Szamos, 1913. július (45. évfolyam, 149-175. szám)

1913-07-06 / 154. szám

6 oldal SZAMOS (1913. július ö.'i 154. szán. TekeTerseny. A Kereskedő Ifjak Köre Petőii-utcai helyiségében tekeversenyt rendez. Az általánosságban kitűnőnek is­mert kettős pályát a vezetőség újonnan át­alakíttatta, uj golyókat és bábokat szerzett be. A 15 napos verseny a mai vasárnappal kezdődik és tart (köznapokon este 8-tól fél 12 óráig, vasárnapon délelőtt 10-től este fél 12 óráig) julius 20-ig. Első dij egy huszkoronás arany, második dij egy bronz Írókészlet, harmadik dij egy dohányzó kész­let. Akik a körnek nem tagjai, de a ver­senyen részt venni szándékoznak, szives kedjenek ezt Hirschhorn Mór háznagynak a Kereskedelmi Részvénytársaságnál vagy a Kör helyiségében bejelenteni. Ultra-reform betőttes üvegek. A befőttkészités szezonja megérkezett és a jó háziasszonynak a befőzendő gyümölcs be­szerzésén kívül nagy gondot okoz a befő­zéshez szükséges üvegek beszerzése is. A hólyagpapirossal befedett üvegek már avultak, kezdenek kimenni a használatból, mert egyáltalában nem garantálják a légmentes­séget és kiteszik a befőttet a romlásnak. Éppen ezért szolgálatot vélünk teljesíteni a gondos háziasszonynak, amikor felhívjuk a figyelmüket az úgynevezett ultrareform befőttes üvegekre. Ezek az üvegek gummi- gyürü segítségével, automatikus kapocscsal záródnak, fedelük üveg, maguk az üvegek olyan vastagságúak, hogy törékenységük a minimális és nem szükséges a befőtteket szalicillal óvni, mert az ultrareform üveg teljesen légmentesen zár. A hasznos üvegek igen jutányos árban kaphatók Ragályi Kálmán divatáru üzletében. 29.000 látogató. A budapesti állatkert mint az elmúlt évben, ez idén is rendkívüli látogatottságnak örvend. A két pünkösdi ün­nep alatt 29.000 látogatója volt. Igaz, hogy úgy a székesfőv. Tanács, mint az állatkert igazgatósága mindent elkövet, hogy a közön­ség ott üdülhessen, sok szépet láthasson és az állatok nagy sokaságában gyönyörködjék. Estenként hangversenyek és kivilágítások a tavon fokozzák a látni valók szépségét. ßaum-Tennis felszerelései*, rátett jaritásol*, labdái*, sport és apacs ingei*, öt?el* Ragályinál­Egy lókötö karriérje. Vonház István mezőpetrii lakos fogatát a múlt hő 9-én a nagykárolyi vásárból Lovas Lajos nevű ;as- nádi lókötő elhajtotta. A csendőrség elfogta a lótolvajt és a szatmári törvényszék a tegnapi főtárgyaláson három és fél évi fegybázra ítélte. Lovas eddig 25 esztendőt töltött a fegyházban. Es pedig lopásért négy évet, okirathamisitásért 6 évet, katonai szökésért Ó3 ellenszegülésért 15 évi várfogságot szen­vedett. Borzalmas öngyilkos kísérlet. Sza­badkáról jelentik : Burkovszky Géza, a sza­badkai ügyészség írnoka az éjjel idegroha­mában a földön heverő hulladékba drót- szögeket kevert és az igy összegpurt masszát lenyelte, majd konyhakéssel felvágta a hasát. Veszedelmes sérüléseivel a kórházba szállí­tották. „Baranya“ permetező elpusz­títhatatlan. 36 kor. árban kapható Poszvék Nándor gazdasági szakirodájában Szatmár, Attila utca. A nyomor jajkiáltása. A „Szamos* egyik múlt heti számában felhívtuk a kö­nyörületes szivek figyelmét egy özvegy Ba- razsu Dánielné nevű szegény asszonyra, aki irtózatos nyomorban az éhhalállal küzködik. A Szamos cikkének szokatlanul kevés volt a hatása. A szegény, nyomorban sínylődő, maga is nyomorék, támasz nélküli asszony most keserves panaszszal fordul hozzánk s elsírja, hogy a jótékony szivek közül mind­össze Lövy Miksáné urnö kereste fel és segítette meg őt koronával, mig egy G y ul a y Karcsi nevű ur utalványon 8 koronát küldött cimőre. Az ő irtózatos nyo­morának enyhítésére vajmi kevés. Megismé­teljük tehát felhívásunkat és kérjük ismé­iében a jótékony embereket: segítsék meg könyöradományaikkal a szegény, nyomorék özvegyasszonyt, Barazsu Dánielnél aki Hajnal-utca 31. szám alatt lakik. Az állatkerti tó. A budapesti állatkert egyik legszebb részlete a tó környéke. A ma­dárház, a pálmaház, az akvárium és a kis sziklahegy fogják körül, mely utóbbiról meleg időben állandóan vízesés szökik alá. A tavon sok szép vizimadár látható s ezek között leg­feltűnőbb a rózsaszínű flamingók csoportja. Igen szép az akvárium és a pálmaház belseje, ahol egyrészt eleven tengeri és édesvízi álla­tokat, másrészt gyönyörű forróvidóki növé­nyeket lehet látni. Letartóztatott segédjegyzó. A buda­pesti rendőrség előállította Patrik László volt batizi segédjegyzőt csavargás miatt. Mig Patrik a toloncházban elmélkedett e főváros szépségeiről, a bűnügyi osztályban megállapították, hogy a szatmári ügyészség