Szamos, 1912. július (44. évfolyam, 146-171. szám)
1912-07-06 / 150. szám
2. oldal. SZAMOS (1912. julius 6.) 160. szám. A kegyelmes ur trombitája. Budapest, julius 5. Justh Gyula levelet irt a királynak és lemondott a belső titkos tanácsos: méltóságról. Eit az ellenzéki lapok természetesen, mint nagy eseményt, kürtölik világgá. Hej micsoda kemény kuruc, micsoda hajthatatlan karakter! Csak úgy egyszerűen elvet magától egy olyan rangot, amelyért ki tudja hányán epe- kednek emésztő vágygyal. Helyes, hogy igy történt. Justh Gyula és a belső titkos tanácsosság mostanság már sehogyse illettek össze. A méltóságot méltósággal dukál viselni és ki foghatná rá Justh Gyulára, hogy a viselkedése valami nagyon méltóság- teljes volt az utóbbi időben ? Ha visszatetsző és bántó volt az a botrányokkal teljes eljárás, melylyel az ellenzék a Házat valósággal beszeny- nyezte, hát a legvisszatetszőbb és a leg- bántóbb volt kétségkívül Justh Gyulának e botrányokban való részvétele. Egy öreg ur, egy kegyelmes ur, aki még nem rég a legdíszesebb pozíciók egyikét töltötte be, a képviselőházi elnökséget, egy pártvezér, a király titkos tanácsosa, odaállt padokat verdesni, kukorékolni, krákogni, gyerektrombitát fújni. Gyerektrombita egy ilyen politikus kezében ! Hát ez is lehet eszköz a politikában ? Nagyon jól van, hogy Justh Gyula lemondott a titkos tanácsosságról. Csak őszintébb lenne a királyhoz intézett lemondó levele! Mert az a levél ugyan nem őszinte! Hamis a kiindulási pontja és már felpanaszolja Justh Gyula, hogy a titkos tanácsosi méltóságot megsértették, mikor közrendőrök karhatalmával távolították el a parlamentből. Nem úgy! Ezt a méltóságot legelső sorban maga Justh Gyula sértette meg, mikor torka szakadtából fújta a kétgarasos trombitát és mikor példát mutatott, hogy miként lehet a parlament nívóját leszállítani. Utcai suhancok tehetnek úgy, ahogy az ellenzéki urak tettek. De, hogy egy kegyelmes ur cselekedjék igy, az már mégse járja. És aztán az az elkeseredett hang, amellyel Justh Gyula az ő mártiromsá- gás felpanaszolja. Hiszen a himes tojáshoz se lehet jobban vigyázva hozzányúlni, mint ahogyan hozzányúltak Justh Gyulához a rendőrök, akik, óvatosan úgy érintették meg az urak vállát, hogy az egyik elvtársuk Papp Zoltán mondotta: simogatás ez nem erőszak ! Justh Gyulát nagyon bántotta volna, ha ő is nem lett volna az erőszakkal eltávolítottak között. Egyben van igaza a lemondó levélnek. — Úgy kötelessége — írja Justh Gyula — szolgálni a haza és a trón érdekeit, mint ahogy a múltban tette a király által is elismert módon. Ah! ez már igen! Vagyis úgy, ahogy tette báielnöki idején, amikor nem ttom bitát fújt és nem a lábával dobogott, nem a padot verdeste, hanem erélyesen lépett föl az obstrukció ellen, meggátolta a házszabályvitákat, műiden ellentmondást elfojtva, tömegesen vonta meg a szót az ellenzéki szónokoktól, araikor megcirógatta a házszabályokat és nem egyszer mondta igen hevesen : — Nem tűrök visszaélést a házszabályokkal ! Ez volt az a viselkedés, amelyért Justh Gyula megkapta a titk s tanácsosi méltóságot. Azóta nagyot fordult a világ, s a kegyelmes ur eljutott a gyerektrombitáig. Hát rendjén van, hogy Justh Gyula lemondott a méltóságáról. Nem volt már méltó hozzá. És szivesen tulajdonítanánk a lemondást a lelkiismeretnek és jó ízlésnek, ha hinnőnk egész határozottan, hogy Justh ur csak azért cselekedet', igy, mert az eljárását kortesfogásnak szánta. Nyolcvanezer koronás hiielezési csalás. Bonyolult följelentés a szatmári ügyészséghez. — Saját tudósítónktól. Szatmár, julius 5. Rácz Miklós dr. szatmári ügyvéd szenzációs feljelentést adott be a szatmári királyi ügyészséghez egy avasfelsöfalusi tekintélyes é3 dúsgazdag üzletember ellen hitelezési csalás miatt. Nyolcvanezer koronára rúg az az összeg, amelylyel a kereskedő meg akarta károsít -ni hitelezőit, egy avasi bankigazgató Ó3 több szatmári pénzintézetet. A rendkívül szenzációs, érdeke.,, de ugyancsak