Szamos, 1912. április (44. évfolyam, 75-98. szám)

1912-04-07 / 80. szám

12. oldal. Z A M U 8 szereplő kisbaári Kis Ferenc budapesti ügy­véddel és hires párbajozóval, báró Chappon Károly kitűnő vivómosternél lakott. Első rendes tanítványa volt ugyanazon időben Keresztess}' József hírneves vivómes- ternek is, kivel sokszor fényes sikerrel vívott. Bartha tanította vívni Károlyi István és Sándor grófokat is. Ezekből kitűnik, hogy az 1868. évi bálban történt összeveszés után miféle két ember készült egymással megverekedni’ A legsúlyosabb fölíételü párbaj Szatmárhegyen, Weisz Gásprr nevezetes szőlőjében, az épület 12 méter hosszú nagytermében történt. Barthá- nak segédei voltak Boros Bálint országos képviselő, Fodor Imre járásbiró, orvosa pedig dr. Fekete Sámuel 48-iki törzsorvos, utóbb vármegyei főorvos. Hakko 3 katonatiszttel jelent meg. Összeütközésnél a báró támadt; Bartha a támadást visszaverte és támadni ké­szült ; Hakke védekezés közben hátrálni volt kénytelen, de ismét támadni és vágni akart, azonban Bartha már a fal felé kozdte őt szo­ritaui, majd óriási vágással kiütötte"a kardot a kezéből; a következő pillanatban Hakke háttal már a falba ütközött, majd térdre esett; ezt látva Bartha, az ellenfél fejére irányított vágást visszatartotta s neki megkegyelmezett! Általános meglepetésre ily nemesen vég­ződött ez a nagy párbaj, mely után Bartha országosan ismeretessé lett. A győztest a Szamos hidjánál hazajövet nagy tömeg várta, mely arra Í3 el volt készülve, hogy mit tegyen, ha ő párbajnál megsebesült volna ! (191*. április 7. 8 *. szám. Gyermekeknek Ä Hüvelyk Maügi huncutságairól. Ki ne hallott volna a Hüvelyk Matyiről, erről az ici-pici-ugri-bugri apró emberkéről, aki begurulta az egész világot és annyi mindenféle Huncutságot csinált, hogy ha az egész világ papirosáttele imák vele, még akkor sem jut­nánk a végére. A múltkor találkoztam véle az Álom­országban. Ott pihent a kis legény egy gyönyörű szép hintában, amit aranydió héjából csináltak néki a pajkos tünder- kék. Tündérleány aranyhajszálából volt a lógója és rozmarinfa hajló ágán him- bálódzott. Nosza volt nagy öröm, amikor meg­látott. ügy kiugrott az aranyos hintából, mint a réti szöcske, aztán hipp-hopp, egy-kettő, már is benne volt a zsebem­ben, mert jól tudja, hogy ott tartogatom a mézes cukrocskákat, a jó gyermekek számára. Olló Matyi öcsém, — mondom neki — nem addig van ám! Ebből a cuk- rocskából csak akkor adok néked, ha elmeséled, hol jártál és mit csináltál, amióta nem láttuk egymást. Engemet azért küldtek a gyermekek ide a messze Álomországba, hogy hirt vigyek nékik tér ólad. Jó van no felelt a mi Matyink, de talán előbb köszönni is illenék; s ezzel fölugrott a bajuszomra, akkora csókot harapott az orrom hegyére, hogy még most is attól prüsszentek. Ugy-e most azt kérdezitek gyorme- keim, vájjon nem haragudtam-e meg a Matyira, amiért olyan tormás puszit adott. Nem biz’ én. Régi jóbarátok vagyunk, hát ismerem a szokásait. Na de ne vesztegessük az időt, hanem hallgassuk csak a Matyi meséjét, ügy mondom el, amint tőle hallottam. — Hát a mi Matyink megunta a nagy uraságot az Álomországban s egy szép napon átvándorolt ide Szatmárra. Nagyon fáradt volt, hát leült a Szamos mellett egy margaréta virág árnyékába. Amint ott eldiskurálgatott egy szép Katica bogárral, hát jön egy nagy oláh ember, akinek akkora volt farkasbőr süvege, hogy a mi Matyink hármat bukfencezett tőle ijedtében. Az oláh atyafi szépen letelepedett