Szamos, 1912. augusztus (44. évfolyam, 172-196. szám)
1912-08-09 / 179. szám
\1912. suguszlus 9) 179. szám. SZAMOS 5. oldal. falon át kijutott az utcára. Azonnal moztó- sitották a csendőröket, azonban mindeddig nem sikerült elfogni. Egy érdekes fogoly. Érdekes vendége lesz e hóban a szatrnarnémótii kir. ügyész ség fogházának Id. Tinku János 92 éves ember, aki ezatmárudvarii községben született és ugyanott lakik, vonul be a börtönbe, hogy a reá Kihágás miatt kiszabott négy napi büntetését letöltse. Tinku igen világ ' látott ember, részt vett a szomorú neveze ! tessógü világosi fegyverletételael, előbb azonban Damjanics táborában küzdött Szenttamásnál a ráczok ellen, ahol vitézsége miatt őrmesterré léptették elő. 1866-ban Kőnigra'z- nél vitézül küzdött a poioszok ellen, ahol egy bomba a lábát találta és megsebesült. Egyébként még ma is erőteljes, egészséges ember s négy ükunokája és harminchét unokája van. Hirtelen halál. Tegen János mező- fényi gazdálkodó tegnapelőtt este, amint a szőllőből hazament, családja körében leült vacsorázni. Alig ült néhány percig, amidőn egyszerre felsikoltott és holtan bukott, le a székről. Az orvosi vizsgálat magállapilotta, hogy Tegeut szivszélhüdes öite meg. Teg nap temették el a falu nagy részvéte e mellett. Sxatinai'-Néaieti sz. kir. városnál egy hivatásos tűzoltói állás azonnal betöltendő. Az állás 600 korona kezdőfizetés e!, mely 900 koronáig emelkedik, 320 korona lakás, 80 korona ruha és 32 korona csizma- pénz járandósággal és nyugdíjjogosultsággal van egybekötve. Pályázhatnak 30 évnél nem idősebb, testi épsógöfc teljes birtokáh n tevő Katonai szolgálatot tett egyének. Pályázati kérvények a tüzoltóőrtauyán uug. 15-ig adandók át. Jégeső. Tegnap délután rettenetes zivatar volt Nágypoleskón. Ot óra tájhan sürü fekete felhők jelentkeztek az égen és rövidesen zaporeső keletkezett. Közben mintegy tiz percig mogyoró nagyságú jég darabok estek. A jégeső borzasztó pusztításokat vitt véghez és a keresztbe rakott búzakévéket mind szé hordta. A kár igán jelentékeny. A hatalmas zivatarnak alighanem emberáldozata is les::. Ugyanis Ignácz Jenő egy gazdálkodó egy szekér buzaval a rakadóba igyekezett A nagy vihar a szekeret felborította és Ignácz oly s ©roncsét lenül esett le a kocsiról, hogy a koponyája betöri. Súlyos agyrázkódást szen-edett. i képkiállitás megnyitása a tegnapi kedvezőtlen időjárás miatt ma délelőtt 11 órakor lesz a „Pannónia“ nagytermében. Meglőtt kaionák. A Nagyszőlősön gyakorlatozó szatmári 12. honvédgyalogezred Nagy Emil nevű számvivő őrmestere és Homa Sándor nevű tizedese múlt szerdán esteli sétára indultak a szőlőhegy alján vezető útra. Szerencsétlenségükre azonban rossz helyre tévedtek, mert a szerelmes hadfiakat ölelő karok helyett a gazda töltött flintája fogadta, melyből egy csomó serétet eresztett feléjük. És jól célzott, mert több szem sörét fúródott inindakét katona arcába. Súlyos, de nem életveszélyes sebeikkel a közkórházban vélték ápolás alá. Üdvös intézkedés. A magyar királyi államvnsutak zágzábi üzletvezetője, dr. Ba- czinszky Vladimir, üdvös intézkedést tett a Lipikfürdőre utazó betegek érdekében. Elrendelte ugyanis, hogy a lónyavölgyi vonalon, amelyen Lipik állomás fekszik, az eddigi régi kocsik helyett, átjárós és alaposan gondozott kocsik járjanak. Az üzletvezető ezen intézkedésével tanujelét adta, hogy a hazai fürdők érdekét hozzáértő kézzel intézi s Lipikfürdő előkelő, nemzetközi fürdő- közönsége bizonyára még jobban fel fogja karolni ezen világ egyetlen természetes for- róságu alkalikus jódos hőforrásait, amelyek már annyi belső bajban szenvedő embernek adták vissza egészségét. Birkózások a cirkuszban. A temapi n: pon kezdődtek meg az i»en érdekesnek ígérkező birkézómuialványok a Renlcw- cirfcusiban. Pompás látványt nyújtott az emberi ko'usszosok felvonulása. Tiz világ- szer* e ismert athléla tartózkodik most városunkban, akik fölváltva naponként (5 pár) mérkőznek. Persze az érdek ődós központjában Czáj-v mwgy.r 1 irkozó áll, aki eltekiuive a hazafias vonatkozásoktól, pompás