Szamos, 1912. április (44. évfolyam, 75-98. szám)
1912-04-18 / 88. szám
Negyvennegyedik évfolyam. Szatmár, 1912. április 18„ csütörtök. 88 szám. Ulti* A nagy karolyi nagy nap. Szatmár, 1912. ápr. 17. (—V—r./ Holnap, csütörtökön nevezetes napja lesz Nagykároly varosáénak. A vármegye törvényhatósági hízott sága tartja rendkívüli közgyűlését, melyen Nagykároly város egy olyan határozatot akar provokálni, melylyel örökre útját vágná Szatmárvármegye túlnyomó többsége azon régi és elvitázhatlanul jogos követelésének, hogy a királyi pénz- ügyigazgatóság, melyet 1889-ben Szat- már-Németibői indokolatlanul Nagykárolyba áthelyeztek; ide visszahelyeztessék. Hai gsulyozzuk, hogy a vármegye túlnyomó többsége kivánja a visaz'- helyezést, nem pedig spéciéi a szatmárnémetiek, amint azt a Dagykárolyiak utón-útfélen hirdetik. Hogy N:<gykáro y város mennyire nein felel meg a megye központjának, azt letagadhatlanul igazolja az az 1890 ben hozott megyegyülési határozat, amely kimondja, hogy a megye székhelyét Özatmár-Németibe keli áttenui. Ez a határozat, sajnos, még ma sincs, helyesebben ma még nincs végrehajtva. És hogy a megyeszékhely «the- iyeiése nem szalmái.mg föllobbanása, hanem a közóhajnak megnyilvánulása volt, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 18 évre rá, 1908-ban a törvény- hatósági bizottság 580 tagja közül 415-en írott lí.emorandumot terjesztettek az akkori kormánvhoz, hogy az 1890 évi határozató- foganatosítsa és a vármegye székhelyét, amint azt a megye többsége kivánja: helyezze át Szatmár-Németihe. A tény tehát az, hogy Nagykároly nem f- lel ínég megyei központnak. Nem fölbáboritó-e, hogy ilyen előzmények után most ismét szembehelyezkedik a váims a vármegye többségével és öngyilkosság árán is meg akarja tartani a pénzügy- igazgatóságot. . Leszögezzük: igenis, öngyilkosság árán és «mi a legnagyobb l tin, a törvényhatósági bizottságtól akarja kierőszakolni a fegyvert, melylyel önmagát akarja elpusztítani Mert nem öngyilkosság-e, ha egy város, amelynek ügyei olyan labilisek, hogy csokély 600,000 korona már 20 százalék pótadót von maga után, egy ilyen város képes polgárait az adóprésben papirrá sajtolni csuk azért, hogy amikor nincs igaza, neki legyen igaza. Nem hisszük, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok segédkezet nyújtsanak egy hatalmi mámortól megszédült városvezetősógnek ahhoz, hogy a város polgáraira elviselhetetlen terheket rakjon. Hogy a pénzügyigazgatéság Nagykárolyban rossz helyen van: azt legjobban tudják az adózók és maga a pénzügyi igazgatás is, mert sok idő és pénz megy veszendőbe azért, mert a pénz- ügyigazgatÓ8ág nem a vA megye minden részéről egyformán megközelíthető termő zetes központjában van, mint amilyen Szatmár-Németi. De meg talán az sem utolsó védelme, Szatmár-Németiriek, hogy nem követel magának Nagykároly rovására egy uj intézményt, hanem a tőle indokolatlanul elvitt pénzügyigazgatóság visszaadását kivánja, eltekintve attól, hogy ezt a visszahelyezést az a város óhajtja, amelyik a vármegye kulturális és gazdasági igényeinek kielégítéséhez mindenkor tetemes áldozatokkal járult. Szóval, ha mindezektől eltekintünk és objektív szempontból nézzük a dolgot, minden elfogulatlan embenvk el kell ismerni, hogy a helyes pénzügyi köz’gazgatás elvei követelik a visszahelyezés útjában átló akadály elhárítását: vagyis a 600,000 koronás kölcsön fölvételére és uj pénzügyi székház épiLizi. a „számos- Irta: tarczAja. Bodnérné P. Ilona. Kossuth Lajos-utcai nagy divatüzlel. Este zárás előtt egy fél órával. Kereslet már nem igen akad. A segédek lomhán rakosgatják, rendezgetik a napközben szétszórt holmikat. Lizi, a pénztárosnő a kasszában ül. Majd a főnökkel számol. Aztán sittve veszi a kalapját, keztyüit, a főnököt üdvözli, aki mialatt köszönését viszonozza, édeskésen pislog reá. A segédek az olvadozó principálisra tekintenek, összenóznek és gúnyosan röhögnek befelé. Lizi pedig megy fölvidulva. A legközelebbi utcasarkon, már várja őt a barátja, Kemény ügyvéd. Kemény, elegáns, értelmes, élelmes ember. Még sohasem volt berúgva sem bortól, sem szerelemtől. Prakszisa meglehetősen megy. Ha pedig nőről van szó, elve, a türelem. Szerinte, minden gyümölcs megérik, ha várni tudunk reá és magától lehull, csak kellő pillanatban kell hozzá nyúlni. Lizit már hónapok óta kisérgeti, de még mindig csak az első csókig tudott eljutni. Azt is csak úgy futva, lopva az utcán búcsúzéra, egy hangulatos, érzelmes estén. Ez Kemény véleménye szerint, bár nem kényelmes, de mindenesetre érdekes és ritka eset, mely annál kívánatosabbá teszi a célt. Lizi jön. Kemény megbillenti a kalapját. Kezet fognak, közben néhány közömbös szót váltva, aztán csendesen mennek egymás mellett Rég elmondtak már egymásnak minden ez időszerűit elmondhatót. És ha véletlenül föl nem vetődik egy-egy megfe'elő téma, akkor esak igy szótlanul haladnak egymás mellett. És elválnak a másnapra gon olva, mely esetleg hozhat valami újat. Bár nem igen szokott hozni. Hacsak egy uj állás reményét nem Lizi számára. Ami, ha nem is egészen uj már előttük, tekintve, hogy Lizinek majdnem minden hónapban más állása van, de mégsem csupán helyváltozást jelent, mert Lizi ilyenkor el van keseredve és szidja a társadalmat, mely erényt kíván a nőtől, de azért a férfiak egyebet sem tesznek, mint akadályokat gördítenek a nők ebbéli törekvései elé. Lehetetlenné teszik a nőt. Nem fogadnak el tőle semmiféle produkciót a nélkül, hegy a becsületét ne kérnék ráadásul. Lizi két év óta keresi meg a kenyerét, hol mint bolti leány, hol meg mint pénztáros- nő, de a két év alatt még nem talált olyan állást, ahol egy, vagy legfeljebb két hónapi ott tdrtozkodása mán, az a férfi, a kinek hatáskörébe tartozott, igy ne szólt volna hozzá : — Szerezz nekem egy kellemes percet, te édes leány. De Lizi még erős. Lizi még elleutáll, mert még nem kostolta meg a bűnt. Lizi szivében csak most ébredeznek a vágyak. Hátat fordít a csábitónak, otthagyja az állását, lázadozik és panaszkodik. Kemény ezeket a kitöréseket szó nélkül hallgatja és reménytelenül néz előre. Olyan formán gondolkozva: — Vájjon nem lenne-e jobb abba hagyni ezt az egész heecet! De a leányra tekint, aki tüneményes Jelen somunk 8 oldal terjedelmű.
