Szamos, 1913. szeptember (45. évfolyam, 201-224. szám)
1913-09-27 / 222. szám
POLITIKAI NAPILAP Milyen legyen a helyes várospolitika? A /közigazgatás államosítása itt kopogtat már a portánkon. A vármegye ósdi, mohos falai lassan kidüledeznek, hogy egészen más, aeroit falakon hordozhassa ezek után csillámló falait. Az államosítás a köz- igazgatásban azonban nemcsak azt jelenti, hogy ezután a vármegye fejei, tisztviselői és kezelői „állami hivatalnoku titulust nyernek, hanem jelenti, egyszersmind a vármegyei élet irányának teljes átalakítását is. Hogy ez a változás viszont az ország kárára, avagy hasznára szolgál-e majd, teljesen a jövő homályába burkolt kérdés. Annyi bizonyos, hogy az államosított közigazgatás fog annyit érni, mint a mai. A jelenlegi rendszer tarthatatlanságának két fontos momentumát ismerik. Az egyik és a közvetlen motívum, mely az államosítás gondolatát felvetette, a választott és kinevezett személyek nem arra valósága és illuzorius felelőssége, a másik a vezető szellem rendszertelensége. A vármegyék közvetlenül érintkeznek ugyan egymással, törvénybiztosi- totta joguk, hogy saját nézetüket formába öntve, egymáshoz átküldhetik (átírás joga), de ez a jog a gyakorlatban nem sokat jelent. Minden megye a maga önös érdekeit szolgálja persze és a saját érdekkörén kívül eső kérdések vajmi keveset izgatják. így a megállapodásaik és nézeteik, ha olykor-olykor országos érde- küek is, nem találkoznak a megkeresett vármegye pillanatnyi céljával, ami azt eredményezi, hogy a fontos átirat legtöbbnyire tudomásul véve ad acta, helyesebben a sutba kerül. Az államosított közigazgatás előnye a legélesebben ebben a kérdésben fog előreláthatólag kidomborodni. A leendő vármegyék egyöntetű szellemben kezeltetvén, sikeresebben fogják a csakis egységesen és csakis az egységességben rejlő tervszerűséggel szabályozható kérdéseket megoldani. Magyarország kereskedelmére, iparára, gazdaságára a legsúlyosabb csapásként a centralizáltság nehezedik. A történelmi előzőién eket mindannyian jól ismerjük és tudni fogjuk, hogy épp a vármegyékre való tagozottság és épp az a körülmény, hogy az ország ezen elkülönüli részei egymással feltétlenül szervesnek nevezhető kapcsolatban soha sem állottak, fejlesztette ki a vármegye városainak kárára Budapest abszorbeáló hatalmát és egyedülállását. A vidék gócpontjai nevetségesen eltörpült és szánalmasan függő „gócpontjai“ a fővárostól távoli és közeli perifériáknak. Budapest dominál és a vidéki, akár a legnagyobb vidéki városok is félszeleg, alázatos vazallusok maradtak. Minden forgalom középpontja Budapest. Vasút-politikánk predesztinálja is erre. Pedig a leghelyesebben felfogott elv időtlen idők óta az lett légyen volna, hogy minden forgalom, a gazdasági, a kereskedelmi élet és az ipari termelés hova tovább decentralizáltassék. A jövő város politikája — ami csupán az államosított vármegyék és városok szerves kapcsolatában vihető keresztül a decentralizáció politikája kell, hogy legyen. A termelő termeszménye a vidék városaiban éppen úgy értékesíthető legyen, éppen úgy lelje meg a megfelelő ipari továbbtermelést, mint a centrumban, a fővárosban és a fogyasztó elsőrendű, sőt másod- és harmadrendű szükségleteit ne drágítsa meg a közvetítés, a kereskedelem, amely jelenleg a fogyasztó igényeiért a főváros kizsákmányoló kapitáljaihoz kényszerül. Persze, ez a felfogás nem akar ellentétbe kerülni a munkamegosztás megdönthetetlen elvével. S a jelen pár sor nem akarja azt sem állítani, hogy a leendő vármegye decentralizáló törekvése a főváros teljes megfojtásával érheti el csakis a kívánt és egyedül üdvözítő eredményt. Annyit szögez le végkonkluziókép csupán, hogy a vidék és különösen Szeptember SZOMBAT 1 Adolf 1 Képek Hám János életéből. Irta: Bodnár Gáspár. DL A jóslás teljesedik .... A szatmári káptalan tagjai a székesegyház sekrestyéjében éppen arról tanácskoztak, hogyan és mi módon történjék az uj püspök fogadtatása Az ajtón valaki kopogtat. A kanonokok egyike feláll, hogy a kopogtatás után nézzen. Az ajtó nyílik. Egy szelíd arcú. igénytelen pap lép be. Szívélyesen üdvözli a kanonokokat, akik meglepetve néznek az érkezőre. Aki pedig igy beszél: — Hám János, a szatmári uj püspök üdvözli káptalanát. Hám Jánost 1828. óv március 16-án szentelték püspökké Egerben. Az ünnepeltetésnek sohasem lóvén barátja . . . csendesen . . . észrevétlenül érkezett székhelyére is; ahol a templomi székfoglaló április 15 én ment végbe.» Mi volt ez időben még Szatmár? Ée mi volt, milyen volt a püspöki rezidencia ? Csak imént bontották le ezt a régi emlékét, jellemző tanúbizonyságát Szatmár közeli múltjának. Ott volt a mai Szirmay-utcában. A jezsuiták konviktusának szomszédságában és birtokában. Az uj kir. kath főgimnázium hatalmas palotája emelkedik helyén. Most már csak fénykép őrzi emlékezetét. , Ócska, úgyszólván ősépület volt Szat- már első püspöki palotája. Az épület sem emeletesnek, ssm földszintesnek nem volt tel; inthető. Az alsó része a talajba mólyedt, hová pár lépcső vezetett le. — Ma pince számba megy az épület ilyen része. Ide vonult be az uj püspök. És itt élt, imádkozott és alkotott huszonhárom esztendeig. Mert bár az uj, mai püspöki palota már felépült, ő mégsem kívánkozott ki megszokott, szegényes, régi hajlékából. Csak az aggság és annak gondolata, hogy közelébe jut a székesegyháznak — kónyszeritette az átköltözésre. * » * Az a szegényes, az as egyszerű, régi püspöki épület nagy jelentőségűvé vált a mi, mai Szatmárunkra. Ebben a házban kezdette meg a nagy Hám bámulatos alkotásait és itt vitte keresztül óriási gondok, szent örömök és sürü «íe&Iföm »Ékített«»«& <1 tátid. szenvedések közt. Itt érlelte eszméit. A Kálvária domb körül elterülő kertjében, a szent és mély csendességben lehetett őt látni leggyakrabban. Ott j irt a Megváltó kínszenvedésének mozzanatai közt. Lépés- röl-lépésre mélyebben elmerülve a szenvedések át és átérzésóben. Mig egyszer csak ... a keresztfa előtt egész testével földre borult. ö azt hiszi, egymagába vas. A jó Istenou kívül nem látja senki sem. Pedig többen látták. Szent döbbenettel látták. De nem zavarták a szent öreget. Ilyen életnek közepette dolgozott, mü- ) ködött, csalódott, örült nagy eszméinek \ megtestesítésén. Azokon a nagy müveken, ' melyek az ő munkás, imádságos lelkének alkotásaikért ma is Őrzik és hirdetik emlékezetét. Az uj nemzedék tna végighalad városunkban a Hám utcán és talán nem is sejti, mi nagy embernek, mi nagy léleknek nevét viseli ez az utc-t? Az idegen nem aejti, hogy Szatmár városa mai kialakulásának, fejlődésének mi tényezője volt az a név. A régi szatmáriak, a püspök kortársai tudnák. Szemtanúi voltak nagy alkotásainak, a város jövendőjét munkáló tetteinek. . . . 1857. év december 30 án éjjel
