Szamos, 1913. július (45. évfolyam, 149-175. szám)
1913-07-23 / 168. szám
4 oldal. SZAMOS (1913. juliua 23.) 168. szám. [(advángi (Rozenberg) Dezső ügyvédjelölt, fényképész, festőművész és zöldségárüs. Tömeges feljelentés egy notórius csaló ellen. — A Szamos tudósítójától. — Szatmár, julius 22. A feuti név már kellemetlenül ismerős városunk közönségének egyes, illetve a legtöbb rétegében. Ridványi Dezső állítólagos festőművész, fényképnagyitásí manipulációkkal számtalan családot érzékenyen megkárosított, mígnem a rendőrség s majd az ügyészség vette a jól megérdemelt pártfogás alá. Radványi magát festőművésznek nevezte ki s bejárta a jobb házakat, ahol fónykép- nagyitásokat potomáron vállalt el — természetesen nem feledte el a szokásos előlegeket mindenütt kikérni. A múlt hónap közepe táján azután egymásután érkeztek a fe'jelentések a rendőrségre egy hosszuhaju festőművész ellen, aki több helyen elvállalt fényképnagyitást s bár az árát rendesen felvette, a rendelést legtöbb esetben elfeledte hazaszállítani, vagy ha haza is szállította, nem volt benne kő szönet, mert olyan tökéletlen, ijesztő mázol- mányokkal kedveskedett rendelőinek, melyektől a fénykép ábrázoltjai is megrémültek. Nagy múltja van Ridványinak, akit már az ügyészség előzetes letartóztatásba helyezett a megindított vizsgálat befejezéséig, mely is annyi adatot szolgáltatott, hogy egy hétig folytatólagos cikkekben ismertethetnénk azok részleteit. Radványi Dezső, rendes néven Rozenberg Dezső 1887-ben született Ungváron. Gyermek éveit az elemi iskola elvégzése után léhütösködéssel töltötte el s mikor már megkama3zosodott, atyja zöldséget árulni küldte ki az ungvári piacra. A zöld- ségórusi hivatás azonban nem volt inyjére az ingyenélóshez szokott ifjúnak s igy elhatározta, hogy kitanulja a fényképészetet. A rajzoláshoz volt némi tehetsége s igy azután csakhamar sikerült neki elsajátítani — úgy, ahogy — a fényképészet techni káját. Hosszú hajjal, elegáns ruhákban kopogtatott be Rozenberg a jobb családok ajtajain s ott bemutatva magát, mint neves festőművész, ügyes rafinériával még kitanult emberismeröket is rá tudott venni, hogy nála rendeléseket eszközöljenek, sőt némely helyen erőszakkal kényszeritetto a be nem ugrókat a rendelésre. így özv. Szabó Sándorné helybeli lakost is, akit, mikor az vonakodott nála rendelést tenni, fenyegetni kezdte, úgy, hogy az segítségért kiáltozott a csak a környékbeli lakók segítségével tudta az erőszakos „ művész urat“ lakásából kituszkolni. Huszonöt-harminc a feljelentések száma, amit eddig beküldik az ügyészségre Rozenberg ellen. A sok akia közül kihúztam egyet, melyet Szeless Albert adótárnok adott be s amelynek legérdekesebb része ez a néhány sor: „— Lefesttettem Radványival leányomat is, kinek az „hollófekete“ fürtöket festett, jóllehet világos szőke haja van. De nem bánom most már, ha azt a képet kapom is meg, csak kapjak valamit kicsalt pénzemért 1“ Érdekes még Varga József szatmári és Nagy J. Károly halmii lakosok feljelentése, melyek bü tükörképet adnak Radványi viselt dolgairól. Radványi ellen különben először a halmii kir. járásbíróság adott ki elfogató parancsot s igy került az ügyészség fogházába. Már jóval letartóztatása előtt kitiltotta Tankóczi Gyula rendőrfőkapitány a város területéről az itt jól bevezetett csalót, akinek büntetőlapját most szerezte meg az ügyészség, mely szerint Radványi Rozenberg Dezső Miskolcon két heti és Sátoraljaújhelyen egy havi fogházra volt ítélve csalásért. Most már remélhető, hogy hosszabb időre kénytelen