Szamos, 1911. november (43. évfolyam, 250-274. szám)

1911-11-05 / 253. szám

(1911. november 6.) 253. szám.

SZAMOS

9. oldal.

A második nászutazás.

Irta: Berki Géza.

— Úgy van ... — mondta lágyan az asszony, egy hetven év körüli matróna, az urának, — úgy van minden, mint akkor: ötven év előtt. Mintha tegnap mentünk volna el innen, semmi sem változott . .

— Csak mi változtunk meg ugy-e ?

A matróna neheztelni próbált.

— Mindig ez az örökös zsémbeskedés, hitetlenség . . . Most már haragszom . . . haragszom hát.

— De anyjuk . . .

Jól van no . . . nem haragszom. Lehet is egy ilyen kedves ősz öreg emberre haragudni .... Mondtam már százszor, hogy ne hitetlenkedjék. Jöjjön vissza az önbizalmad. Higyjél már nekem.

— De te' hamis illáziókban ringatsz Magda. Elhiteted velem, hogy még mindig az élet nyarát járjuk, pedig én már a tél fagyos szelét érzem.

— Látod, látod — erősködött az asszony.

— Ez az . . . ez. Elhiteted magaddal, hogy itt a vég és már nem tudsz remélni, s nem tudsz örülni. Pedig itt van minek örvendeni. A szép tájék ... a kedves vidék . . . olyan mint akkor . . .

— Kár, hogy semmit sem látok belőle. De a szemem ... a szemem — mondta idegesen.

Az asszony csilapitotta:

— Nem szabad elégedetlennek lenni . .. nem szabad elégedetlennek lenni : . . nem szabad.

így van az jól, ahogy a végzet rendelte . . . Ln majd szépen elmagyarázok mindent. Jó lesz ? No mond, ugy-e jó ?

— Te nagyon figyelmes vagy Magda,

— mondta előrzékenyülve a 80 éves világtalan művész.

*

Ezelőtt 50 évvel jártak erre, mint gondtalan, vidám nászutasok. A férfi akkor volt dicsőssége teljében. Muzsikus volt, hegedűművész, ünnepelt, körülrajongott férfi. A n ő egy 19 éves, félig kinyílt rózsa. A férfi undorodott a nagy város idegölő forgatagától, menekülni akart az ünneplések, gratulációk elől, hát egy csöndes kis fészket választott az ország egy eldugott falujában, ahol zavartalan boldogságban tölthetik mézes heteiket.

Kart-karba öltve, soha el nem tűnő boldogsággal lelkűkben, járták itt a boldogság uttalan-utait.

Egy csöndes, eldugott fészek volt az. Egy csendes zavartalan falu, szelíd emberszerető néppel. Egy gyönyörű völgyben feküdt s szép kéklő hegyláncolatok ölelték körül.

Bolyongtak a völgyben, a hegyoldalakon. Megpihentek a sziklaodukban s leheve- redtek a völgy pázsitjába. Gyönyörködtek a pásztortüzekben, a pásztor mélabus furulyá- zásában.

A férfi zenész volt s a csodás levegő, a vadregényes természeti szépségek nem egyszer megihlették lelkét. Zeneszerző is volt és itt az eldugott világrészben, távol a világ zajától irta legszebb alkotásait.

Egyszer kirándultak a hegytetőre. Gyönyörű szép májusi alkonyat volt. Már itt teljes szinpompában illatozott a természet.

f

Mire falértek egészen bealkonyult. A nap régen; leáldozott az égen már előtünedez- tek a csillagok. Körülöttük nagy némaság volt, csak távolról hallatszott néha-néha egy- egy elkésett, eltévedt furulyaszó. A messzi távolból pásztortüzek világa tört elő.

A művész és felesége ott állt a hegyoldalon s mámoros lélekkel bámultak le a csendes, nyugvó falura. Olyan szép, tünemény- szerü volt ez, hogy a lelkűket különös izgalom reszkettette meg.

A csomagban, amit magukkal hoztak, ott volt a hegedű is. Az elmaradhatatlan kincseket érő száraz fa. Amely annyi könnyet csalt ki az emberek szeméből.

És a férfi kiállt az éjszakába. Lelkében egy különös érzéssel, nagy, szent izgalommal játszani kezdett. Amint sudár termetével, le- omló feketefürtivel, kipirosodott arcával, hegedülve ott állt a hegyoldalon s a hegedű fájón, vágyón belesirt a csöndes, varázsos éjszakába, olyan volt, mint Orpheus.

Az asszony ott ült egy sziklatörmeléken s egy nagy földöntúli boldogság érzetével bámult a művészre.

A hegedű hangra, mintha megelevenült volna a tájék. A csendes, lágy szellő messze vitte a hegedű varázsos hangjait s megremegtette az élők szivét. Mintha egy nagy hallószerv lett volna az egész vidék.

És ott a domboldalon egy lélek önfeledt boldogságával játszott a művész s egy asz- szonyi lélek boldog megértésével hallgatta az asszony.

Azóta 50 év repült el felettük, tele megértő boldogsággal. A férfit öreggé, világtalanná tette a kora, meg az élete. Az egykor viruló leányzóból szürkülő hajú matróna lett. Elrepült felettük az élet, megöregedtek s látni akarták még egyszer első boldogságuk színhelyét. Nászutazni akartak mégegyszer. Úgy, mint akkor, 50 év előtt.

