. Pompás, süppedő szőnyegek a lépcső kön, mire ifjú nőm felkiált: — Nézd, fiam, micsoda lejárat! — Mintha villamos ütés ért volna, vagy mintha kígyó csípett volna meg erre a szóra : lejárat. Hát még az ember nászutján, hát még Olaszországban is — lejárat. — Azután felmentünk szobánkba. Végre egyedül, Nőmet szerelmesen őleltem magamhoz és a drága nő szerelemittasan lihegte felém : Lajos, Lajos . . . csókold meg az ajkamat . . a zajkamat . . . azaj . . . kamat . . . kamat. Nahát, legyen ez ember valahol nyugodtan a pénzviszonyok slágvort- jai, üldöző rémképei elől. A PÉNZÉHSÉG. Szintén a pénz viszonyokra jellemző. És — ami legjellemzőbb a dologban : — megtörtént. Ha nem történt volna meg, nem is lenne olyan jó. Egy falusi parasztember áll a református gymnasium épülete előtt. És betűzi a Kölcsey kör múzeumának a tábláját: K ... ö ... 1 ... cs . . tovább nem juthat, mert az intézet egyik tanára meglátja és érdekli, hogy mit ókumlál a koma a kultur- táblán. — Mit keres, bácsi ? — Ezt az izét keresem, instál- lom, aminek itt a firmája. — A Kölcsey múzeumot ? — Nyuzeum .... nyuzeum, ak kor ez az — Hozott kelmed talán valamit ? — Nem én. — Hát akkor talán valami könyvet akar kikérni ? — Nem én. — Hát mit akai ? — Hát egy kis kölcsönt szeret■ nék felvenni ettől a nyuzeumtól, mivelhogy a másik nyuzeum, ahová adós vagyok, kegyetlen sz orongat, nagyon nyúz. Mondom : ha nem történt volna meg, nem lenne olyan jó az eset. De a benne szereplő tanár ur a tanúm rá, hogy megtörtént. És hogy milyen pénzéhes, illetve kölcsönpénzéhes a kikoplalt magyar paraszt, arra igen jellemző, hogy csak annyit olvas,
