Szamos, 1913. szeptember (45. évfolyam, 201-224. szám)

1913-09-10 / 207. szám

2 oldal SZAMOS (1913. szeptember 10.) 207. szám. külön kazánházat kap a az építés befeje­zéséig a régi kazánok üzemben maradnak. Tehát az építés miatt a gőzfürdő szünetelni nem fog. Sxakbixottsdgi javaslatok. A szakbizottságok javaslatairól újat nem írhatunk. A közgyűlés változatlanul elfogadta azokat úgy, amint erről lapunk szombati számában bírt adtunk. Ezzel a közgyűlés rövid félórai tanácskozás után véget is ért. Távirat» telefon. Grőf Andrássy Gyula Budapesten. Budapest, szept. 9. Gróf AEdrássy Gyula tegnap este Budapestre érkezett. Andrássy, miután párt­jának alapitási munkálatait befejezte, a fő­városban marad. Bpest, szept. 9. A Búd. Tud jelenti, hogy valótlan az a hir, mintha Szentkereszthy Béla báró háromszéki főispán állásáról lemondott volna, hogy az Andrássy pártba belép­hessen. Bpest, szept. 9. Justh Gyula ma egy interjú keretében kijelentette, hogy bármelyik ellenzéki kép­viselő, aki Andrássy pártjába akar belépni, köteles előbb mandátumáról lemondani. Vilmos császár Konapistban. Berlin, szept. 9. Vilmos császár elfogadta Ferenc Fer- dinánd trónörökösnek a konapisti kastélyba vadászatra való meghívását. A találkozás időpontját még a berlini udvari körökben sem tudják. A pátriárka eltűnése. Szatmár, szept. 9. Bogdanovics Lucián szerb pátriárka mára sem került elő. Kivétel nélkül az egész országot egyaránt izgatja a kérdés, vájjon hát hol lehet a szerb pátriárka, ki tudja, minő titokzatos események rejtőzhet­nek az egyházfejedelem rejtelmes és érthe­tetlen eltűnésének hátterében. A sok talál gatás és suttogás közül egy a bizonyos : Bogdanovics Lucián szerb pátriárkát tiz nap óta nem látta senki, az egyházfejede- lemnek szeptember elseje óta nyoma ve­szett. Mai hireink a pátriárkára vonatkozó­lag a következők : Bpest, szept. 9. Ivanovics Pál karlócai kormánybiztos ma Budapestre érkezett. A kormánybiztos egy hírlapíró előtt kijelentette, hogy Nifeo- lics Mirót, a rangban legidősebb püspököt megbizta az ügyek vezetésével. A kormány­biztos a pátriárka lakását lepecsóteltctte. A kormánybiztos a gyilkosságot sem tartja kizártnak. A talált Vinkó Karlovics nevű névjegy nagyon gyanúsnak tetszik. Ez állítólag egy dalmát diák neve lenne. Különös azonban, hogy Vinkó név nem fordul elő a szerb névtárban. Karlovác név sem lehet, mert ez a pátriárka szék­helyét jelenti, a szerb nyelv pedig nem ismer el szerb helységnevet személynévnek. Terjed a kolera. Bpest, szept. 9. A kolerajárvány rohamoson terjed az országban. Eddig csak sproradikus meg­betegedések fordultak elő, de ma már Krassószörény, Bereg, Ung, Bácsbodrog, Baranya, Hajdú és Zemplén vármegyékben járványszerüleg lépett fel az epidémia. Az éddigi jelentésekből meg lehet állapítani, hogy a kolerát Galíciából hurcolták be a felső vidékekre, mig a déli részekre, Bács­bodrog és Krassószörény vármegyékbe Szer­bia és Bosznia irányából hozták be a jár ványt a Boszniából szabadságolt katonák. A beregvármegyei kolera Volóc, szept. 9. Volócon az elmúlt 24 órában újabb boleramegbetegedés nem fordult elő. A községben veszteglő és megfigyelő épületet állítottak fel. Több kolereorvos és egy egészségügyi felügyelő, valamint két század katonaság ment ki a helyszínre. Munkács, szept. 