Szamos, 1912. július (44. évfolyam, 146-171. szám)
1912-07-31 / 171. szám
2. oldal. SZAMOS (1912. julius 31.) 171. szám. Vásározó magyarok. — Saját tudósitónktól. — Szatmár, julius 30. A rég múlt időknek már derekasan elkorhadt intézménye az országos vásár. A modern idők keretében sehogy sem illik bele és a jobb belátás előbb vagy utóbb el fogja söpörni a vásárok valamennyi fajtáját. Miért is volna ezekre a mai nap szükség? Azzal már tisztában van mindenki, hogy vásárokon a mai fejlett kereskedelmi viszonyok között olcsóbban venni nem igen lehet, a vevőnek tehát nincs baszna a vásárokból, az eladónak még kevésbbé, mert ha kihasználná az újabb idők modern kereskedelmi szervezeteit, minden portékáján több haszonnal adhatna túl. Hajdanában igen is volt szükség vásárokra. Nem voltak vasutak, amelyek ma olyannyira közel hozzák az embereket egymáshoz. Nem voltak újságok, amelyek az eszméket, ahireket jóformán minden órában szétrepitik az ország minden egyes részébe. Nem volt táviró, amely közölte volna az egész országra érvényes napi árakat. Szükség volt tehát vásárokra, amelyekre távol vidékekről sereglettek össze az emberek, egyrészt, hogy újságokat halljanak, másrészt, hogy egy előttünk idegen vidék gazdasági viszonyairól tájékozódjanak s végül szükség volt azért is, hogy minden vidéken kialakuljon úgy a mezőgazdasági, mint az ipari termékeknek az árfolyama. . Manapság mindazok az okok, amelyek az országos vásárokat szükségessé tették, egytől-egyig megszűntek. Legfeljebb egyetlen ok az, ami még ma is a vásárok mellett szól, az t. i., hogy a vásárjoggel rendelkező községek és városoknak még is annyira, amennyire meg van az idegen forgalmuk. Ezt irigyli bizonyosan a legtöbb község, amely mostanában vásártartási joghiányában derüre-borura kérelmez vásárjogot. Kétségtelen, hogy a községeknek és városoknak ez a praktikus törekvése bizonyos mértékig figyelemre méltó, de korántsem elégséges ahhoz, hogy egyikmásik község a vásárjog elnyeréséért magára vegye azokat a hátrányokat, amelyek a vásárok megtartásával együtt járnak. Mert ilyen hátrány rendkívül sok van. A mezőgazdaságra nézve határozottan káros a vásár, különösen az állatvásár. Egyrészt tömérdek munkaerőt von el a köznapi, de mindenesetre leggyümölcsözőbb munkától, másrészt a legjobb termesztője minden egyes állatjárványnak s végül harmadsorban anyagilag károsítja azokat a gazdákat, akik vásáron akarnak túladni állataikon. Tessék csak jól megfigyelni, hogy a messze vidékről érkező állatok menynyire leromlanak, mennyit veszítenek értékükből, ha lábon hajtják őket valamelyik vásárra. Még ha minden gazda a vasúti szállítási eszközöket venné igénybe, talán kevésbbé volna igy, igen ám, de akkor nem lehet napokra elkószálni otthonról. Ezáltal is;‘ tehát már jelnntókeny kár éri minden gazdát. Ha ezenkívül meggondoljuk azt, hogy minden országos vásár valóságos kupec országgyűlés, elsősorban a közvetítők sokadalma, amelyek közül miedegyik keresni akar a vásáron, elgondolhatjuk, hogy a vásári haszon túlnyomó része illegitim zsebekbe folyik. De tegyük fel a legjobb esetet, hogy t. i. mindenki haszonnal ad túl portékáján, vájjon ez a haszon hazake- rül-e a saját községébe? Korántsem. A legtöbb vásári sátor, lacikonyha vagy italmérő bódé. Továbbá olyan selejtes árucikkeknek az eladási helye, amelyek szemre ugyan csábítók, de belső értékük alig van. Ami selejtes osztrák és külföldi iparcikk csak beözönlik ebbe az országba, az mind országos vásárokon kerül a többnyire naiv, tapasztalatlan vevők kezébe. Van-e szükségünk ilyesmire? Van-e erre szüksége a magyar iparnak ? Azt hisszük, erre a kérdésre minden