Szamos, 1913. február (45. évfolyam, 26-49. szám)
1913-02-03 / 28. szám
•SZAMOS (1913. február 4.) 28. szám 4 old«.; Gábor Andor pálasza a Szamosnak és a szatmári színészeknek. Méljen tisztelt Szerkesztő ur, elolvastam a Szamos január 28 i számában megjelent „Gábor Andor felköti a rézsarkantyu taréját“ eimü cik két s ha meg fogja engedni, b. lapjá ban néhány sorral válaszolok reá. Nem a kritikát akarom fejemről elhárítani, mert mint nyilvános szereplő — uj ságiróí és szerzői minőségemben — épugy kötelességem a kritikát türelemmel és minden harag nélkül végig hallgatnom, ahogy a vidéki színészet nek, mint a nyilvánosság előtt szereplőnek, ez kötelessége lett volna. Ne- hány helytelen adatot azonban, melyek részint személyemre, részint az ügyre vonatkoznak, legyen szabad helyreigazítanom. Mindenekelőtt nem vagyok az az iró, akit a pesti-iró urak gyűjtőnév alá lehetne foglalni. Magam sem vagyok pesti, vidékről származtam fel a fővárosba a ha a vidéket nem ismer ném nagyon jól, egyetlen sort sem mertem volna leírni abból a cikkemből, amely miatt a nagy kavarodás támadt. A New-York kávéházban ta Ián összesen másfél órát sem töltöttem most már csaknem harminc esztendős életemben, noha nem volna baj, ha töltöttem volna is, mert, ha igazam volna a vidéki színészet kérdésében, akkor ez igazamon a New York ká véliázban való hosszabb tartózkodás sem változtathatna. De nem vagyok azok közül való sem, akik „felhúzzák tehetségükre a kordován-csizmát és belegázolnak egy kicsit a vidék pos- ványos sarába" Azt hittem, nem kell hivatkoznom rá, eléggé köztudomású, hogy újságírói munkásságom nagy része éppen a Budapest posványáiba való belegázolás. Engem legkevésbé érhet az a vád, hogy ülők a főváros ban, amelylyel roppantul meg vagyok elégedve. Éppen ezért volt bátorságom a vidékhez hozzányúlni. Úgy véltem, nem felelhetik rája, hogy söpörjek a magam fővárosi háza előtt. Mert én, igenis söpörtem és számtalanszor megírtam, hogy nem vagyok elragadtatva Budapesttől, hogy nem tartom világvárosnak, hanem nagy falunak nézem, amely nem is tudja magát városiasán viselni. Tovább menve : nem is mondtam semmi rosszat at vidékről és a vidéki emberről, nem beszéltem kalendáriumról, kar dny elésről, óriáskígyóról. De nemcsak nem beszéltem róla : nem is gondoltam ilyesmire. Nem azért, mert én „raffináltab ban csinálom a dolgomat“, hanem, mert én a vidéket még „kerülő utón sem akartam megrugni“. Nem írtam, hogy „a művészet, amiben a vidéknek gyö nyőrüsége telik — kutyakomédia“. Dehogy írtam. Sőt azt akartam megírni és írtam volna meg, ha a szatmári társulat tagjai, akiket nincs sze rencsém személyesen ismerhetni, a vi tát egészen más térre át nem vitték volna, azt írtam volna meg, hogy nem hiszem, hogy abban, amit a vidéknek művészet néven nyújtanak, a vidéki közönségnek gyönyörűség tellenék, ép pen azért, mert személyes érintkezésből úgy tudom, hogy a vidéki közönség igenis intelligens, hogy szellemi nívója magasan fölötte áll ama szinielőadások nívójának, melveket kénytelen végignézni, mert másokat nem kaphat; egyelőre. Mindezt azonban nem Írhattam meg mert láttam, hogy kétség beejtően félreértik intencióimat. Nem az érdek nélkül igazat beszélő kritikust látták bennem, hanem elővették a Sarkantyú szerzőjét és annak for rasztották torkára azt, amit a kritikus mondott. Pedig valószínű volt, hogy a Sarkantyúnak semmi köze nincsen mindahhoz, amit írtam. Hiszen, ha a Sarkantyú „félapja“ beszélt volna be lőlem: az semmit sem mondott volna, mert nem lett volna opp'ortunus, hogy ez a „ félapa“ éppen akkor nyilaihoz zék a vidéki színészetről, mikor a Sarkantyú sorba járja a vidéki színpadokat. De úgy, ahogy a Sarkantyú alapján nem szólhattam volna hozzá a vidéki színészethez, mert a Sarkantyúnak egyetlen előadását egyetlen vidéki helyen sem láttam, épugy még csak nem is gondoltam a cikk megírásakor arra, hogy én a Sarkantyúnak „félapjau vagyok, tehát a szavaimat nem fogják az érdektelen hozzászóló szavaiul elfogadni. Any nyira nem -gondoltam a Sarkantyúra és annyira mitsem tudtam a Sarkantyú vidéki sorsáról, hogy mikor a szatmári színtársulat igen tisztelt tag jai egy fővárosi lapban közzététették, hogy ők úgy válaszolnak e cikkre, hogy a premierre kitűzött Sarkan tyut nem játsszák el: én azt hittem, hogy ez igy szent igaz. S most a Szamos cikkéből értesülök róla, hogy a dolog — enyhén szólva — nem égé szén igy vau, mert a Sarkantyú pre miérje már megvolt, sőt már az utolsó szatmári előadása is megvolt a darabnak, amelyet ilymódon csak in eff iyié lehetett bojkottálni. De, hogy e boj kott, akár in effigié is, teljes és önérzetes cselekedet volna, mert a „szat mari színészeknek ez az egyedüli módjuk arra, hogy elégtételt vegyenek maguknak“ — ezt a véleményt, méltóztassék megbocsátani, nem ősz tóm. Elégtételt sértésért kell venni, nem kritikáért. Ha a Szamos általam nagyrabecsült cikkírója azt írja cik kémről, hogy az „a vidéki színészetről irt nagyképü cikk“, ezt én nem sértésnek, hanem kritikának tekintem, aminthogy kritika is, és nem azon töröm a fejemet, hogy hogyan vegyek elégtételt magamnak, hanem azon, ho gyan igyekezzem máskor a nagyképűség látszatot kikekerülni, mert ez alkalommal — úgy látszik — nagy- képű voltam. De, ha cikkem nem kritika, hanem sértés lett volna, a szat mári színészeknek épugy nem kellett volna elégtétel után nézniök, ahogy én nem nézek elégtétel után a Szamos cikkírója által felemlített „Rojtos Gál lér, Steinhart mulató és mezítelen kultúra* miatt. Mivel tudom, hogy ezek engem nem illetnek és nem illethetnek, rám nézve ezek a kitételek csak tevések lehetnek, sértők semmikép. Ha tehát a szatmári színészek tudták, hogy mindazt, amit a vidéki színé szetről írtam, rájuk nem tartozik, mert ők nem olyanok, amilyenekül én a vidéki színészeket rajzoltam, akkor egyszerűen jelentkezniök kellett volna; hogy tévedés van, rájuk a cikk nem vonatkozhatik, mert ők nemcsak jó színészek, hanem a színpadon jót is produkálnak. Ámbár igy sem igen tudtam volna mit csinálni e felszólam lássál, hiszen én sem azt nem állítottam, hogy a vidéki s/.inészek rosszak, sem azt nem próbáltam vázolni, hogy a szatmáriak milyenek, mert — bármennyire fájdalom is — Szatmáron még nem fordulhattam meg mindez ideig. Szerkesztő ur elnézését kérve, ha túlsókat vettem igénybe a S&amos hasábjaiból s előre is köszönetét mondok soraim szives közléséért, vagyok teljes tisztelettel Budapest, 1918. február 1. kész híve Gábor Andor. * Természetes dolog, hogy nemcsak készséggel adunk helyt a Gábor An dor ur válaszának, de még örvendünk is neki, hogy — ha mindjárt ilyen alkalom'ól történt is — hogy tőle cikket kapunk a Szamosba. Nem is bocsátkozunk möst már magyaráza tokba, nemcsak azért, mert Gábor Andor ur elég bölcsen és nem kicsinyes- kedve fogja fel a dolgot ahhoz, hogy ezt mellőzhessük, de főként azért, mert hiszen — miként erről már hirt ad tunk : — nagyon felfújtuk a szatmári színészek önérzetét, kipukkant tőle. Éppen ma este játszák a bojkottált darabot a szatmári színházban. Amit egyébként Czakó Vili, színházi tréía- titkár azzal magyaráz, hogy A sarkantyút nem a drámai, hanem az Operette színészek bojkottálták. És azok ragaszkodnak az önérzetükhöz továbbra is: nem lépnek fel A sarkantyúban se ma, sem máskor. Dr. Schőber Emil előadásit. A Szabad Lyccutnban a mai napon dr. Schőber Emit folytatja megkezdett, előadását az élet határáról. Az előadás kezdete egynegyed 6, Halálozás. Id. Boronk y József, Szat- már városának egyik régi, érdemes polgára vasárnap este 70 éve3 korában Szatmár- hegyen e hunyt. Temetése kedden délután 3 órakor lesz Szatmáron az István tér 14. sz. alatti gyászháztól. Emlékeztető. A szr.tmárnőmeli dal- ós zeneegyesSlet íagiiletményes dslestéiyét ma este 8 órakor t. ríja az Iparos Otthon nagytermében. Jegyek kaphatók Ragályi Kálmán üzletében és este a pénztárnál. Köszönetnyilvánítás. A helybeli Ta* b: rékpénztdr Egyesület igazgatósága a múlt évi nyer unényeinek jótékony célokra szánt összegéből 30 koronát volt szives az izr. felruházó egyesületnek juttatni. E kegyes adományért ezúton mond köszönetét az elnökség nevében Beer Simoné. Emeli az étvágyat, elősegíti az emésztésty megszünteti a gyöngeséget, vérszegénységet, sápkórt és erősiti az idegeket. Ellent- állóvá teszi a testet. Az orvosoktól, mint legkiválóbb szer elismerve. — Ára K 4.— Gyógyszertárban kapható. Főlerakat: Török József gyógyszertára Budapest, VI., Király-utca 12. szám.
