Szamos, 1912. október (44. évfolyam, 222-248. szám)
1912-10-03 / 224. szám
2. ddal. SZAMOS (1912. október 3.) 224. szám. kenik, azt emberi ésszel meglátni nem lehet, az már az evolúció dolga. íme tehát a szociálizmusnak is van dogmája, egy misztikus, egyelőre nem látható valamije, mely olyan, akárcsak a feltámadás, a megváltás, az: egy akol, egy pásztor gondolata. A modern élet, a gyakorlati cél felé való haladás, nem tűri, nem tűrheti meg az e féle dogmákat és amikor mi keressük azt a társadalmi osztályt, mely az elerőtlenedett történelmi osztályok helyét a nemzetvezetésben betöltse, — igazán nem állapodhatunk meg megnyugvással a szervezett proletáriátus társadalmi osztályánál ; hiszen világosan látjuk, hogy a proletáriátus Magyarországon még nem tudta felismerni a maga szervezetének igazi rendeltetését és célját, — mert ahelyett, hogy az osztályharcot a proletár érdekek felkarolásáért folytatná, — egyenesen osztályuralomra, nemzetvezető hatalomra törekszik, holott ezt a feladatot semmiféle szociológus nem jelölte ki a proletár szervezetek részére. Nálunk a nemzetvezetés joga a szellemi arisztokráciát illeti meg. A történelmi osztályoké volt az intellektus mindaddig, mig a többi társadalmi osztálynak alkalma sem xoh arra, hogy szellemi atlétákat produkáljon. Ma már túl vagyunk ezen az osztálytagoltságon, mert a legapróbb társadalmi rétegeknek is alkalmat adott a kapitalista társadalmi rend arra, hogy szellemi kapacitásokat produkáljon. A történelmi osztályok helyét mindenütt a világon az intellektus foglalta el, — most, amikor a magyar történelmi osztályok is kiejtik kezükből a nemzetvezető hatalmat, nálunk is csak arra lassan melegíteni kezdte közöttük a levegőt és delejes vibrációkat rebbentett. Magdaléna pedig nem jött. Az egyik férfi karja puhán elnyulott, magához vonta a leányt és csókot csókolt a nyakára. Á hencser ruganyosán siklott, az est leple mindig előbbre billentette szárnyait, a terem szinjátéka összekuczorodott s a függönnyel választott sarok levegője kezdett fülledésbe forrni. Lengő himbálással indult az ének Leila ajkairól. Kéjen nyújtózó, dallamos nóta : Senki sincs, senki sincs Ma délután nálam. Várlak elepedve, Jöjj hozám sietve Jöjj hamar, hamar... Lágyan muzsikálva szálltak a hangok, bodrosan keringőztek és ittasan összeverődve, nagy vágyak szabaditására. csilingeltek. És Magdaléna még mindig késett a sötét estében. Deinkrisztus felállott. Nesztelenül és lehajtott fővel elment. Felkerült a magas töltésre, ahonnan messze el lehet látni,------s a város lámpá inak pislogását nézve, elszomorkodott azon, hogy immáron Magdaléna is elmaradozik a vásáros városi népnek távoli tömegében... kell gondolni, hogy az intellektus jusson el arra a hely ;et- mely őt megilleti. A proletár szervezettség osztályharcával szemben, a szellemi fejlettség társadalmi osztályharcát állítjuk szembe. Ennek a két társadalmi táboinak a háborúja nem ismeri az osztálygyüiölet érzéseit és ezer; nemcsak rombol, hanem alkot is. A szatmári detektív ' zseni. — Sajat tudósítónktól. — Szatmár, október 2. Nagyon humorosak a szatmári detektívek. Sőt szemtelenül humorosak. Éles látásuk annyira biztos, hogy a legjobban ismert szatmári embereket is megállítják az utcán. Igazoltatják az emberi, s miután fényesre igazolta magát, szépen beviszik a kapitányságra. A szatmári rendnek éber őrü csillaga. » Nem értjük a rendőrség vesető embereit, hogyan tudnak alkalmazni iskolázatlan s amellett szinvarsákban szenvedő embereket. Rövidlátásuk a szemtelenséggel határos és a viselkedésük szeretetremóltósága közimádat tárgyává telte őket. Nemrégiben esett meg egy általánosan ismert szatmári ügyvéddel, hogy az egyik detektív hölgytársaságból akarta el- hurczolni. Az állomáson várta a vonat in dulását s addig is idejét töltendő, beszélgetett a jegykiadó pénztárnoknéval. A de- tektivcek ez föltűnt, kopó orra nagy ügyeket sejtett, pónztárkirabiást és gyilkosságot. S bájos holdvilág képét rögtön odanyomta az ügyvéd arczához és tetőtől talpig végig vizsgálta. Az ügyvéd szerencsére humorosan fogta fel a dolgot és nevetve kérdezte a pénztá'ros hölgyet, hogy talán őt őrzi a dicső detektív. Mire a detektív általános nevetés közölt sietve eloidalgott. Más. Ma délután egy budapesti cég nek utazója a Rákóczi-utcán jött végig. A nyomában az ismert szatmári titkosrendőr aki túlbuzgóságában mindenkit tolvajnak, betörőnek néz és minden erővel érdemeket akar magának szerezni. A kis Krecsányi epigon hol elébe került az utazónak, hol meg mögötte andalgott, végre is bátorságot vett magának és megszólította a gyanútlan vigécet. — Pardon — szólt — uraságod vidéki ? — Igen. Budapesti vagyok 1 — Hát akkor igazolja magát — szólt diadalmasan a detektív zseni és az arca a jó fogás reményében fölragyogott. Az utazó — világlátott, örökké nagyvárosban mozgó ember •— nem ijedt meg és nem vágódott hasra ö titkosrendőrsége előtt és azt mondotta, hogy szívesen igazolja magát, abban az esetben, ha a detektív is bizonyítani tudja, hogy rendőri kopó. Ez meg is történt. A detektív elővett egy gyűrött, zsiro3 Írást, amelyen főke.pi- tányílag igazolva van, hogy ezeregyedik Scherioiv Holmes a szatmári rendőrség tagja. Még pedig titkos tagja. Ezekután az utazó ígéretéhez képest elővette katonakönyvét, személyazonossági bizonyítványát, arcképes igazolványát és cégének megbízó levelét és igazolta magát. De a nagyszerű detektivtalentum, a kiváló nyomozó zseninek mindez nem volt elég. És arra kényszeritette az utazót, hogy menjen el vele a kapitányságra é3 ott majd elintézik a dolgot. Persze arról senki sem tehet, hogy a tulmüvelt szatmári detektív nem tanult meg olvasni. Mert ha értene ehhez a tudományhoz, úgy mindenesetre elégségesnek tekin tette volna a budapesti államrendörség igazoló okmányait, továbbá az államvasutak részéről kiállított arcképes bérletjegyet. A rendőrségen persze — igaz, hogy ott képzettebb emberek vannak — másképpen fogták fel a helyzetet és az utazót ezer bocsánatkérés között nyomban elbocsáj- tották. A detektív ur persze azóta lógatja a hosszú orrát. Azt az orrot, amelyet baklövéséért kapott. Mindenesetre nem ártana, ha a főkapitány közelebbi utasításokkal látná el rendőreit és megmagyaráztatná nekik, hogy az igazoláshoz milyen okmányok elégségesek. Akkor azután nem fordulhatnának elő ilyen esetek, amelyek naponta ismétlődnek. Aktuális sorok a cselédkérdésről. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, okt. 2. ügy mondják, hogy változtak az idők, változtak az emberek. A hűséges cselédek fajtája kiveszőben van. Mert a megromlott gazdasági ős megnehezedett életviszonyok rideggé tették az olyan kötelékeket, melyeken belül régente barátságos, meleg közösségben éltek az emberek. Az életharc kegyetlensége mind kíméletlenebből állítja egymással szembe az embereket és az a közös érzés, mely egykor a' gazdát és cselédjét eltöltötte, ma már hova-tovább a ritkaságok közé tartozik. A változás okát sokan a szociális öntudat erősbödésóben találják. Mindenikben van valami. A valódi okokat azonban gazdasági és társadalmi életünk átalakulásában kell keresnünk. Ma minden ember, könyökével vagy anélkül, a maga teljes értékű érvényesülésére törekszik és ebben az igyekezetében nem nézi a múlt szépségeit, nem tekint a patriarka- lizmus tiszteletreméltó hagyományaira. Az uj harcoknak és uj elhelyezkedéseknek ebben a viharos korszakában azt veti elleD, hogy az úgynevezett régi jó időkben az egyszerűnek, a természetesnek látszó pát- riárkálizmus gyakorta a gyengének, a hü ségesnek a kihasználásán s ennek a tűrésén nyugodott. Ezzel szemben állítanunk lehet, hogy, legyenek bármennyire romlottak gazdasági viszonyaink, fertőzzenek és rontsanak bármely nagy területen is az embernek önérdekeiért folytatott küzdelmei, a jó gazda és a hü cseléd a mai viszonyok között ma is föltalálhatják egymást. Semmi egyéb nem szükséges ehez, mint az, hogy mindkét oldalon teljes méltánylással szolgálják az egymás közös érdekét, melynek alapja a kölcsönös megbecsülés, az egymás megértése. A gazda lássa embertársát cselédjében, tekintse családja tagjának ; bánjék vele úgy, hogy érezze szeretet,ét, jóságát, becsülje munkáját érdeme szerint A cseléd szorgalmával, odaadó hűségével szolgálja ura és úrnője házát, azok érdekeiben lassa a magáért is, mert igy jogosan remélheti, hegy fáradozása megérdemelt méltánylásban részesül. Ilyen gondolkozással ma is megtalálják a jó gazda és hü cseléd egymást. Mert cselédviszonyaink romlását nemcsak a cselédekben kell keresnünk. Nemcsak hiányos műveltségük oka a bajoknak, nemcsak a befolyásolhatás, nemcsak a rossz társaság, hanem igen sok esetben magok a g3zdák is okai annak, hogy cselédeik alig ülnek náluk, uj gazdához sietnek, követelésekkel állanak elő, stb., stb. Hány helyen lát rossz példát, mely ragad, mint a bojtorján. Az a meggyőződésünk, hogy minden változott viszonyok között, a szociális ön-
