Szamos, 1912. július (44. évfolyam, 146-171. szám)
1912-07-07 / 151. szám
SZAMOS 3. oldal. 1912. julius 7.) 151. szám. Séta a szatmári vágóhídon. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, julius 6. Ha nem tudnám, hogy igen fontos közérdeket szolgálok, amikor ezt a riportomat megírom, szívesen lemondanék róla, mert tartok, hogy az olvasón is végig fut az a borzongás, amiben nékem volt részem, amikor végig sétáltam a szatmári vágóhídon. Régi panaszuk már a szatmá. i hus- iparosoknak, hogy a vágóhíd többé nem felel meg a hivatásának, hogy a közegészségre egyenesen veszedelmes, pedig a közvágó- hidat éppen a közegészség megóvása érde- képen ópitik mindenütt. Közel 3 éve annak, hogy egy bizottság tanulmányi kirándulást telt Temesvárra, hogy az ottani vágóhidat megtekintsék. A kirándulás, mint az efajta utak rendszerint, igen jól sikerült. A deputáció tagjai igen jói érezték magukat. Szóval: „nátyon szép folt, nátyon mek foltak elegedve“. De a husiparosok egy cseppet sincsenek megelégedve, akármilyen szép is volt a kirándulás, mert még ma is ott szorongnak a szűk vágóhídon. A vágóhíd arra való ugyanis, hogy a közfogyasztásra szánt husnemüt tisztán feldo'gozhassák. Rendes körülmények között 4 méter szélességű terület szükséges egy-egy állat feldolgozásához. Ezzel szemben a szatmári vágóhídon egy-egy mesternek csak 1 méter szélességű hely jut. Képzeljék már most el, hogyan dolgozhatnak ilyen szűk helyen tisztán. Szemtanúja voltam, hogy a fölvonónál valósággal undorító piszok van. Olyan piszok, a mi a feldolgozás természetével jár ugyan, de amelynek egy modernül felszerelt vágóhídon nem szabad előfordulni. Ezrekre megy a kár, amit emiatt a hús iparosok szenvednek. Van ezután a vágóhídon egy hütőhelyiség. Ez, amint a neve is mutatja arra való hogy a feldolgott húst hütse, nézzük csak, hogyan hütik a húst Szatmáron? A hütő- helyséjiben fogasok vannak. Minden fo gasra csak egy darab húst szabad akasztani, hogy a hideg levegő körüljárhassa. A szatmári vágóhíd azonban oly kicsiny, hogy egy-egy fogasra 5—6 darab meleg húst kénytelenek akasztani, (mert a földön, a szennyesen nem hagyhatják). Már most az igy egymásra tapasztott friss, párolgó hús, nemhogy hülne, hanem fülik, aminek az a következménye, hogy egy- egy marhánál 15—20 kiló hús megy veszendőbe, mert a közvetlen érintkezés következtében az érintkezési felület egy része megromlik. Tehát itt is károsodás éri a mészárosokat. De van egy másik károsodás is. Leszúrnak borjut, lenyu zák és fölakasztják a hűtőbe. Órák múltán beszállítják a városba. Igen ám, de nap-nap után megesik, hogy aki kisebb borjut vágott, nagyobbat visz haza és vice versa, mert nem lóvén mindegyiknek külön helye, szépen összecserélgetik az árut. Hogy mennyire nem felel meg már a vágóhíd az igényeknek, azt legjobban bizonyítja az, hogy a sertések nagy részé a hentesek kénytelenek otthon leszúrni. Szatmárnál sokkal kisebb városokban tilos az udvarokén sertést ölni. Szatmáron is tilos, de az állatorvos kénytelen szemet hunyni előtte, mert belátja, hogy a vágóhídon lehetetlen a város nagy fogyasztásához szükséges husanyagot feldolgozni. Igen ám, de akkor teljesen illuzoriussá válik az állategészségügyi rendelkezés. Mert azt valóban nem lehet kívánni, hogy az állatorvos a vágóhídon, a vásárban és a városban is teljesítsen szolgálatot. így történhetik azután meg, hogy gyanús állatok húsa kerül közfogyasztásra. Mindezek szomorú bizonyilókai annak, hogy a vágóhíd építést tovább elodázni nem szabad, hacsak az egész város lakoságának egészségét könnyelműen kockára nem teszük. Ezt pedig még a legrosszabb akarat mellett sem szabad a város vezetőségéről feltételezni, mert a kórházépítés és