Szamos, 1913. július (45. évfolyam, 149-175. szám)
1913-07-31 / 175. szám
2 oldal. SZAMOS (1913. juliua 31.> 175. «ám. kát. hold termésének megsemmisülése azon- ban eledet beszél róla. 120,000 kát. holdnyi termőföld termésének megsemmisülése csak ezen az egy vidéken 10 millió korona kárt jelent. Ha az érdekelt birtokosság még‘$ folyó év tanulságáí®tttán ?em ébred öntU" datra, ha még most- sem1 fogja akarni saját magát, községeit éa mivelés alatt álló földjeit a vizáradások pusz'.iiö csapásaitól meg* menteni, akkor teí-í érdekeltség nem méltó arra, hogy ügyeit'feaját^magá Intézze. Akkor közbe kell lépnie az államhatalomnak és a szellemi kiskorúságot élő érdekeltség helyett kell cselekednie. Az aldunai rétöblözetek ármontesitéset, miután ott az ármentesités évtizedek óta nem volt másképpen megvalósítható, külön törvény biztosítja. Éhhez a különleges, de szükséges intézkedéshez kell nyu'ni a Tisza—Szamosköz megmentése érdekében, ha az érdekeltek rövidesen el nem határozzák magukat a szükséges teendőkre. Az aldunai rétöblözeieknél nagyobb közérdek parancsolja a tisza—szamosközi ármentesilóst. Ott csak a kitűnő termőfölddé alakítható holdak tízezrei hevertek haszontalanul; itt azonban a virágzó községek egész seregének állandó bizonytalansága és az emberi életnek az elemektől függő nyomorúsága követeli, hogy ez a helyzet tovább igy ne maradjon és az érdekeiteket akaratuk ellenére, a törvény ere jével kényszeritsiik arra, amit nekik önszántukból már régen meg kellett volna tenniök. Hitelügy. A debreceni kereskedelmi és iparkamara 1912, évi jelentése — amim a »Szamos* vasárnapi számának „A gyászóv mérlege“ cimü cikke jelezte — külön fejezetben foglalkozik a múlt esztendő pénzügyi katasztrófájának okaival. Tekintve, hogy a pénzügyi krizis okairól írott tanulmány bennünket, Szatmári, igen közelről érdekel, az alábbiakban közöljük a cikk legnagyobb részét: Szelíd elmélkedések szövődtek eddig a »hitelügy“ fejezetébe. Azonban közbe jött a balkáni földrengés ős halomra döntötte sorba a szelíd elmélkedéseket, hogy napirendre tűzze a má-nak legizgatóbb és legféleímesebb »lenni, vagy nem lenni“ kérdéseit. Recseg-ropog a magyar gazdasági élet egész épülete, csak a vasbeton talpakon nyugvó nagybankok állanak, kincses kamráik legmélyére eregetvén le a hozzájuk menekülő aranyat és felvonó hidjaik szájánál jól megvizsgálván, pontosan lemérvén az élet menekültjeit, hogy bebocsáttatásra alkalmasak-e, hogy nem káros és alkalmatlan jövevények e ? A pénz. mely külföldi és belföldi kószáló vándorlegényként járt kelt az ország ban és minden kis fedél alá bebocsáttatást kért, elrejtőzködik és hétszeresen elsáucolja magát. Fél azok alatt a fedelek alatt, ahol eddig vígan dolgozott és könnyen keresett s csak ott érzi jól magát, ahol nagy tömegben lehet. Ott nincs egyéb veszedelme, mint az, hogy a gazdák gazdája, az állam teszi rá kezét s puskaporrá és golyóra váltja. Ólomfedezete van ma az aranynak is. Egy pár évvel ezelőtt arany-idők látszottak lenni, pénzt ért minden üzleti gondolat és tervezet, mert pénzt lehetett kapni minden vállalkozásra. Máról-holnapra pénzügyi tudósokká váltak kalmárok, kőmivesek és nyugdíjasok s a polgári élet egyszerű, tisztességes alakjai mosolyogva jöttek rá, hogy nem olyan nagy ördögség ez a pénzzel való üzleti gazdálkodás és részvénycsoportokba kezdtek tömegesülni az apró szorgalmi tőkék, hogy együttesen hasznos gazdálkodást kezdjenek, versenyezve a nagytőkével. Valóságos felzúdulás fogadta üzleti körökből Pranger vezőrtitkár hűvös intését és óvatos figyelmeztetését. Azonban az idő — sajnos — őneki adott igazat, akkor még csak a pénzforgalom nyugtalanságának viharjáéiból — e földrengést jeiző szeiz- mocogrammból következtethette, hogy valami készül, ami romboló lesz. Az iett. És nincs az az egyetemi, nincs az a tudós tanár, aki rövidebb idő alatt általánosabb, mélyebben járó, csontig hatóbb és gyakorlatibb tanítást tudott voioa adni az érdekelt ezreknek és tízezreknek, mint az az idő, mely elkövetkezett. Ma tudja minden igazgató, igazgató- sági- és felügyelő-bizottsági tag, minden részvényes, hitelező és adós, hogy mi az a pénzgazdálkodás. Minden rendben volna, csak a tandíj volt igen magas. Magasabb minden egyetemnél. Tagadhatatlan, hogy a hitelintézeti alapítások terén sok könnyelműség, sőt lelki- ismeretlenség is megállapítható utólag. Mégis ennek a megfeketedett aranykornak általános szignaíurája nem ezzel a két súlyos szóval fejezhető ki, hanem a gondatlan optimizmus vérmességének, elkapatotiságának enyhébb jelzőjével Az impulzust a sok önálló berendezkedésre a központi pénzforrások bőségéből és hasonló gondatlan optimizmusából nyer tók, meiy — ha a háborús világ be nem állt volna — talán még most is tartana és ez esetben a decentralizált kis pénzg zda- ságok oly gazdasági