Szamos, 1913. július (45. évfolyam, 149-175. szám)
1913-07-16 / 162. szám
Negyvenötödik évfolyam. 162. szám. Szatmár, 1913. ßereqd. Irta: Dénes Sándor. A miiapában egy falusi embernek levelet hozott a posta Amerikából a fiától, aki ezelőtt húsz évvel serdületlen korban vándorolt ki éhesen az édes anyaföldről. Húsz év alatt a hűtlen fiú egy árva betűt sem irt szerető atyjának, csak a minap. Akkor is mindössze egy női fényképet küldött, annak a hátán a következő pár szót: „a megboldogult feleségem fényképe“. Szatmár vármegyének és közvetve az ország közönségének levelet hozott tegnap ez az újság Berend községből. A megboldogult fényképét hozta. Mert — mint a fenntemlitett atya — mire megtudtuk, hogy Berend van, arról tudtuk meg, hogy már nincs. Szatmártól mintegy másfél órányira feküdt Berend község, amely ma már a szó szorosabb értelmében fekszik — rombadólve, iszapba temetve. Amig élt, nem sokat tudtunk róla. Csendőri krónikákban nem leltük hírét, mert, akik ott laktak, józanéletü, munkás, csendes népek voltak. Ma részegek a víztől, hangosak a jajveszékeléstől. Mentelenül maradtak, mint az ujjam, a végzetes, csillagtalan, záporos szombati éjszakában a kerítésük tetején úszkáló csolnakok csak éppen, hogy az életüket mentették meg. Ami vagyonkájuk volt: termésük, konyhaveteményük, takarmányuk, apró jószáguk — az elúszott a vizen. A bömbölve, harsogva berontó vizár — — igen kevés túlzással a földdel egyenlővé tette Berendet. Nagyon megharagudtak ránk a vizek istenei: ránkszab aditották pusztító árját a szőkeségében becézett Szamosnak, az izig-vizig magyar Tiszának, eleddig nem ösmert patakoknak, névtelen vizeknek, amelyek a megvadult elem kegyetlen erejével vógigsepertek ezen a hóttéhes vármegyén. Olyan pusztulás azonban nem ért embereket, aminőről tegnap ennek a lapnak a hasábjain — a helyszínéről írva — beszámoltunk. A berendiek ma már ott tartanak, hogy azzal a vagyonukkal sem sokat érnek, amit megmentettek. A lábasjószágukat el kell kótyavetyélniük, odaadni, ahogy veszik, mert nem maradt egy szál takarmány, amin eltartsák. Termőföldjük zöldjét iszapba burkolta, kimosta, elposhasztotta az árvíz, legelőjükbe nem harap a marha, szántóföldjük posványába nem vág az eke. Egy magyar község dolgos lakossága, izmos karjaikkal tehetetlen emberek összedőlt házak romjain, kötésig érő, visszamaradt vízben várják, hogy valaki — bánják is ők — megkönyörül rajtuk. Valaki. A kormány. A vármegye. Vagy a jótékony emberek. Mindegy. Az éhes gyomor nem válogat, enni akar. A sivitó gyerekek száját be kell tömni, a százakra menő magyar családot meg kell menteni az éhenpusztulástól, a zülléstől, a kivándorlástól. Dr. Galgóczy Árpád főszolgabíró, aki bámulatos energiával, önfeláldozással vezette három napon és két éjszakán át a védelmi és — mikor ez már hiábavaló volt — a mentési munkálatokat, már ezen a téren is megtette, amit megtehetett. Szalonnát, kenyeret vitt ki a berendieknek azon a pénzügyi határon belül, amit a vármegyei szabály- rendelet megenged, sót valamivel túl is lépte ezt a határt a nagy veszedelemben. De mi az a falat kenyér annak a néhány száz éhes szájnak, amelyiknek minden vagyonát, egy esztendei termését rabolta el a pusztító ár? A magyar jótékonyság csak nem- régeniben adta fényes tanujelét tettre készségének, amikor az ököritói tűzvész után százezreket juttatott a fogyasztókban megapadt községnek. Nem akarom lekicsinyelni az ököritói katasztrófát, de merem mondani, hogy a berendiek jobban rá vannak szorulva a segítségre, mint az ököritóiak. Ott emberek pusztultak el, vagyonok maradtak fogyasztók nélkül, Berenden vagyonok mentek pusztulásba és emberek, családok, asszonyok, gyermekek maradtak fedél és betevő falat nélkül. Itt fölöttébb sürgős a segítség, itt nem kétszer, de százszor ad, aki gyorsan ad. Mi igyekeztünk megtenni a magunkét. Még tegnap este felhívtuk a nagyobb fővárosi lapok szerkesztőségét, hogy közöljük velük a herendi pusztulás hírét, hogy ezúton felhívjuk a berendiek [nyomorúságára az ország figyelmét. Egyesegyedül a »Világ“ cimü lap volt az, amelyet szószerint érdekelt híradásunk. A többi lapok unalmasnak és érdektelennek tartották egy magyar község pusztulását. Az egyik ellenzéki újságnál például azt a választ kaptuk, hogy adjunk refe- rádát nekik a város közgyűlésén elhangzott ellenzéki beszédekről, a megboldogult Berend fényképe nem érdekli őket. Ha nem érdekli az országot Berend pusztulása, illenék, hogy bennünket érdekeljen. Hiszen, a mi testünk része, cseppnyi nyúlványa ez a becsületben megboldogult maroknyi falu. Nem hoznak többé salátát, káposztát, rucát a szatmári piacra. Mert kaptunk tőlük mindent, amikor csak kértünk. Most ők kérnek — és ha van még szánalom a szatmári szivekben — adui is fogunk nekik egy falatnyi szárazkenyeret. * A herendi pusztulásról felkérésünkre Halász Sándor, a „Szamos“ kitűnő munka társa fényképfelvételeket készített, amelyeket Scherling Antal fényképész dolgozott ki. A pompásan sikerült felvételek szerdán délutántól kezdve Ragályi Kálmán üzletének kirakatában lesznek kitéve. I Augusztus hó l-ig nagy harianya-Ocaasió KARDOSNÁL, a színházzal szeabas. Saját gyártmányú s kubikos talicskák s olcsón beszerezhetők Kosa Bertalan és FiánAl Telefon 206. nagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a t. vevőoo közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a JPannonia" mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb cipőraktára. MEGÉRKEZTEK | a tavaszi 4a nyári idényre rendelt valódi etoewreaux és boxbőrből készült legújabb divata ári, női és gyermek lábbeliek. A valódi AMERIKAI KING QUELITI eipők kizárólagos raktára. Julius SZERDA Kar. B.-A. Jelen há k S oldal.
