Szamos, 1913. július (45. évfolyam, 149-175. szám)

1913-07-13 / 160. szám

6. oldal. SZÁMOS (1913 július 13.) 160. szám. Gróf Tisza István minisz­terelnöknek városunk díszpolgárává választása iránt dr. Keresztszeghy Lajos és társai indítványt nyújtottak be, amely a hétfői közgyűlésen tárgyalva lesz. Az indítványnak túlnyomó többség­gel való elfogadása biztosítva van. Külön vonatok a repülóversenyre. Ma délután a repülöverseny előtt két külön vonít fog a közönség rendelkezésére állani, amely a Pannónia-szállodától fog indulni olyan időben, hogy a második vonat is ki­érkezik 4 óra előtt a versenytérre. Verseny után a Gőzfürész állomástól fog indulni a városba külön vonat A Deák-tér uj lámpái. A városi vil­lamosom 18 darab uj ivlámpát szereltetett a Deák-térre, amely lámpák tegnap este gyultak ki először és fényözönt árasztottak az addig csak az üzletektől világitolt kor­zóra. E gyönyörű világításnál pompásan festett a Drák-tér. Csupa fény és semmi árnyék. Halálozás. Tekha Sándor jónevü szatmári mükertész f. hó 12-én reggel hosszas betegség után elhunyt. Temetése ma d. u. 4 órakor lesz a római kath. egy­ház szertartása szerint a hídon túli teme­tőbe. Kövárvidéki kószénbánya felszá­molása. A Kővárvidéki Kőszénbánya r.-t. néhány év előtt alakult, de rövid fennállása alatt nagy veszteségeket szenvedett és a csalódott részvényesek kimondták a vállalat felszámolását. A felszámolás most véget ért és a felszámolók jelentése szerint az egész 600.C30 koronás részvénytőke elve­szett, sőt még a hitelezők követelésének egy része sem volt kielégíthető. Olyan egyének, akik sokat Ülnek és kevés mozgást végeznek, majdnem mindannyian nehéz székelésben szenvednek. Egy fél pohárnyi természe­tes Ferencz József-keseriiviz reg- gelenkint éhgyomorra használva, meg­szünteti a bél renyheségét anélkül, hogy más orvossághoz kellene folyamodni. A „Medical-Mirror“ cimű amerikai orvosi szaklap ezért a következőket irja: A természetes Ferencz József ke- serüvizre minden székrekedés meg­gyógyul.“ 5 A „Szamár!“ definíciója. Mátészal­káról jelentik: A mátészalkai járásbíróság száz korona bírságra ítélte Batta Miklós lelkészt, aki Lányi Dezső községi jegyzőnek egy vőlegény által azt üzente, hogy sza­már, mert anyakönyvi kivonat helyessé­gét kifogásolta. Az indokolás kiemeli, hogy az inkriminált kifejezés meggyalázó, mert emberről azt ál):tarl, hogy állat, dehonesz- táló ás az emberi méltóságot sérti. Öngyilkos gazdálkodó. Olcsvaapátiból jelentik, hogy Piros Károly ottani gazdál­kodó a Szamosba ugrott és belefult. Az ön­gyilkos gyógyíthatatlan beteg volt ős való­színű, hogy emiatt követte el végzetes tettét. Hólyagos himlő Magosligeten. Ma gosligetről jelentik nekünk, hogy a község­ben a hólyagos himlő járváDyszerüleg fellé­pett. Ilosvay Aladár, Szatmármegye alis­pánja az óvintézkedéseket a jár vány tovább terjedése ellen megtette és a községet zár alá helyezte. Sri és női divatos gummi baba* tolt — garantált vízhatlan, — nyakkendő hiilönl«gesség«h Ragályinál. Dupla élvezetté válik sza­badsága, ha elutazása előtt cipőire .Bor­son“ gummisarkot tétet. Az uj Borson gummisarok arany dobozban: kényelmes, elegáns, ruganyos, tartós. Cipészétől kife­jezetten „Berson“-t kérjen, hajói akar járni. Abbáziából jelentik lapunknak : Még sohasem írtak Abbáziáról annyi rosszat s még sohasem volt a fürdő ilyen teli mint az idén. Egy nehány himlőesetből egy pár rosszakaratú tudósitó járványt csinált s jú­nius végén tömegesen érkeztek a kórdezős- ködések, vájjon lehet-e nagyobb veszede­lem nélkül Fiúméba menni. Ezekre a kér­désekre igen kategorikusan felelt Wicken­burg István gróf, fiumei kormányzó, a vá­rosi főorvos jelentése alapján a leghatáro­zottabban kijelentvén, hogy járványról szó sem lehet, mert hiszen összesen 20 himlő­eset fordult elő s az sem volt fekete himlő. Erre aztán tömegesen jöttek a megrende­lések s miután az ideérkezettek az isme­rősökkel