Szamos, 1912. június (44. évfolyam, 122-145. szám)
1912-06-04 / 124. szám
(1912. junius 4.) 124. szám.' SZÁMOS 3. oldal. Csatovics Gyóka. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, 1912. junius 3. így hivják azt a szerencsétlen, sze- szerb pékmestert, aki három nap óta foglya a rendőrségi fogdának és akit azzal gyanúsítanak, hogy a múlt hőnap nyolcadikéról kilencedikére virradó éjjel Székesfehérváron meggyilkolt és kirabolt egy ottani jómódú pékmestert. Amikor a gyilkosságot felfedezték, a gyanú egy szerb emberre irányult, akit a gyilkosságot néhány nappal megelőzőleg fogadott fel a pékmester és akiről mindössze ő is csak annyit tudott, hogy hazája- beli f’atalember, aki állás, foglalkozás nélkül járta az országot és akit erkölcsi kötelessége, hogy támogasson. Pár nap muiva azután megtörtént a borzalmas eset és a szerb sütőmunkás eltűnt. Hiába való volt a hatóságok minden fáradozása, az egész ország rend és csendőrségének mozgósitásu, nem tudtak ráakadni a gyilkosra. A nevét nem tudták és csak a személyieirását küldlék szót a szélrózsa minden irányában. A székesfehérvári rendőrség távirati körözése Szatmárra is elérkezett és az itteni hatóság meg is indította a nyomozást, de persze eredmény nélkül. Már ad akta tették az ügyet, amikor a múlt napokban a székesfehérvári rendőrséghez egy névtelen feljelentés érkezett, amely minden kertelós nélkül egyenesen azt mondja, hogy a székesfehérvári pékmestert Csatovics Gyóka volt dunavicsei sütőmunkás, illetve pókmühelytulajdonos, aki időközben Szatmárra költözött, gyilkolta meg. Persze a székesfehérvári rendőrség nyomban táviratozott Szatmárra és kérte a nyomozásnak azonnali folyamatba tételét és Csatovics előállítását. A főkapitány azonnal közölte a dolgot a esendőrséggel, amely rögtön hozzáfogott a nyomozáshoz és Csatovicsot előállította. Á pékmester, aki már huzamosabb idő óta tartózkodik Szatmáron, nyugodtan fogadta a csendőröket, akik Tompa-utcai lakásáról bekísérték a laktanyába. A kihallgatás során Csatovics Gyóka előadta, hogy szerb származású, belgrádi születésű pékmester. Evek óta lakik Magyarországon ós vagyonát, amely körülbelül ötezer korona, is itt szerezte. Hosszabb ideig dolgozott a fővárosban, majd Duna- vecsén nyitott pékséget és vagyonának tekintélyes részét ott gyűjtötte. Három év óta nős ember és magyar leányt vett el feleségül. A gyilkosság idejében Budapesten volt és mitsem tud a szerencsétlen székes- fehérvári pékmester tragédiájáról. A csendőrség több gyanuok alapján Csatovicsot kihallgatása uián őrizet alá vette ós nyomban táviratot intézett a duna- vecsei csendőrőrshöz ós a pékmester felől információt kért. Alig nehány órán belül érkezett meg a dunavecsei csendőrórs távirati jelentése, amely igy szól: Csendőrség Szatmárnémeti. Csatovics Gyóka tisztességes, becsületes pékmester. Itt üzlete, háza volt. Mielőtt elköltözött, mindenét eladta és négy-ötezer koronát kapott érte . Csendőrőrsvezető. A sürgöny vétele után újból fölhozták a fogdából Csatovicsot, aki természetesen most sem vallott másképpen, mint első Ízben. Arra a kérdésre, hogy miért jött Szatmárra, azt a választ adta, hogy itt pékséget akar nyitni és már meg is vásárolta a berendezést. Jámbor szelídséggel beszélt ós felháborodással utasította vissza a szörnyű vádat. Nincs ellene semmi pozitív bizonyíték és nyilvánvaló, hogy a névtelen feljelentést egy ellensége tette meg ellene. A székesfehérvári rendőrségnek a gyilkosról adott szemólyleirása ugyan nemileg ráillik, de ez a tény egymagában még nem bizonyít semmit, különösen akkor nem, amikor a dunavecsei csendőrőrs is bizonyítja, hogy Csatovics tisztességes, becsületes munkás ember. A csendörsóg Csatovics Gyókát egyelőre, amig a dolog teljesen tisztázva nincsen, fogva tartja. A nyomozást pedig széles mederben folytatja tovább. i katonatiszti hóhérja. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, junius 3. Talán két esztendeje annak, hogy az egész országban rettenetes felzúdulás támadt egy uzsora eset nyomán, amely égy tüneményesen szépnek Ígérkező karriért vágott ketté ós a másvilágra küldött egy snájdig, fess, fiatal debreceni huszárfőhadnagyot, aki egy fővárosi uzsorás karmai közé került és többé nem tudott azokból menekülni. Bizonyára még mindenki élénken visszaemlékszik Virág Lajosnak, a debreceni huszárezred kiválóan képzett főhadnagyának tragikus halálára, aki egy borús napon revoívergolyóval tett pontot nyomorult, könyelmü élete után ós egy szelet papirosra, kuszáit, egyenetlen betűkkel mindössze ezt irta: egy elhibázott élet, de egy jól irányzott lövés áldozata vagyok. Uzsorások. Szegény Virág főhadnagy a halálba menekült a vérszopó vampir elől, aki avval fenyegette meg, hogy ha nem rendezi a száz, kétszáz százalékra vett kölosöneit, úgy följelenti az ezredénél ós drágán, a rangjával fogja megfizetni néhány napos mulasztását. És a mindig korrekt és kifogástalan katonatiszt nem sokáig gondolkodott —- hirtelenében nem tudta előteremteni a szükséges pénzt — és, hogy megmentse a becsületét szürke ólomgolyót röpített az agyába. Ferenc császár a páviai csata után igy kiáltott föl: minden elveszett, csak a becsületünket mentettük meg. így valahogyan elmélkedhetett Virág Lajos főhadnagy is a szigorú és talpig katona emb6r és inkább a halált választotta, semmint, hogy a gyilkos uzsorás szívtelen szivessségéből elveszítse azt, ami a legdrágább volt neki: a rangját, a becsületét. Talán igaza volt, ta Ián jól cselekedett, nem tudom, nem kutatom. Annyi bizonyos, hogy Virág Lajos főhadnagy súlyos, a legdrágább árt adta, az életével, fiatal, sokat váró életével fizetett. A császár mondását meg tudom érteni, mert katonái hősiesen, kitartóan, vad elszántsággal harcoltak és mint hősök haltak meg, ott a szomorú csatamezőn.»Tényleg elvesztettek mindent, de moesoktalan maradt a becsület, amelyről vérbe mártott tollal költők zengtek hősi éneket. Be vájjon Virág Lajos főhadnagy helyesen cselekodett-e? Nem lett-e volna sokkal célszerűbb, ha életben marad ós a megrontani akaróját a törvénynek adja át szigorú büntetés végett ? Lám, mennyire másképpen gondolkozott az a szatmári ka^ tonatiszt, aki tegnap, nyiltan ós leplezetlenül, nem törődve avval, ha bármit is mondanak a kaszinó tagok ós örökös morál hirdetők, megtette feljelentését a királyi ügyészségnél egy idevaló uzsorás ellen, aki már majdnem teljesen kiforgatta vagyonából,, mindenéből. Volt bátorsága hozzá, hogy szembe szálljon az uzsorással, mielőtt még végképpen tönkre tenné úgy anyagilag és talán erkölcsileg. Nem, hogy megítélni, de egyenesei becsülni tudjuk ezt a katonatisztet, hogy jó példát statuált és megmutatta bajtársainak, hogy más módja is van annak, hogy az uzsorás polip karmai közül miként lehet menekülni. Mert végre is a hadsereg tisztjeinek szabad annyira civileknek lenni, hogy vádinditványaikkal segédkezet nyújtsanak a polgári büntető bíróság tisztitó nagy missziójához. (v. gy.) ]V|uiikában a telefon. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, 1912. junius 3. A májusi forradalom komoly tanulságait már levontuk. A bét harci nap azonban nem múlt el minden vidámság nélkül, illő tehát, hogy a tréfás oldalát is leszögezzük. — Istenem, be nagyszerű találmány is ez a telefon, — szóltunk közös megegyezéssel a szerkesztőségben, — mi lenne most, ha nem kapnánk jelentést a pesti eseményekről. Ezzel letesszük a kagylót s munkához látunk. — Az ördög vitte volna el, aki kitalálta ezt a telefont ... Ez mégis borzasztó ... No feleljen kérem ! Nahát, ez rettenetes . . . Ezek a kiáltások néhány perc múlva megkezdődnek és minduntalan megismétlődnek. Tessék a papiros felé hajolva, a szívben a megdöbbenés és a keserűség komoly hangulatával, megilletődötten írni össze sorokat nagy szerencsétlenségekről és minden második pillanatban felugrani, mert a telefon rémesen csönget. — Halló . . . — Halló — ki beszél? — Dr. Nemtudomky . . . — Mi tetszik ? Gallérok gőzmosása = PFJV Tpí? kézimunkák, glaGé kozígük tükörfénynyel hófehérre X Ív bútorok, szőnyegek tiszíiiása. Syár főüzlet: Szatmár, Kossuth ß.-u. 10- felvételi üzlet: Kazincz^-u. 1^., (Jfíila-u. 2. Nag^árolv: Széchen^i-u. 34* ftlapittatott 188<5-
