Szamos, 1912. december (44. évfolyam, 274-297. szám)
1912-12-12 / 283. szám
4. oldal. ö Z AM 0 S (1912. december 12.) 283. szám. v Mikor a kalauz részeg. Nógrádi Gyula aranyosmedgyesi lakos feljelentést tett a szatmári királyi ügyészségen Balogh Lajos máv. kalauz ellen. A feljelentés elmondja, hogy a kalauz a napokban részeg volt s a vasúti kocsikban hivatalos eljárás közben az utasokkal gorombáskodni kéz dett. Nógrádi megsokalta a dolgot s védelmére kelt az utasoknak. A kalauz ezen felháborodva, ugv vágta fejbe Nógrádit a jegylyukasztó kulcscsal, hogy az eszméletlenül terült el. Az ügyészség a feljelentés alapján megindította a nyomozást. Az esetről jelentést tettek az üzletvezetőségnek is. MAGÁNKÖLGSÖNT magas fedezetű ingatlanokra első helyű betáblázás mellett keres : POSZVÉK, gazdasági szakirodája Szatmár, Attila-utca. Tolvaj cselédleány. Erdei Zsuzsánna Ekker János szatmári lakosnál, mint cseléd volt alkalmazva. A kis cselédleány az utóbbi időben állandóan lopkodta szolgálatadó gazdáját. Hetekig űzte Erdei Zsuzsánna a tolvajlást, mignom azután a bűne kitudódott. Ekkor ekkor feljelentette az ügyészségen, ahol azután a vizsgálat befejeztével vádat emeltek ellene. A cseléd leány ügye igy a törvényszék büntető tanácsa elé került, ahol ast kedden tárgyalták le. A bíróság Erdei Zsuzsánuát — tekintettel fiatal korára — 15 népi fogházra Ítélte. Saját írdets? mindenlM aki karácsonyi játéktárgyat, vagy alkalmi ajándéktárgyat akar venni, hogy a „KORONA“ BAZÁR kirakatait megtekintse DEÁK-TER 5. SZÁM. GINDL-UDVAR. Nagy karácsonyi kiállítás. Szenzációs újdonságok. — Feltűnő olcsó áruk. I A leghasanosabb karácsonyi ajándéktárgyak. Ifjúsági iratok, képes- és meséskönyvek, imakönyvek, albumok és emlékkönyvek, viz- és olajfestók felszerelések, Íróeszköz garnitúrák, levélpapír különlegességek, ízléses kivitelben. — Alkalmi árakban- WEIiZ IZSÁK könyvkereskedésében a városi bérpalótában. = E HÓ = 15-én nyílik meg a Viktoria-áruház a színházzal szemben. GsődtömBgílen vett úri divat és kalapáruk. — Cégtulajdonos: — NASCH JÓZSEF. Letartóztatott kabáttolvaj. A napokban Grünfeld és Tóth detektívek egy igen veszedelmes kabáttolvajt tartóztattak le. A kabáttolvaj, akiről megállapították, hogy Suba Györgynek hívják, az utóbbi időben a kávéházi vendégek kabátait lopkodta. Subát megmotozták. A motozás alkalmával 18 téli kabátról szóló zálogcédulát találtak nála. Átadták az ügyészségnek. hadadi Kovácsy Zoltán dr. ügyvédi irodáját Rákóczi-utca 7. szám alá, a ref. egyház épületébe helyezte át. Telefon 168. Gyorsan és jól készít arcképes igazolványba való fényképeket SCHERLING ANTAL fényképész Deáktér, Pannónia udvar földszint. Rablás a vasúti kocsiban. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, dec. 11. Pár nappal ezelőtt Nagykárolyban egyik éjjeli mulatóhelyen a rendőrség letartóztatta Mók István többszörösen büntetett rovott múltú egyént. Mókot bekísérték a rendőrségre, ahol azután az előadta, hogy az utóbbi időben nagyon sok betörést é3 lopást követett ei. Csak pár nappal is ezelőtt — vallott'. Mók — Mezőteremre utazott. Érhatvan és Mezőterem állomások között egyik másodosztályú vasúti kocsiban egy alvó utast pillantott meg. Az utas nyakában egy táska volt. Beült tehát az alvó utas fülkéjébe. Amint elhagyta a vonat Érhatvan állomását, levágta az alvó ember nyakáról a táskát, amelyben 190 korona készpénz, egy arany karikagyűrű a egy fülbevaló volt. Az aranynemüeket elzálogosította, a pénzt pedig elmulatta. A múlt hót egyik napján egy marha kereskedőt fosztott ki. Ezzel az emberrel — akit azelőtt sohasem látott — egy korcsmában találkozott össze. A marhakereske- dőt lerészogitetle s azután kifosztotta. Vasárnap este az utcán megismerkedett egy Hálaczy Erzsi nevű utcai ieány- nyai. A leánynak, mint fővárosi detektív mutatkozott he, s találkát kórt tőle. A leány a lakásán adott neki találkát. Mók pontosan megjelent a találkán. Egy ideig beszélgetett a leánynyai. Mók később arra kérte a leányt, hogy főzzön neki teát. Az eleget akarván lenni kívánságának, kiment a konyhába. Mig a leány a tea főzéssel volt elfoglalva, azalatt az áldetektiv ellopta a 400 koronáját tartalmazó pénztárcáját. Mók Istvánt beszállították a szatmári királyi ügyészség fogházába, ahol kihallga tás után Morvay Károly vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte. Van szerencsém a nagyérdemű közönség „Hungária“ vegytisztító- és mosó intézetemet, ahol ing. gallér és kézelő tisztítása, fónyvasalása és minden e szakba vágó munka gyorsan és pontosan készül. Vidéki munkák gyorsan és gondosan lesznek szállítva. Jó és szép munka. .'. Teljes tisztelettel = BOTOS GYULA = Szatmár-Németi, Deák-tér *8. szám. — (Dr. Frieder-ház Petőfi-köz.) — Répavágó, szecskavágógépek s egyéb szezoncikkek raktárról gyári áron kaphatók POSZVÉK NÁNDOK gazdasági szakirodájában. Nyltitér. E rovat alatt köz,UKiefeért asm felelős a szerk. Jakab Sándor eljegyezte Kaufman Etelkát, Kaufman Dávid bájos leányát Szat márró!. (Minden külön értesítés helyett.) Főszerkesztő: Dr. Shik Elemér. Felelős szerkesztő : Dénes Sándor. Szerkesztő: Vidor Gyula. Az uj erőteljes divat-parfüm legfinomabb minőség, varázslatos teljesség. Egyetlen egy csőppecske elegendő. Ái*a 5.— kor. Minden illatszerüzletben, drogériában és jobb coiffeur- — üzletben kapható. — Georg Drall© Bodenbach = a, E. = Gyenge Malt»! elvesztett erejük visszatér, ha a hírneves orvosok által ajánlott „WEOSAW“-faiiletfákaf használják. Törvényileg védve és szabadalmazva. A férfigyengeség, impotencia ellen, valamint a férfierönek a legkésőbb korig való fentartására kipróbált, biztos szer. ff A gyomrot nem rontják, semmifé káros hatásuk nincs. Esy doboz, mely :: Á J,nr C(j jjll 20 szemet tartalmaz "U Ilii. Szétküldés utánvéttel a legdriszkrétebb — csomagolásban. — Főraktár Magyarország és Ausztria részére: Örkény Hágó gyógyszertára Budapest, VII., Thököly-ut 28. szám. — Depot 115, — ■