Szamos, 1912. november (44. évfolyam, 249-273. szám)

1912-11-30 / 273. szám

2. a tdas. 8 Z AM 0 8 (191X. Bsvsmber 30.) 278. szAtn. ▼olt, a töl bi körülmény benne csak in- cidentális vagy elfajulás. Nem hozható ma már tüzbe vallási jelszavakkal sem a közönség : még a török fanatizmusát sem vihették bele sikeresebb ellenállásba a vallási jelszóval. Megtanulták már az em­berek, hogy a hit különböző formái mel­lett szépen megférhetnek egymással. A bolgár manifesztum, amely a keresztény testvérek felszabadítását hirdette, csak cifra vignetta. Az igazi ok az, hogy mind Bulgáriának, mind Szerbiának, de még Görögországnak is, mely pedig elég ten­gerparttal rendelkezik, területi glalásra van szüksége s Törökország területe út­ját állotta eredményesebb gazdasági ter­jeszkedésüknek. Természetes, hogy amikor már nem hatalmi hódítás lebeg a háborús lehető­ség gondolatában, hanem nagy gazdasági, ezzel együtt még létérdek is, a közvéle­mény is hamarabb belenyugszik annak szükségességébe, hogy ha kell, fegyver­rel is megóvjuk veszélyeztetett érdekein­ket. Ebből a felfogásból magyarázható az a hangulat, amely bennünket nemzetileg is megbéníthatna, nem törhetjük, hanem ha kell, igenis, elszántan követjük a ki­rály hivő szavát. Aki nem családi érdek­ből, nem hatalomvágyból rendelné el hadseregünknek mozgósítását, nem ilyen személyi okból idézné föl a hadviselés véráldozatát és veszedelmes költségeit, amelyek anyagi haladásunkat jé időre meggátolnák, hanem a nemzet elsőrendű érdekében, mert a mint szívesen kíván­juk a balkáni népek boldogulá-syt, azt nem szenvedhetjük el, hogy a mi ka­punkat ránk zárják. És jórészt ezért is uralkodik félre, nem ismerhető rokonszeuv a bolgárokkel szemben, mert Bulgária ismételten kijelentette s tetteit is úgy irányította, hogy velünk jó viszonyban akar lenni, sőt gazdasági kapcsainkat mind a két fél érdekében erősíteni kí­vánja. A múlt alkalommal is kifejtettük az a ma már általánosan ismert igazsá­got, hogy a magyar nemzet megerősö­dését és jövő exisztenciájU n;eg ural­mát a szellemi kultúrával együttesen csakis erős gazdasági munkával érhet­jük el. Létérdekünk tehát, a mit például a maguk részéről mindenképpen érvé­nyesíteni igyekeznek az osztrákok, hogy természetes piacainkat megtarthassuk, a természet szerint reánk utalt, de ed ig el nem ért vagy elhanyagolt piacokat megszerezhessük. Éppen azért a helyes gazdasági felfogás terjedésére mutat ;.z országban, ha készek vagyunk fenyege­tett tengeri útjaink megőrzésére minden erőnket tikra állítani. Reméljük azonban, hogy a gazda­ságilag óriási mértékben érdekelt álla­moknak együttes fellépése megment minket attól is, hogy a békét az elbiza­kodott kis Szerbia felrobban hasa. És a béke fentartásán y*1ó fái adózásban első helyen áll királyunk, akit m i valóban az európai béke pajzsának mondhatunk. Tekintélye, tapasztalata, korrekt maga­tartása és alkotmányos felfogása egész Európa előtt tisztelettel szerez neki. Éppen ő benne láthatjuk leginkább ki­fejezve azt a mai állapotot, amit előbb fejtegettünk, hogy ma már nincs di­nasztia-háború, hanem a nemzetek gaz­dasági érdekeiért folyó háború lehetsé­ges csak; de ennek veszedelmét senW sem igyekszik népei érdekében legna­gyobb lelkiismeretességgel elhárítani, mi­kor ő már ugv sem veszíthet, nem a maija dicsőségét nézi, hanem a mon >r- kiának és ezzel népeinek jövőjét, amely­nek haladását szivén viseli s nem akarja könnyelmű, drága és véres kockázatok­kal megziláltatni. A városházéról, — Saját tudósítónktól — Szatmár, nov. 29. Eg ész s ég ügy. Jégen Kálmán fisz i főorvos jeontősa szerint november hú első fe ében » város 'onretón 7 difteritisz, 10 vörhenv, 10 sza.- márhurut óz 1 kanyaró.«sot fo.da't elb E betegek közül 1 meghalt, 14 m gcyőgjut, a többi kezelés alatt maradt. A szám irhu rutos megbetegedések a hó vége főé na­gyok!} számmal fordultak elő a Szßtmärhe- gyen, miért is Vajay Károly dr. kir. lan. polgármester a középhegyi áll. népiskolát négy hétre bezáratta. Városi tejgazdaság. A königsbergi tejese mok szövetkezőt ajánlatot tett a városnak tejgazd isággal, lejkezeié?, feldolgozás és tejgazdasági ki&ór lett állomással egybekötött t-joiarnok fel - állításán.