Szamos, 1913. július (45. évfolyam, 149-175. szám)

1913-07-03 / 151. szám

Negyvenötödik évfolyam. *33® Szatmár, 1913. A politika eseméngei. Tisza István gróf miniszterelnököt súlyos családi gyásza, amely iránt a király és az egész or­szág meleg együttérzése megkapó közvetlenség­gel nyilvánul meg, egy­két napra visszatartja attól a fáradhatatlan ak­tivitástól. amelylyel hi­vatalba lépése óta uj megbízatását is ellátja. A munkapárt, valamint a Tisza-kabinet a politikai élet minden mozzanatát örömmel jegyezheti fel, mert valamennyi térhódításáról tesz bizonyságot. Kerületek és vármegyék egymásután vonulnak fel s a többséget gyarapító mandátumaik, valamint bizalmi nyilatkozataik egyhangú, vagy legalább imponálóan fölényes majoritásu megnyi­latkozásai mind arról tesznek tanúságot, hogy a hazafias, komoly munkára való törekvés hiveinek a száma úgyszólván napról-napra szaporodik s viszont ugyan­akkor a megátalkodott munkakerülés és a demagóg jelszavak apostolainak lábai alól szinte szemlátomást siklik el a talaj. A nap krónikájában igen nagyra értékeljük azt a lelkes gyűlést, amelyet a pestmegyei munkapárt a nemzeti munkapárt helyiségeiben tartott meg és amely emelkedett hangulatú lefolyá­sával, valamint a legkülönbözőbb társa­dalmi rétegek tömeges képviseltetésével meggyőzően igazolta, hogy ime, az ellenzékinek hirdetett s vezető szerepet játsztó Pest-vármegyében is már meny­nyire előtérbe nyomult a parlamenti többség öntudatos, határozott és hasznos politikájának méltánylása. Hasonlóképp fontos a szászsebesi és a szászvárosi beszámolók hire. Egyrészt, mert arról tanúskodik, hogy az ellenzéki lelketlen agitáció ellensúlyozására a nemzeti munkapárt tagjai is résen vannak min­den ponton, másrészt pedig, mert a képviselők, — ezúttal Darvai Fülöp és Farkas Pál — valamint a kormány és az országos munkapárt iránt kifejezett bizalmi nyilatkozatok minden ellenzéki erőlködés és nagyhangú fenyegetés el­lenére is a közvélemény egyre széle­sebb körű meghiggadásával, a jövő kilátásaira a legbiztatóbb perspekivát nyújtják. Ghillányi Imre báró földmivelési miniszter beszéde, amelylyel eperjesi választóitól az egyhangúan felajánlott mandátumot átvette, bizonynyal az egész országban a legjobb benyomást fogja kelteni. Önérzetes, dö azért konciliáns nyilatkozataiból láthatja mindenki, hogy az ország javára irányuló nemzeti munka a megkezdett és eredményesnek bizo­nyult csapáson fönnakadás nélkül ha­ladni fog tovább, ám a többség koránt­sem csinál belőle monopóliumot magá­nak : ha az ellenzék jön, akkor meg fogja találni a hajlandóságot és a ko­moly törekvést a megértésre és a ki­bontakozásra. E tisztult és emelkedett szempon­tok mellett élesen kiri az a kicsinyes­ség és határozott rosszakarat, ami az ellenzéket minden tényében jellemzi. Most például a zemplénvármegyei bi­zalmi nyilatkozat körül mesterkedik és annak az értékét paktum-szegésról és puccsról szóló mesékkel akarja leszállí­tani. Meddő erőfeszités! Többség és az ellenzék között valóban volt megállapo­dás Zemplénben, de ezt maga Andrássy Gyula gróf s az ő nyomán a pártja rúgta föl. Természetes tehát, hogy attól a pillanattól kezdve a munkapárti me­gyei többség sem respektálta többé és bizalmat szavazott a kormánynak. Ha módjuk lett volna hozzá, bizony, meg­akadályozták volna. De mert gyöngék voltak, inkább megfutamodtak, hogy igy azután szabadon — gyanúsíthas­sanak.-fáVirat, telefon. A miniszterelnök gyásza. Bpest, jul. 2. Gróf Tisza István miniszterelnököt az őt édes anyja elhunytával ért gyász alkal­mából az ország minden részéből felkeresik részvóttáviratokkal. Ma a miniszterelnökhöz Auguszta fő­hercegnő, József főherceg, gróf Montenuov Ó3 a belügyminisztérium tisztikara intéztek részvóttáviratokat. A zempléni jegyzők bizalma. Sátoraljaújhely, jul. 2. A zemplénvármegyei községi és kör­jegyzők mai gyűlésükből táviratilag üdvö­zölték gróf Tisza István miniszterelnököt, akinek táviratukban legteljesebb bizalmukat jelentették. Gyűlés után megjelentek Metzner főispán előtt, aki kijelentette a jegyzőknek, hogy a kormány még ez évben törvény- javaslatot terjeszt elő a jegyzők helyzeté­nek javításáról és hogy a jegyzők államosí­tása befejezett lény. Felpofozott képviselő. Bpest, jul. 2. Kinos incidens játszódott le ma dél­előtt a szászkabányai főszolgabírói hiva- vatban. Korkán Péter, a szászkabányai kerület orsz. képviselője, aki azelőtt a szászka­bányai járás főszolgabirája volt, ma délelőtt megjelent a szolgabirói hivatalban, hogy ott utódjánál egy kihágási ügy iránt érdeklőd­jék, amelyben száznál több parasztember van beidézve. A hivatalban jelenvolt a parasztok védője, dr. Grobszián Illés odavaló ügyvéd is, akivel a képviselő összeszólalkozott. A szóváltás hevében Grobszián arcul- ütötte a képviselőt, aki erre előkapta a vasboxerót, hogy az inzultust megtorolja. A jelenlevő oláhasszonyok azonban lefogták a képviselőt és nem engedték védő ügyvédjüket bántalmazni. Az ügyet lovagias utón folytatják. Az uj Balkán-háború, Véres harcok. A szerbek veresége. Bpest, julius 2. Belgrádból jelentik: A tegnapi ütkö­zetben a bolgárok 100 zászlóalj gyalogság­gal és 200 ágyúval, a szerbek pedig 40 zászlóalj gyalogsággal és 80 ágyúval vettek részt. A szerbek irtózatosan vCres csata után kénytelenek voltak meg­erősített helyeikről visszavonulni. Az összeütközésben a szerbek négy magasrangu tisztje esett el. A csatatéren veszeti el 40 tiszt, 80 altiszt. A osatateret 6000 halott teteme bo­ntja. Bócs, julius 2. Belgrádból jelentik ide, hogy a bol­gároknak sikerült ma hosszú és elkeseredett küzdelem után a szerbeket Istipből elűzni. Bpest, julius 2. Belgrádból jelentik : Ma délelőtt több órán át tartó minisztertanács volt, amelyen hir szerint a hadi proklamációt szövegeztók meg. Julius 3 CSÜTÖRTÖK Jácnit

Next

/
Thumbnails
Contents