Szamos, 1913. szeptember (45. évfolyam, 201-224. szám)

1913-09-14 / 211. szám

Negyvenötödik évfo’yam. Szatmár, 1913. 211. szám. POLITIKAI NAPILAP rpáVirat, telefon. Á delegációk. Bécs, szept. 13. A delegációk összehívása ügyében, ha forrna szerint még nem is, de a valóságban már mégis megtörténi a döntés. Csak november végén ülnek össze a dele» gációk, hogy a közös mi Dísztereknek egy egy sza­kaszból álló előterjesztését megszavazzák. Ennélfogva valószínű, hogy az ülés­szak nagyon rövid lesz. Az osztrák kormány feladása, hogy az ősz rák d legátusokat rávegye a külügyi kérdések beható megvitatásától való tartóz­kodásra. A magyar delegációban nem kell ezúttal hosszú vitától tar.ani. Tanácskozik e koalíció. Bpest, szopí. 13. Fővárosi tudósítónk jelenti, hogy a koalíciós kormány volt tagjai ma ismét ta nácsüGztük és elhatározták, hogy Herceg Ferenc ellen annak ismeretes beszéde miatt a pert a közeli napokban megindítják. Pásztory Árkádról. Irta : Domahidy István. Bikszád, 1913. súg. 29. (Folyt, és vége.) Búcsúk alkalmával mindég ott szok­tunk lenni Bikszádon, gyönyörködünk ál­landóig g a felvidékről ide zarándokolt jó­módú tömegekben s mert Pásztory Árkád ur is ünnepli a napot, többször meghívott bennünket ebédre házához és mii láttunk ?I Azt, hogy a nép a búcsú után egész nagy­testben felkeresi az egykori zárdafőnököt és tiszteleg házánál. Összetett kezekkel kór áldást életére és jótevőjének tekiníi. A tö­megből rendesen egy jól öltözött előkelő férfi és nő lépnek ki az üdvözlés megnyii vánitására s a tömeg átszellemült visszhan­got ad a szónoklatokra. Mi aztán alkalmat kerestünk, hogy a tömeg vezetőivel bizal­masan beszélgethessünk a azon kérdésünkre, hogy mi köti. őket az ily nagymérvű ra­gaszkodáshoz a tőpap iránt, azon választ nyertük, hogy már 30 év előtt búcsúk al­kalmával, mikor hozzá fordultunk, azon ta­nácsot adta, hogyha élni akarunk, legyünk mindenben mértékletesek, szorgalmasak, Az uj pártból, Bpest, szept. 13. Az Országos Alkotmánypárt ma tar főtt értekezletén a párt elnökségére nem Darányi Ignácot jelölte, hanem magát gróf Andrássy Gyulát. Földrengés Nyírbátorban. Nyírbátor, szept. 13. Ma éjjel 3 óra hót perckor 16 má íodpercig tartó földrengés volt Nyírbátor­ban. Egy ház fala bedült, egy másik ház fala megrepedt. Emberéletben nem esett kár. Turkevén nincs fekete himlő Turkeve, szept. 13. Az a hir, mintha Turkevén fekate- himlőj írvány volna, valótlan. A fekete rém. Bpest, szept. 13. Fővárosi tudósítónk telefonozza : A kolera terjedéséről ma tu ország különböző vidékéről jöttek jelemések. Békésgyulán 2, Palánkán 4, Delibíáton 2 és Temesváron 36 megbetegedés történt. jőzsn életűek, főleg kerüljük a pálinkát és keressük a munkát, vallásosságban ápoljuk gyermekeinket, uzsorások kezébe ne kerül­jünk, inkább nélkülözzünk és azó a, mióta tanácsait betartjuk, sokkal bo'dogabbak vagyunk. Azon kérdésünkre továbbá, h^gy mivel szokták tanácsaiért jutalmazni a fő­urat, azon határozott Melefet kaptuk, soha nem kért egy fillért sem, sőt ö adott ne künk még útiköltséget is. Na hát tisztelt olvasó közönség ! Én, ki Pásztory Árkádnak sem rokona, sem semmiben ieköteiezettje nem vagyok, észleléseim után azt tapasz­talom, hogy