*, illetve fölszerelésére. A közólel- mezés szempontjából valóban szükség lenne a tejtermékek hamisításán -;k ollon-mvo- zására. Egyelőre azonb ,n még nem lehet megállapítani, mennyire tekiuihető vároai feladatnak egy teje* araok foláliíási és hogy mennyire fog az nálunk beválni. A tanács az njéniatot kiadta a gazdasági ta­nácsosnak tanulmányozás végett. A keresk.- és iparkamara álirt a városhoz, hogy közölje vele, hogy a íztornóly és áruforgalom érdekében a vasúti menetrendben milyen változásokat tart kí­vánatosnak. A tanács a kamara megkeresé­sére az alábbiakat válaszolta: I. A Szatmár-Erdődi h. ó- vasúton. 1. A Szatmárnémetiből reggel 9 óra 49 perckor iűdu'ó vonat kimenjen Erdődig s Gnnan oly időben induljon vissza, hogy a Szuirnárhegy piacról d. u. 1 óra 5 poreior induló vonathoz csstlakozás -i legyen s így elérhető lesz, hogy aki Erdődre reggel ki­utazott, d. u. visszaérkezhet, viszont az Erd'-dieknck a Szatmárnémeti állomásról kiinduló összes vonatokhoz csatlakozást kapnak. 2. Az Erdődről reggel 5 óra 8> perc­kor induló vonat előbb indíttassák úgy, hogy Szatmáraóüie:Le érkazzen reggel 7 órára. 3. A Szatmárnémeti Kossuth kertből d. U. 6 óra 7 perckor iaduló vonat Erdődig közlekedjen. 4. A gyű uöloi ás szőllő szállításár a kívánatos lenne ogy kocsit berendezni, ujy, hogy az • száliiusi idény »LU adandóin közlekedjék, ami, ;nig egyrészt a vasútnak nagy jövedelmet biztoaiUna, másrészt a gyümölcs s szőllő szállítást megkönnyítené, mivel szükségtelenné válnék az átrakás. 5. A személy forgalom könnyebb le­bonyolítására s a sokszor életveszéllyel járó utazás megszüntstésóre még 10 sze­mélykocsi s a vashídon k«r8sztül járó még egy gőzmosdooy .szükséges. 6. A szőllőbirtokosok, vincellérek és napszámosok részére Szatmárnémeti, szat- márheiypiaci külön kedvezményes havi, negyedéves és óvas bérletjegyek volnának szükségesek, mi a forgalmat óriási mérték­ben növelné s a jegykezelóst megköny- nyitené. II. A SzatmárnómeU-Bikszádi vonalon. 1. Mivel a jelenlegi beosztás mellett a bikszádi vonat a forgalmat nem képes lebonyolítani heti- s nagyvásár alkalmával, Sárköi-Szatmérnómeti közé egy külön vo­nal beállitása szükséges, mely Sárközről reggel 5 óra 30 perckor indulna s Szatmár­németibe érkezne 7 óra 20 perckor, vissza indulna Szatmárnémetiből este 6 órakor, Sárközre érne 7 óra 30 perckor. 2. A Szatmárnémeti Bikszádi vonalon az összes vonat menetet gyorsítani szüksé­ges. A személy és taiieráru gyorsabb s megfelelő lebonyoli ásár i 2 mozdony, 10 személykocsi és 50 nyitott rönkő kocsi be­szerzése szükséges. 3. A szilágycsehi vonilon az 5613, a zilahi vonalon az 5505. sz. személyvonat­nak egy órával korábban való indítása rendkívül szükséges, hogy igv a Budapest­i-Szatmárnémeti-Kőrösmező közötti személy­vonathoz csatlakozást lehetne kapni. Az uj főgimnázium felavatása. — Saját tudósitónktól. — Szatmár, nov. 29. December hó 8-án és 9-én fogják a szatmári uj kir. kalhoPku* főgimnáziumot íölavatni impozáns ünnepségek keretében. Az ünnepséget az intézet ifjúsága a tanári karral karöltve rendezi. Számos fővárosi és vármegyei élőké lősé» jelenlétében tartják meg a felavatást. A kolosszális, uj palota fölépítésének az eszméje és keresztülvitele Ratkovszky Pál kir. kalh. főgimnáziumi igazgató nevéhez fűződik, aki minden erejével azon fárado­zott, hogy az intézet uj, tágas és modern otthonba költözzék. Régóta szükség volt már erre az uj iskolára, ahol a tanulók és a tanárok egyaránt kényelmesén végezhetik kötelességüket, ahol a páros osztályok föl­állítása nem ütközik nehézségekbe, hanem minden, a berendezés, az épület tervezete a modem kor jrgyében született. Az ünnepség programmját most álla pitják meg véglegesen e az érdeklődőknek a napokban kti'dik szót a meghívó at. Külön szenzációja a felavatásnak az, hogy gróf Zichy Jenő kultuszminisz e • is megígérte az ünnepségen való részvételét. Ugyancsak ez alkalombő' érkezik városunkba Balogh J r.ő áll mti'kár ij, aki beszédet fog tartani. Egyet azont an rem hallgathatunk cl. Tudniillik azt, hogy a felavatást nagyon

Next

/
Thumbnails
Contents