Szamos, 1912. szeptember (44. évfolyam, 197-221. szám)

1912-09-15 / 209. szám

6. oldal. SZAMOS (1912. szeptember 15.) 209. szám. élőket pedig csak hosszú idők tar­tós veszélytelensége csalja majd vissza, serkenti uj életre. — Ha­szon azonban még is lesz belőle, mert a pusztító vész tisztitó vész is s legalább eleinte, — a történe­lem időszámítása szerint sok évti­zeden át, — vészmentes levegőben kezdődik minden elölről, valószí­nűleg csak ilyen folytatással. Ma csak kezdetén vagyunk a vésznek, rátaemelések hiób hire szállt ismét közibénk s azóta még íelőbb tisztelettel sandítunk a kir. közjegyző automobilja leié, mely a halálosztásban épen olyan ártatlan, mint a regés múltban az angyal. (She ) A polgármesterek Szabadkán. Vajav Károly dr. kir. tanácsos, polgármester Sza­badkára utazott, hogy az ottani polgármes­ter meghívására részt vegyen a nagyméretű szabadkai városháza épület megnyi áti ün­nepélyén. A legtöbb törvényhatósági polgár­mester ezen alkalommal Szabadkán találko zik és szó volt arról, hogy onnét ellátogat­nak Boszniába, de mivel most már minden városi hivatalban megindult a munka, a polgármesterek nagyobb része nem rendel­kezett már szükséges idővel, hogy ezen ki­ránduláson részt vegyen, amiért annak ren­dezése elmarad. A polgármestert útjára el­kísérte Tankóczi Gyula főkapitány is. Egyházi ének. Vasárnap, szeptember hó 15 én délelőtt 11 órakor a r. kath. szé­kesegyházban Illoszky Rafael „Ava Máría“- ját énekli Naeter Elza opera énekesnő és Fábián Lajos dr. A kereskedő főnökök figyelmébe. A kereskedő tanoncok szabályszerű beirat­kozása folyó hó 14 ig volt kitűzve. Minthogy a jelzett időig aránylag nagyon csekély számban történt jelentkezés és ezen időn tu’, a késedelmüket igazolni nem tudó tanu­lók főnökei ellen a törvényes eljárást kell megindítani felhívjuk a főnök urak figyel­mét, hogy a bekövetkező kellemetlenségek kikerülése végett f. hő 19 ig okvetlen küld jók el tanulóikat beiratkozni. A beírások na­ponkint d. u. 3—5-ig tartatnak s az elő­adás hétfőn, szept. 16-án, d. u. 5 órakor veszi kezdetét. Ezt megelőzőleg tartjuk meg a javító vizsgálatokat. Az igazgatóság. A Szatmári Jótékony Nőegylet kül­döttséggel szokta évenkint köszönteni fá­radhatatlan, sokoldalú tevékenységű alelnök- nőjét özv. Jébei Károlynó úrnőt névünna- pén, Mária napján. Mivel most az alelnök- nő családi gyásza miatt elvonult a nyilvá­nosság elő1, 16 aláírással meleghangú üdvözlő levéllel keresték fel, hogy buigó munkásságáért, nemes jó szivéért tisztelő hálás elismerésöket, szerető ragaszkodásu­kat tolmácsolják. Házi vivóverseny. A c- .má'nómoti vívó club végrehajtó bizotts.^.. ma esteli ülésén elhatározta, hogy október hó 5-én este 6 órakor a club helyiségében (Keres­kedő ifjak köre palotája) házi vivóversenyt rendez, melyben Pelegrini Virgil egyleti vivómester tanítványai fogják bemutatni vívásukat. A vivóverseny megtekintése tel­jesen díjmentes s az érdeklődő közönséget a club vezetősége szivesan fogadja. A vivő versenyre ezüst és bronz érem van kitűzve s a versenyzők között körvivásban elért pontozás alapján fog kiosztatni. Egy­ben felhívja a club vezetősége a verseny­zőket, hogy tekintettel az idő előhaladott- ságára a tréning órákra pontosan jelen jenek meg. Lóárverés. A m. kir. III. honvéd ke­rület szatmári állomásán, szeptembor hó huszonegyedikén reggel kilenc órakor húsz darab 4—10 éves, legnagyobbrészt hibátlan 150—170 cm. magas hámos ló árverés alá kerül és a legtöbbet Ígérőnek azonnali kész- pénzfizetés ellenében azonnal eladatik. Ki­kiáltási ár 300—400 korona. A szatmári kerékpár egyesület által lö-ikóre tervezett kerékpárverseny, ünnepély és táncmulatság a kedvezőtlen idő miatt f. hó 22-én, vasárnap lesz megtartva. A versenyre nevezéseket bezárólag 20-ig, azaz péntek délig elfogadnak Ragályi Kál­mán, Somlyai Gyula és Mertz István. A haragos kézbesítő. Földvári Lajos hodászi földbirtokos feljelentést tett Komo- róczy Timóíheus községi kézbesítő ellen, aki mikor neki egy idézést kézbesített, bi­tang, gazember kifejezésekkel illette. Az udvariatlan kózbe-itö ellen megindították az eljárást. Tolvaj lelenc leány. A nagykárolyi rendőrségen tegnap megjelent Czéh Ká- rolyné és panaszt emelt Magyar Katalin 12 éves leiencz leány ellen, — aki nála volt elhelyezve. A leány ugyanis Czóhnó szekrényéből 32 koronát ellopott és meg­szökött. A rendőrség azonnal táviratozott Rónaszókre, ahol a leány szülei laknak és érdeklődő t Magy .r Kaíatín után Csakha­mar megérkezett a válasz, melyszerint a leány otthon vau. Magyar Katalint tegnap vizszakisérték Cz h Károk, néhoz. Ladikét, csomagot ne vegyen „valódi Franck*1 kávé-pótlék gyanánt, Gyári védjegy ha csak nem ezt a gyárjegyet viseli. — Gyár Kassán. Elitéit verekedők. Veres Miklós és Veres Zsigmond nagydobosi legények egy átmulatott éjszaka után a község utcáján békésen haladó Ács Endre nagydobosi le­gényt megtámadták és a náluk lévő botok­kal a fejét beverték. Veres Miklós ős Zsig­mond felett tegnap mondott ítéletet a szat mári törvényszék, amely a vádlottak fiatal korára való tekintettel Veres Miklós 2, Ve rés Zsigmondot 3 havi fogházra ítélte. A vádlottak és védőjük, valamint a közvádló az ítéletben megnyugodott. A mezőőr támadója. Genes község­ben történt ez év május havában, hogy Nagy Menyhért községi felesketett mezőőr Somogyi Zsigmond gencsi lakos libáit a ti­losban találta. A mezőőr Somogyit ezért meg akarta zálogolni. Somogyi azonban zá­log helyet megragadta az öreg embert, föld höz vágta és megrugdosta. E büntette miatt állott tegnap a törvényszék előtt, mely So­mogyit 3 napi fogházra Ítélte. Az Ítélet jogerős. Meglopott adóügyi tanácsos. Id. Nagy Antal nagykárolyi adóügyi tanácsos feljelentést tett a rendőrségen, hogy amint tegnap hivata lba ért, ijedten vette észre, hogy Íróasztalát ismeretlen tettesek feltör­ték és egy cigaretta tárcában elhelyezve volt 340 korona pénzét ellopták. A nyomozást megindították. Vegyen Ön „POLO“-t, ez a legjobb folyékony fómtisztitó, készíti a Fritz Schulz jun. Gesellschaft m. b. H. Aussig a—E. Ez a kitűnő készítmény hasonló gyártmá­nyokkal szemben előnyben részesítendő. Minden bármily piszkos fém, Polo-val tisztítva nyomban fényes és tiszta lesz, különösen alkalmas vésett és köszörült tárgyak részére. A ve'e elérhető fény ki­váló és tartós. Használjunk tehát csak Polo-t, mely üveg ős bádogpalackokban, utóbbi csepegtető szerkezettel ellátva kap­ható és utasítsunk vissza minden értékte­len utánzatot. Felhívás. Mindzon iparosokat, kik a múlt évi Szatmármegyei gazdasági egye­sület kiállításán kitüntetve lettek, és érmei­ket eddig még nem kapták meg, felhívjuk, hogy fontos megbes .elés végett folyó hó 15-én, vasárnap délelőtt II órakor az Iparos olvasókörben megjelenni szívesked­jenek. Több érdekelt. Gomba-hachée. Tetszés szerinti, él­vezhető gombákat jól migtisztitunk, finom sze­letekre vagdalunk, vízzel leforrázunk s zöld petrezselyemmel és fehér hagymával párolunk. Azután azt egy kevés liszttel beszórjuk, le­vessel feleresztjük s a sóval és ecettel sava­nyított hachéet 2 savanyu tejfellel elkevert to­jássárgájával elegyítjük. Közvetlenül a tálalás előtt 6—8 csepp Maggi-féle izesitőt teszünk bele, jól elkeverjük s az asztalra adjuk Verekedő köszörűsök. Csúnya bot rányt rendezett tegnap a nagykárolyi heti­piacon két köszörűs, nóvszerint Grippner Sándor és Kalmár Imre. Grippner véletle­nül Kalmár helyét találta elfoglalni s ami­kor ez felszólítás dacára sem akarta helyét átadni, megragadta Grippnert és a földhöz vágta és összetaposta a lábával, úgy, hogy orvosi vélemény szerint 3 hétig nyomhatja az ágyat. Egyébként Grippner feljelentette Kalmárt a nagykárolyi kir. járásbíróságon súlyos testi sértés miatt. Tánetaniiás. Rád Ruben oki. tánc mester szeptember hó 2-án kezdte meg a tánctanitást az esteli tanítványok rész re. A tanulóifjúságnak szeptember hó 15-én. Be­iratkozni lehet mindennap d. u. 5—7 ig és este 8 tói 10-ig a Vigadóban, Kölcsev-utca 2. sz. és egész nap lakásomon, Perényi utca 10. Fillér-esték (Kolon-esték) minden szer­dán ős minden vasárnap d. u 4—7-ig és este 8—12-ig. Főszerkesztő : Dr. Shik Eiemér. Szerkesztő : Vidor Gyula. A tanulóifjúság kényelmére és szük­ségletére az uj kir. kath. főgimnázium közvetlen közelében BEIZER JANOS — cég fióküzletét megnyitotta. — PJÍT. TI*7 AT A mérnöki irodája Jca1\KJ Bercsényi-u 33. 6 i_, :: HSwtW« :: iu3. kiváló bor- es lithiumos & gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emész­tési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyún*. SGHULfES Á60ST T

Next

/
Thumbnails
Contents