Szamos, 1913. június (45. évfolyam, 124-148. szám)
1913-06-04 / 126. szám
Negyvenötödik évfolyam. Szatmár, 1913. ■iiihiiHHM 126. szám. POLITIKAI NAPILAP. tiS $ VJ í* *y Bpest, junius 3. A Redí-ügy. Távirat, telefon. Désy Zoltánt felmentették. Budapest, junius 3. Pont egy órakor hirdette ki Ba- loghy elnök a törvényszék Ítéletét, mely szerint Désy Zoltán országgyűlési képviselőt a Likacs László miniszterelnök sérelmére elkövetett rágalmazás vádja és következménye alól felmentette. Az ítélet kimondja azt is, hogy a felmerült költségeket a kincstár tartozik fizetni. A tárgyalási terem zsuffolfc hallgatósága őrületes éljenzés és tapsban tört ki az ítélet hallatára. A zaj és éljenzés perceken át tartott úgy, hogy az ítélet indokolásából egy szót sem lehetett hallani. Az ítéletet Sélley kir. főügyész megfelebbezte, ellenben Désy és Vá- zsonyi megnyugodtak. A holnapi nap kritikus napja lesz a magyar politikának. Az ellenzék elhatározta, hogy holnap bevonul a parlamentbe és folytatja a régi harcmodort. Mint fővárosi tudósítónk jelenti, a szociálisták körében is nagy mozgalom készül. A szociáldemokrata-párt fe'hívást bocsátott ki a munkásokhoz, melyben ma estére tüntet* felvonulásra hívja őket, holnap délelőttre pedig a képviselőház elé rendeli a munkásokat. Ma délután 2 órakor Tisza István elnöklete alatt tanácskozás volt a parlamentben. A tanácskozáson a parlamenti őrség parancsnoka, Boda Dezső főkapitány és Angyal József háznagy vettek részt. Boda Dezső főkapitány kijelentette, hogy a szociálisták parlament előtti gyülekezését minden eszközzel meg fogja akadályozni. A bíróság ítélete a Désy-perben váratlanul érte az összes politikai köröket, még az ellenzék is inkább számított marasztaló Ítéletre. Munkapárti körökben rámutatnak arra, hogy az ítélet indokolása több helyen és igen nyomatékosan kiemeli Lukács László egyéni intaktságát, ami különben mindenkor minden kétségen felül állt. A kormány lemondott. Bpest, junius 3. Ma délután hat órakor minisztertanács volt, melyen az összkabinet elhatározta, hogy beadja lemondását. A minisztertanács után a kormány tagjai a munkapárt helyiségébe vonultak, ahol már mintegy három négyszáz párttag várta őket. Az érkező minisztereket a párttagok zajos éljenzéssel fogadták. Majd Lukács László kormányelnök a következő beszédet mondotta a jelenlevőkhöz : „Kedves Brrátaim! A ma történt események miatt, a minisztertanács elhatározta, hogy beadja le mondását. E pillanatban engedjétek meg, hogy politikai nyilatkozatot ne tegyek*. Hosszan tartó lelkes éljenzés követte Lukács szavait, ki a nagy éljenzés és lelkesedés miatt nem is folytatta beszédét. Ezután gróf Khuen Héderváry Károly, a munkapárt elnöke kezdett beszélni és Lukács érdemeit méltatta. Különösen bélés külpolitikai életünkben hagyott maradandó nyomokat céltudatos kormányzásával. A munkapártnak egységesnek kell maradni, — folytatta Khuen-Héderváry, hogy az uj kormányt is az ő soraikból nevezzék ki. A szociálisták csendes tüntetése. Prága, juniua 3. A vizsgálat megállapította, hogy a legutóbbi válságos időben sok orosz tiszt tartózkodott polgári ruhában Prágában. A hatóságok nagyon jól tudják, hogy ezek a tisztek kikkel érintkeztek. Legközelebb nagyon szenzációs leleplezések lesznek. A vetés hivatalos felbecslése. A statisztika értéke. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, junius 3. Most jelent meg a föidmivelésügyi minisztérium hivatalos becslése az ország vetéseinek állapotáról. Ez a jelentés Szatmármegyóre vonatkozólag a következő adatokat tartalmazza : búza — közepes, rozs — közepes, ‘ árpa — közepes, zab — egyes helyeken jő, más helyen közepes. A kalász hasban van, de néhol a kalászt kezdi már a termés hányni. A korai vetések elég jól bokrosodtak s kielégítően állanak, a későiek sok helyen ritkák és gazosak. Hogy azonban ez a hivatalos statisztika mennyire megbízható, azt legjobban igazolja a termés hivatalos felbecslésének a szőllőre vonatkozó része, amely a szatmári kerületre nézve a következőket mondja : „A szőllők fejlődése igen szép, úgy, hogy nagy termésre van kilátás. Növényi és állati ellenségek még nem jelentkeztek“. Talán mondani sem kell, mindenki tudja, hogy milyen szép lehet a szőllők fejlődése a szatmári kerületben és hogy milyen nagy termésre lehet kilátás, mikor a Szatmárhegyen az egész termést totalitär elverte a jég. Bpest, junius 3. A Rákóczi-utón este félnyolc óta száz meg száz munkás tüntető felvonulást rendezett. Désyt, Justhot és Yázsonyit éltetve. A munkások mindenütt nagy rendben vonultak el, úgy, bogy rendőri beavatkozásra sehol sem volt szükség. Ennek a szőllőnek igazán nem jelentkezhetnek a „növényi és állati ellenségei“. Mert itt az ellenségek is éhen pusztulnának. aSS* kubikos talicskák olcsón beszerezhetők KÓsa Bertalan és Fiánál Telefon 206. ángy választékú cipőraktárát ajánljuk a t. vevő- . CIO) közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a „Pannónia“ mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb cipőraktára. MEGÉRKEZTEK! a tavaszi és nyári idényre rendelt valódi chewreaux és boxbőrből készült legújabb divatu úri, női és gyermek lábbeliek. A valódi AMERIKAI KING OUELITI cipők kizárólagos raktára. Junius 4 SZERDA Kar. Fér. Jelen számunk 10 oldal terjedelmű.