elfogulatlan, gondolkozni tudó ember egyforma választ ad. Különösen károsak az országos vásárok a kisipar szempontjából. Miért nem tud vájjon még egy nagyobb fajta községben sem megélni akár egy magyar szabó, akár egy csizmadia, akár egy szürszabó, akár egy szíjgyártó, vagy más olyan mesterember, akire elsősorban is a falusi embernek van szüksége ? Azért, mert a legtöbb falusi gazda úgy gondolkozik, hogy a szükséges dolgokat amugyis megszerezhetem a legközelebbi szomszédos nagyvásár alkalmával. Azt persze nem is gyanítja, hogy ezeken a vásárokon leginkább selejtes nagyipari termék kerül forgalomba, amely ugyan szemre megvesztegető, de minőségre nézve határozottan selejtesebb mint bármily jól kidolgozott kisipari termék. Egy szó mint száz, nincs szükségünk többé országos vásárra. A kereskedelmi életnek az a fejlettsége, amit a fogyasztási szövetkezeteknek köszönhetünk, lehetőve teszi azt, hogy mindenki otthon szerezhesse be mindazt, amire szüksége van. A gazda is sokkal jobban jár, ha az istállójában várja az állataira alkudozó vevőt. Közegészségügyi, állategészségügyi, sőt közerkölcsi szempontból pedig határozottan be kellene tiltani a vásárokat s épen azért nagyon okosan teszik azok a gazdasági egyesületek, a többek között legutóbb a szatmármegyei, amelyek felemelik tiltakozó szavukat uj vásárjogok engedélyezése ellen. A „Pannónia" szállő botránya. — Saját tudósítónktól — Szatmár, julius 30. Jól tudom, hogy darázsfészekbe nyúlok amikor ezt a cikket megírom, de közérdekből teszem és- éppen azért már most kijelentem, hogy vállalom a következményeket. Soha sem járok a Pannóniába, de más kávéházba sem járok. Ezt a riportot hivatalos forrásból Írom a köz érdekében. Szatmár város főorvosa rendes körútja során eljutott a Pannónia szállóba is. Ezt a szállót azért építette a város drága, jaj de drága pénzen, hogy az idegenforgalmat növelje. Ellenben éppen az ellenkezőjét érte el, vagyis az idegenforgalmat szépen, lassan, de megdönthetlenül biztosan csökkenti. Nem célom most az idegenből ide véletlenkedett utazók éjszakai vadászatait leírni. Nem célom a szálló és kávóház bel- életóből szemelvényeket leközölni. De igenis célom megírni a városi főorvos legutóbbi vizsgálatát ieirni. Jóger főorvos megvizsgálta a Pannónia szállót. A város szállóját. Első tapasztalata az volt, hogy az illemhelyeken vizvezelék egyáltalán nem működik. Ellenben ammóniák az tömegesen termelődik. Azt is megállapította a főorvos, hogy az a bizonyos vízvezeték már tavaly sem működött, tavaly óta mindmáig sztrájkol. Ez volt a külső vizsgálat eredménye. Gyerünk beljebb, a konyhába. A konyhában főznek és ezt a főztet elegánsan szervírozva a villanyárban úszó étteremben zsebvágó drágán szervírozzák. Nézzük csak, milyen edényekben készülnek az étlapra kaligrafált ételek. Hangsúlyozom, hogy a főorvos tapasztalatait irom. A rózedónyeket a higiena alfája szerint cinezni kellene. Ezt azonban a Pannóniában olyan régen elfeledték, hogy azóta már a rózedónyeken a grünspan fűzőidéi, s ha még néhány évig várnának (erre azon ban nincs idejök) ókori patina vonná be az edényeket, emelve azoknak értékét és túlságosan veszélyeztetné a vendégek egészségét. Vannak azután a konyhában zománcozott vasedények. Nagy nagy lábasak és fazekak, melyektől azonban úgy elvált a zománc, mint ősszel a mandulafa levelétől elválik. A vasnak azonban megvan az a csúnya szokása, hogy bevonja magát rozsdával. HAJTÄJER PÁL- szatmar. = ....... Alapittatott 1886-ban Sy ár főüzlet: Szatmár, Kossuth 2ajos*u. 10. felvételi üzlet: Kazinczp*utca 17.. (Hítila-uíca 2. Nagp^árolp : Széchenphu. 4 RUHÁ I FEST, = VEGYILEG TISZTIT
