Szamos, 1912. március (44. évfolyam, 49-74. szám)

1912-03-14 / 60. szám

Negyvennegyedik évfolyam. Szatmár. 1912. március 14,. csütörtök. 60- szám. A király és a nemzet. Szatmár, márc. 13. (—V—'*'•) Amíg az ellenzéki la­pok egy része automatikus lelkesedéssel sütögeti színes, magnélküli rakétáit a munkapárt tele, abban a bitben, hogy most utcákat söprő ágyúgolyókat lövöl­döz, addig az ország józan elemei vagyis — jó órában legyen mondva — az or­szág többsége *gy szív- egy lélekkel ös­szefog, hogy igy egyesült erővel akadá­lyozzák meg a „nagy* magyaroknak or­szágrontó manőverét. Ebből az alkotmány védő, hazafias, nemes és küzdelmes munkából Szatmár- vármegje közönsége is derekasan kiveszi a részét. A vármegye közönségének hangu­latát leginkább jellemzi egyik megyebeli igen számottevő politikusnak a szatmár- megyei munkapárt ma tartott ülésén el­hangzott nyilatkozata: — A kormány bukásáról — úgy­mond — szó sem lehet. A kormány nem bukott meg, hanem lemondott, mert látta, hogy idegen, arra nem hivatott körök nemcsak, iiogy félremagyarázták a kormánynak a véderőreform tárgyá­ban tett kijelentéseit és állásfoglalását, de ennél tovább mentek, léket hasítottak a magyar nemzet és királya közötti egyetértésen De ez a szomorú ál apót csak ideig-óráig való, mert a király, mint annyi sokszor —- ismét meggyő­ződik róla, hogy akkor, amikor először nevezett minket hü magyarjainak, nem családfffe^ "Bláinünk, mert a magyarnép legszebb erénye — a királyhüség, ma is ott lobog a fényes palotákban lakó főur szivében éppen úgy, mint a falu- végén tengődő zsellér ember szivében. Hiába ágálnak ellenünk Bécsben. Hiába csuszmásznak a kétszínű lakájok, mi összetartunk és a mai válság gyenge hulláma épp úgy semmivé zúzódnak ki­— Saját tudósítónktól. — Szatmár, márc. 13. Az annyira lecsépelt, a falun csap­székek szennyes u i varán bömbölő, függő- függőt len demagógok által hazaáruiónak ke­resztelt nemzeti munkapárt most, amikor az ország a'kotmánya a Bócscsel ölelkező Justhék tmnkjátéka réven veszélybe került : összefogott, hogy megmentse alkotmányun­kat. Nap nap után gyülekeznek össze az ország komoly, józan elemei, hogy egyesült erővel sorakozzanak a nemzeti munkapárt zászlaja alá, hogv annak vezérkarát, -a le­mondott kormányt h'zsfias küzdelmében támogassa és a további harcra buzdítsa. Szatmár-Németi város lakossága tra­dicionális hazafiságához híven szintén so­rompóba állott, hogy kivegye részét a nem­zet legszentebb kincsének — az alkotmány­nak megvádol mezőséből. Ma délulán 3 órakor impozáns gyűlés kérőiében nyilvánította ki a szatmárnómeti-i nemzeti munkapárt állásfoglalását. rály és hazaszei etetünk gziklabástyáján, amint a sok évszázadok orkánszerü viha­rai is megtörtek rajta. Hiába zavarták meg a tolakodó elemek a király, a kormány és a par­lament közötti egyetértést, célt nem ér­tek. A parlament többsége és a kormány összetart. A király pedig nem fordul el hü magyar népétől, mert bizalma van az ősi erényben. A mindvégig hazafias lelkesedéstől izzó gyűlésről tudósítónk a következőket jelenti: A szatmárnémeti-i nemzeti munkapárt ma délután 3 órakor a Karolyi-haz nagy­termében Kereszlszeghy Lajor dr. elnök- nöklése mellett ülést tartott, melyen a párt­tagok csaknem kivétel nélkül megjelentek. Az ülést az elnök a következő beszéddel nyitotta meg: Igen tisztelt uraim! Szükségét