hónapok óta körözteti hivatali sikkasztás és okirathamisitás miatt, melyeket batizi jegy- zősködóse alatt követett el. Ezek után Pet- riket továbbva is fogvatartják és a napok­ban a szatmári ügyészségre fogják szállítani. A budapesti Állatkertnek hat elefántja van. Sehol más állatkeriben ennyi nagy álla­tot együtt látni nem lehet. Ezek közül az egyik a hírhedt őriás a „Sziám*, amely időn­ként dühöngeni szokott; A „Kuba“ amelynek hátán körsétára lehet indulni, a szelíd „Bébi“; a félig kinőtt, most 7 éves „Traján“ szintén lovaglásra van betanítva ; a hatéves „Fatuma“ még iskolába jár, kicsit nehezen tanul és nem szereti, ha a nyerget a hátára teszik. Legér­dekesebb a hároméves „Nelli“. Ezt az állat- keit ajándékba kapta, mert beteg volt. Az el­múlt télen hideg istállóban tartotta régi tulaj­donosa a cirkuszban és csuzt kapott. Az állat­kert igazgatója rendszeres gyógykezelést ren­delt neki. A fővárosi Artózifürdőből naponta vizet hozatott és fürösztötte, Jenes-féle flujd- dal dörzsöltette, azután bepólyáztatta, hogy izzadjon. Két hót múlva már Nelb kisasszony vígan ugrált és szaladgált. Ez a kis elefánt, ha teljesen felépült, könyvtáros lesz az állat­kertben. Kis szekeret fog körül huzni a dél­előtti órákban és ezen szép könyvek lesznek amiket kölcsön vehet mindenki, aki ott olvasni akar. Ez a mozgó könyvtár természetesen kellő ellenőrzés alatt fog állani, nehogy valami buzgó olvasó elemelhessen egy pár könyvet az állatkertitől. A „HUNGÁRIA“ fehérnemű tisztító-intézet elsőrendű munkát készít (fényes ing, gallér és kézelő). Hiány nincs I Felvételi hely: Petőfi-köz (dr. ===== Frieder-ház). ===== Tisztelettel Botos Gyula. Lekerülnek a szegről a fegyvfek. A vadász-sport kedvelői már készüldnek az uj szezonra. Julius havában vezeti' he a fiatal vizslákat s fürjet, harist a hó^özepe táján már lehet lőni s a vizivaAszat is kezdetét veszi. A zsombékos, vhas rétek­ben, nádasokban a fiatal vadru&k, szár­csák, vízicsibék szárnyra kelnek s a va­dásznak alkalmas célpontul szolgálnak, hogy a féléves pihenő után bgyakorolják magukat a lövésbe. A voltakppeni vadá­szati szezon augusztus eiejm kezdődik, amikor már fogolyra is sabad lőni s augusztus közepén már a fjfcán ős nyúl is fölszabadul az általános tiUom alól. Jú­liusban lekerülnek a szegrő a vadászfegy­verek s a vizslák bevetése alkalmával megismerkedik a vadász t vadállománnyal. Megtudja, hogy foglyok, fácánok költése érdemes volt e s a nyuak szaporodtak e. A burgonyabokrok közül, kukoricatáblákból egymásután röppennek hl a foglyok, fácá­nok s ugrándoznak elő a buta tapsifülesek, megriadt süldők. Audit értesülünk, igen szép lesz az idei vadálómány s az uj sze­zon vadászati kilátásai kedvezők. Regatta ingei*, ncdrágol*, sapl*ál*, football l*elléI*eU angol verseny* labdái* Ragályinál. Csontképzödési és fogzási nehézsége­ket Dem szenved át az a osecsemő, kinél az elválasztás pillanatától kezdve a Phosphatine Falieres-t használják tápszer gyanánt. Ma már minden gondos anya egyetlen óhajtása gyer­mekét az elválasztás idejétől kezdve csakis e világhírű kitűnő gyermektápszerrel etetni, mert a Phosphantine Falieres nagyon künnyen emészthető, igen kellemes izü, 1 doboz 3 ko­rona 80 fillér minden gyógytárban. HŐLGYFODRÁSZ-TEMEM11 BALOGH női manicür és villamos szép­ségápolási-terme a „PANNÓNIA“ szállo­dában. — Állandó hajkiállitás. ägyes \áz\ asszonyod* csakis Slfreform befőttes üregei fyasz* nálnal*. — Jlíinden nagyságban Ragályinál. Jégszekrények műkőlap és horgany­lemez burkolattal, szab. ruhamángorló gépek, horganylemezből készült fürdőkádaK, terrasz és kerti bútorok, nikkel, alumínium és réz- abronesos konyhaedények és mindennemű konyhafelszerelési cikkek nagy választókban kaphatók MELCHNER TESTVÉREK vas- kereskedésében Szatmár, Deák-tér dr. Lehótzky- báz. — Telefon 162. JÓ HÁZI KOSZT kapható kihordásra és helybeni fogyasztásra — Szalay Jánosnénál, Kölcsey-utca 3. sz. Eladó esetleg azonnal bérbe kiadó a Nyil-utca 5. sz. sarok házas­telek. Á ház teljesen uj, van benne 3 szoba, konyha, ka­mara és két pincelakás. — Értekezhetni dr. Barabás Ferenccel az Egyesült köz­ponti és polgári takarékpénz­tár részvénytársaságban. — kiváló bór- és ff lithiumos «•* _____________ gyógyforrás ve se- és hóly&gbajoknál, kSszvénynél, czukorbetegségnól, vörtienynéi, emész­tési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hátán. Tirmésxet« vasminfot sitmjutíí. * SCHULTES Á80ST Minden ruha uj lesz tisztítás és festés által Hájtájer Pál ruhafestő és gőzmosó = gyárában = Szatmár.

Next

/
Thumbnails
Contents