Szamos, 1912. szeptember (44. évfolyam, 197-221. szám)

1912-09-01 / 197. szám

SZAMOS (1912. szeptember 1.) 197. szám. 4. oldaj. Az üj infanterista. » • fc.c ' — Sajat tutjósitónktól. — Szatmár, augusztus 31. Besorozták katonának Jánost. Addig azonban a következő procedúrákon merit keresztül: reggel hót órára beidózték a Gu baszin uj lánctermébe, amely sok fejtörést okozott Jánosnak, amkor helékerült, hogyha ez a roskatag, omladozó, maszatos pajta­féle az uj táncterem, uramisten milyen le­hetett a régi ? De már kilenc órát mutatott majdnem valódi köt koronás aranyórája, amikor belekerült a táncterembe, addig ott leste az udvaron egy merges tekintetű haj­dú ur bajusza mozgását, ki a neveket kia­bálta, de nem értetette a nevét senki, mert a hajdú ur nem tudott olvasni, mert amint mondta, nem járt ő nagy iskolákat, de azért becsületes hangzású nevet el tud ol­vasni, tje ilyen kikanficsorodotj; neveket, minf, Belenkei János, meg az öregapja sem hallott, a kulyateremtetlét annak a paras;t- nak, hogy nein tudqtt szebb nevet válasz­tani magának. És példának okáéit nagyot vágott Já nos hátsó oldalába, aki egyszerre a tánc terem kellős közepében tajálta magát, csak arra emlékezvén, hogy jiátsó oldalának ke­zelését egy állig felfegyverzett csöndör ur vette át a mérges tekintetű hajdú úrtól. És János ekkor már bizonyos volt benne, hogy beveszik katonának. Érzékeny lelke megsejtette, hogy most knpta meg az első benyomásokat a katona­életről. Ami azután következett a benyomá­sok egész sorozata volt. Másfél órával előbb, semmint beve­zényelték volna a függönyök mögé, ahol a főorvos ur vizitált, levetkőztették olyan csu­paszra, mint az anyaszülte világrajöttónék pillanatában és odaültötték szemben a fő­bejárattal, melynek mindkét ajtaja tárva nyitva állott, hadd jöjjön be a friss levegő és fogvacogtatására szelíden jegyezte meg az egyik kakastollas, hogy adjon hálát az istennek, hogy nem télen sorozzák, egyben figyelmeztette atyai hangon, hogy ne jár­tássá ám a pofáját, mert bele talál lépni a csizmájával és akkor egyszerre, de me lege lesz És János hallgatott, fázni is elfelejtett, mert ne n tréfa dolog valakinek a szájába lépni csizmás lábbal, kiváltképpen ha azon sarkantyú is van. így történt azután, hogy amikor tized magával t evonultatták a függönyök mögé, elfelejtette, hogy a mérőpózna ajá szóró san összetett lábbal kell ára áhani, de si etve fölvilágosította az a két katona ott jobbról és balról a pózna mellett egyik a jobb, tpásik a bal lábaimét taposván pss^e szépen egymás mellé. Miután azután meg állapította a jsét vitéz ur a tes e magassá­gát, belekerült a bűvkörbe, amely ott tűn dökölt fehér krétásan a sok sok nagy ur előtt, akik hivatottak az ő életének három esztendeje felett Ítélkezni. És nagyon gyorsan ment mincjen. Megforgatták égy párszor a saját tengelye körül, megtapogatták egy kicsit, kimutatták vele a foga fehérét és csak azon vette ma­gát észre megint, hogy két ku^astollas kö­rülveszi, bedirigálják egy kis szobába, ahol már sokan vannak és egy kis jóakaratu fi­gyelmeztetés után, hogyhát befogni a szájat bugris. rája zárják az ajtót. És ekkor végleg megadta magát sor­sának infain^erist János. Ódon tankönyvek legújabb ki­áan bekötve féiáéban kaphatók, ugy­adásban szintén az összes gömbök, füzetek, LővyMiksa könyv- éspapirkereskedésében. _______ WÜWP Ss holai-tásltált- gper* melt'f élj é rnemiielt, harisnpá^, zsebben- dőlj, ltalapofy, l^eztpjit$ felefon 269- Ragályinál ® i i rrnirwn íj- e I ßüz és anarl^isfa § bomba, szalon és |f szabad tűzijátékod I Telefon 269. Ragálynál ess**»» Sseb^és, olló, bo­rotva, ^oroína-gépeljj és lyajnviróh — Telefon 269. "Ragálynál Szivar-, cigaretta-, levél és pénztár- | cád- uti-böröndö d, | dosarad — Telefon 269. Ragálynál £3 «EaSHBflSHI E Slőirásos intézeti I fiókos tűdről*, fésű, 8 liajtii, ruha* és Haj­1 — kefélt “ 1 1 Telefon 269­Ragálynál I Ragálynál átmeneti felöltőd, va­dász bőr* és teve- szőr dobálod és gummi döpenpeged. iskolákban előirt rajz­papig ir<3r- és rajzszerek Valódi olasz és angol dalapod, npaddendő dülönlegességed — Telefon 296. Ragálynál §5 élet meséiből. — Saját tudósítónktól — Szatmár, augusztus 31. Az élet írja meg a legszebb regénye két, az élet színpadán játszódnak le az igazi drámák, tragédiák. Kritikus nem fedez fel bennük hibát, fegyiuékosságot, egy­szerűen, logikával történnek az t sem ínyek, a drámai fordulatok. Vagy ugyan akadt e már egy röpke fantáziájú regényíró, aki toliara vette volna, elleste volna az életből az alábbi vidéki tragédiát: Reges-régen, évekkel ezelőtt Rogoz községben e^y napod nősültek Muci János es Linke Miklós ottani földmivesek. kt évek bosszú sora, mintegy tizenkét esz­tendő muloft fejük fölött, anélkül, hogy a legcsekélyebb incidens is mégzavarta voina csajádi boldogságukat. De az élet utjai ki- száíiíithatatlanok. Évtizedes boldog családi élet után egy napon arra ébredt a két házaspár, hogy ők rosszul választották meg feleségüket. Muci úgy gondolkozott, hogy az ő családi boldogsága csak úgy marad épségben, ba Linke feleségével tóiii el a meg hátralévő napjkit, viszont Linke abbm ii hilbeü ólt, hogy az ő életét csak Muci felesege teheti boldoggá. És a két férfi nem sokáig töprengett: terveidet közöltek egymással, majd az asz szonyaikkat és mind a négyen békésén bele­egyeztek a változásba. De volt egy ötödik, egy szőke kis 12 éve3 leány. Muci Istvánék gyermeke, aki­nek elszorult a szive a hir hallatára és amikor elérkezett a cserélés napja, ő taga- dóíag intett szöszke kis fejével: nem akarta elhagyni szüleit. Nem tudott választani. Édesanyját is szerette és édes apjához is ragaszkodott. Az arvaszékhez került az ügy, amely a törvény paragrafusai között mozogva, az anyának ítélte á kis leányt. A leánykának ennélfogva édes anyjá­val együtt át kellett költözködnie Linke tanyájára. Ez az élet azonban rém tetszett a kis leánykának. Napokon éjjeleken át sirt, amiért aztán mostoha apja nagyon gyakran megverte. A leányka munduutalau meg szqkötc az uj otthonból, de édrs anyja utána ment és visszavezette. Egyideig ment igy a dolog, de végre is a leányka megunta a folytonos üldözést. Piciny fejében borzasztó gondotat fogamzott meg., Tegnap reggel szintén édes apjának házában volt s amikor megpillantotta édes anyj it, aki ismételten azért látogatott el, hogy őt hazavigye, fölszaladt a p idtásra és egy gerendára felakasztotta magat. Amire rátaláltak, már halott voit. kaphatók Är?Ja»itäso* valódi terméstajtékból jgf Barth Jézsef tajték-pipa metsző- vagy tetszés szerint delhető. Szatmár, Deák-tér, szakszerűen vé- _____geztotnek. o o Gi ndí - cukrászda mellett, Festék­és kefBörukban a legjobb beszerzési forrás Linóleum padlólakk Dámos, 1 kg. 130 K. Rákóczi-uíca, a fcjr, törvényszékkel szembe­Telefon 368. (•)

Next

/
Thumbnails
Contents