Szamos, 1913. június (45. évfolyam, 124-148. szám)

1913-06-05 / 127. szám

(1913. iunius 5.) 127. szám. S Z A M 0 b 5 Hda). f % Városi ügyek. A városi tanács leg­utóbbi ülésében több szerződést kötött meg. így a katonai gyakorlótér fütermését bárom évre Kolb Mór bérelte ki, a védtöltések mentén elterülő terület bérletét két évre Veres Sándor kapta. A Kossuth kerti kioszk bérletét ujabbi három évre Földes Miksáné bérelte ki évi 1600 koronáért. A Vörösmarti-utca végén levő lanka egy évre szóló bérletét Katona József, a Kömeszegi- tag bérletét pedig négy évre Weisz Sándor kapta meg évi háromszáz koronáért. Fenyéri Zádor Lajos halála. Nagy részvéttel vesszük a hírét debrec/eni tudó] Bitónktól, hogy fenyéri Zádor Lajos, tekin­télyes debreczeni bankigazgató tegnap reg gel a budapesti „Hungária“ szállóban sziv- szélhüdés következtében meghalt. Az el­hunyt igen kiváló ember volt, különösen pénzügyi téren volt nagy kapacitás. Holt­testét a család hazaszállittatta Debreczenbe, ahol csütörtök délután temetik. Halála hire őszinte részvétet keltett Szatmáron is, ahol a megboldogultat a legszélesebb körökben ősmerték. Eltörlik a r. t. városok tanácsát. Rendkívül érdekes tervet hozott most nyíl vánosságra az egyik közigazgatási szaklap, amely megbízható helyről szerzett információ alapján a következőket közli: A készülő félben levő városi törvény irányelveiről na gyón kevés szivárog ki a nyilvánosságba. A napokban azonban mégis csak tudomá sunkra jutott annyi, hogy a belügyminiszté­riumban azzal a tervvel foglalkoznak, hogy az uj törvényei a rendezett tanácsú városok tanácsait megszüntetik és a tanácsok testü­leti jogait a polgármesterre, mint egyenes hatóságra ruházzák át, aki egyéni felelősség mellett oly módon fogja a joghatóságot gyakorolni, mint például a főszolgabíró a maga járásában. Erre az elhatározásra úgy tudjuk, az indította a minisztériumot, hogy a számos oldalról felhangzó panaszokból meggyőződött arról, hogy a kisebb r. t. vá rosok a tisztviselők i letményeinek fedező Bére elegendő anyagi erővel nem rendelkez­nek és igy a tervbe vett reformnak volta képpen az az intenciója, hogy a r. t. váro­sok költségeit apassza. Gyilkosság szerelemféltésböl. Mára- marosszigetről jelentik: Czentelyuk Fedor kőrösmezei legény vasárnap táncmulatságon volt egy fiatal menyecskével, ak:nek öreg férje van. A mulatságból hazatérve a legény a menyecskével előbbre sietett és magára hagyták az öreg férjet. Az asszony kertjó ben a legény enylegni kezdett az asszony nyal. Egyszerre a bokrok közül rájuk ron­tott Kosztjuk Mihály vadőr és s/uroryos fegyverével leszúrta a szerelmeskedő le­gényt. Kosztyuk szerelemféltésböl követte el gyilkos tettét. A súlyosan sérült legényt a máramarosszigeli kórházba vitték, ahol tegnap meghalt. A gyilkos vadőrt letartóz­tatták. Harminc percent. Ennyire rúg az a kamat, amit Koczan Lászlónö, nagygércei olabasszony szedett 400 korona kölcsön­pénz után G orgye László nagygércei la­kostól, aki 120 koronát fizetett évenként kamat fejében. Györgye rregunfa a nagy kamatot es a szatmári ügyészségen felje lentést tett hitelezője ellen uzsora miatt A törvényszék a tegnapi főtárgyaláson 80 ko róna pénzbüntetésre ítélte a nagygércei tőke­pénzest. A hamis tanú. Ifj. P p János nagy­bányai bányamunkás egy becsül tsértési per ben hamis vallomást tett a nagybányai járásbíróság élőt'. Miután kiderült, hogy hamisan tanúskodott, a szatmári törvényszék Pap Jáoost hat havi börtönre ítélte. A kalmi vétel. Több drb valódi persa szőnyeg különlegesség és egyéb műtárgy olcsón eladó Szatmári Géza kár­pitosnál, színház udvar. Szerencsétlenség az iparvasuton. Sú­lyos szerencsétlenség történt Avasfelsőfalu határában a Zolner-féle fakitermelő eégipar- vasutján. Az iparvasut fával megrakodva robogott le a lejtőn, amikor a vasút egyik kocsija, amelyen a farakás tetején Ködre