9. Szombaton megbetegedett itten Burcs Jánosné. Vasárnapra a járványkórházban meg is halt. Tegnap újabb megbetegedés fordult elő. Csecsur János mozdonyvezető betegedett meg gyanús körülmények közölt. Az előfordult koleraesetek miatt dr. Gulácsy István alispán közbelépésére a kultusz- miniszter elhalasztotta a tanítás megkezdé­sét a munkácsi főgimnáziumban. URANIA moxgófénykép-sxinhás óbb Kaxinozy-utcsa Iparos otthon 1913. szeptember 10-én is 1Mu Szenzációs műsor: Paílyé fyira&ó, aktuális, ßolly autózni tanul, humoros. ELFELEJTETT LEVÉL dráma 2 felvonásban. GUtaratos ember, humoros. Tánc cipő, humoros. TELEFON dráma 2 felvonásban. í-l pIvíÍ Vii Ír 4 Páholy 1 K., I. hely ^ IltfiydldK . 80 f., n. hely 60 f., | III. hely 40 f. Gyermekek felét fizetik. 8 A közigazgatási íiiznWg ülése. Folyó hó 9-én tartotta a közigazgatási bizottság dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgármester elnöklete alatt havi rendes ülését. A polgármesteri jelentést — melyet a közgyűlésről szóló tudósításunkban részle­tesen közlünk — Kőrösmezei Antal főjegyző olvasta fel. Ezután dr. Jéger Kálmán tiszti főorvos tett jelentést városunk lakosságának múlt havi közegészségügyi állapotáról. A jelentés szerint csak 10 hevenyfertőző megbetegülés volt az előző havi 22—26 megbetegüléssel szemben. Részletesen ismertette a kolera és a hólyagos himlő továbbterjedésének meg­akadályozására tett óvintézkedéseket, ame­lyeket annak idején lapunkban esetről-esetre leközöltünk. Dr. Fabó Zoltán vezető kir. ügyész jelentése szerint a törvényszéki fogházban augusztus hóban 182 fogoly vol‘. Rabmunkakeresmény cimón a kincstár­nak 48 kor. 90 f., a foglyok részére pedig 70 kor. 91 f. folyt be. Bodnár György kir. tanfelügyelő jelen­tésében többek közt örömmel emlékezik meg a Szatmárvármegyei Általános Tanító­egyesület nemrégen megnyílt uj, modern leánynevelőintózetének teljes benépesedése után történt használatbavételéről. Egyenes adóban Pmchy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató jelentése szerint 78,913 kor. 81 f. volt a bevétel, múlt év augusztus havi 106,767 kor. 42 í. rel szem­ben. IIadmenles3ógi díjban 104 kor. 97 f., múlt évi augusztusban 70 kor. Bélyeg és közvetlen illeték fejében: 6893 kor. 71 f., múlt óv hasonló havában: 15,139 kor. 78 f. Fogyasztási és italadóban 11,591 kor. 66 f.-rel egyenlő a befizetési eredmény. Állategészségügyünk kedvező volt. Belföldre vasúton 489 szarvasmarhát, 179 juhot, 5517 sertést, külföldre 212 szarvas­marhát és 710 juhot szállítottak. Ssholai lássál*, gy«rm«h fehér­nemű«^, harisnyáit, 2sebh«ndöh, halapoh, Ragályinál. — Telefon — Az Iparos Otthon vasárnap délutánja. Az elmúlt vasárnap délután tartotta az Iparos Otthon első kulturelőadását, amely bevezetője nemcsak a vasárnapi összejöve­teleknek, hanem a téli szezoni matinéknak is. Az Otthon nyári helyiségét zsúfolásig töttötte meg a közönség s az iparosok egész családjukkal adtak találkozót egymásnak. Az ezúttal rövidre szabott programmot az Iparos Dalárda vezette és fejezte be s a bevezető ének után Tankóozi Gyula, az Otthon elnöke nyitotta meg az összejövetelt, hosszas fejtegetések mellett egybevetve az Iparos O.thon célját, az alkoholizmust és a kultúrát, kiindulva abból a megdönthetetlen igazságból, hogy minél nagyobb az alkohol wr Tambura zenekar és daltársulat. Az „IPAROS-OTTHON“ kellemes kerthelyiségóben CSSAKŐ IMRE karmester vezetésével vasárnap­tól kezdődőleg 10 napon át 8 tagú tambura zenekar és daltársulat hangversenyez. — ízletes ételek, finom italok. Olcsó szórakozás! — Belépődíj nincs. — MINDEN ESTE NAGY HANGVEBSENY. a::- Szives pártfogást kér . Demkő Mihály.

Next

/
Thumbnails
Contents