Szamos, 1912. november (44. évfolyam, 249-273. szám)

1912-11-06 / 252. szám

2. oid»j. (1912. november 6.) 252. szám. De csak egy darabig, — mert van egy mentő gondolat. A termelés törvényein alapuló két­ségbevonhatatlan tény ai, hogy a ga*- dasági éi*t magasabb fokára csakis úgy juthatunk, ha kifejlett iparunk van, — amiből világosan következik, hogy a helyes előre haladás céljából az ipat- pártolásról egyenesen au államnak kell gondoskodnia. Elő tehát az állammal, itt az ipar bajban van, jöjjenek szakértők, vizsgál­ják át a félben maradt épületet, nézze­nek meg egy karcsú kéményt s java­soljanak a szokottnál is nagyobb államse­gélyt, mert azzal az ipar kimázzik a bajból. Hát az «sztalosgyár természetesen kimászik a momentán bajból, az álta­lános ipari conjuDkturák pedig belees­nek a nagy bajba. Szatmárnémetinek hatalmas asztalos közmű-ipara van, számo* kis asztalos és vagy kilenc mühelyvállalkozáara be­rendezett, gépekkel felszerelt telep ontja itt a mindenkor mutatkozó szükségletet s ha igazi belterjes, céltudatos iparfej­lesztést óhajt itt az állam keresztül­vinni, itt as alkalom ezeket segélyezni felszerelni, nein pedig egy nem is asz­talosok egyesüléséből alakult társaságot kirántani a bajból. Helyes, — fejleszteni kell a gyár­ipart, munkás kezeknek munkaalkalmat kell szolgáltatni s annak rendje-módja szerint át kell alakítani a kistermeiéit a* olcsó nagytermelésre. Ám céltudatosan, mert törvény, hogy az iparfejlesztésnek nem szabad a többi termelési ágak rovására történni, minthogy as megbosszulja nugát a ke­reskedelmen, vagy az őstermelésen, vég­eredményben magán az ipari foglalko­záson. Da ha nem szabid a tulpártrö- gást a többi termelési ág rovására ke­voaom hu«»* fal ram »* as orvosom huzza le rólam. Ha a nyomerékságomat is elfo­gadod, esik akkor vehettd hasznuk»t. — Akkor hát végr* engedd át nekem hálószobádat, ami selyenasi*l van bevonva és az ar&ny ágy*d*t, ami gyémánttal r*n kirakva, hadd aludjam én abban ezután. — Bizonnyal van drága ágjam sraay- ból és gyémántból kirakva, fényes szobám is van, hogy ta talán el i« szédülnél bele, ha meglátnád, de én szt soka nem hasz­nálom. Házamnak *gy puszta szobásában alszom, csupa»« szalmazsákon, met ha én e fényes szobában ez arsny ágyban fek­szem le, álmomban megjelennek előttem azok a szegény nyomorult áldozatok, aki­ket sä őseim kifosztottak, hogy gazdagokká lehWeiuk 1 Nos? — még mit kívánsz? A szegény ember tőkbet egy kukkot sem szólott, csak kitámolygoU a ssobából, de r.3 usp *sta rongyos családja, * nyomo rult viskó lakói úgy vették észre, hogy na­gyon megelégedett — még fvityöl is ! BL&TKiGZKY eo S Z AM O ff----- ­re sztül vinni, mennyivel kevósbbé sza­bad azt az ugyanazon foglalkozásiág keretén belül levő fokozatok kárára megejteni. Hisz, ha van tisitességes, olcsó, szóval a viszonyainknak megfelelő asz­talos iparunk, minek annak tetejébe ál­latni segítséggel egy nagytermelő asz­talos gyárat ültetni. Azért taláu, hogy ezzel tönkre menjen az egész meglévő asztalos kézmü-ipar s végeredményében a gyár monopolizálja a termelést a fo­gyasztók egyenes kárára ? Ez nőm lesz helyes iparlejleiztés az ipar szempontjából s helytelen lesz az általános gazdasági viszonyok szem­pontjából. A város adófiietőiről, a városi élet erősségeiről, az iparűzés ősi alakját, a kisipart folytató polgárok valóságos lét­érdekéről v&u szó e helytelen és káros iparfejlesztési műveletnél, éppen azért a város, mint a helyes és céltudatos ipar­fejlesztés egyik tényezője van hivatva felemelni tiltakozó szavát a bajba jutott magánvállalkozás állami segélyezése ellen. A háború és a magyar ipar. Az annek-sziö idejön szer rázott törökországi boykott, majd utóbb a Dirdenellák elzárása miatt a Balkánra exportáló megyar ipsr je­lentékeny károkat szenvedett az által is, hogy az útban lövő árukat vissza költött hozatni, ami egyéb veszteségek mailéit két szeres fuvardijkudást okozott. A balkáni háború küszöbén » Magyar Gyáriparosok Országos Szövetség* által a magyar érde­ket vcdilméra taendő intézkedések megvi­tatására egybehívott artskezleten w részben az az óh.