Szamos, 1912. április (44. évfolyam, 75-98. szám)

1912-04-30 / 98. szám

98. saasB 11912- április 30.) SZAMOti 5. oldal. amelynél máa ottlevóknek csak úgy csurgóit az izzadság a homlokáról. Hiába volt min­den tiltakozás, igazolás, hivatkozás, a nyomó- rudat meg kellett markolni, mert a csend örökkel nem lehet tréfálni. A legjobban az bántotta a mi újságíróinkat, hogy a tűz rnár jóformán el volt íojtva, a községi rendőrök pedig a községben bandukoltak, araikor órá­juk került a sor, mindamel'ett bár csak a kényszernek engedve, teitek eleget ember baráti kötelezettségnek. A bámészkodóknak persze nem kis kárörömet szerzett az a lát ványosság, amikor a jól öltözött, vasalt nad rágu uraktA izzadni látta a nyomórudníl. Uj bérkocsiállomások. A főkapitány elrendelte, hogy Németiben az Llván-téren és a Pannónia előtt bérkocsik álljanak. Dr. Geréb jogiszemináriumának ál­dásos működését legjobban bizonyítja, hogy az elmúlt félévben 93 szigorló, 46 alapvizsgást és 12 ügyvédi vizsgást készített elő, még pe­dig oly bámulatos sikerrel, hogy nemcsak hogy miudcn jolöltjo ez intézetnek képositot- tett, hanem nagyon sokan minősített eredményt is elértek. Ezért minden jogvizsgára készülő (alap. állam, szigorlat, ügyvédi) föltétlenül forduljon e páratlanul álló iutézothez, mely amellett, hogy rendkívül lelkiismeretes, a leg- szerónyobb díjazás mellett készít minden jog­vizsgára, Minden egyetemi ügy bon dij mente sen szolgál felvilágosítással: dr. Geréb jogi szeminárium Kolozsvár, Farkas-utca 5. sz. Telefon: 1053. A gyors öregségnek az oka az asszo­nyoknál gyakran a mosásnál való nagy meg­erőltetésben keresendő. Ezért milliók öröm­mel fordulnak ahhoz a segítséghez, .‘-mit a modern ipar és feltalálás a teljesen ártalmat­lan hatású önműködő mosószer a „Persil" utján nyújt, mely mosást jelentékenyen meg­könnyíti. Ezéit csak a pótolhatatlan „Persil“-lel mossunk. Táviratok. — Saját ludósitónklól. — A delegáció ülése. (Bécs, ápr. 29.) A magyar delegáció kedden délelőtt 11 órakor tart teljes ülést báró Láng Lajos elnöklete alett. Az elnök megnyitójában elbuc uztatja Aerenthal volt külügyminisztert és megemlékezik a közös külügyminisztériumban történt változásokról. Ezután lovag Bilinszki közös pénzügyminisz­ter beterjeszti a hathónapos közös költség- vetési provizóriumot. A javaslatot Dyomban tárgyalás alá veszi az egyesült négyes al­bizottság, melynek ülése 12 órára van ösz- szehiva. Itt tartja meg első expozé át gróf Berchtold közös küiügymini zter. Halál a vonat alatt. (Resic^bánya, ápr. 29.) Vnica Zsurka, az itteni Berzava román takarékpénztár pénztárosa tpgnap a bány.. vasul elé ve'ette megát és cfacára, hogy a mozdonyvezoiő, mikor látta, hogy valaki van a síneken, ellengőzt adott, a vonat agyongázolta. A pénztáros csak 35 éves volt, gyógyithatlan betegsége miatt lett öngyilkosé. Holttestét Lúgosra száliitolták. Főszerkesztő: Dr. Shik Elemér. Felelős szerkesztő: zs. Zsemley Oszkár Ha cipőre van szüksége, úgy elsősorban Moskovits-Cipőgyár Rt. fiókjában nézze meg azokat. Szalmái*, Deák-tér 7. Talpba vésett szabott ár. GAlr JENÓ mérnöki irodája Bercsényi-u. 33. J k • I valódi terméstajtókból fi moateByttJted v tajték-pipa metszo­nél kaphatók vagy tetszés szerint megreng Sauitasnk szakszerűen vé- delhető. ^AdflldbOA geztotnck 0 0 Szatmár, Deák-tár, Gindt - cukrászda mellett. A mester dalnok ... Cipőm szép és tökéletes, Benne járni élvezetes Mert ha czipőt szegzek, varrók R yt’ van kaucsuk sarok Elismert előkelő és feltétlenül megbízható forrás legfinomabb konyhakerti és virágmagvak, mezőgazdasági és erdei famagvak virághagymák gumók, rózsák és bogyó gyümölcs csemeték beszerzésére fjasefyka Áá°ston és Társa magnagykereskedő eég = Temesvárott. == A cég 200 oldalra terjedő gyönyörűen must­rált, mindenütt feltűnést keltő főárjegyzékét kívánatra bárkinek ingyen és bérmentve meg­küldi. Kerttulajdonosok és földbirtokosok figyelmébe !! Feltűnő szép arcbőrt érnek el — a hölgyek a ~~ használatával. Az újkor legtökéletesebb és legártatlanabb bőrápoló krémé. Csodás és gyorshatásu. A ráncokat kisimítja, bőratká­kat (mitesser), pattanásokat elmulasztja. 1 tégely ára 1 K, 6 tégely a vidékre bérmentve. .Hajnal créme szappan*, mely a crémmel együtt használva bársony puhává teszi a bőrt, ára 80 fillér. .Hajnal pouder* 3 színben (fehér, crém, rózsa) 1 doboz ára 3 K 6 doboz bérmentve. Fagybalzsam s Biztosan mulasztja el bármely testrész fagyását. Ára 70 fillér. Tyukszemirló ; A leghatásosabb tyúk­szem és szemö cs irtó folyadék. Ára 70 fill. Indiai fogc- eeppek: Nagy üveg I K, kis üveg 70 fillér. Kapható : m BRÜNN SÁNDOR m „MEGVÁLTÓ“ gyógyszertárában, B Szatmár, Deák tér, 1 Ll Nyiltiér. E rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerk. Iroda áthelyezés. Ezennel tisztelettel értesítem a t. tulaj­donosokat, hogy a köztisztasági vállalat irodáját Bercsenyi-utca 46. szám alá he­lyeztem át s kérem, hogy a pöcegödreik tisztításának bejelentését valamint a fizetése­ket ott eszközöljék. Tisztelettel Kinczler József köztisztasági vállalkozó. Telefonszám 271. Oatoota & tisiet. Déli zárlat. Budapest, 1912. ápr. 29. Buzakinálat mérsékelt. Vételkedv mér­sékelt irányzat melleit 8000 mm. került forgalomba változatlan árakon. Egyél g-ibona- nernüek változatlanok. Idő : esős. Bnza 1912 áprilisira — — — —------­» * májusra — — 1183-84 Rozs , áprilisra — — 11-32-33 Zab áprilisra — — 10 60 - 61 Tengeri. májusra — • — 9-47-48 » «• júliusra — 10 22—23 n z augusztusra — — 904-05 n w szeptemb. — • ­9-52-53 Rftpee . — 9-37-38 * 71 — — 9-38-39 Lrtéütüzsde. Déli tőz-ide. Délutáni zárta áiagyarhitsi 83750 — ■jistrákhitöi 644-50 — iaurona járadék — - *— A Hswmos eredményes hirdetéséért számos szatmári és vidéki jonevü cég köszönetét fe­jezte ki lapunknak. BARTHA KÁLMÁN, gazd. tanácsos

Next

/
Thumbnails
Contents