egyedül az évtizedek folytatása aratt tanúsított szorgalmának, előrelátásának eredményei gyümölcsöznek, mert a gya­korlati élet arról győzött meg, hogy egy célr* törekvésben az anyagi téren csak az első tízezer forintot nehéz megszerezni, hogy azzal egy életpálya végeztével a szá­mító ész mesés eredményeket mutalhisson fel s főleg az Avasban, hol 30 évvel eze­lőtt magam is vettem szabad kézből 10 forintjával holdját a főidnek, s ha azt ta­pasztalom, hogy a páfrányos és égerfabok- ros vad mezőket ma fölszántott buzakalá- szos területek váltották föl, s aztán ha azt tapasztalom, hogy az Avas lakói százával kapnak az eddigi henyélés és korhelykedós Hir a nagy Lujzáról. Bpest, szept. 13. Härtl Lujza, a munkácsi generális­affér hősnője, ismét hallat magáról. Härtl Lujza, mint tudósitónk jelenti, egyik verzió szerint soffőr lesz, a másik hir szerint pe­dig pensiőt nyit a fővárosban. A szinügyi bizottságból. ^ titokzatos színtársulat. — A Szamos eredeti tudósítása — Szatmár, szept. 13. Heves Béla színigazgató bemutatta uj társulatának névsorát a szinügyi bizottság­nak, egyszersmind bejelemette, hogy a sze­zont november elsején óhajtja megnyitni. A szinügyi bizottság nem tudott eligazodni a társulati névsoron, amely egészen más, mint amelyet az igazgató május végével bemuta­tott és merőben altér attól a névsortól, amelyet a hírlapok közölnek. Alighanem ez az utóbbi lesz az igazi, mivel az újonnan szervezett társulat, a lapokban közölt tagok­kal, mar megkezdte működését Nagysze­benben. A szinügyi bizottság egyelőre tudo­másul vette a beje’entést és fenntartotta után munkát és kenyeret a főur birtokában, továbbá ha azt tapasztalom hol egyetlen árva magyar szót nem hallottam, az oláh nép Pásztory úrral csakis magyarul beszél s ha portája előtt a kaput nyitják, a két kapufélfán a magyar szent korona nemzeti színekben, a kapu árbocf jín esen sakra- mentáíis három szó: »Éljen a haza“ — díszük s a tömeg búcsú után az »Isten áld meg a magyar“ t és a „ Szózat ‘-ot énekli veÍ8 együtt a ha végre belső udvarában a felekezetnólküli kórházat és menházat átte­kintem, melyet egyedül maga tart fenn, akkor én az ö irányát tömegámitásnak nem vehetem s jóhiszemüleg meghajtom előtte a hazafiság ős társadalmi erények lobogóját, alaptalan rágalomnak nyilvánítom az ellene hirdetett vádakat, mig nekem szavahihető — bár csekély számú — közvélemény is nem bizonyítja az ellenkezőket. Annál is inkább ápolja meggyőződé­semet azon beigazolt ténye, hogy egész éle­tének összes keresményét ezidők szerint, hogy ugv mondjam, a haza oltárára szen­telte, mikor a hazafias magyar gör. kath. püspökség fölállítása folytán vagyonát an nak anyagi gyarapítására kívánta bizto­sítani. Szeptember 14 VASARNAP Mária n. Nagy választékú cipőraktáráí ajánljuk a t. vevő­— — közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást, Közvetlen a „Pannónia“ mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb cipőraktára. MEGÉRKEZTEK I a tavaszi és nyári idényre rendelt valódi ohewreaux és boxbőrből készült legújabb divatu úri, níi és gyermek lábbeliek. »ár A valódi AMERIKAI KING QUELITI cipők kizárólagos raktára. Jelen számunk 12 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents