Szamos, 1912. február (44. évfolyam, 25-48. szám)
1912-02-25 / 45. szám
XLfV. évfolyam. Szatmár, 1912. február ho 25., vasárnapKárolyi József gróf. Szatmár, febr. 24. (She.) A uemzeti szempontból legalább is kétes értékű Justh-féle választójogi reform vörös tendenciája kész- tette Károlyi József grófot a párton- kivüliek táborát elhagyni és egyelőre a várakozó álláspontot elfoglalni. Károlyi József gróf ellenzéki ember és elhatározó cselekedetéről e lap hasábjain dicshimnuszokat zengeni kissé sértené a jóizlést, — ám felfogása, gyors elhatározása, neve és tárzadalmi állása — a jelen politikai viszonyok között — olyan értékeket rejtenek, melyeket a magunk pártállása nézőpontjából sietve tárunk fel éppen 3zért, mert kilépésével a saját a pártjának s az azt környezőknek adott tápot mérges kila- kadásokra és nyakatekert bizonykodásokra az osztályuralom létezése mellett. Az osztályuralom mellett, ami nincs és aminek a hatalmi tobzódásait hama- ros készséggel hangoztatja az ellenzék mindenkor, minthogy édes, bóditó nép- ámitó ize van annak és beható tárgyalás nélkül is. szívesen veszi készpénznek mindenki. E szélmalom-dalia ellen harcolni programmá, pártállássá vált már Magyarországon és vörösek, feketék, valamint minden másféle szinü és árnyalatú politikusok lettek már népszerűekké e frázis hajhászásáral, amelynek politikai czéljában és tartalmában pedig az irigység és féltékenység ürömjét nagyobb százalékban lehet megtalálni, mint a valóságét. A hires, a nemzeti kormány szét- ugrasztott kisebbsége acsarkodja leginkább az osztályuraimat — az, amelynek uralma számtalan elvhü hazafit ábrándított ki vérmes álmaiból s amely a külsőségekben tisztára azon mód uralkodott, mint az elődjei s mint most, az utódjai. — És dacára annak, hogy a kormánypálca birtoka, viselése jól esett hazafias kebelének, mégsem a külsőségek fonák és tarthatatlan mivoltán bukott meg, hanem, mert hiba volt ott a belső tartalomban, a dolgok magvában, az igazi értékben, hogy t. i. az ő idejükben Magyarországon nem az igazi értelmiség volt a hatalmon. Most aztán az értelmiségért harcolnak, az osztályok a rendek maradékai ellen és felejtik, hogy 1912. évben Krisztus születése után szép Magyarországon a politikai alakulatok tanúsága szerint az értelmiséget önnön magukon kivüi a nemzetközi szociálisták, a pánszláv tótok, a dákorománok és az osztrák túlzóknál mégis csak jobban képviselik a rendek maradékai. íme, az ős Károlyiak ivadékának nem kell a cucilisták, a pánszláv tótok, a dákó románok és a szélsőséges osztrákok választójoga, hanem kiven a családja tradíciódhoz, elsősorban magyar akar lenni. És ez az az érték, amelyet a Károlyi József gróf pártállásából, családi és társadalmi helyzetéből a magunk igazsága mellett bizonyítékul felhozni tudunk. Fiatal, független, nagy vagyonú mágnás, akire sohasem foghatjuk az elfogultság, a stréberség vádját, akinek a meggyőződése igaz és nem saturált hatalmi vágyakozások gőzétől. De nem lehet az osztályuralom harcosa sem, mert a politikai harcmezőn elsősorban annak a Károlyi Györgynek az unokája, aki a magyar nemzet függetlenségi harcában egy ezred huszárt küldött a saját költségén a magyarság elnyomói ellen és csak másodsorban gróf. És dacára ennek, még sem látja Magyarország boldogulását a Justh-féle válazztói reformban. A kis kabát. Szegény anya! . . . Koporsóba tettek kis fiát s azután feketébe öltözött emberek elvitték a halottat. A temetőbe is utánament és látta, hogy mint eresztik le a mély sirgödörbe. A résztvevők igyekeztek őt elvonni a szomorú látványtól, de visszautasitotta a jóakaratot és a frissen hantolt sirhantot csak akkor hagyta el, mikor már ott áll felette a kereszt, melynek fekete tábláján fehér betűkkel ez a felírás volt olvasható: R. HENRI MEGHALT 8 ÉVES KORÁBAN IMÁDKOZZUNK ÉRETTE ! A kis fiú követte atyját, ki már három év óta pihent a hideg földben. A szegény özvegy tehát most egészen magára maradt s többé senkije sem volt, akit sze rethetett volna. Midőn visszatért magányos otthonába, mely három nap előtt még vig volt a gyermekkacajtól 8 melyet napsugárként felderített a kis fiú jelenléte, keserves zokogás ban tört ki, majd térdre borult. Ima helyett azonban ajkait fuldokolva csak e számtalanszor ismételt szavak hagyták el: — Oh Istenem ! . • . Oh Istenem ! . . . Az idő múlt. Múltak a napok, hetek és hónapok ... A szegéry özvegy leikébe lassanként nyugalom költözött s a Mindenható ezzel megkímélte őt a végső kétség- beeséslől. Do azért sokat sirt és fájdalma épp oly keserves volt, mint az első pillanaiban. Azonban a remény, hogy övéit nemsokára követheti, mégis megnyugtatta. Szinte boldog volt. ha felelevenítve a múlt emlékeit, kedves elköltözöttjeivel foglalkozott. Szekrényében egy napon megpillantotta az elszállt kis fiú kabátját. Az puha, meleg, kis posztókabát volt. Csak egyszer, halottak napján viselte, midőn az apa sírjához mindketten a temetőbe mentek. Ki gondolhatta volna még akkor, hogy a kis fiú is oly gyorsan követni fogja öt? Oly szép volt e sötét, uj kabátban, leomló, aranyos fürteivel. Mindenki megbámulta a gyermeket. De látva gyászruháját, sajnálkoztak is felette: „Szegény kis árva“, bár az anyára tekintve, ezt is hozzá tették: „Az anya milyen boldog lehet!“ Aznap verőfényes, szép idő volt. Kerülő-uton jöttek haza és a kis fiú kedves csacsogásával és élénkségével lassanként eloszlatta az özvegy fájdalmas gondolatait, Mosolygott! . . . Most már mindennek vége van ! Az özvegy könyei erre a gondolatra újból megeredtek és sürü cseppekben hulltak a kis kabátra. Szivének minden keserve felujult, sebe ismét vérzett és fájdalma olyan éles volt, mint még soha. A szekrény mélyébe tehát visszatette a kis kabátot, mert érezte, hogy ereje elhagyja és szive megreped. Azóta többé nem nyitotta ki a szekrényt! * Egy éjjel nagy lármára ébredt fel. — Tűz van!. . . Tűz van! — kiabálták az emberek. Gyorsan felöltözött és a közeli szomszédba, a szerencsétlenség színhelyére sietett. A vész pusztítása iszonyú volt. A tűz Páris oly negyedében dühöngött, hol a sűrűn összeépített házakban — melyek egy nagy udvart vesznek körül — a munkásnépnek az a része lakik, mely napi munkáját otthon végzi, a kis lakásokban. Jelen ■xámiink 16 oldal terjedelmű