bonyolult ügyről tudósítónk a következőkben számol be : Lébi Náthán az Avasvidéki Takarék- pénztár igazgatója néhány hónappal ezelőtt az egyik erdejét eladta Izrael Salamonnak, aki a vételárat nem fizette ki teljesen és tizennégyezernyclcszáz koronával adós maradt. A fenmaradő összegről azonban váltót adott az eladónak. Izrael, aki az egész vidéken vagyonos ember hírében áll, akkoriA napernyő. A „Siamo*“ Irta : <irczáiai Szederkényi Anna A vonat néha bizonytalanul megzökkent. Kót oldalt végtelen térségek, apró falvacskák, a távol ködében vesző alakok váltották föl egymást. A messzeség halotti nyugalma beszökött az ablakon és nekem úgy tűnt föl, mintha a mesebeli táltos paripa vágtatna fekete kocsimmal a ködbe borult világon. Nagy kalapos, fehóruhás asszony ült velem szemben. Mellette szőke kis fia. Az asszony cifra, a fia rendetlen. Nem uriasszony — gondoltam ón. — Az nem vesz föl útra fehér ruhát. A fia nyugtalankodott. Az anya ráütött. A gyerek szepegett. Az anyja újból megütötte. Nagyon, nagyon közönséges asszony lehet, — állapítottam meg. A gyerek most már csöndben maradt. A vonat rohant tovább. A táviró oszlopok sötéten, szélesen olvadtak bele a füstszinü homályba és egy egy árva kukoricaszár, napraforgó küzködött a széllel, hogy ne törhesse ketté száraz, kiszikkadt derekát. Nagy, lomha, kiszáradt göröngyök váltottak föl a learatott és letarolt réteket. Fekete varjú szárnyával csapdosva, károgva rebbent föl a zörgős kökénygalagonya bokrok közül. Az emberre gondoltam, akinek ekéje fölhasitotta az ugart, akinek sarlója levágta a selymes, zöld füvet, aki nek ásója fölturta a göröngyöket. Nem láttam sehol. Csönd, tompa halotti csönd volt és ón nem birtam az enyészetben az uj élet csiráit meglátni. A gyerek unla magát, nyugtalankodott. Fölállt és ő is ki akart nó/.ui. Háta mögött,a sarokban zöldfogantyus napernyő t támaszkodott. Össze fogja törni az ernyőt, ha sokat izeg-mozog. Össze fogja törni és újra kikap. Szólni kellene neki. Ósak ennyit: — Vigyázzon, fiam, összetöri az ernyőt. Vagy : — Asszonyom, tegye a hálóba az ernyőt, mert összetöri a gyerek. Eh ... mi közöm hozzá I Idegenek. . . . Miért ártsam* magam bele a mások dolgába. Szélmalom mellett robogtunk el. A vitorlák úgy forogtak a szürkeségben, mint óriási, őskori madár nagy fekete suhogó szárnyai, vagy mint fenyegető, száguldó ördögfi hosszú, fekete palástja A gyerek tapsolt és ugrált. A pad megreccsent. — No, most eltört, — döbbentem meg és visszafordultam. — Még nem, de el fog törni. Biztos, hisz minduntalan nekitámaszkodik ez a gyermek. Nagyon ki fog kapni. Már hallani véltem az ütéseket és megborzadtam előre a gyermeksirástól, amelynél keserűbb vád- lóbb hang nincs az egész teremtésben. Igen, mégis csak szólok. Hisz nekem mibe sem kerül és én megmentem vele ezt a gyermeket. Vagy nem . . . még sem . . . Küzködött bennem az ember a kul- turemberrel, a természetes a formasággal. Az igaz, becsületes egyszerűség a rideg várossal, a közömbössel, az önzővel, a másokkal nem törödővel. Küzködött bennem a másokért is tenni akaró erő, a lusta magába zárkózott énnel. Az egyik ösztökélt, nem hagyott nyugton, a másik unottan, elvásottan le- biyyesztett ajakkal hagyja kiabálni: ón gondolatban figyeltem a tornát. Kíváncsian, félelemmel vártam, melyik győzedelmeskedik. A gyerek izgett-mozgott. Az ernyő állt bután, tehetetlenül a sarokban és én küzködietn a problémával. Mert azzá nőtte már. ki magát a lelkemben e dolog. Néha világosan cikkázott át bennem: — Ostobaság, közönséges ostobaság. Nem a legegyszerűbb volna vagy szólni, vagy fogni az ernyőt és a hálóba dobni? De miért? Van ennek a kérdésnek miértje? így van rendjén, igy kell lennie. Csak az elKiilönleges csipkefes- OAJfÁ* ^ lés, hűen minta után -LLwJ Felvételi üzletek; Kefftsezy-utca 17. sz. AMfte-ctee 2. X> * I áweatmétr, = Gyári főűzlet XTcil Kassutüst Lajos - utca 10, szám. sz. Nagykároly: Széchenyi-utca 34. sz. Aíapittatott 1886.
