Szamos, 1913. május (45. évfolyam, 100-123. szám)
1913-05-18 / 113. szám
4. oldaí. SZAMOS (1913. május 18.) 118. szám. Egy család tragédiája. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, május 17. Bátori Gáborné rézteleki lakos 8 éves fia — mint azt a „Szamo3u szombati számában megírtuk — mérgezési tünetek között elhalt. A csendörség az esetről jelentést tett az ügyészségnek, ahonnan azonnal kiszállottak a boncolás megejtése végett. Még meg sem érkeztek a hatóság emberei Réztelekre, Bátoriék házában újabb tragédia játszódott le. Az asszony arzénnel megmérgezte az 5 éves Gábor nevű fiát, azután önmagával végzett. Mikor a vizsgálóbíró a törvényszéki orvosokkal megérkezett, Bátori Gáborné már halott volt, az 5 éves kis fiú pedig rettenetes kínok között utolsó óráit élte. Az asszony hulláját beszállították a temető halottas házába. A kis gyermeknél gyomormosást alkalmaztak. Segíteni azonban rajta sem lehetett. A megmérgezett gyermek pár óra múlva meghalt. Bátori Gáborné levelet hagyott hátra, amelyben megírja, hogy az egész családot elpusztítja. Hogy erre mi késztette, arról b levélben nem tett említést. Az asszony — mint a faluban beszélik — elkeseredésében követte el az ön- gyilkosságot. Bátorinénak néhány évvel ez előtt meghalt az ura. A család 30,000 korona vagyont örökölt az elhalt férj után. A múlt év elején Bátoriné megbetegedett. Betegsége alatt az ápoló rokonok mindenéből kiforgatták. Mikor felgyógyult, nem volt egyéb vagyona, mint a pár ezer korona értékű háza. A vagyon többi része a rokonok kezén eltűnt. Bátoriné kérdőre vonta rokonait. Azok azt válaszolták, hogy a vagyont a betegsége emésztette fel. A vagyonából kiforgatott asszony mit tehetett mást, — belenyugodott sorsába. Azóta két apró gyermekével a legszűkebb viszonyok közt élt. Ez év elején a házára 1400 korona kölcsönt vett fel. A kölcsönt a lejáratkor nem tudta rendezni. A bank erre végrehajtást vezettetett ellene. A házára május hó 20-ikára árverés volt kitűzve. Bátoriné nem akarta megérni, hogy a feje fölül elárverezzék a házát, — inkább a halába ment a gyermekeivel együtt. A szerencsétlen, halálba kergetett asz- szonyt és két gyermekét ma délután temetik el a köztemető halottas házából. Bátoriné rokonai iránt az egész faluban nagy az elkeseredés, meg akarják őket lincselni. A csendőrség szigorú nyomozást folytat. NEM MESET Ha PATTANÁSA vagy SZEPLŐJE a mi „Hez“ CSODA szappanunktól el nem múlik, úgy pénzét kötelesek vagyunk visszaadni. 1 drb „Hez" Csodaszappan 2 K 50 fill. 3 drb „Hez“ Csodaszappan 7 K. Használati utasítás hozzájár. A pénz előzetes beküldésénél portó 80 fillér, utánvételes küldésnél portó 84 fillér. Diszkréten küldi: „Hez“ illatszerraktár, Budapest, Vili., Losonczy-utca 13. Nagy árjegyzé- — künk ingyen és bérmentve. — Steckenpferd liliomtejszappan elérhetetlen hatás szeplők eltávolítására és nélkülözhetetlen szer arc és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógytárakban, drogériákban, illatszer és fodrászüzletekben 80 fillérért kapható. Szintúgy páratlan hatású női kézápolásra a Bergmann „Manera“ liliomkréme, mely tubusokban 70 fillérért mindenütt kapható. BERGMANN & Co. TETSCHEN a. E. Színház. Premier az Urániában. Szombaton és vasárnap a filmirodalom egy remeke kerül bemutatóra az Urániában. A Szatmáron Euinyira népszerű szőke csuda Henny Portennek a felléptével. A lelkész leánya cimü gyönyörű 2 felvonásos drámában játsza a vezető szerepet. Másik szintén nagyhatású két felvonásos dráma A férj ébredése. A rendkívül érdekes dráma amerikai filmremek. Számtalan humoros és természetes képek sorakoznak meg a kiváló műsorban. Hétfőn teljesen uj egy napos műsor. Kedden szintén teljesen uj műsor. A legkellemesebb kirándulóhely a Boyal-szálloda nyári helyisége, ahol állandóan friss sör9 pompás asztali bor és a saját termésű tokaji bor kerül asztalra. Egész éjjel nyitva. Jő magyar konyha. Szives pártfogást kér 31Á11KXJS SAMU — vendéglős. "SZAMOS’; □ POLITIKAI NAPILAP □ Felelős szerkesztő: DÉNES SÁNDOR. TELEFON SZAMOK: Szerkesztőség és kiadóhivatal .... 373. Felelős szerkesztő lakása ........................ 358. Ny it ttér sora..........................30 fillér. Hirdetési <Kj Szatmáron készpénzben fizetendő ELŐFIZETÉSI DIJAK HELYBEN: VIDÉKEN : Egy évre . . K T2 Egy évre . K Ifi Félévre ...» fi Fél évre. . „ 8 Negyedévre . » 3 Negyedévre „ 4 Bgy hónapra „ 1 Egy hónapra „ 1.50 Egyes szám ára helyben.......................4 fillér EflK« szám ára vidéken.......................fi fillér Szerkesztőség és kiadóhivatal: RAKÓCZI-UTCA 26. SZÁM (Fogarassy Sándor-féie ház) IDŐJÁRÁS: Enyhe idő várható, sok helyütt esővel vagy zivatarral. Sürgönyprognózis : Enyhe, sok helvütt csapadék. Déli hőmérséklet 20 0 C. ‘ _____________________ Ér tesítem a n. é. közönséget, hogy az „IPAROS-OTTHON“ vendéglői helyiségét kibéreltem. Kérem a n. é. közönség becses pártfogását. — Mindennap friss sörcsapolás, zóna reggelik. DEMKÖ MIHÁLY. ~ könyvkereskedéeében Szatmár-Németi. — HÍREK Károm grófod és Irarminclrárom uzsorásod. A három grófok — a Szápáry, Dégenfeld és Karácsony családból vaját — ahhoz voltak szokva eddig, hogy nemzetségük tagjai a nevük után hordták a vh.-t, mint a valósá gos belső rövidítését. Talán nem is tudták, micsoda javakbani rövidítést jelent az, ha az ember a neve előtt viseli ezt az omniozus vh.-t. Most olvasom, hogy elvetemedett hitelezők, akik — mikor a pénzüket kérik — mind uzsorásokká lépnek elő, kísérletet tettek arra, hogy a csődbíróság segítségével előre tegyék a nemes grófoknak azt, amit eddig hátul viseltek. Szóval csődöt kértek a három grófok ellen. Három csődöt. Távol legyen tőlem, hogy kárörvendjek a más csődje fölött. Az ember nem örül a más ember kárán. És utóvégre a gróf is ember, — különösen mikor csőd előtt áll. Bár speciell az újságírónak leg• több oka van, hogy ne tartson a csődtől. Az újságírónak egyedüli vagyona az esze. Ez ugyan gyakran csődöt mond, de olvasóimtól nem egy hízelgő dokumentum van a kezeim között, amely biztosit arról, hogy ezt a csődöt a törvényszék nem rendelné el — vagyonhiány miatt. Mondom: nem kárörvendek a grófi csődök miatt, érdemben nincs is közöm hozzá még a nyilvánosság jogán sem, engem inkább azok a harminchárom uzsorások érdekelnek, kikről most kiderül, hogy három előkelő, — bizonyára négy eleminél több oskolát végzett — intelligens grófot kiszipolyoztak, kiuzsoráztak, tönkretettek, a tönk és csőd szélére juttattak és most a kicsavart citromok ellen megkérik a tönköt és a csődöt. Mindenkor készséggel akceptálom ezeket a közgyülöletnek, mindazonáltal közkeresetnek örvendő uzsorásokat, ha Ugocsáról, ha Máramaros- ról, ha Tartolczról van szó, ahol az uzsorás tényleg uzsorás, aki a szegény parasztot, a szegény oláht karmai közé kaparintja és kifosztja. De a grófoknál egészen másként néz ki az uzsorás. A grófok széles látkörü urak, akik, mikor az uzsorást keresik, akkor direkte uzsoráztatni akarják magukat és ha a szipoly 15—20 százalékra ígér nekik pénzt, akkor nem is bizakodnak az ígéretében, mert az ilyen kis kaliberű uzsi- ember nekik nem kávéház. Érzelgésnek mindenesetre nagyon alkalmatos, hogy — amint most teszik a lapok — a szegény grófok kihűlt vagyona fölött meleg könyeket hullassanak és átkozzák a cudar uzsorásokat. Pedig ezek a cudar uzsorások szárnyas angyalkák, jótevő nemtők voltak, amikor a grófok hozzájuk fordultak és jóelőre megszabták a percencet jó magasan, amikor a mél- tóságos kliensek — milliókkal dolgozó üzletemberek — kiszipolyozni vitték a vérüket, kiuzsorázni hagyták magukat. Ezek nem ártatlan áldozati báránykák, ezek maguk kínálják fel a gyapjút, amelyre előleget vettek fel. t