a fűbe. Kicsiny híja, hogy rá nem ült a szegény Matyira. Jó meleg idő volt, az oláh hamarosan elaludt a puha gyöpön és olyan gyönyörűen hor­kolt, hogy a békák rémülve ugráltak be a Szamosba, mert azt hitték, hogy ég­zengést hallottak. Nosza a mi Matyóiknak sein kellett több. Fölmászott az oláh atyafi arcára és egy fűszállal elkezdő az orrát pisz­kálni. Ettől aztán akkorát prtisszentett az atyafi, hogy a szegény Matyi majd a Szamosba röpült tőle. De nem azért Matyi a Matyi, hogy az ilyen semmiségtől a kedvét veszítse. Szépen föltápászkodott és visszamászott a hortyogó atyafi bajuszára. Amint fölért, hát iátja, hogy az oláh még mindég alszik, de a száját nyitva felejtette. Több sem kellett a Matyinak. Valahogyan fogott egy bogarat, odacsalta az oláh szája széléhez, aztán zsupsz, belökte a szájába. Erre aztán nagy háború keletkezett. Megijedt az atyafi, hirtelen fölugrott és a bogarat lenyelte. Ahogy nagy keser- \ esen krákogni kezdett, egyszer csak odaszól hozzá a Matyi — Jó étvágyat bácsi! — No ettől aztán megijedt az oláh. Sehol egy teremtett lelket nem lát és mégis beszélnek hozzá. — Hallod-e bácsi — szaladj innét, mert az ördögök beszélnek veled. nyakába kapta hosszú bocskoros lábait, aztán utcu neki, rohant a város felé. Hát amint nagyremegve rohan az utcán, valaki folyton azt kiabálja a fü­lébe : Nem arra te, nem arra te. Néz az oláh jobbra, balra, előre, hátra, de sehol egy lelket nem lát. Persze arra hogyan is gondolt volna, hogy a Matyi ott ül a nagy farkasbőr süveg tetején. Amint a Deák-térre érnek, egy­szer csak elorditja ám magát. A huncut Matyi akkorát csípett a fülén, mintha vasíőgóval szorították volna meg. Azóta is arról mesél a szegény atyafi a falujában, hogy le ne feküdjenek a Szamos partjára, mert ott az ördögök tanyáznak. Matyi öcsénk pedig szépen begurult a cukrász boltba és egy-kettő befészkelte magát egy nyitott fiókba, amelyikben finom cukrocskák voltak. Javában nyalo­gatott egy csokoládét, amitől olyan fekete lett az arca, mint egy szerecsené, amikor a cukrász bácsi benyúlt a fiókba, hogy egy leánykának csokoládét adjon. Hát amint benyúl, nagyot kiált és visszarántja a kezét. — Tyhű — azt a cifraságát, még ilyen cukrot sem láttam, amelyik bele­harap az ujjarába. Mert hogy a Matyi beleharapott az ujjába. Kihúzza a fiókot, hogy megnézze mi van benne, hát majd hogy hanyatt nem esett rémületében. Ott látta a fekete képit Hüvelyk Matyit. — Ejnye, azt a lánchordta szedte- vette kis legénye, hát nem elég, hogy teli eszed magadat a cukrommal, még az ujjamba is belékóstolsz. No majd adok én néked 1 Belesütlek egy tortába és elküldlek a királynak. — Matyi sem vette ám tréfára a dolgot, kiugrott egy márvány asztalra és onnét kiábált vissza a cukrász bá­csinak : — Köszönöm a jószívűségét kedves cukrász bácsinak, de én bizony nem hagyom magamat belésütni a tortába. Nem vagyok én légy, hanem Hüvelyk Matyi. Azzal aztán utcu vesd el magad, úgy elszaladt a boltból, hogy meg sem állt az Álomországig. Nem kellett bizony kétszer biztatni, Öreg ur. II nagy választékú cipőraktárát ajánljuk a í. vevő­közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a „Pannónia“ mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb cipőraktára. MegélekBXQÍt I a tavaszi és nyári idényre rendelt legifjabb divatu valódi chewreaux és box bőrből készült fekete és szines úri női és gyermek cipők. A. valódi amerikai King Quality eripok kizárólagos raktára

Next

/
Thumbnails
Contents