Szamos, 1913. június (45. évfolyam, 124-148. szám)

1913-06-10 / 131. szám

i/t * Negyvenötödik évfolyam. Szatmar, 1913 ■ immsM sail POLITIKAI NAPILAP. wtimwm wmammim a t Yisza miniszterelnök. A forma, Istvánnak a KEDD Margit, kir. amely mellett gróf Tisza miniszterelnökségre való | “ dezignálása megtörtént, ? Junius I az a tény, Iiogy Őfel­_ —^ sége nyomban Lukács j§ Clg Lászió előterjesztése után, a Ház elnökének \ első audienciája során | bizta meg Tiszát a kor­I mányalakitással, nem­csak annak a kifejezése, hogy a király is mennyire értékeli jennek az államfér- íiunak nagy kvalitásait, de egyúttal fé­nyes elégtétel Lukács Lászlónak és a többségi pártnak is. Mert a királyi aka­ratnak ilyenképpen történt megnyilat­kozásában benne foglaltatik annak a ki­fejezése, hogy Őfelsége kegyének tel­jességével viseltetik ama bizonyos Ítélet után is Lukács László személye iránt és amig egyrészt megoltalmazandóknak tartja azokat az alkotásokat, melyeket a Lukács-kabinet teremtett meg, másrészt óhajtja, hogy a munkapártnak az or­szág javára való törekvései továbbra is érvényesülhessenek. A helyzet, melyben Tisza a kor­mányalakítást vállalta, bizonyára nem rózsás. Mint közel másfél évtized óta nem egyszer, ismét olyan ellenzéki fék­telenséggel, olyan parlamenti anarchiá­val állunk szemben, amely méltán tölti el aggodalommal minden komoly hazafi keblét. De talán éppen a helyzet súlyos volta teszi érthetővé, ha a király vá­lasztása nyomban Lukács László le­mondása után a legnyilvánvalóbb biza­lommal arra a Tiszára esett, aki egy­részt csupa bölcsesség, másrészt csupa férfiasság, kötelességtudás és eréiy. A legfeleslegesebb szószaporitás lenne Tisza egyéniségének bővebb jel­lemzése. Az ő neve programra és a nevet csak ki kell ejteni, hogy barát és ellenség egyaránt tisztában legyen annak jelentőségével. Ha a nemzeti munkapárt, mely megalakulása óta min­dig ő benne látta első vezérét, a leg­nagyobb lelkesedéssel fogadja jövetelét, az csak természetes. De a nemzet is csak megnyugvással fogadhatja, hogy ő lép a kormány élére. Első miniszterel­nöksége óta Tiszát fényesen igazolták az események. Az intelmek, amelyeket az emlékezetes novemberi napokban a minden komoly munkát megakasztó el­lenzékhez intézett, csaknem szóról-szóra beteljesedtek és ma már nagyon tisztán látható, milyen őszinték és igazak vol­tak Tisza akkori szavai. A nemzet haladását, az ország' boldogulását és fejlődését kívánta Tisza akkor. Ezeknek a vágyától van áthatva most is. Ő most is nem magáért a harcért jön, hanem azért, hogy alkosson és megoltalmazza a legutóbb elért eredményeket. Legelső szavaival a béke megteremtésének lehetőségét fogja óhaj­tani. De nem is fog kitérni a harc elől, ha az ellenzék eddigi országrom­boló magatartásával továbbra is kerék­kötője akar lenni a parlamenti munká­nak. Tisztán és egyedül az ellenzéken múlik tehát, létrejöjjön-e az a béke, rend és nyugalom, melyet minden ko­moly ember kívánatosnak tart, avagy hogy Tisza ezentúl is kénytelen legyen-e kifejteni azt az erélyt, melynek nem egyszer adta már oly imponáló példá­ját. Az ellenzék, rydy a minap még örömujjongásban tört ki abban a Íri­szemben, hogy győzelmet aratott a kor­mány és a munkapárt fölött, ma talán csak tisztán látja már, hogy a munka­párt egysége megbonthatatlan, hogy ez a párt a legteljesebb mértékben birja a király bizalmát és hogy tehát az ellen­zék csak magát teszi tönkre, ha nem fogadja el azt a békejobbot, amely most újból feléje kínálkozik és amely­nek visszautasítása újból és újból csak súlyos kudarcokat teremthet reá nézve. Ha olyan erős és harcratermett államférfi hirdeti a békét, mint amilyen Tisza, akkor senkise kételkedjék békés szándékainak őszinteségében. De ha erre az erős és harcratermett férfiúra, aki mögött megingathatlanul áll a ha­talmas többségi párt, rákényszerítik a további küzdelmet, úgy senkise kétel­kedjék benne, hogy ennek a harcnak meg is lesz a sikere és eredménye. Hideg viz kúra a Pannónia gőz és kádfürdőben a nyári idény alatt reggel 5-től egész nap. — A kúránál úgy nő, mint férfi részére szakképzett erő működik közre Mindennap délután 6—8-ig zuhanyfürdd. távirat, telefon. Az uj kormány. Bpast, jun. 9. Az igazságügyminiszterium nagy fogadó termében az uj Tisza-kormany tagjai össze­gyűltek. Ott voltuk Tisza István gróf mi- * niszterelnök, Sándor János belügyminiszter, Hazay S^mu honvédelmi miniszter, Serényi Béla földmivelóíügyi miniszter, Teieszky László pénzügyminiszter és Jesipovich Imre horvát szlavón, miniszter, továbbá Burrián István báró Őfelsége személye körüli mi­niszter. Tisza kifejtette kormányzati programm- jának slapelveit. Az uj miniszterelnök holnap Bócsbe utazik a királyhoz és a csütörtöki parla­menti ülésen fog kormányával bemutatkozni. A Ház uj elnöke. Budapest, jun. 9. Tisza ma délben félóráig tanácskozott Beöthy Pállal, a képviselőház alelnökővel és felajánlotta neki az elnöki méltóságot. A választás pénteken lesz. Az összeférhetetlenségi bizottság ülése. Bpest, jun. 9. A képviselelőház összeférhetetlenségi bizottsága szerdán délután 1 órakor ülést tart. Az ülésen Lukács László és Máyer Károly képviselő összeférhetetlenségi ügyét fogják tárgyalni. Ki lesz a horvát bán? Budapest, junius 9. Illetékes helyről jelentik, hogy a báni méltóságot Horvátországban a kormány mostanában nem tölti be. Gróf Khuen is miniszter lesz. Budapest, junius 9. Az Est ma azt a hirt közli, hogy Jo- sipovich Imre nem vesz részt a kabinetben. Helyét, mint beszélik, gróf Khuen-Héder- váryval fogják betölteni, aki hajlandó ezt a a tárcát elfogadói. A kormány üdvözlése. Veszprém, junius 9. Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága ma tartotta junius havi rendes közgyűlését. A törvényhatósági bizottság Tisza István grófot és az uj kormányt táv­iratilag üdvözölte kineveztetése alkalmából.

Next

/
Thumbnails
Contents