láttsm a pártot összehívni, hogy alkalmat adjak arra, hogy a várat­lanul, meglepetésszerüieg előállott uj po­litikai helyzet felett nyil átkozhassák, állást foglalhasson. Ismeretesek az események, csak rövi­den és szárazon kivanok azokra reámu­tatni. A Kossuth-párlnak aggálya vplt az iránt, hogy a véderő törvényjavaslat egy szakaszának oly magyarázat lesz udható, a melynek alapjan az ország újonc meg­A szatmár-némeii-i nemzeti munkapárt gyűlése. Leszámolás. Pozsár Gábor elérte már a hegy tetejét, ahonnan beláthatott a falujába, mely a völgyben volt szétszórva, apró kunyhóival. A téli hold élettelen világos­ságot terjesztett és szinte alkonyati idő leit volna, ha az éjszakai köd be nem szürkiti a vidéket. A falu utcája egy lustán kanyargó folyónak látszott, a hegy­csúcsról lefutó ösvények pedig mozdulat - lan patakoknak, melyek elvesznek a völgy szürkeségében. Csend volt az éjszakában, csak a csúcson suhogtak a fenyők a szól legyezgetésétől és alulról, a völgykatlan­ból szállt fel egy-egy elnyújtott meg meg- halkulé kutyaugatás. Hideg volt és Gábor fogát csikorgatta: — Az asszony azt hiszi, hogy künn vagyok a nagy hegyen a juhoknál, nem is gondolja, hogy egy félóra múlva már otthon leszek és megtudok mindent. Juon mégint ott van az asszonynál, mint min­dig, amikor nem vagyok otthon. De hát ma leszámolok vele. Csendesen ereszkedett le az ösvényen és csakhamar elérte a falu első házait. A házakból füst szállt fel és vógigterült a katlan felett, mintha egy nagy tűzvészt takargatna. A hold széles árnyékokat vetett ki az útra, a füveken pedig már csillogót a harmat, mint «zer és ezer gyémánt fej. Gábor nem ment az utón, hanem letért a falu előtti rétre és úgy került a háza háta mögé. Átment a patakon, mely a kertje alatt sustorgott és átmáezta a sövényt. A félszernél aztán megállóit és behúzódott a zsúp alá. A ház ablaka sö­téten meredt reá, a pitvar ajtaja ellenben kissé nyitva volt s a hasadókon a nem­rég kialudt tűz parázsa hunyorgatott ki tüzes szemeivel. Sokáig állt Gábor a zsupp fólhomá- jában, a csillagok is kialudtak. És akkor kinyílt a pitvar ajtó és Juon lépett ki. Széles nagy ember volt Juon, feje az ereszig őrt, a karjai duzzadtak, gömbölyűek voltak, mint egy egészséges, megbántott fenyőrud. Gábor egy kiesé reszketett a leshelyen, de azért bosszú kalapált a szi­vében és gyilkos indulatok kergetőztek benne. Juon végig ossant a ház fala mel­lett, Gábor még látta egy pillanatig vastag magas alakját, aztán elvesztette a szeme elöl. Bement az asszonyhoz és megrázta a vállát. — Itt volt Juon ... — hörögte és rúgott egyett az asszonyon. Az asszony befordult a fal felé és a fejét rázta: — Nem volt itt — ismételte szepegve, de nem mert Gáborra nézni. — Agyonütöm a szeretődet .... — sziszegte Gábor és baljóslóan vill-mtak meg a szemei. Aztán ott hagyta az asszonyt és falatozni kezdett. Közben gondolkozott és az asszonyt nézte, Bosszún törte a fejét, de nem tudott megoldást találni. Tüzet kapart a kemence szájából és pipára gyújtott. És amire kiszitta a dohányt, el­határozta magát. — Holnaputántól fogva aztán nem látod Juont. Kiviszem az erdőbe, csak egy kevés fát hozunk be télire. Vigyorgott hozzá, de az asszony va­lami sötét elszántságot látott alatta, ami félelmet gerjesztett benne. (Folytatjuk.) Jelen saámunk 6 oldal terjedelmit.

Next

/
Thumbnails
Contents