Szamos, 1912. szeptember (44. évfolyam, 197-221. szám)

1912-09-06 / 201. szám

Negyvennegyedik évfolyam. Szatmár, 19:2. szeptember 6„ 201 57ám. POLITIKAI NAPILAP. a Szatmárvármegye rendkívüli Bizalom a kormánynak. Nagykároly, 1912. szept. 5. Ha a többi vármegyék ás törvény­hatóságok — a melyek bizalmat sza­vaztak a Lukács-kormánynak és Tisza István házelnöknek, — szintén olyan impozáns megnyilatkozásban tették meg azt, mint Szatmárvármegye törvényható­sága a mai napon: — akkor nincs mit félni a szorongva várt politikai szép em­bertől, mert az ország szine-java, óriási többsége tart együtt a vezetőkkel. Szatmárvármegye törvényhatósága 201 szavazattal, 68 ellenében bizalmat szavazott Lukács Lászlónak, gróf Tisza Istvánnak és a képviselőház többségé­nek és ezzel a számaránynyal Dagy perspektívát nyitott meg :-rról a köz­hangulatról, a mely nyomós tényezőnek számit a bekövetkezendő eseményeknél. Az aktuálitását elvesztett bizalmi nyilatkozat, nem számit túlságosan sokat enné! az eseménynél. — A mennyiben megvan, bizonyára jóleső érzést ke‘t a legközelebbi múlt t 'nyLges szereplőinél, — ám a hangulat, a készség, a kitartó ernyedetlen buzgalom, amely a bizalmi kérdést egy csapásra a vezetők javára döntötte el, világos bizonyíték arra, hogy az országban egy nagy, tettre kész többség várakozik arra, hogy a sok semmittevés után most már valósággal a cselekvések ideje következzék be. A vármegye közgyűlésén hatalmas nagy számban jelentek meg a bizottsági tagok, az őszi munkaidő kellős közepén is, — tanúságot téve arról, — hogy igaz érdeklődéssel tölti el mindnyájokat az országos bonyodalom s hogy meg­van bennök a készség segítségül szol­gálni a kibontakozáshoz. A rendkívüli közgyűlés lefolyáséról kiküldött tudósítónk a következőket jelenti: Csaba Adorján elnöklő főispin fél 11 órakor megnyitván a közgyűlés’, napi­rend előtt megemlékezett Samassa József egri érsek, Mándy Ignácz és Bodoky Béla bizottsági tagok elhalálozásáról, kiknek emlékét a közgyűlés jegyzőkönyvileg öröbi tető meg. A napirend első tárgya az állandó | vá!a?zt i)ány azon j tvaslata, hogy Szatmár- vár negye közönsége szavazzon bizalmat a Lukács László kormánynak, gróf .Tisza Ist­ván házelnöknek és az országgyűlési több­ségnek. Az indokolás szerint el kell hogy ítélje a várrn gye közönsége, az ország gtü'ési kisebb-.ég álditlan raagatartá'át, a mely több mint eg/ év óta tétlenségre kárhoztatta a törvényhozást és t-ulyos vál- s igbkba sodorta az országot. — A logtelje .-ebb bizalomul J viselteti* lefut azok iránt a férfiak iránt, a kik a kisebbség ezen'ok- nélküli e lenkedásét erős kézzel elhárítottak. Nagy Béla várrn bizottsági tag. R Widen kíván a javaslathoz szóin ni a melyet ő tett indítváaybi az állandó vá­lasztmányban. — Nem szabad elhallgatni a képviselő iásb n az elmúlt ülésszakb n Iq téliteket és ép n ezek folytán nem lehrt elmulasztom az alkalmat, bizalmit nyilvá ntlani azok iránt, a kik az egy év óta dúló obstrukcziót letörték. A teljésen műnka - kóp'elcn törvényhozás meg tkaszlotti az ország előrehaladását s ahelyett, hogy a történelem alkotások:is eredményeket jegy­zett volna fel az ország életében, minden­felől vissza naradis, politikai, társadil ni és gazdasági visszafej ődós Uö/e.kezett be. Eleinte mi, a többség jártunK a béke után a kisebbségnél s minthogy ez mereven visszautasított minden közeledést, esik helyes ilhe ő az a ralikális e!járás, amely további kérdezés és alkulozái nélkül a kényszerhelyzetben m’g-zületett erőszak alkalmazásával vetett veget az ellenzék in­dokolatlan ellenállásának. — Mert az ellen - állásra semmiesetre sem elég indok az, hogy az ellenzék minden áron előbb ki vánta a választói reformot tárgyaltatoi, a többség pedig a véderőjavaslat u'án. — (Igaz, ugyvan.) A hírest a kisebbség provoiálta s ha veizte; maradi, azt c-ak annak tulajdoníts , hogy a pohir megölt, a türelem elfogyott, a cselekvések ideje elérkozeit. (Hosszan tartó éljenzés.) El- f gadrsra ajánlva javaslatát. — (Elfogad­juk, elfogadjuk.) Falussy Árpád várm. bizottsági tag. Elegikus hangulatban kell kezdenie felszó- la'ását. (Elég, elég.) Itt ugyanis nem volna szab.d politizálni. (Eláll.) (Hát mígi mit c inált.) Itt csak az ellenzék politizál­hatna . . . (Ejha, eláll!) mert az elnök ő főispán beköszöntő beszédében a maguk részéről kizárta innen a politikát. Ezután áttér Tisza István . . . (Rerczekig tartó él­jenzés és taps) politikájára és onnan visz szatér a mohácsi vészhez, eninnen az | országgyűlési Kossuth-párthoz, azután az aranybu Iához, onnm ismét a chlopy-i napi parancshoz, innen azután egy ugrással az ugrai levélhez, a honnan kis kerülővel visszatér a vár megy a 400 éves múltjához, ismét Csaba főispán politikájához, ismét vissza szent István királyhoz, aztán egy lólekzéssel & képviselők k>vezettetóséhez, innen Lipót királyhoz (közbekiáltások: menjen a Lipótmezőre.) . , . onnan a technikai obstrukcióhoz, azután vissza, . .. össze-vissz i, tücsökhöz, bogárhoz, többször zajos derültséget keltve főkép ott, a hol az egyébként nagy szónoki rutunnal elő­adott, de tis tára üres beszédében a múltja és a jelen között tett összehasonlításokat. Szónoklata rendén ó'zékeQyen meggyanu- f-ito’.ta a törvényhatósági bizottságot hogy a hutaion foidulatai szerint szálút bizalmi s avazatokat — a miért az elnöklő főispán rendre utasította. E'leninditványt nyújt be, mely szerint javasolja a bizalmikérdés napirendről levételét. Madarassy Dezső várra, bizottsági tag elfogadásra ajánlja a Falussy Árpád indítványát. Csaba Adorján főispán. — Falussy Árpád azon kijelentésére reflektál, mintha ő az installáló beszédében kizárta volna innen a közgyii ósi teremből a politikát. Falussy biz. tag ur ezt félre magyarázza, mert innen politikai mognyilvánitásokat kizárni lehetetlenség, minthogy a várme­gyének nem csak jog1, de kötelessége is a politikai eseményeket figyelemmel kisérni s azokról véleményeket nyilvánítani, — Továbbra is kizárni szerelné inam a poli­tikát a vármegyei közügyekből s ennek adott kifejezést beköszöntő beszédében és ez; mondj t most is. (Éljenzés, taps.) Kende Zsigmond várm. biz. tag. — Felszólalását rövidre szabja, mert nem szóból élünk, h:inem dologból. Tiltakozik az e len, hogy itt c-ak az ellenzéknek volna joga politizálni, mert ezt a jogot sőt kötelességet nem lehet sem az ellenzéknek sem a főispánnak a más pártoktól elvenni. — Az idők bekövetkezése indokolja tokép a kormány eljárását a technikai obstrució- val szemben s ezért ajánlja elfogadásra az állandó választmány indítványát. Gróf Károlyi József. Először szó­lal fel e falak közötf, hová tradíciók és vérségi kötelékek vonzzák. — Sok elfogult­ság ha’ja át s ezok hatása alatt a viszály helyeit a békés elintézést ajánlja. — Ta­nulni jött ide az ősökből, kiknek arcképeit körös körül látja, de még sem lehet követ-

Next

/
Thumbnails
Contents