Szamos, 1912. november (44. évfolyam, 249-273. szám)
1912-11-12 / 257. szám
Negyvennegyedik évfolyam. Szatmár, 1912. november 12., kedd. 257. s?ám. POLITIKAI NAPILAP. #5©®??ís*SftaaK!ses»«B bbkbbssí!?ír sess BB.asiia'BBsaiaBBBBKis« «oh h »*«»«»«■ Háborús készülődés. A katonák a Epikán térképét tanulmányozzák Szatmár, nov. 11. A koalíció vezérei napról-napra azzal vádolják külügyi kormányunkat, hogy tudás, biztonság, előrelátás nélkül intézte az ügyeket, — mert sejtelme sem volt arról, hogy a délszláv államok meg fogják verni Törökországot. Igaz ugyan, — mondják a koalíciós jósok — hogy más európai hatalmak sem látták előre a fejleményeket, sőt mi —- koalíciós vezérek — is Törökország győzelmében bizakodtunk: de a külügyi kormány az más, annak okosabbnak kellett volna lennie, mint mi vagyunk, annak föltétien bizonyossággal tudni kellett volna azt, hogy a délszlávoké lesz a győzelem. A legérdekesebb ebben a koalíciós felfogásban, — amelynek Kossuth Ferenc sem restel kifejezést adni, — hogy a nemzeti „ellentállás“ hősei mindentudók módjára azt is tudni vélik, hogy külügyi kormányunk a háború kitörése előtt mit gondolt a háború végéről. S mialatt igy visszafelé lélekolvásóknak állanak be, elfeledkeznek a nyilvánvaló tényekről, a melyekből láthatnák, hogy külügyi kormányunk mennyire készült minden eshetőségre. Hiszen éppen ők, a koalíció vezérei voltak azok, a kik az előrelátó politika útját állották, a kik hosszú időn kereszt,ül minden tőlük telhető módon megakadályozták a véderő reformját. S mi más a véderő reformja, erősítése, fejlesztése, — úgy nálunk, mint bárhol a világon — mint előkészülés minden eshetőségre, mint előrelátás a jövő fejleményeivel szemben. Hát ez a vád épp úgy jellemzi a koalíciót, mint minden más rá fogása. Ő maga akarta megakadályozni az előrelátó politikát s még van merészsége másokat előrelátás hiányával vádolni. Grief, Nem, nem vagyok a te véleményeden . . . Többet egy szóval sem mondtam. Te udvariasan hallgatsz s én a kertet nézem. És nem történik többé semmi: de ez elég mindkettőnknek, úgy érezzük, mintha most elváltunk volna egymástól. Te a szőnyegre szegzed szemed, mert valami furcsa szemérem, arra késztet, hogy ne nézz ugyanoda, ahová én ; az uj falevelekre, melyek csillognak az esőtől, egy kék sávjára az égnek, a falombok között s az allééba tévedt napsugárra. íme az ösvény, a melyen át kisiklom kezedből. Ha tekintetemet követnéd, ez csaknem annyi volna, mintha megadnád magad, mintha beleegyeznél... Most komolyan megsértettelek, hiszen nem vagyok veled egy véleményen. Hangosan kell gondolkodnom tán ? Nem. óvakodnom kell tőle. Te ellenvetéseket tennél, mert szívesen vagy udvarias velem szemben s azt mondanád ; — Meghajlok... — Igen. De hátha csak azért, hogy eltapos ? Isten veled, Isten veled; én nem vagyok veled egy véleményen. Mégegyszer elválunk egymástól s a távolság szinte megkicsinyet bennünket. Adieu, adieu. Vájjon utoljára törtőnik-e ? Szatmár, november 11. ^íap-nap után eg-yre súlyosabb jelentőségű hirek érkeznek a balkáni harctérről. Az egyesült balkáni államok inár ahhoz a rendkívül fontos fordulóhoz vitték a törökök elleni háborút, hogy Törökországnak immár Konafcantiaáyoly védelméért keli küzdeni az ellenséges seregekkel. Most már diplomáciai körökben is az a nézet domborodott ki, hogy a moz- lim csillag., hanyatlóban van, jóllehet az európai nagyhatalmak rokonezenv e Törökország részén lavíroz. Mindazáltal senki sem tudja kiszámítani előre, hogy miképpen fog kialakulni a balkáni hábor