pezsgést, fejlődést te remihettek volna, amilyenről ma már — a nagy ébredés után — álmodni sem lehet. Maga az, hogy e kis független pénz gazdaságok fel tudták serkenteni az aluszó- kouy magyar vidéki közönség gazdasági és cumulativ gazdálkodási érzékét, hogy piacra tudták hozni apró tőkéiket s őket magukat is bele tudták vonni a közös keretbe vont tőkékkel való közös gondolkodásba, hogy megtudták velük bec3ültetni az üzleti vállalkozások tervezésében rejlő értéket s a vállalkozás megvalósításához szükségelt ügyességet, energiát, a kivitel százféle kereszteződő érdekutait, — maga ez a nemzeti közgazdálkodás értékmérőjén számot jelentő dolog, mely, ha a kedvezőtlen vi szonyok mindent össze nem törtek volna, a nemzet életében egy sokat várt értékes fordulathoz vezethettek volna. Sajoos, másként volt megírva s az események árnyékában húzódó következtetés ma már tapasztalati igazságra mutat. De ez az igazság addig nem megy, hogy a pénzgazdálkodás decentrált berendezkedése felett elvileg is pálcát törjön s a központi pénzhatalmasságok egyeduralmát mutassa kizárólag helyesnek. Középintézetekre, kis intézetekre és szövetkezetekre is mindenkor szükség lesz, mert a társadalmi rétegek külön-külön tipusu embereit, gazdálkodóit, hiteligénylőit az ily rétegek számára szervezett s az ily embertípusok ügyeivel bíbelődő hitelintézmények fogják tudni a jövőben is kielégíteni 8 a merev és nagylábu koncentráció nem tudja az élet ama köreit bejárni, amelyeken emezek sötétben is otthonosak. „A szövetkezetek a falu pénzintézetei“, mondja György Endre s ezen a nyomon a vidéki város is igényt tarthat a maga bizalmas kis intézetére. Visszatetsző volna tehát, ha most — mint sok helyen hirdetik és némely helyen gyakorolják is — védtelen kis intézetekre valóságos razziát rendeznének az erősek. A csatatér sebesültjeit nem leölni és nem kifosztani illik, hanem ápolásba venni és megsegíteni. Annál inkább, mert nagyrészüket éppen ezek az erősek küldték hadba és látták el fegyverrel, puskaporral. * A válság rettenetes rombolásai sok drága tapasztalathoz is juttatták a pénzvilágot. E tapasztalatokat mindenesetre össze kell gyűjtenünk — hiszen pénzünkben vannak — és az idők kiderültével leltári sorban kell foglalkozni azokkal. Az országnak takarékbetétekben elhelyezett tőkéje közel 3400 milllió korooa. Betéteket kezel a takarékpénztár, a bank, a szövetkezet. Az igaz, hogy kölcsönösen foglalkozik egymás üzletével mindhárom. Jó volna a betétesekkel majd nyugodtan foglalkozni — ők az ország legszerényebb hitelezői — jó volna elhatárolni, vagy ellenőrzés alá vonni a betétes intézetek (a takarékpénztárak) üzletkörét is megszabni a betéteknek úgy biztonsági, mint jövedelmezőségi következményeit. Eljön az idő, hogy a betét a kamaton kívül rendszeresítetten is megköveteli az üzleti nyereségből a maga hányadát. A törvényes kamatláb és az uzsorakérdés is számot tartanak a megfontolásokra. Intézeteink emlitik, hogy az adósok egyrésze egyáltalán nem irtózik a pertől, mert az hosszan elhúzódik s mert a peresített váltó után csak 6 százalék törvényes kamatot ítél meg a bíróság. Itt tehát az élet szükségtörvónyeit bölcsen összhangba kell hozni a fennálló tételes törvénynyel s igy a törvényes kamatlábat, mint az uzsora-határt kimondott kamattétel helyett az Osztrák-Magyar Bank mindenkori visszleszámitc'ási kamatlábához alkalmazottan volna szükséges (sürgős novella utjáD) megállapítani. A bajba jutott intézeteknél a baj oka sokszor abban feküdt, hogy az intézetnek immobil kihelyezései voltak. E kihelyezések közül a jelzálogkölcsönök és az elraktározott terményekre adott kölcsönök rendszerint a legjobb kihelyezési alaphoz tartoznak, mert fölös kész értékeken nyug03znak és bonitá- suk felől könnyű meggyőződést szerezni. E kihelyezéseknek valami utón mobillá tetele égető kérdése volna a hitelvilágnak 8 megfontolható lenne, hogy vájjon az egy milliónál nagyobb alaptőkével bíró intézetek a saját áruraktáraikban elhelyezett zálogterményeknél nem bocsáthatnának-e ki a kölcsönzött összegekről waráns természetű forgatható és forgalomba hozható értékjegyeket, mint a közraktárak ? A jelzálog hitelek pedig a kötelező könyvrevizió szigora utján minősülbetnének legalább a kölcsön egy része erejéig tovább adha- tóknak. Hitelintézeteink közül többen rámutatnak továbbá éppen a legközelebbi múlt Szatmár-Nómeti város és vidéke n. é. közönségének tisztelettel hozom szives tudomására, hogy mely 28 év óta a Takarékpénztár épületében van — Széchenyi-utcai leszállított árián árusítom. Kérem szükségletüket az általánosan isme t jó minőségű árukból nálam beszerezni. — Kész szolgálattal ÜZLETEMET, saját házamba költSzteter at, ez okból a raktáron levő — összes árukat — Széchenyi-utcai házamnál 3 külön üzlet, raktál- és pincehelyiség kiadó. Páskuj Imre.
