Szamos, 1913. május (45. évfolyam, 100-123. szám)
1913-05-29 / 121. szám
Negyvenötödik évfolyam. Szatmár, 1913. 121. szám. A rágalom Veresége. Vége a Désy-bünper második napjának is. Es ezzel körülbelül vége annak a sötét rágalomnak is, amely Magyarország miniszterelnökét, Lukács Lászlót, nyolc hónapon keresztül vakgyülölettel mardosta. A politikus miatt, aki leverte őket, meg akarták ölni a magánembert. Nagy eszéért, amelylyel évtized óta minden politikai cselszövé- nyüket felfedte és meghiusitotta, el akarták venni becsületét. Visszaéltek az ország első tisztviselőjét kötelező diszkrécióval, a felelős állásban mellőzhetetlen tapintattal, a politikai vezérnél kényszerű megkötöttséggel, természetes tekintetekkel; és gálád számítással olyan módon, olyan eszközökkel és olyan ponton támadták, hogy ne védekezhessék, vagy csak félig védekezhessék; hogy meg legyen kötve az egyik keze (ha nem mindkettő), megoldatlan legyen a nyelve nagy állami szempontok miatt s ő álljon tehetetlenül, védtelenül, mérgezett nyilaknak célpontja — maga igaza tudatában is. Rémregénybe illő összeröffenéssel készült Lukács László ellen a maffia. Valósággal pokoli számvetéssel dolgoztak gyűlölői. Számítottak tartózkodó, hideg egyéniségére, számítottak a családjához való ragaszkodására, lelki érzékenységére és fizikuma gyengeségére. Kikezdték hát minden ponton. Nem kíméltek senkit és semmit, ha általa hozzá véltek férni Lukács Lászlóhoz s azt hitték, hogy döfhetnek rajta egyet. Szirénhangokkal fordultak a nemzeti munkapárthoz, ígérve nekik békét, nyugalmat, mindennek elismerését, mindennek elfogadását, — csak Lukács Lsszlót ejtse el. Mérges marásokkal üldözték családját, külön sajtót tartottak védtelen családtagjainak bántalmazására; külön magánkutatókat foglalkoztattak ezek megrágalmazására; külön álutakat kerestek a rágalmaknak a bécsi körökben és a külföldön való elterjesztésére. A pápától a király felséges személyéig, Rómától Becsig, az előkelő köröktől az alsó néprétegekig mindenkit belevontak a maguk gyűlölködő merényletrendszerébe; semmi sem volt náluk szent, semmi sem elég magas és semmi sem elég alacsony, csak hogy gyűlöletük egyetlen céltábláját, Lukács Lászlót lehetetlenné tegyék és méltó helyéről, ahonnan minden politikai tervüket keresztülhúzta, eltávolítsák. Az volt a számításuk, hogy a sok kellemetlenség, a sok gyalázkodás végre is valóban lehetetlenné teszi Lukács Lászlót lent is, fent is. És nem vették észre, hogy mennél gyalázatosabban törnek reá és ellene, annál szivósabb önvédelemre kényszerítik Lukács Lászlót. Hisz a becsületéről van szó, a történelem előtt való jóhiréről. És nem vették észre, hogy mennél hazugabbá, dühödtebbé vált az ö rágalomhadjáratuk, annál inkább helyt állott mellette minden tényező. Hisz egy sok évtizedes közpálya ezernyi érdemének megvédéséről, a király és a haza szolgálatában kipróbált nagy képességű és nagyhivatásu államférfi megbecsüléséről és egy nagy és jelentős munkában a magasba emelkedett ember becsületéről volt szó. Végül egy ember becsületéről, akinek a galád- sággal szemben — igaza volt. A Lukács László elleni maffiának ezt a rendszerét, e rendszer lélektanát és elvakultságában való botlásait ma már össze kell foglalni, ha csak ilyen rövid vonásokban is, mert ez a maffia végső vergődésben van. A habilos csapást a Désy-pör első napi ‘tárgyalása mérte reá. A zalatnai házak ügyéről volt szó, amelylyel Lukács László magánbecsületét akarták kipellengérezni. Azt akarták elhitetni a világgal, hogy Lukács László a maga ingatlanát tulfizetve vétette meg az állammal. És ezen a ponton teljes vereség érte őket. Az összes tanuk és szakemberek egybehangzóan ellenük vallottak s az egyetlen, aki viaskodni próbált meltettük, a magukválasztotta ellenőrző szakértő, végül kénytelen volt nyílt tárgyaláson kijelenteni, hogy bocsánatot kér, de tévedett. ződött az első nap és vele a zalatnai házak ügye, meghozva Lukács Lászlónak a legnagyobb elégtételt. Tiszta becsületét hiába próbálták a sárba rántani : ha lehet, még .tisztábban áll az, mint annakelőtte, az egész világ közvéleménye előtt. Désy és politikai merénylőtársai nyomott hangulatban nézhetnek a tárgyalás folytatása elé. Távirat, telefon. A Lukács—Désy per. Budapest, május 28. A Lukács—Désy pör tárgyalásának mai második napján sem tudott az ellenzék egyetlenegy bizonyítékot sem szolgáltatni arra nézve, mintha Lukács László egyéni vagy politikai becsületét a legkisebb folt is érhetne. Mert, hogy itt az ellenzék koncentrált harca folyik Lukács és a munkapárt ellen, azt talán külön hangsúlyozni se kell többé. Hallottunk tanút, a Magyar Bank egyik volt igazgatóját, aki Elek Pállal való dulakodásait moud'a el epikai szélességgel, másokat, akik ugyancsak Elek Pálnak valami elszámolási ügye körül mint becsület- biráb szerepeltek, de ezek mind csak annyi összefüggést tudlak a Désy vádjai és Lukács közt, hogy Elek azt mondta nekik, hogy Lukács tud a dologról. — Lukács politikai vagy magánbecsülete ellen terhelő dolgot ma már meg se próbált bárki is előhozni. A másik kérdés az, hogy ha adtak is a pártkasszába, a kincstár karára történt-e ez? Erre a mai nap szintén meghozta a feleletet. Az uj sószerződósről kiderült, hogy sokkal előnyösebb a kincstárra, mint a régi. Évenként több millióval szöktette fel az állam bevételeit és elképzelhetetlen, hogy az állam más vállalkozóval nem hogy jobb, de akár csak hasonlóan kedyező szerződést kaphatott volna. De ez a kérdés már egyáltalán nem is tartozik Lukácsra, a politi kusra és az egyénre, ha pedig sem Lukács nem követett el inkorrektséget, sem az állam nem károsodott, mi marad meg a mai tárgyalás lefolyásából ? Egy szomorú tanulság, hogy a magyar ellenzék nem átalotta Magyarországot egy óriási botrány színe elé tenni, csakhogy politikai bosszúját és a hatalomért való csilapithatatlan vágyát kielégítse. Budapest, május 28. A zalatnai házvétel után ma a Magyar Bank üzletei kerültek sorra. Arról a 4.800.000 koronáról van szó, melyet állítólag a Magyar Bank három lejárt szerződésének a Május CSÜTÖRTÖK P. Magd.
