Szamos, 1912. március (44. évfolyam, 49-74. szám)
1912-03-21 / 66. szám
Negyvennegyedik évfolyam. Szatmár, 1912. március 21„ csütörtök 66. szám. ■■■■■IIUIIB* POLITIKAI NAPILAP. A kibontakozás körül. Szatmár, márc. 20. Nap-nap után merülnek föl eszmék a kibontakozás körül. Abban azonban minden komoly politikus megegyezik, hogy más, mint hat- vpnhetes politika, nem lehet nálunk gya- .^bwlati politika, nem volt a koalíció idejében sem. Ma e politikának az országban is, a parlamentben is többsége van, a képviselőházban egy nagy többségi párt képviseli. A munkapárt abban a jó helyzetben van, hogy a mai alkotmány alapján álló politikájával önmagában is többsége van a parlamentben. Nemcsak, hogy nincs ok megkerülni, de nem is lehet elképzelni más kibontakozást, mint e többség utján valót Ezt világosan kell látni és tudni, a regényes spekulációval szemben, mellyel főkép a Justh-pártot biztathatják kívülről is, belülről is, hogy ne hagyja magát, most ütött az órája. Némi szó férne ugyan ahhoz is, hogy egy hazaiiasan radikális magyar politika számára megfelelő támaszték-e Auffeuberg és a Reichspost, de ezt e percben nem akarjuk újra feszegetni. Csak megérteni nem tudunk egyet s mást s ezért kiváncsiak vagyunk egyre és másra. Például arra, hogy micsoda bécsi emberben van az a pokoli humor, amellyel ezt a pártot informálja s a taktikáját sugalmazza? Példánl : ki hitette el velük, hogy a magyar politikusok előtt már záros határidő áll a véderőjavaslatok szállítására — május tizenötödike, ahogy szentül állítják ? Ebből, tudniillik, egy betű sem igaz. Semmiféle terminus nincs, — ez a májusi nyi ván ugyanúgy van meg, mint ahogy a boldogult szép bankidőkben Bécsben már megvolt a magyar bankóprés és a klisé az önálló magyar nemzeti jegybank bankóinak nyomására. S a’propos, bankidők — nem emlékszenek vissza ezekre a napokra ? Vagy emlékeznek s még 1» indig ezeknek az álmait szövik ? Egyszer nem volt elés: felsülmök — okvetlen megakarják repetáim? És biztosak benne, hogy bécsi barátaiknak szivbelibb dolga a magyar demokrácia, mint. a magyar bankó? Lehet, hogy biztatják őket — de hogy lehet, hogy ők adnak e biztatásra ? Nem veszik észre, hogy bécsi barátaik felhasználják ugyan őket annak elérésére, amit ők, a bécsiek akarnak, de magukat nem hagyják felhasználni annak elérésére amit Justhék akarnak ? Felhasználják őket faltörő kosoknak, aztán meghagyják őket birkáknak. Ezért igazán nem érdemes hátba támadni a magyar poétikát, olyan reménnyel, melynek honoráriumra ott veszett abban a bizonyos bankóprésben. Jósé Maria Heredia. Irta: Dr. Barna Jénos. (Folytatás és vége.) Az egyéni érzelmeknek megszólaltatása tehát nem có ja az igaz poézisnek. Feladatának magaslatán a költészet csak akkor fog állani, ha az általános, örök emberit rajzolja meg, vagy ha a hatalmas természetnek objektiv megfigyelés árán megszerzett képét fogja megfesteni. Az objektivitás sziklaszilárd talapzatáról nem szállhat a költő a subjektivitás fertőjébe, ha igazán nagyot, ha valóban istenit akar teremteni. Heredia teljesen megmerevítette, meg- csontositotta Leconte de Lisle-nek elveit az objektivitásról. Nála már az objetivitás- tól való eltérés szemérem értő bűncselekmény számba ment. Az egyéni érzelmeknek és impresz - szióknak ez a teljesen háttérbe szorítása mutatja, hogy az inspiratiót nem önmagából merítette az alkotáshoz. Az ihlet nem gyújtott fáklyát lelkében, hogy segélyével a szív mélyéből fölszinre tudta volna hozni a szívnek