Alexa napszámos ült, kisiklott és lefordult az árokba. Kodrét maga a'á temette és agyonnyomta. A csendőrség távirati jelen­tésére Morvay Károly vizsgálóbíró, dr. Vajay Imre és dr. Gobi Alajos törvényszéki orvo­sokkal kiszállott a helyszínére a boncolás megejtése és a vizsgálat foganatosítása végett. Családirtás! A háziasszonynak nagy örömére fog szolgálni az a hir, hogy a fővárosban pn bák folytak különböző sze­rekkel a poloskák kiirtására. Beigazolódott, hogy a „Löcherer Cimexin* nemcsak a poloskákat, de ezek petéit is teljesen ki­irtja. Mindenütt használható, nem piszkit, szaga nincsen, sőt a nyárra eltett szőrme­ruhákat is megóvja a moly kártól. Besze­rezhető : Rajzinger S. gyógyszertárában Szatmár és a készítőnél: Löcherer Gyula gyógyszerésznél, Bártfa. Kiadó 3 szobás úri lakás augusztus 1-től Jósika-u. 8. Nyiíttér E rovatban közlőitekért nem felelős a szerk Szatmárról indul: M.-SzIgat-felé Bpait-falá Püspökladányig Budapest-felé személy v. „ személy v. „ gyors y. , személy v. „ gyore v. „ személy y. Tyszsz. gyorsy. „ személy y. „ személy y. ,, személy v. „ szeméi yy. Felsőbányára vegyes y. „ személy V. „ személy v. Fehérgyarmatra vegyes v. „ személy v. „ vegyes v. vegyes y. személy y. „ vegyes y. alkuidra vegyes yenet . Személy vonat szerdán Vegyes vonat Julius i-töl ang. 8l-ig Károlyi Erdődre Motoros Erdődig „ Szatmárhegyig " Erdődig’ „ Szatmárhegyig „ Erdődig Qllváceról Nagysomkutra Mátészalkára regg. s 94 este 7 19 este 10 16 regg. 6 98 regg. 8 44 d. u. 2 19 d. u. 8 d. u. 1 88 d. u. 9 10 este 7 91 éjjel 9 81 regg. 0 07 regg. 8 88 regg. 6 18 d. u. 9 47 este 7 36 regg. 6 49 d. u. 9 62 este 7 SÍ regg. 7 80 d. u. 9 31 este 7 29 d. e. • 00 d. u. 8 06 este 7 96 regg. • 06 regg. 4 48 d. e. 8 49 d. e. 11 40 I d. u. 2 83 este 6 07 este 7 18 regg. 6 40 d. u. 8 68 Szatmárra érkezik: Felsőbányáról Püspökladányból Tyszsz. Gyorsvonat Budapestről . Személyvonat „ Gyorsvonat „ Személyvonat „ . ” Püspökl’adányből M.-Sziget-felé gyors y. „ személy y. ,. személy y. „ személy y. „ személy y. „ személy v. személy v. személy y. „ vegyes y. Fehérgyarmatról vegyes y. „ személy y. „ vegyes y. Mátéczalkáról vegyes y. személy v. „ vegyes y. Blkszádról vegyes y. Vegyes y.................................. Vegyesvonat Tyszsz. Jal. 1-től aug. si-ig Károly Erdődről Motoros Szatmárhegyröl i. -28 „ Erdődről i. 7-11 „ Szatmárhegyröl i. 10-01 Erdődrőf . i. 60S Szatmárhegyröl i. 8 46 Nagysomkutről d. U. 1 26 d. u. 2 06 este 7 11 este 9 40 éjjel 9 21 éjjel 6 62 regg. 6 28 d. u. 2 69 d. e. 8 84 éjjel jo 06 este 6 67 regg. 8 10 d. u. 2 42 regg. 8 30 d. u. 1 31 este 6 46 regg. 8 18 d. u. 1 15 este 6 69 regg. 7 60 d. u. 12 62 d. o­6 10 regg. 8 08 d. u. 1 35 este 6 60 este 10 06 regg. 8 00 d. e. 8 69 d. e. 11 20 d. a 2 14 este. 7 01 éjjé 10 OO este 7 11 Tőzsde. Gabonaüzlet. BUDAPEST, 1913. jun. 4. Búza 1913. áprilisi . ,--•-­n w május i . .--•-­n w októberi 1 1-53 Rozs n áprilisi ,— n * októberi 9-42 Zab áprilisi . . • ­n n októberi 8-30 Tengeri* júliusi . , 807 M n aug. . . 8-16 SZATMÁR, jun. 4. Búza ni 7f kg. . 950 Rozs 70 kg. . 8-20 Zab . . 7-20 Tengeri uj . . 9 20 Értéktőzsde. BUDAPEST, jun. 4. Magyarhitel .... 820.50 Osztrákhitel .... 621.— 4 százalékos koronajár ad. 82- — Osztr.-magy. államv. 7 L5-— Jelzálogbank . . . 430- — Leszámitolóbauk . . 516.— Hazai Bank .... 283-— Magyar Bank .... 552— Kereskedelmi Bank ... —•— Szatmárnémeti az. ki/r. vároahivataloaan megállapított terményárai. I. rend. II. rend. kor o n a Tiszta búza 2100 19-40 Kétszeres 1760 —■ — Rozs 16*­14 80 Árpa 22-— —• — Zab 23 — 2120 Tengeri 20 — 14-40 Kása —•— —•— 1913 május hó 28. I. rend. n. rend. korona Paszuly fehér 24"— —*— Paszuly tarka 22 60 —’— Szilva ------—• — Kr umpli, zsákja 3’60 3 — Szalonna ó 2‘— uj T68 Marhahús 1*60 140 Sertéshús 1-60 *— TANKÓCZI, rfőkapitány. \

Next

/
Thumbnails
Contents