Szamos, 1913. március (45. évfolyam, 50-73. szám)
1913-03-16 / 63. szám
f oldal. SZAMOS (1S18. »éiénB 16.) 68. szán. i A függetlenségi párt ujj ^szervezése. A függetlenségi párt a napokban Duszik Lajos elnöklete alatt, (időközben Thurner Albert lemondott) ülést tartott a párt újjászervezése tárgyában. Duszik elnöki megnyitó beszédében dr. Kelemen beszámolójával foglalkozott, most már magáévá tevén a képviselő elhangzott szavait és eljárását, aki az ellenzék taktikáját, a síppal, dobbal való harcot nem helyeselte. Thurner is elégtételt adott dr. Kelemennek azzal, hogy a párt elnökségét ismét elvállalta. Dr. Kelemen ismét hangoztatta álláspontját é3 indokolta politikai magatartását, mely mesint csak oda konkludált, hogy az ellenzék helytelen utat választott céjai elérésében és nem szo'gálta a választói jog kérdését. Felszólaltak mág a gyűlésen dr. G'atz József, dr. Tanódy Endre. A szociálisták képviseletében Max Márton beszélt. Az újjászervezést elhatározták és megválasztották a tisztikart. „VIKTÓRIA" éttermében mindennap Dréher-féle különleges „Bock" fekete — sör csapolás. == Miért Örvend oly nagy közkedveltségnek a „Blumenschnee“ ? Mert abszolút ártalmatlan toilette cikk, felülmúlhatatlan a kéz ós arc ápolásban és nem a közönség kirablására van alapítva, mert mérsékelt áron (egy tubus 20, 40, 80 f, egy doboz 1 K 60 f.) mindenü t kapható. Felsóbánya szolga bíróságot kér. Mint említettük, Felsőbánya város kérvénynyel főidül a törvényhozóhoz, hogy iDtóz mények felállítás^ által mentsék meg a pusztulástól. Most hasonló kérelemmel fordul a vármegyéhez és a vármegye főispán jához. Tervei szerint a felsőbányái szolga- bíróság a nagybányai és nagysomkuri szó- gabiróság területéből szakittatnék ki. A somku'i járásból 14 község szakitutnek le, ebből Nagybányának 12 község, Felsőbánya nak 2 község jut, a nagybányai já^asbó' leszakittatnék 17 község s igy ezen 19 község alkotná a felsőbányái járást. N <gv somisuttól Nagybányához csatolandó 12 község ügyei a Nagybánya—dési vasút utj n sokkal könnyebben lennének éli >th tók, mint most, mig a Felsőbányához csatolandó két községet a Lápos vize vá a-zija el N gysomkuUól. Az uj felsőbány i jár is 5 vidéki körjegyzős-g/el 19 közegből allaoa 17118 lakóssal. A járás jegvzőségH es községei lennének: 1. Felsőbánya vidéki (> j falusi) jegyzőség közs gei: Gy »rkefaiu, L c- falu, Bajfdiu, Pusztatelek, Kisbanya 2. Girodtó;falusi jegyzősét közs-uei . Gi^od tótf ilu, Alsóujfalu, Felsőujfalu, Tökéibany^. 8. Kapuikbányai sözségi jegyzőség 4. Szakállasdombói jegyzőség községei: Sza- kállrtsdombo, Feleősándorfalu, Kékesorosz- falu, Magyarkekes, Dióshaom 5. Ko ősi jegyzőség községei: Kovás, Karuly, 0 áh- kekes. Az uj szolgabirósag f btliiusa átal nagysomkuti kiegészítésével szemben egy főszolgabiiói, egy orvosi, egy számvevői és egy dijnoki állás szervezése válnék sziiksó gessé, mert Felsőbánya már most is állatorvosi székhely. A város kötelezi magit uj főszolgabírói hivatal ós lakás építésére s kéri, hogy ügyét a legközelebbi köz^tülé-en tárgyalják. Ne Ültessen senki szdőt, mielőtt „MILL TELEP“ Nagyősz, Közép Európa legnagyobb szőlőiskoláiétól árjegyzéket nem kór. Angol és Himalája kelmék nagy választékban SPITZ-nel. A Forgalmi Bank r.-t, te-gn p tar tott igazgatós; gi ülésén Fényes Sándor deési főkönyvelőt főkönyve övé, Hermann Jenő pénz árost pedig útkarrá választotta. 5 — 6 koronás kalap különlegességek VIKTORIA ÁRUHÁZ , a Színházzal szemben. A tartalékosok leszerelése. A honvédelmi miniszter az összes honvédcsapatokhoz rendeletet intézett a tartalékosok leszerelése do'gában. Az 1909. évfolyambeli tartalékosokat azonnal szabadságolják, a behívott póttartalékosok ós az 1910. óv- folyambeli tartalékosok egyelőre a csapatoknál maradnak. A azatmári honvédgyalogezredhez a leszerelési parancs még nem érkezett meg. Úgyszintén a közös hadsereghez sem. A „HUNGÁRIA“ fehérnemű tisztitó-intézet elsőrendű munkát készít (fényes ing, gallér és kézelő). Hiány nincs! Felvételi hely: Pető fi-köz (dr = Frieder-ház). Női kalapkülönlegességek. Van szerencsém a nagyérdemű hölgyközönség szives tudomására hozni, hogy a tavasz és nyár újdonságai, különlegességei női kala pókban megó keztek, nagy választékban ós szolid arakban. Kivaló tiszieLttel: Barcsay Erzsébet. Szatmár, Kazinczi-utca 7. Minta szólőo’tvíinyokat in gyen küld „MILL TELÉP* szőlőiskola Nagyösz, ha árjegyzéket kór. Mulatnak a Kővár vidékén. Nigy táncmulatság volt Vasárnap Finecáu József kövarkoicsei lakos házánál. Javában folyt a t ne és már éjfél felé járt az idő, amikor L-katos József 28 éves leg ny összeveszett nagybátyjával, Bu nb Simonnal. Amikor a vendegek csillapít ni igyekeztek őket. Fine- cán azt mondoua, hogy m*g az éjjel emberhúst eszik. Bumbó kési i a'adva, Lakatost kikeletre a szobából ós kinn folytatták a veszekedést. A sóletben dulakodni ke dleh, majd ott harau tak e»mntst, ahol érték. A verekedés he vénen Fint-cm teljesen le a rapta a n gybátyj. sz'jaszéiéí és ajkábó is kiharapott egy öt kor-más nagyságú darabot. A harapós legényt letartóztatták. Újságíróból bookmaker. A ló verseny közö ségónek kedves meglepetést szerző t Gerö Lajos, a “Budapesti Hírlap,, régi jeles munkatársa, aki miután harminc évig íorgatti a tollat, a lóversenysport körül szer/ett érdemei elism -réséül bookmaker engedélyt kapott a Magya Lovar egyle • ől. Az uj cég, amelyet egy tőkeerős penzcsoport finanszíroz, fényes írod ját Bu dap ^ten Konsuth Laj s-utca 15. szám alatt nyitó tu me , * s vidéki megbízásokat a leg- pon ombban te je-.it Távirat ebne: Öreg Búd pest. S2»tmari sport. V*s»rn p délután megint visszatér az b et, lüktető elevenség és zajos vidníis g az öt hmapon at szó moru egvh ngusagb i, m^ly^éges csendbe borult footba’l-pályára. M vödül a taaszi szezon, megje ejj e< a ci p tok, föl ónul n k a jat^k<i>ok szóval elf gjalják birod I- mukat lahd ■ hősei. H t • I • > s,jmi d dd g felülmúló g zd <g pn.g amm iebonyli. i->a várja z egy ületet ebben a szezoöb- n Természete- tehat, bogy a komoly fö: d l komoly munkár-1 készteti az egyesületet, amely igy ö öm el in gazad a a muH vasai nap kinals zott jó «'k-dma az. erői munka őlvevósöre. Jt-e-os ink vala menynyi n rnegj -len ek s pályán s megtették az első „k-p vagá-'“. A dres t, amelyet a játékosok áthatva a piroskék szín szeretőiétől, vasárnap magukra öltöttek, most már le sem vetik az első nyári napsugárig. Vasárnap délután lesz az első bajnoki mérkőzése csapatunknak. Igen erős ellenféllel kerülnek össze, az Ungvári Atlétikai Clubbal, de reméljük, hogy csapatunk, mely már oly sok Ízben, oly fényesen szerepelt, most is megállja a helyét és győzelemre juttatja a piroskék ssint. A csapat felállítása a következő: Morvay—Bernáth, Zsür- ger—Mikola, E efánt, Feldman—Petruska I., Tburczer (Törzs), Rozgonyi, Sucha, Petrákká II A mérkőzés 3 órakor kezdődik. Jegyek előre válthatók Ragályi Kálmánnál ós délután kint a pályán. Ülőhely 1 K, állóhely 40 f. Diákok az állóhely felét fizetik. HÖLG YFODRÁSZ-TEREM11 BALOGH női manicür és villamos szépségápolási-terme a „PANNÓNIA“ szállodában. — Állandó hajkiállitás. Jó barátai és rokonai örömmel veszik tudomásul, hogy ön is berso- noz/a cipőit. Az uj Berson-gummisarok utói -rhet etlen. i íjatmi árifház a „Honvéd-csarnok“ mellett. Leszállított árakban ajánlja Húsvéti újdonságait. Árak korona ós fillérben értendők készpénz fizetés mellett. Divatos jó szinü mosó deiainok —’42 Kartonok minden színben mara- radókokban —‘40 Angol zt-pfirek 40—60—80 Dupla széles szövetek 70—1'10 Pongó selymek minden színben 1*— Cs pke gallérok 1*—tói Csipke blúzok 2 40 Feke e gloth aljak T80 Férfi női harisnyák — *30 Gyermek harisnyák —'24 Egész finom vászon vég 11’— Továbbá mindenféle csipkék, szallagok, díszek, kötények, férfi ós női ingek leszál- — litott árakban — Tisztelettel Katz Salamon. Versenytárgyalási hirdetmény. A batizi (Szatmár m.) ref. egyház temploma átépítésére pályázatot hirdet. Költ8égvetósileg előirányzott összeg 17,236 K 39 f. Pályázati határidő 1913. április 1. Pá yázati feltételek, tervek és költség- vetések ßikfalvy Albert közp -nti irodájában (Szatmár, Kazinczy utca 1.) tekinthetők meg. Batiz, 1913. március 16. Bitiii ref. egyház tanácsa. Sxatmárnémeti sx. lcir. város hivatalosan megállapított terményárai. I. rend. IL. rend. kor o n a Ti ?ta tu a 21-60 20 40 K ts ert-s 18 40 —• Rozs 16 15 40 Át pa — - —--•--Z b 20 1940 Tengeri 18*— 15-40 Ka«« —•— —• 1913 március hó 14. I. rend. II. rend. k o i r • n a Pas?u!y fehér 2640 23-60 P iszu y tarka 24-— —•— S/ilva —■— —• K umpri, zsákja 4-80 3 40 Szalonna ó 2-uj 1-68 M-ühahus 160 142 Sertéshús 1-60 —•— TANKÓCZI, rfőkapitány.