végkifejlődése, éppen azért résen vannak a balkáni érdekelt nagyhatalmak, igy Ausztriu-Magy- arország is. Mi sem bizonyítja jobban a levan- tei vizekre kiküldött hadihajók mellett azt, hogy Ausztria-Magyarország érdekeit komoly veszedelem f nyegeti a Balkánon, mint az a szenzációs körülmp iibwi i. HÍJHWI Mily őszinték vagyunk, különösen te! Te még egyszer kétségbeesel miattam. És nine« mit tennünk. Két perce már, hQgy az együttélés lehetetlenné vált, te lemondasz a tervezet* utazásról. Vájjon együtt ebédelhetünk-e legalább ? Nem mintha gyűlölnél, nem, csak lerázol magadról. Nem beszélek. A gyengék és a számítók kétségbeejtő fegyveréhez nyúlok: a türelemhez. ügy tetszik mintha már el is felejtettelek volna, a macskának selymes a járása a faltetőn egy éles kis kilátást vált ki belőlem, mondd, jól adtam a közönyöst ? Nem ülsz fel teljesen. Túlságosan jól ismerjük égymást. Régebben az első kríziseknél mindig ón voltam az ur. Az én velemszületett találékonyságom annyira megalázott téged, hogy szinte a néma bútor szerepét játsztad. De azóta megtanultad, hogy ez a viselkedésem csak arra való volt, hogy megsértselek vele — és most már megsértődök A hazugságot, a haragot egy bizonyos közönségességet, ami vidám kilátásokban nyilatkozik meg, megbocsátod bennem, amit felismersz, ami te rád hasonlít közelről vagy távolról. A tulságban tőled függök még ak..or is, ha lázadok ellened. De ma... ma, nem vagyok veled egy véleményen. mény, amiről alkalmi tudósítónk értesít ős mit csakis fontavtóssal közlünk, hogy a helyi kaszárnyákban is lázasan folynak a háborús előkészületek szigorú diszkréció mellett. A kaszárnyák előadó termeiben, ugyanis már nap-nap mellett szorgos tanitás, oktatás folyik. A termek falain a Balkáu és az orosz-lengyel határ katonai térképei függnek. Ezeket magyarázzák a tisztek az altiszteknek. A térkép tanítása oly szorgosan, oly intenzív módon történik, hogy már csaknem minden altiszt biztos tájékozódással igazodik el a térképen. Fentartással közöljük azt az értesülésünket is, hogy a közeli napokban talán már holnap, holnapután, a tisztek a ruharaktárban komiszruhát fognak magukra próbálni. Az a szokás ugyanis, hogy a tisztek is, mint a legénység, komisz ruhában mennek a harctérre. Persze ezekre is felvarrják a tiszti jelvényeket, mielőtt magukra öltik a tisztek. Ezért fogigen, ezt mondtam s hogy megmutassam, miszerint elhagylak a szememmel, színpadiasán keresztülhatoltam az ablakon, a fasoron, melyben a nap felissza a ragyogó harmat- C3eppoket s az ég kékjén, mely a falombok között látszik. Lassan, végleges bizonyossággal tette ezt, mintha azt akarnám vele jelezni, hogy ez a szökés, visszatérés, visszavonulás az enyémek közé. „Az enyémek !“ Ez az a szó, amelyt te használsz, mintha ellenséges táborról lenne szó, amelyet ösztönszerüleg gyűlölsz. Az enyémek ! Azok, akikre te dacosan gondolsz azokban az órákban, mikor szemed azt kérdi tőlem : — Honnót jössz ? Ki vagy ? — amikor keresni látszol az árnyékomban, abban az is* meretlen árnyékban, amely annyi eltűnt alak után lett halaványabb ... Te félsz úgy o azoktól az idegenektől, akik a maguk képéé a’V-rftak meg engemet? Ők sem, ők sincse- k . eled egy véleményen. Igen ő miattuk történik az, hogy a mostanihoz hasonló pilla- i i k in kétségbe vagy esve miattam ! A szerelem — az egyetlen érzés, mely nket összeköt — pihen, visszahúzódott valami mélységes menedékhelyre, s most igy állunk egymás előtt se nem mint barátok, se nem mint rokonok. Az ón rejtélyes véremtől Jelen ssámonk 8 oldal tspjedalmö,