gazdag érzelmi kincseit. Mindezt pótolta nála a tanulmány, a tudás. ----------------------------§---------------------------Tanu lt, tartalmas ember volt, mint Leconte de Lisle. Mindkettőnek klasszikus műveltsége volt s lelkűket teljesen átitatta a klasszikus népek kultúrája. Mindketten Párisban éltek, de lelkűk valójában ott bolyongott Hellas és Itália halmos térségein. Szivünkben a pogány isteneknek emeltek szentélyeket és Heredia szonettjeinek illatos tömjénével áldozott a rég letűnt istenségeknek oltárain. Mindketten azt szerették csak, ami távol esett tőlük, ami a messzeség kékes és ködös párájában már félig elmosódottan jelenhetett meg szemeik előtt. A jelen nem érdekelte őket. Hellas és Itália napsugaras vidékéről szívesen szállt el gondolatviláguk a középkor komorabb légkörébe a renesaince pogáuyos, de derül- tebb világába, majd pedig keletnek pompázó tájaira, vagy a trópusok szingazdag buja rengetegeibe. A költői feldolgozásra szánt témák mindkettőnél egyformák. Leconte de Lisle épugy, mint Heredia az elmúlt idők népeinek kedély és érzelem világát, a letűnt koroknak szemeink elé varázsolását akarták szavaikkal megrajzolni. Egy volt a Nem, mintha ezek a hátbatámadások nagyobb kárt tehetnének, mint a mekkorá*' már úgyis nyögünk. Sőt mentül jobban beleesik a Just-párt abba a kilátástalan taktikába és spekulálgatásba, melynek nevetsége elől azok zárkóznak el legkevésbbé, akik őket ebbe beleugratják, annál inkább fordul minden komoly számbavétel s helyeződik minden komolyság azokra az elemekre, melyek legnagyobb problémáink megoldálsát már annyira közel vitték a célhoz, mikor a fennakadás megtörtént. De, őszintén szólva, féltjük az ő heves pártfogásuktól a választójog reformját, melyre valóban sürgős szükség van. A választójog reformja, egy komoly, demokratikus, modern jogkiterjesztés előttünk nemzeti és alkotmányos szempontból kívánatos és sürgős s veszedelem volna, ha továbbra is a mai elavult 8 mihamarább ad absurdum menő választójog alapján kellene megmaradnunk. ingyen katonalovak a gazdáknak. — Saját tudósítónktól — Szatmár, márc. 20. Nehány évvel ezelőtt a hadügyminisztérium különösen fölhívta a gazdaközönség figyelmét arra, hogy a katonai kincstár készséggel bocsát rendelkezésre szabadságos lovakat. Azok, kik ilyen szabadságos lovakat tartásra és használatra átvesznek, 3 év célja a két rokongondolkozásu költőnek, de a kivitelben azután eltértek egymástól. Mig Leconte de Lisle minden hidegsége mellett is színes szavakkal s igazi költészettel rajzolja meg például keletnek buja költészetét vagy hindu bölcseletét, addig Heredia az aprólékos, kicsinyes dolgoknak előtérbe tolásával igyekszik tárgyát szem- léltetővó tenni, közelebb hozni. Heredia lelkét nem ragadja meg az igazi fönsóges, az igazi nagy, úgy, mint Leconte de Lisle lelkét, akinek csodálatos meglátásai magasan fölülmúlják Herediának kicsinyeskedő, sokszor pepecselő módszerét. Herediát a mindennapi megszokott dolog nem érdekelte, ő reá csak a kuriozitások vannak hatással. Csak az tudja figyelmét lekötni, ami ritkaság számba megy. A különös, a pitoreszk, csak az érdekli, csak abban találja meg lelke ja gyönyörűséget. A külső alakban is eltér egymástól a két költő. Heredia a maga merevségében ragaszkodik a szonettnek kötött soraihoz és minden versét ebben a formában irta meg. Ez a szonettmánia nem egyszer súlyos bilincseket rak múzsájára s egész erejére szüksége van, hogy úgy, ahogy le Jelen számunk 6 oldal terjedelmű.