De ötven év nagy idő. Nem csak ők változtak meg, más lett az a környezet is, amelybe vissza vágytak. Az asszony tudta ezt, látta. Már a vonatból észrevette, hogy a csendes kis helységből nyüzsgő város lett. Fájt, sajgóit a szíve, de megakarta őrizni a férfi illúzióit. A bogárhátu, fehérre meszelt zsuppos házak helyén kőházak emelkedtek, s a város végén magas kémények emelkedtek az ég felé.

Megváltozott minden; az ifjúból öreg lett, s a falu várossá nőtte ki magát.

*

— Ez itt ... — mondta az asszony rejtett fájdalommal, mikor a falun keresztül mentek, — ez itt az az utca, ame'ven any- nyit bolyongtunk. Körülöttünk, mint akkor, fehérre meszelt házak. Az emberek barátságosok. Mintha ismernének, mind . . • mind kalapot emelnek. Mint akkor . . . tudod?

Amott a kis templom, amelynek harangja — emlékszel — mennyiszer megnyugtatott. Itt a papiak, amott lakik a tanító.

— Mintha többen járnának most az utcán . . .

— Ünnep van édes öregem, ünnep, azért a nyüzsgés.

— S mintha kocsik zörögnének körülöttünk . . .

— Nem jól hallod, nem bizony. Más zaj az, nem kocsizörgés . . . Mire való már megint a hitetlenkedés.

így ámította az asszony a férfit.

A világtalan művész a hegyoldalra vágyott. Úgy, mint akkor.

Alkonyodott újra; de mégis, mintha más alkonyat borult volna most a tájra.

Kimentek hát a hegyoldalra. Újra leszállt az est, s fáradt, átláthatatlan, poros sötétség ült a tájra. A férfi ebből mit sem látott, csak az asszony lelke sajgott miatta.

Feljöttek a csillagok s az ősz, meghajlott művész ott állott a domboldalon. Kezében a hegedű, mint akkor. Lelke az emlékek hatása alatt átszellemült.

Játszani kezdett, s egy fáradt művész danája sirt bele az éjszakába.

Sirt, zokogott a hegedű, s régi melódiák hangja rezgett a levegőben. A hold megvilágította a művészt. Nagy leomló szürke haja ide-oda imbolygóit. És mintha megelevenedne a természet s minden — minden azt az elkésett zeneszót hallgatta volna.

És az öreg művész lelke újra mámorban égett. Visszatért leikébe a múlt. ügy érezte, hogy újra ifjú. újra fiatal, hogy minden, minden az ő, az ők boldogságukra van teremtve. S még különösebh ihlettel játszott a hegedűn. Sirt, zokogott a hegedű, mintha érezte volna, hogy egy megvénhedt muzsikus hattyúdalát bocsátja szélnek.

S ekkor történt meg a katasztrófa. A hegedű sirt, zokogott, összeolvadt az öreg muzsikus lelkének zokogó húrjával s ekkor a legigazibb, legmelegebb hangokba belecsapott valami, amitől lehanyatlott az öreg művész karja, amitől tompán ránehezedett valami a lelkére, amitől kialudt, végsőt dobbant egy örökifjú szív.

Egy gyár dudált a közelben, s annak bántó, idegölő zaja ébresztette öntudatra a művészt. Megértette rögtön, hogy ez a valóság. Érezte, hogy hazugság volt minden, amit hitt.

Ez a felfedezés összeomlasztotta. Beledőlt a felesége karjaiba és sohasem tért többé öntudatra.

Utolsó perceiben, ébredő öntudattal szólt környezetéhez:

— Hegedű: ideál ... a gyár: a valóság. Ez az élet.

Senkisem értette, csak az asszony tudta, hogy egy kis csalódás ölte meg.

gj§ Telefon szám 283*

^ (3tl$öltözl*öáés all^altnáDal g

rH rH

^ előforduló pillamos áíalalpíásol* ^ ,0 és jauiíásol^ a legjuíányosabb >o

ár mellett £ipóf villan?- 'S*

p készülnél* — ■ szerelő* g

Jj nél Deál(*íér tl. szám Halmi* Jh © ház. — Ugyanott eg? ügyes © fiú tanulóul feluétetil(. =

Telefon szám 283. H

fi pipi

J

valódi terméstajtékból

S? Bánit József

tajték-pipa metszőnél kaphatók vagy tetszés szerint megren- JäyjtgjSök szakszerüen védelhetö.

Szatmár, Deák-tér,

_______ geztetnek. o o

Gl

ndl - cukrászda mellettTANTAL-LÁMPA.

A legjobb fémszálas izzólámpa. Árammegtakaritás kb. 6o%.

Fehér fénnyel ég Rázkódásoknak ellenáll.

Égési óráinak száma meghaladja bármely izzólámpáét.

Minden helyzetben, tehát fölfelé állóan, ferdén, oldalt egyformán, kifogástalanul ég. Olcsóbb a többi fémszálas izzólámpánál. Nagyobb rendeléseknél magas engedmény.

MAGYAR SIEMENS - SCHUCKERT- MŰVEK- BUDAPEST VI., TERÉZ-KÖRUT se. SZÁM. =