egyéb közegószsógi intézkedések igazolják, hogy igenis törődnek a lakosság érdekeivel. Az egyetlen akadály az anyagiak hiánya lehet. Ez azonban csak látszólagos, mert akkora forgalom mellett a vágóhíd önmagát amortizálja úgy, hogy a beruházási tőke csak egy átmeneti kiadás, amely lassan visszatórül és a végén a vágóhíd a városnak nemcsak tehermentes vagyonává válik, de igen tekintélyes jövedelmi forrása is lesz. Elő kell tehát venni a három év előtti deputáció aktáit és komolyan hozzálátni az uj vágóhíd felépítéséhez még mo3t, a mig komoly s többé nem reparálható közegészség! következmények elő nem állanak. as. Zsemley Oszkár Pr. Fábián íajss 3S3äu.Ä (Fogarassy ház) megnyitotta. h i d c s ö v 8 k, vályúk és víztartó medencék valódi jő minőségben Szatmáron csakis Kosa Bertalan és Fiánál szerezhetők be. — Telefon szám 206. Vonaton. A „Szamos“ Jrta : tarczaia' Georges Courteline. LABRUYÉRE ERNEST (fiatal, fekete hajú, szangvinikus természetű ifjú. Ideges, mert az uj állomáshelyére utazik.) DERVAL ur (60 éves, elhízott, de joviális és barátkozó öreg ur.) DERVALNÉ asszony (idősebb, kövérkés fecsegő asszonyság.) KALAUZ. (Egy második osztályú vasúti kupé.) KALAUZ: Ide tessék. LABRUYÉRE (belén): ValóbaD 1 Nagyszerűen fogok aludui! Fogja barátom egy frank! (Pénzt ad a kalauznak.) KALAUZ (savanyúan): Köszönöm: LABRUYÉRE (icLge.-en): Talán kevés? KALAUZ (őszintén): Bevallom, önből többet néztem ki. LABRUYÉRE (mosolyogva): jól van, itt adok még egy frankot. De aztán ne eresz- szen be hozzám senkit. Mondja azt, hogy ebben a szakaszban egy kolerás kinai kereskedő utazik! KALAUZ: Rendben van. (magában.) Húsz embert ültetek a nyakadba fösvény fráter .. . (hangosan.) Alászolgája. LABRUYÉRE : Isten vele ! (kényelembe helyezkedik, elnyujtózkodik a kanapén.) Oh istenem ... Be álmos vagyok! (ásit.) DERVAL (kivülakupé folyosóján, zörgeti az ajtót): Ki van itt, kalauz nyissa ki az ajtót! KALAUZ/ Kérem itt egy kinai kereskedő ulazik. Nagy beteg. Szívbajos, DERVAL: Az nem baj ! A szivbaj az nem ragályos betegség ! Nyissa csak ki ! KALAUZ: Ha parancsolják! (kinyitja az ajtót.) (Derval, Dervalné belépnek, Labruyóre kétségbeesetten fölül.) DERVAL: (joviálisán) Ah hát ez az a kinai kereskedő ? _ DERVALNÉ : (jókedvűen) Nem is sárga ! KALAUZ : (konfidensen): Megfehéredett. DERVAL (a feleségéhez): Nos drágám foglaljunk helyet! Ez az ur meg fog bocsátani, LABRUYÉRE (fogcsikorgatva nézi, a hogy Derval ur a bőröndöket rakosgatja. DERVAL (az egyik koffert Labruyóre lábára ejti): Pardon I LABRUYÉRE : (fojtott diihvol) Kérem tessék! Parancsoljon talán valamit a fejemre ejteni! DERVAL: (jámboran) Hiszen bocsánatot kértem! LABRUYÉRE: Igen, bocsánatot kért, miután eltörte a lábam és mázsás ládákat rakosgat árva fejein fölé. DERVALNÉ: (szelíden): Ne haragudjon az uramra, ő olyan ügyetlen ! LABRUYÉ <E : (epésen): Ne haragudjam ? Hát mit csináljak ? Amikor koffereket hajigái rám, dohányt szór a nadrágomra és megzavarja a nyugalmamat! DERVAL: (kissé türelmetlenül): Uram, mi is megváltottuk a jegyünket! LABRUYÉRE : Nem törődöm vele, ón külön borravalót adtam ezért a szakaszért! DERVALAzt intézze el a kalauzzal I KABRUYÉRE : Mit csináljak vele ? Visz- szakérjem a pénzt ? (dühöngve.) Menjenek ki innen ! Menjenek a fülkémből! DERVAL : (türelmét vesztve): De hát ki ön, hogy ilyen kény uri módon intézkedik! ? LABRUYÉRE: (harciasán): Labruyóre vagyok ! DERVAL : (érdeklődve) : Issibe utazik a mérnöki hivatalba ? LABRUYÉRE : (álmélkodva):Igen [Honnan tudja ? DERVAL : (lesújtóan): Örvendek! Én Derval vagyok, az ön jövendőbeli főnöke! legolcsóbb bevásárlási foppás játék, di9?.mü, porcellán árukban, edénye kben s minden elképzelhető ajándéktárgyakban. 7
