Szamos, 1912. október (44. évfolyam, 222-248. szám)
1912-10-19 / 238. szám
(1912. október 19.) 238. szám. SZAMOS 5. oldal. Egyszer ellobban a szív lángja, amely csak addig melegít, amíg az ifjúság tavaszi napja éleszti tüzé- vel. És ez ellen hiába a küzködés rizsporral, festékkel és a kozmetika egyéb leleményességeivel: az idő nem hagyja magát és a rizspor alatt húzódó bőrráncokból kikacag minden hiúságot megőrlő kegyetlenséggel. Istentisztelet. A szatmári reformátm templomban október hó 20-án, vasárnap délelőtt 10 órakor Sarkadi Nagy József lelkész, délután 2 órakor Viucze Elek s • lelkész prédikál. Kinevezés. A főispán Olsarszky Viktor dr. nagysomkuti járási orvost tisztelet beli vármegyei tiszti főorvossá kiuevezte. Felmentés. Csaba Adorján főispán Melegh Károly tanítót a kőmörői anya- könyi kerületben viselt any afcönyvveze‘0 helyettesi tisztétől felmentene. „A Sz&tmármegyei Mébészegyesü- l*t“ október 16-án tartotta meg Szatmáron első évi rvndes közgyűléséi. Glitter dr. elnök piegnyitó beszédében az egyesület működési körét hangsúlyozta éi munk.-i- programmot tűzött ki a jövő évre. Vrannay Kálmán titkár az első évi munka Mágot ismertette, amely, dacára a kezdet n-héz*ó geinek, minden tekintetben eredményesen szolgálta a méhészei ügyekot. Téglás elei nők és ifj. Kleist Gyula tanulságos felolvasásai után Gaál pónztarnok jelentését vette tudomásul a közgyűlés. Az egye>ület figyelemreméltó céljai kívánatossá tennék, hogy a méhészek minél tömegesebben támogassák b lépésükkel. Eme igen jövedelmező gazdasági ág a tömörülést 6* az erők egye sitését nagyon megkívánná. Az egyesülőt nek jelenleg 35 tagja vau. Esperes- és leikészvalasxtás Szat- márou. A szatmári ref. egyház!au*c« tegnap este tartott gyűlésén dr. V»jay Károly főgondnok és egyházmegyéi Umic-biió indítványára egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy a szatmári ref. agy h ás megye espere.si. szókének betöltésénél a msga hat szavazatát Kovác* Lsjos néma i-i lelkészre és egyházmegyei tanácsbiróra adj*. Egyben azt is kimondotta egyhangúlag az egyháztanács, hogy nem meghívás, hanem p.tly i • zat utján kívánja be ölténi a megüres.det; egyik lolkészi állás'. Különösen két jelöli felé fordul az egyh.ízUgok bizalma. Az egyik Baja Mihály mikeesporii Tikász, az amerikai nyugati magyar ref. egyházmegye főjegy zője, ki szeptember 15 iki szitmári prédikációjával feledhetetlen nyomokat hagyott a • hívek százainak lelkében. A másik Boros Janó volt szatmári ssgédle’kési. Az előjelekből ítélve, kettőjük közül kerül ki az uj szatmári lelkész, DR. HERMAN LIPÓT ügyvéd irodáját helyben, a Rákóczi-utca 16. az. alá (közvetlenül a törvényszék mellé) helyezte át. I A szatmar—erdódi vasút A Szatmár és Károlyerdőd között közlekedő keskeny- vágányu vonatok menetrendjében ez év november hó elsejétől változás történik. A vonatok indulása ugyanis a következő lesz: A Kossuíh-kerttől Erdőd felé indul regvei 4. óra 48 perc, reggel 8 óra 49 perc, délelőtt 11 óra 49 perc, délután 2 óra 30 pare és este 7 őrá 13 perckor. Ezek közül azonban Erdődig csak a délután 2 óra 30 perces és a reggeli 4 óra 48 perces vonat közlekedik. Az este 7 óra 13 perckor induló vonat a Gőzfürészig, innen átszállással KárolyerdŐdig megy. Gyorsan és jól készít arcképes igazolványba való fényképeket SCHERLING ANTAL fényképész Deák- , tér, Pannónia udvar földszin-. A boldogasszony dervise. Az Athenaeum Könyvtár legújabb kötete kedves meglepetést hoz a magyar olvasóközönségnek. Uj kiadssbin te*zi hozzáférhetővé Tóth Bélának, a magyar szépírás halhatatlan mesterének agyatlan elbeszélő munkáját: A boldogasszony dervisét, mely már évekkel ezelőtt elfogyott. Huszonhét elbeszélést fog- 1*1 magában a gyűjtemény és ennek a huszonhét elbeszélésnek mindegyike remeke a magyar szépprózának. Tóth Béla a legnagyobb magyar elbeszélők egyike. Csupa egyszerűség, csupa természetes bájosság. Minden során meglátszik, hogy a Kelet nagy elbeszélői voltak mesterei. Nem elemez aprólékossá: egy-két vonással világit bele a lelkekbe e* viszonyokba. Meg vagyunk győződva, hogy Tóth Béla elbeszélései az Athenaeum Könyvtár tetsze ős köntösében és 1 korona 90 filléres ára mellett, a magyar olvasóközönség legszéle sebb rétegeihez is megtalálják útjukat. Főszerkesztő: Dr. 8hik Elemér. Szerkesztő : Vidor Gyula. :: Óvadékképes :: szállítási vállalkozót l^eresünl^ 4^*000 ms bül^ rönb kitermelése és tyszálli- {dsdljo2 és 160.000 m2 bül& tűzifa kitermelése és leszállításához. Kisebb részletedben is vállalható. Srclehlőclőh felvilágosításért forduljanak a ßjhetri Srclőipar és JRész- égető r. t. ßihctrclobroscli üzemigazgatóságához. ei es, PftrOSZ ^^vagonszámra szállít gyárüzemek, gazdák, szénkereskedők és magánosok részére Bikfalvy Alber központi irodája SZflTMÖR Kazinczy u. 1. TELEFON 399. 760—1912. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszéknek 1912. évi 22341 sz. végzése következtében dr. Havas Miklós ügyvéd által képviselt Szatmári általános bank r.-t. javára 950 K s jár. erejéig 1912. évi szeptember hó 17-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 3480 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: lovak, búza és rozs nyilvános árverésen eládatnak. Mely árverésnek a halmii kir. jbiróság 1912-ik évi V. 498. számú végzése folytán 950 kor. tőkekövetelés, ennek 1912. évi jnnius hó 28 napjától járó 6 százalék kamatai, egyhar- mad százalék váUódy és eddig Összesen 189 kor. 24 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Tiszaszászfaluban adósok lakásán leendő megtartására 19Í2. évi november hó 7-ik napjának délutáni I órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében kész- pénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyibon az elárverezendő ingóságok egy részét a beregszászi bank 988 K, az ara- nyosmegyesi takarékpénztár 24 K 44 fillér, dr. Ehrenreich Lipót 168 K, a t.-ujlaki tak.- pénztár 4000 K és jár. erejéig is le- és felül- föglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek, ezen árverés az 1881. évi LX. t--c. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Halmi, 1912 október 4. napján. Markovics, kir. bir. végre! ajtó. ?cihiVámz8t8Mrtol|os ölthöz A szüret alkalmából saját érdekükben is felhivatnak a t. szőlőbirtokosok, hogy 1) azok, kik nem laknak állandóan a Szatmárhegyen, azonban boraikat egész mennyiségben vagy azoknak csak egy részét is a szüret befejezése után bármily rövid időre is a Szatmárhegyen szándékoznak elhelyezni,, ezen visszamaradt borokat a szatmárhegyi fogy. adókezelő ség irodájában (Koíb Benő Hegy- piac) a bor leszűrése után azonnal pontosan bejelentsék és a helyszínén megjelenő (igazolvánnyal ellátott) hivatalos tőzegeknek a must- és borkészlet felvételét vonakodás nélkül engedjék meg. 2) Azon bor, illetve must mennyiségek, melyek a leszüretelés után azonnal elszállittatnak, nem jelentendők be a Szatmárhegyen. 3) A bor és must szállítás az idevonatkozó törvény értelmében csak az országúton és csak reggel 7 ófától este 7 óráig eszközölhető. Szatmárhegyen állandóan lakók a leszűrt bor mustot befejezés- után azonnal bejelenteni kötelesek s az eladott bor vagy bormust elszállítása 6 órával előbb bejelentendő. Minden bejelentés és borkészlet felvételéről a felek igazolványt kapnak. A bor- és mustkószletek bejelentésének elmulasztása, valamint a hivatalos közegeknek az eljárásukban való meg-