lesz művészi ecsetjét pihentetni, ha csak valamelyik fogházban, művészi ambi cióit honorálva, szu onyos fegyőrök kíséretében nem fognak festetni, illetve meszeltetni vele falat. Ilván. HÍREK Miniszteri jóváhagyás. A belügymi niszter jóváhagyta a közrend elleni kihágásokról alkotott szabályrendeletet. A tanács az erről szóló miniszteri leiratot beterjeszti a közgyűléshez azzal a javaslattal, hogy a törvényhatóság a szabályrendeletet szeptember elsejével léptesse éleibe. Az árvízkárosultakért. A belügyminiszter körrendeletben hívta fel a törvény- hatóságokat, hogy az árvíztől sújtott vidékek ínségbe jutott lakosságának felsegitósére adományokat gyűjtsenek. Ez a rendelet városunkhoz is leérkezett. A városi tanács azonban azt határozta, hogy az országos gyűjtéshez olyan módon, amint a rendelet kivanja, nem járul hozzá, mert a városi lakosok közül is sokan szenvedtek kárt. Itt is akad számos zsellér és kisgada, akinek minden termését tönkretette az árvíz s aki szintén segélyre szorul. Ehhez képest a tanács elrendelte ugyan az adománygyűjtést, de a gyűjtés eredményét kizárólag Szatmár város és a vármegye szomszédos községeinek árvizkárosuitjai számára fogja juttatni, a miniszterhez pedig föliratot intéz, hogy az országos gyűjtésből részesítse segélyben a szatmári árvízkárosultakat is. Ajánlás hadapródiskolába. A nagyváradi honvéd hadapródiskolában megüresedett he'yre a városi tanács első helyen az elhalt Kiss Bertalan szatmári ref. lelkész fiát, második helyen Gerei József vállalkozó fiát ajánlotta. Halálozás. Dr. Ozory István, a debreceni jogakadómia tanára vasárnap délután, 61 éves korában szivszélhüdés követ keztében hirtelen elhunyt. A megboldogult, aki 26 éve volt tanára a debreceni jogaka- démianak, hétfőn este még egészségesen és jókedvűen vacsorázott, éjszaka két órakor felébredt és rosszullétről panaszkodott feleségének. Mire orvost hívtak hozzá, már kiszenvedett. Halála mély és általános részvétet keltett úgy Debrecenben, mint a környéken, ahol egy egész jogásznemzedéket nevelt a derék öreg ur. Temetése ma délelőtt 10 órakor lesz. Áthelyezés. A földmüvflésügyi miniszter Linter Tivadar ugoosavármegyei fő állatorvost hasonló minőségben Brassóba helyezte át. Síazdsi árul^, börönHöl^ kosarai*, fürcl5*cikkek. fürclő-ruliál*, sapkáig Ragályinál. Végzetes varjuijesztés. Farkes György csaDálosi lakos Janos nevű 12 éves fiát kiküldte ebédet vinni a mezőre a múlt héten. A kis fiút az útban utólérte az eső és igy betért Nagy Lajos kerülő lakásába. Nagy Lajos kerülő bement lakása belső szobájába és egy forgópisztolyt hozott ki, hogy az udvaron levő varjakat elijessze. A pisztoly elsült kezében és pedig oly szerencsétlenül, hogy a kis fiú balkarját ke- resz'ülfurta a gyilkos golyó. Súlyos sérüló- lésével a kis fiút a nagykárolyi kórházba szállították. Olcsó bevásárlási alkalom. A Szőke Béla cég szatmári üzletében azösszes rfffös nK kiárusittatnak és ebből kifolyólag mindennemű szőVef, detain, balliszt, Karton, barchend, rnhaselytnelj Vásznai;, továbbá föggSnySl; is szőnyegen mélyen leszállított árban adatnak el. — Egyben van szerencsém jelezni, hogy a női blúz, alj, pongyola, costüm és gyermekruha újdonságok megérkeztek és úgy ezen árukból, mint fehérnemű menyasszonyi kelengyékből — rövidárukból, csipke és díszekből állandóan nagy Választékot fogok tartani. — Az üzletet az eddigi szolid alapon kívánom tovább vezetni és midőn a t. vevőközönség szives jóindulatú pártfogását kérem, — maradok kiváló tisztelettel „ özv. Szőke Béláné DEAK-TÉR 20. SZAtt