tudatták, hogy egy szó se igaz abból, hogy Fiúméban az idegent kényszer- oltásnak vetik alá, most már bátran jöttek le a kék Adria partjára ezren és ezren s ma megállapítható, hogy ilyen jó nyári szezonja még sohasem volt Abbáziának. Ultrareform befőttes üvegek. A befőttkészités szezonja megérkezett és a jó háziasszonynak a befőzendő gyümölcs beszerzésén kívül nagy gondot okoz a be­főzéshez szükséges üvegek beszerzése is. A hólyagpapirossal befedett üvegek már avultak, kezdenek kimenni a használatból, mert egyáltalában nem garantálják a lóg- mentességet és kiteszik a befőttet a rom­lásnak. Éppen ezért szolgálatot vélünk tel­jesíteni a gondos háziasszonyoknak, amikor felhívjuk figyelmüket az úgynevezett ultra- reform befőttes üvegekre. Ezek az üvekek gummigyürü segítségével, automatikus ka­pocscsal záródnak, fedelük üveg, maguk az üvegek olyan vastagságúak, hogy törékeny­ségük a minimális és nem szükséges a be főtteket szalicillal óvni, mert az ultrareform üveg teljesen légmentesen zár. A hasznos üvegek igen jutányos árban kaphatók Ragályi Kálmán divatárus üzletében. Motorcséplő vétel előtt tessék megnézni a Cormick-féle motorlocomobilt Poszvék Nándor gazdasági gópraktárában Szatmáron, Attila-u. 7. Regatta ingek. nadrágod sapkák, football kellékek. angol uerseny- labdái? Ragályinál. Szegedi kötéláru, kátrány, karbo- lineum Drágos Béla kereskedőnél Szatmár, Kossuth Lajos-utca, 23. sz. (hid közelében). Jégszekrények műkőlap és horgany- lemez burkolattal, szab. ruhamángorló gépek, horganylemezből készült fürdőkádaK, terrasz és kerti bútorok, nikkel, alumínium és róz- abroncsos konyhaedények és mindennemű konyhafelszerelési cikkek nagy választókban kaphatók MELCHNER TESTVÉREK vas­kereskedésében Szatmár, Deák-tér dr.Lehótzky- ház. — Telefon 162. JO HÁZI KOSZT kapható kihordásra és helybeni fogyasztásra — Szalay Jánosnónál, Kölosey-utoa S. sz. Ingyen lakást kap házas­pár kerti felügyeletért. Cim a kiadóban. Czája János szerelmes«. A Szamos jelentette a múlt hónapban, hogy Mándy Beke Erzsébet szatmári szakácsnő belesze­retett az itt működő Czája János dijbirko- zóba. Czája János azonban elutazott Szat- márról és azóta a szerelmes szakácsnőnek egy nyugodt perce sem volt. Pénze sem volt és hogy szive választottja után utazhasson, ellopta a vele szolgáló Kürthy Endréné 318 koronáját és elutazott Debrecenbe, hogy Czájával találkozhassál A 318 korona ello­pása miatt tegnap vonta felelőségre a szat mári törvényszék Mándy Beke Erzsébetet és a megtartott főtárgyaláson tiz havi börtönre ítélte. Thierry A. gyógyszerész és Centifolia-kenőcse- Nemcsak ősszel és télen, hanem a nyári melegekben kitü­nően bevált szerek, mart a nagy hőségtől szármázó gyengesógi rohamok és ájulások­nál biztos segítséget nyújtanak. Elsőrendű hatással alkalmazhatók a gyümölcsidény­ben előforduló kolika, görcsök, emésztési zavarok és hűtéseknél, miről számos kö­szönőlevelet tartalmazó ingyen könyvet bárkinek díjtalanul küld Thierry A. gyógy­szerész, Pregrada, Rohitsch mellett. PADDI és TESCHENI tea vaj, prágai sonka, felvágottak, sajtok, Heller és Fürth-féle cnkorkák saját pörkölést! KÁVÉ kapható naponta: WALLON HENRIK FIA UTÓDA CÉGNÉL SZATMÁR. 49. Telefonszám 49. Csak egy hajszálon függ a csecsemő élete, ha emésztése nincsen rendben. Éppen ezért ne mulasszon el gyermekének idejekorán Nestlé-lisztet adni, mi által a jövőre DŐzve magát csak súlyos fájdalmaktól és szemrehányásoktól óvja meg. Próbadobozokat és tanulságos röpira- tot a gyermeknevelésről teljesen díjtalan! küld a Henri Nestlé cég, Wien, I., Biber­strasse 172. Slazási áruk, bőröndök, kosarak, fürdő-cikkek, f ürdö*rukák> sapkák Ragályinál. kiváló bár- és * lithinmos gyógyforrás me- ái kétysgbajsknál, tttzvénynél, czskorbetegeégnéi, vörhenynél, emész­tési áiiétogzést szervek iHMiitJtiaáltitlaá tatán. Trafozitc neunte imiywti. • SCHUTBS Á60ST V. Radotf-rkkp.it tk

Next

/
Thumbnails
Contents