Szamos, 1912. január (44. évfolyam, 1-24. szám)
1912-01-13 / 9. szám
*2. oldal. SZÁMOS <1912. jatmar 18 ) 9. waaai. ™”-jg HÁJTÁJER PÁL szatmár. = VEGYILEG TISZTIT Alapittatott 1886-ban 6yár foüzlet: Szatmár, Kossuth ßajos*u. 10. felvételi üzlet: Kazinczp-uíca 1Y-. dtíila-ufca 2. Hagv^árolp: Sxéch«tvi*u. 34« vadászcipők:, szentpétervári sár- f==h cipők egyedül i —a CT/ Zsigmondot, Madarassy Dezsőt, póttagnak Plachy Gyulát; a börtönvizsgáló küldöttségbe rendes tagul Kacsó Károlyt, Piachy Gyulát, dr. Falussy Árpádot és Böszörményi Zsigmondot kinevezte. A megejtett választás és kinevezés után az egyes előadók jelentőiével foglalkozott a bizottság. Péchy István dr. főjegyző által előadott alispáni jelentés szerint a személy- és •vagyonbiztonságot oly esetek, amelyek különösebb intézkedések megtételét tették volna szükségessé, — nem zavarták. Bejelenti, hogy az alispán és főjegyző által a múlt hónapban a szatmári, fehérgyarmati, mátó szálkái és nagykárolyi főszolgabírói hivatalok ügykezelése megvizsgáltatott s örömmel állapították meg, hogy a tisztviselői kar ezen hivatalokban kötelességeit híven teljesítette, úgy, hogy általában teljes megelégedésüknek adtak kifejezést. Jelentését azzal zárja be, hogy az elmúlt hónapban a vármegyéből útlevelet kért 260, visszavándorolt 66 egyén. Dr. Schönflug Bála főorvos jelentése szerint az egészségi állapot kedvezőnek mondható dacára az egész hónapban uralkodott kedvezőtlen időjárásnak, A heveny- fertőző betegségek járványosán több helyen felléptek, bár az óvintézkedések a legszigorúbban megtétettek. Bodnár György kir. tanfelügyelő jelenti, hogy az elmű t hóban több helyen iskola- látogatást végzett s hogy javaslatot lett a m. kir. közoktatásügyi kormánynak a már kidolgozott program alapján az 1913. évre szükséges állami iskolák engedélyezésére nézve s előkészítette az 1912. évre engedélyezett iskolák megnyitását. Bejelenti, hogy a kifogásolt állapotban levő felekezeti iskoláknál a nyár folyamán nagyobb arányú építkezések és renoválások lesznek. Előterjesztést tett Alsófernezelyen egy állami, Nagysomkuton egy második állami kisdedóvónak még ez évben leendő megnyitása iránt. A tanfelügyelő javaslata alapján a bizottság a tanítói nyugdijügyi bizottságba dr. Sehönflug Béla főorvost és helyettesét, továbbá Madarassy Dezsőt és Böszörményi Zsigmondot kiküldötte. Ilosvay Ferenc árvaszóki elnök jelentése szerint a vármegyei árvaszék és más árvaszékek és hatóságok között illetékességi összeütközés nem fordult elő. Az árvaszek tevékenységéről kedvezőleg nyilatkozott az árvaszék elnöke. Kiosztatott az elmúlt hónapban 2450 drb., ebből hátralék nincs, az ügyek mind elintéztelek. Kacsó Károly műszaki tanácsos jelentése szerint a törvényhatóság területén átvonuló állami közutaknak, különösen a községeken átvonuló szakaszai a sáros időjárás miatt nagyon sok rongálásnak voltak kitéve, azonban helyre hozattak. Bejelenti, hogy a szatmár—erdődi—krasznabólteki és nagyká- roly—nagyecsedi—gyöi teleki törvényhatósági közutak köpálya előállítási munkálatainak vállalati utón történő biztosítására a zárt ajánlati versenytárgyalás 1911. évi december 14-én megtartatott s a beérkezett ajánlatok döntés végett felterjesztettek. A nagy- somkut—szatmári—tiszaujlaki állami közút 81.820—104.670 km. szakaszának kiépítését a kereskedelmi miniszter 488.818 korona 57 fillér költség erejéig lengedélyezte és a munkálatoknak vállalat utján történő biztosítására a zárt ajánlati tárgyalás 1912. évi január 30 án fog megtartatni. Hegedűs Ferenc h. pénzügyigazgató jelentése szerint a múlt hónapban egyenes adóban befolyt 332.210 korona; badmentes- ségi díjban 22578 korona; bélyeg és illeték fejében 36526 korona; fogyasztási és italadóban 8874 korona. Czilli György m. kir. főállatorvos jelentése szerint az állategés*ség az elmúlt hónapban kedvező volt. Fabó Zoltán kir. ügyész jelenti, hogy december hónapban 204 egyén volt letartóztatva, ebből 36 egyén elbocsáttalott, a hó végén fogva maradt 11 egyén. Mándy Zoltán közgazdasági előadó jelentése szerint a közgazdasági állapot ked vező volt, amennyiben az enyhe időjárás elősegítette a vetések megerősödését, valamint lehetővé tette nemcsak az összes külső munkálatok befejezését, hanem a tavaszi munkálatok nagyrészbeni előkészítését is. Jelentésében visszapillantást tesz az elmúlt év gazdasági állapotára s konstatálja, miszerint a múlt óv eredménye átlagban alig emelkedett a közepesre, mert bár egyes vidékek magtermése a közepes átlagot meghaladta is, — addig a varmegye legjobb lermővidákein a száraz, aszályos időjárás következtében, — sok helyen még a vetőmag sem térült meg. Több jelentéktelen ügy letárgyalása után az ülés végett ért. Farsangi és báli divatkülönlegességek, női és férfi keztyük, frakk, ingeit, nyakkendők, angol cilinderek, legyezők Ragályinál m GÁh iMrÉs egyet, belklinikái és közkórházi orvos rendel d. e. 8—10-ig, d u. 2—4-ig Szatmar, Rákóezi-u. 28. Dr. Farkas ügyvéd hízóban Fogászati műterem. Értesítem az igen tisztelt közönséget, hogy fogászati műtermemet Budapestről Szatmárra, Hdm János-utca 12. sz. alá helyeztem át. Készítem a fogászat minden ágába tartozó munkálatokat u. m. egyes fogakat teljes fogsorokat, arany platina 7eo- rónát amerikai hid-munkákat Jótállás mellett a legjutányosabb árban. Régi fogsorokat javítok és átalakítok. Tisztelettel Dávid Ödön, müfogász. BRAUN MÓR, vezeték szerelő Szatmár, Hidköz 1. Alapittatott 1854. Készít vízvezetékeket, fürdőszoba berendezést, nyomó és szívó kutakat felszerel és javít. — Nagy raktárt tart pálinka, mosóüstök, permetezők és azok szerkezeteiből. „Szatmárvármegye címjegyzéke és naptára“ hatalmas, vaskos kötetben pár nap múlva elhagyja a sajtót. Megrendelhető 1 koronáért (vidékre 1 K 10 f.) Reizer János könyvkereskedésében Szatmáron. A hűtlen ieleség. Mikor az udvarlő verekedik, — Saját tudósítónktól. — Szatmár, jan. 12. Tegnap délben csinos kis verekedést rögtönzött Stéger Pál törvényszéki s/.oJga Csoba Endre elsőszámú hordárnak a Ka- zinczy-utca 20. szám alatt levő lakásán. A törvényszéki szolga — aki szerelmes a hordár feleségébe — megverte az ssszony térjél, aki véletlenül éppen akkor merit haza, amikor Stéger Pál, a dühös szerelmes éppen ott tartózkodott. Az esetről a kővetkezőkben számolunk be: Kazinczy utca 20. szám alatt lakik Csoba Endre elsőszámú hordár a feleségével. Csoba már 47 éve él az asszonnyal. Negyvenhét évig megvoltak egymás mellett békességben. Az öreg hordár pontosan haza vitte naponta a keresményét Pár Hónappal ezelőtt odavették lakónak Stéger András törvényszéki szolgát. A fiatalember tüzes szerelemre gyulladt a hordár felesége iránt és elcsábította. Mintegy két hónapig tartott a viszony, anélkül, hogy az öreg hordárnak tudomása lett volna róla. Pár nappal ezelőtt Cobi a szokott időnél hamarább ment haza. Mikor beakart menni a lakásba, megdöbbenéssel tepa-z- taita, hogy a szoba ajtaja zárva van. Kopogtatott az ajtón, választ azonban nőm kapott. Az öreg hordár erre betörte az ajtót. Leírhatatlan volt a meglepetése, amikor a feleségét a törvényszéki szolgával a legbizalmasabb egy ültlétben talalta. Az öreg hordárt ez a váratlan jelenet feldühösítette és megakarta verni a feleségét. Az udvarit» azonban pártjára állolt az asszonynak és alaposan elverte az öreg hordárt. Bánatosan távozóit Csoba hazulról. Másnap délben a hordár ismét hazament azzal a szándékkal, hogy elviszi holmiját hazulról. Stéger, — aki akkor ismét ott volt, — minden szónólkül megfogta Csobát és négy helyen beverte a fejét. — Meghalsz kutya — üvöltötte feléje — s azzal felkapta az asztalon tekvő konyhakést s azzal rohant, a már magával tehetetlen öreg emberre, akit csak a véletlen szerencse mentett m ;g a haláltól. A megvadult szolgát a lakók fékezték meg, akik azután eltávolították a háztól. Csoba Endre a verekedő szerelmes ellen megtette a büntető feljelentést. . Hegyi utón. Fenn állok a hegyek ormán, Sápadt arcom könytől ázott, ügy szeretnék szárnynyal bírni, Átrepülni a világot. ügy szeretnék elszállani, Túl a bércen, túl a mezőn, Idehagyva mindörökre Valamennyi — hitelezőm. Nyulassy. /