*jtás mem t fel, hogy a bábom miatt visszasaedolt, vagy visszaérkező küi- damények költsógmsníesen száiiittassanak vissz». Az érdekeltek snnál nagyobb súlyt helyeztek óhajtá* megv*lózitaíára, mert éppen a háború előtt jelentékeny árukülde­mények indíttattak s> * s gyáro«ok mára balkáni óilausokbas sirsndelt moratóriumok miatt is mindea, meg át nem vstt küide ményt visszarendeltek. A kereskedelmi mi­niszter most arról érUshet'.s a Szövetséget, hogy a Mtgyar K-leti Teng&rbsjÓ!!á8Í Rész­vénytársaság a rainiizter a részben kifeje­zett kívánságára akként intézkedett, hogy Galaez—konstantinápolyi vonalán elszalli tásra került, d* a kitört háború folytán a rendeltetési kikötőbtu el nem helyezhető magyar áraknak Galacíbs való visssssBáiii- táa* a társaság hajóján díjmentesen történjék. ÉT í¥mérnöki irodáia vJLHU 33. Jégszekrény teljesen uj állapot­ban eladó. Cim a kiadóhivatalban. Festek- és kefeáínkkn j a legjobb beszerzési forrás j Linoleum padlólakk "©GDHOS, 1 kg. 130 K. Hákócad-utca, a kjr. törvényszékkel szembe. • Telsfon 308. (.) Városi ügyek. — Saját tudósítónktól — Szatmár, nov. 5. A jövő évi költségvetés. Tegnap tárgyalta a városi tanács Pigus Albert föszámvevő jelentését, amelyet a város 1918. óvi költségvetéséhez készí­tett. Ez a jelentés foglalja magban azt a javaslatot is, hogy az uj adótörvény sze­rint állami adó alá nem eső jövedelemre községi adót Vössensk ki próbaképpen. Az eredmény meg fogja mutatni, hogy érde­mes e eszel a törvénytől biztosított jsggal élni vagy se ? A tanács a költségvetést 15 napra közszemlére kitette és gazdasági szakbizottsághoz áttette. Feles számú újoncok. Az uj véderő törvény értelmében a boiosozott újoncok közül a számfelettieket *8? tegye* isizotiság választja ki. E bi­zottság polgári elnöke és tagjai a honvé­delmi minisztertől nyerik megbízatásukat. A szatmári sorozó járás vegyes bizottsági elnökéül a miniszter Vajav Károly dr. kir. tanácsos, polgármestert, tagokul Galgóczy Árpád dr. járási főszolgabhót és Hsjdu Károly rendőralkapitányt nevezte ki. Az erre vonatkozó rendelet egyúttal december 15-ére tűzi ki a bizottság működésének be­fejezését. A szatmári vegykisérleti állomás Közintézményein'* legfiataabbja, a vígyvizsgáió állomás most már szabály­szerű szervezetet nyer. Griell Kálmán dr. kir. fővegyész el­készítette az állomás szervezetére vonat­kozó szabályrendeletet és azt u tanácstól kiküldött szükebb körű bizottságban letár- gyaitatla. A tervezet az általános intézke­déseken kívül felöleli az állomás ügykörét, a személyzet szolgálati viszonyait és az ügykezelést. A bizottság a tervesetei álta­lánosságban és részleteiben elfogadhatónak találta óz azt további előkészítés végett jogügyi szakbizottsághoz utalta. Meg kell itt jegyezni, hogy a város a vegykisárieti állomás fölszerelését annak idején Szóbél József dr. vegyó*ziől azon módon vette át, ahogyan azc ő maginak berendezte. Föl kellett tételezni, hogy sa­ját pénzét, mint szakember, nem fektetie be haszaaveheíeilen doigskua. A város te­hát abban a kóayszerholyzotbea, amelybe a földművelési miniszter juttatta akto’, midőn a vígyvizsgáió állomásnak cs^k ál lami vegyész vezetése mellett adta meg a nyilvánossági jogot, át kellett hogy vegye a Szóbei József dr. laboratóriumát. Az elszá­molás «lapjául * bereadízést szállító cégek számlái szolgáltak, amelyeknek egy részét a váró* fizette ki. Túlfizetésről tehát nem lehet szó. Hogy *z állomás uj vezetője est a berendezést hiányosnak talalla és «gye* tárgyakat célszerűtleneknek minősített, a*t egészen természetesnek lehet tartani. Sőt csnk helyeselhetjük, hogy * fölszerelé­sek kiegészítését sürgeti, mert ezrei az ál lomáít remélhetőleg olyan sziuvon&lra fogja emelni, mint «.minőt ettől >i közérdekű in­tézménytől msgkövetelhetünk. őt más szem­pontok vszötik, amelyek eltérnek némely- részben egy m »génvegyész céljaitól. De az átvett vegykisárieti tárgyak nagyobbik részét az uj állomásvezető sem kifogásolj«, csak kevosli. A meg nem felelő tárgyak becserélése, iránt pedig már meg is történtek az intéz­kedések. A polgári iskola építése. Te nap délután összeült a polgári fiú­iskola építési bizottsága, hogy a kiviteli a'ienoIe»&b& bcvfc4B6rl&&i f»*'- s»á.® minden &ll£.ófroeli&«£0 águk­ban. A volt királyi ^clioliktsis fOgimnáxiiutt mauett Haainesy- utca 10. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents