Szamos, 1913. szeptember (45. évfolyam, 201-224. szám)
1913-09-05 / 204. szám
(1913. szeptember 6.) 204. szám. S Z A M 0 B 3. oldal Munkahiány. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, szept. 4. Szatmárcsekóről kapjuk az értesülést, hogy a gróf Vay-fóle uradalom 40 munkást, akiket szerződés szerint még két hónapig tartozott Jvolna a birtokos foglalkoztatni, munkabiány miatt elbocsátott. Ez a bir veti fel a munkahiánynak aktuális témáját. Több mint egy esztendeje húzódik a gazdasági élet válsága. A hitel megszorításán, a pénz drágulásán kezdődött és a munkásember mindjárt [kezdetben megérezte hatását. A pénzhiány az igények fokozatos redukálására vezetett. Ez pedig a munka, a termelés megfelelő csökkenését vonta maga után. Az iparos elbocsátotta a drága segédet, a kereskedő is redukálta személyzetét, a gazdaember pedig csak a legszükségesebb mezei munkálatok elvégzésére szorítkozott. így szaporodott napról napra az állás- és munkanélküliek száma és igy csökkent a munkaalkalom. Ügy annyira, hogy ma az ország dolgozó munkás részének jelentékeny hányada munka és kereseti alkalom nélkül szűkölködik. Szatmár, Ugocsa, Szilágy és Márama- rosmegyőkben — mondhatjuk a mi vidé- k ’lön — pedig az általános gazdasági válságon kívül hihetetlen mérveket öltött az árvíz és a tengerré gyülekezett belvizek pusztítása, melyek a gazda, a birtokos osztály mellett éppúgy sújtották a munkás- osztályt is. Vegyünk csak szemügyre egy-egy ár- vizsujtotta községet. Némelyikben az egész termés elpusztult, másikban egy része maradt meg. De ahol nem is volt árvíz, ott sem termett több, mint a rendszerintí hozam egy harmada, legfeljebb a fele. Hol az egész termés elpusztult, ott nincs mit aratni. Elesik hát a munkás legjövedelmezőbb keresetétől. A harmados, vagy a feles főidet is hiába művelte meg, abból sincs semmi haszna. A feles, vagy harmados adja a télire valót, de hát ha az semmltsem hozott: vájjon mit hozhat a tél?! Amely községekben több-kevesebb tér móat találhatunk, ott enyhül a nyomor, amely mindenütt felüti ösztövór fejét. Másszor ha a munkás megszorult, nem maradt magára. Ott volt az ő rendszerinti munkaadója, pártfogója. Kisegítette nehány forinttal. Ha jött a karácsony, csinált a földmives aratási, vagy más gazdasági munkásszerződést és kapott rá annyi előleget, amelyből vigan megülhette a szent karácsony estéjét. De az idén a birtokos tűzhelye is hidegen marad a szent estén. Az idén a gazdaember alig hiszi, ha a végrehajtó ki nem kergeti a birtokából, a házából, nemhogy arra gondolhatna, hogy szegény munkáson segítsen. A muskás- földmives együtt érez, együtt szenved a birtokos gazdával. A közös szenvedés ösz- szeforrasztja őket. Szomorú egyetértés. Se gitene egyik is a másikon, de hát mindegyik tehetetlen magával is. Máskor idegenbe vándorolt az itthon munkanélkül maradt paraszt. Most a rendkívüli külpolitikai helyzet ezt az egórutat is elzárja szegény feje elöl. A helyzet valóban kétségbeejtő. Éhínségnek, nyomornak, pusztulásnak, járványnak nézünk eléje és tehetetleneknek látszunk a fenyegető 'veszedelemmel szemben. Hiizen annyi bajt, annyi szenvedést hozott m*r reánk ez az esztendő, hogy elfásultunk, közömbösek lettünk a legfenyegetőbb eseményekkel szemben is. Pedig összetett kezekkel mégsem várhatjuk a telet. Mégis tennünk kell valamit. Bár itt elsősorban a munkás szempontjából vetem fel a problémát, mégis meg kell állapítanom, hogy a földmives- munkás embernek a sora annyira egybe van forrva a gazdaközönsóg helyzetével és sorsával, hogy nem képzelhető el más utón gyökeres segítség a munkáson, mint a birtokososztály révén, ennek támogatása által. Mert ha a gazdának van, ő a mun kásnak is juttat, s mert a gazda mégis garanciát nyújthat arra, hogy valamikor megtéríti az esetleges segélyt. De, hogy azért is közbe kell iktatni a gazdát, mert hiszen ha a segítés egy leghelyesebb módját, a munkaalkalom teremtését vesszük igénybe, akkor ez főleg a gazdaközőnség utján érhető el. Itt tehát voltaképpen — a gazda és munkás érdekközösségénél fogva — össze olvad a két akció: mely a gazdán és mun káson akar segíteniA gazdaközönség az ármentesitést, a vizszabályozást kívánja. Ez a harmados, vagy feles földhöz fűződő munkásórdeken felül munkaalkalmat nyújt és ezért is kívánatos. A birtokososztály olcsó kölcsönök nyújtását sürgeti. E téren az állam mellett talán az egyházak is szerepet vihetnének. Heverő tőkéiknek a gazdaközönség rendelkezésére bocsátásával. Különösen a kis birtokosoknak nyújthatnának a gazdagabb egyházak kölcsönt, amelyből ezek a műn- kásfőldtnives embernek mindenesetre juttatnak, mert hisz ők képezik a közvetlen társadalmi réteget és igy leggyakrabban érintkeznek egymással. A .keresztény szoeiálizmust“ érvényesítő katholikus egyház tehetne a legtöbbet. A munkaközvetítés sem utolsó segítsége lenne vidékünk földmives munkásságának. Hazai bányák, vagy téliüzemek sok munkást igényelnek és megfelelő közvetítéssel jelentékeny számú munkást helyezhetnénk igy el. Ha pl. minden községben kifüggesztenék időközönként, hogy hol lehet munkát kapni. A sok helyen már bevezetett háziipar, fokozottabb forsirozásával is tehetünk valamit, vagy ahol hiányzik, ott annak bevezetésével. Áruhitel nyújtásával — esetleg a szövetkezetek utján is enyhíthetünk némileg a helyzeten. Az összes tényezők tervszerű együttműködése az ismertette eszközök hatályos érvényesitÓBével talán elhárítják a komolyabb bajt ős valahogy keservesen átvergődik a szegény földmives munkásosztály ezen a télen. Dr. F. S. Legjobb ekék jótállás mellett raktáron kaphatók Poszvók gazd. szakirodája gópraktárában Attila-u. 8. Legújabb kemény kalapok 7 és 10 koronás egységárakban KARDOSNÁL — a színházzal — szemben. — Régi idők — régi urak. Az öreg Sosoj a Világ folyásáról. — A Szamos tudósitójától — Szatmár, szept 4. Most, hogy az Iparos Otthon kertjében egy bácskai tambura-zenekar játszik, egy régi# öreg tambura-mester állított be az Iparos Otthon udvarára, a régi mámoros idők neves dalnoka : Sosoj bácsi. Ki ne ismerné ezt a fárdt képű őszbecs varodott, szólesvállu öreg cigányt. Sosoj bácsi á régi idők muzsikása volt, nála nélkül nem lehetett jó muriról beszólni. Kedveit, felkapott cigány volt 25—30 évvel ezelőtt az öreg Sosoj — lehet mondani, Szatmáron cigánykirály — méltán fa- csarodott el tehát szive, mikor az Iparos Otthonban az ő kopott szerszámának hívatlan pengetőit látta. Láttam, amint a kerítésnek támaszkodva, bágyadt, öreg szeme haragosan villant fel s egy mély keserű sóhaj fakadt fel ajkárn Hát eljött? — kérdem a révedező tekintetű öreget. — Eljöttem megnézni ezeket ... — válaszolt az öreg s ebben a szóban, hogy -ezeket“, benne volt egy keserűséggel színig telített öreg szív minden bánata. Megértettem, hogy nem szabad kese ritenem az öreget, hirtelen fordulattal a régi jó idők urairól kezdtem érdeklődni tőle. — Hej, azok voltak — az urak : Jákó Károly, Fényes Béla, Fényes Elek meg a többi . . . sok szép időt töltöttünk el együtt. Az Elek ... az volt ám a fiú. Mindennap egy pengő járt tőle — isten nyugtassa meg haló porában. Micsoda murik voltak azok. Négy-öt napon át tartottak s folyt a jó tokaji. Ivott is a szegény roma. Ittam én is és daloltam. Én hoztam mindig a legújabb nótákat, meg is kellett rájuk tanítani mindegyiket. Hej, szép idők . . . — Hány éves, öreg? — szakítottam félbe érzelgését. — Hetvenöt, instálom. — Gyermeke van ? — Csak egy fiam van már. Kontrás a Fityi bandájában. A másik meghótt szegény élete virágjában. Huszonnégy éves volt esak, isten nyugtassa meg. A hetvenöt éves öreg cigány olyan biztossággal ejtette ki az „isten nyugtassa meg“ szavakat, mintha még igen-igen sok ember fölött rendeltetett el neki még e szavakat mondani. — Hát most hova járogat, Sosoj ? — Hát ide is (Iparos Otthon), a Lu- nába, a Royalba, a Koronába és még egy néhány helyre, de bizony ma már nem igen becsülik a nótás cigányt. A hangom is egyre gyengül, de azért csak huzom az életet - - A tambura zenekar egy vig nótába kezdett s a tamburások recsegő hangon kísérték a pengő szerszámok akkordjait. — Hát ez a hang ? — fakadt ki az öreg — bezzeg ón . . . s itt egy nagyot akart mondani, de hangja elcsuklott és lemondó bólintással folytatta: — Jönnek a fiatalok s mennek az öregek . . . Más a világ folyása, mások az emberek . . . Nem is érdemes ma már élni 1 . . . Mondott valamit az öreg. Az ő vig- ságban, szomorúságban eltöltött hetvenöt üt Tambura zenekar és daltársulat, “w Az „IPAROS-OTTHON“ kellemes kerthelyiségóben CZAKÓ IMRÉD karmester vezetésével vasárnaptól kezdödöleg 10 napon át 8 tagú tambura zenekar és daltársulat hangversenyez. — ízletes ételek, finom italok. Olcsó szórakozás! — Belépődíj nincs. — MINDEN ESTE NAGY HANGVERSENY. ===== Szives pártfogást kér ■ =-—■= Demkő Mihály.