bitkozó. Ma ismét szenzációs ősszdállitásu mérkőzések lesznek. Az oroszok baklövése. A tudományos világban igazán szenzációt kelt az orosz földrajzi társaság határozata, amely szerint Sven H dint a világhírű ázsiai uta zót, akit a tudományos körökben rém csak nagy tudósnak, hanem igazi hősnek is te kintenék, az említőit társa-ág ki árit tiszteletbeli tagjainak sorából. Sven Hédin, mint ismeretes, egy millió példányban riadóit egy röpiratot, amelyben figyelmeztette a svídsket, hogy az orosz moloch már tátja a száját, hogy Svédországot Finnország módjára elnyelj >. Lehetetlen helyzetbe jutottak az oros-z tudósok, mert még nem is régen a világhírű tudományos társaság Sven Hedinnek Ítélte oda a legnagyobb érmet és pedig a Semenow érmet. Sven Hédin müvei 2d nyelven jelentek meg és ennek a nagy tudósnak most jelent meg egy hatalmas di-zmüve 600 oldal terjedelemben, melyet a Tolnai Világlapja, mint rendkívüli kedvezményt ad eb fizetőinek. Ez a kitűnő kf p -s újság, mint ismeretes, ez év végén lép a nyíl vánossag elé, a 2é kötó-re tervezőit Tolnai Viiáglexi&pnának első kötetével is. Valóban széditőuek mondható ez a Jeguj ibb vá'lal kozas, ba elgondoljuk, hogy ez a nagy mü 30.000 képpel illusztrált 16 000 olddra fog terjedni. Aratósztrájk és börtön. Csaba Adorján főispán bérlőjének, Kaufmann Antalnak cséplőmunkás t.i, szám szerint tuérfkib ncen, megtagadták a munkát es sztrájkb t léptek. Békés utón a sztrájkot megszüntetni — úgy látszik nem lehetett, mert a nagykároiyi főszoigabiró 10—10 napi elzárásra ítélte őket. A varmegye aiispáuja 5—5 napra szálti otta le az Ítéletet. Főszerkesztő: Dr. Shik Elemér. Felelős szerkesztő: zs. Zsemiey Oszkár Árverési feltételek Kőszegremete községházánál megtekinthetők. Kőszegremete, 1912 augusztus 5. (Olvashatatlan aláírás.) községi jegyző. From Menyért bíró. mm&m Szenzációs sláger képek. Ä Hungáriában MOZI ELŐADÁS ::: tartatik. ::: fi műsor minden második nap változik. Ma, pénteken és holnap szombaton színre kerül: Spalato. (Természetes.) Samu inkasszál. (Humoros.) Skandalum Polidoréknál. Hum. A nagybácsi akarata. (Hum.) A Notredame-i hid titka. (Nagy dráma 3 felvonásban.) Belépti-dij nincsen. Kezdett este 9 frstyor. Szives pártfogást kér mm mtf vendéglős. Valódi farünni szövetek — 1912. évi őszi és téli idényre. — 1015—1912. ftníerfsi hlrdetalny. Kőszegremete község erdejében szél által ledöntött faanyag 1012. évi augusztus hó 19-én délelőtt 10 órakor Kőszegremete községházánál zárt írásbeli ajánlatok utján megtartandó nyilvános árverésen el fog adatni. Becsár, mint kikiáltási ár: 1. A község saját határában leró erdejében levő széldöntött fákra 500 kor. 2. Az Avasfelsőfalu határbeli erdőben levő széldöntött fákra 257 korona. Bánatpénz az 1. alatti faanyagra 50 kor., a 2. alatti faanyagra 26 kor. Ajánlat 1. és 2. alatti faanyagra külön teendő. Árverezni szándékozók felhivatnak, hogy az egy koronás bélyeggel ellátott és fenti bánatpénzzel felszerelt zárt Írásbeli ajánlatokat a kitűzött batáridőig a községi bírónál annál is inkább adják be, mert az utóajánlatok figyelembe nem fognak vétetni. ecjy sxefvAny 3.10 m. hoss-su teljes férfiruhához (kabáU nadrág és fiidléat) elegendő, csak 1 szelvény 7 kor. I szelvény 10 kor. 1 szelvény 15 kor. 1 szelvény 17 kor. I szelvény 20 kor. Cgy szelvényt fcitete szalonrub.lhoz 20.— K-ért, szintúgy fclŐUÖszövctet, túr ista lód ént, selyem' kamgarnt stb. gyári árakon kfud mait megbízható és s/olid cég mindenütt ismert posztógyári raktár Siegel-imhof Brünn. Minták ingyen és bérinectve. Az előnyök, a melyeket a mngárvyevő élvez, ha szövetszükségletét közvetlen SiegeMrnhof cégnél, a gyári piacon rendeli meg, igen jelentékenyek. Szabott, legolcsóbb árak. óriási választék. Mintahű, figyelmes kiszolgálás, még a legkisebb rendelésnél is, telje*-"« (riss árúban. vízzel fetfőzve csecsemők, gyermekek, valamint gyomorbajosok régbevált tápláléka .cv-t'Víu/siy Tiszta alpesi tejet Tartalmai 1 dobot 1 Kor. 80 fill., mindon gyógyszertárban ém drogériában Kopható. 0 Prospektus ugyanott.