Szamos, 1911. november (43. évfolyam, 250-274. szám)

1911-11-04 / 252. szám

4. oldal. SZAMOS i.1911. november 4. 252.) sr.ám. Elitéit verekedők. Bált rendezett a lázárii fiatalság a nyáron s a megjelentek jókedvűen járták a csárdást. A mulatság rendben folyt mindaddig, mig a legények az italtól el nem áztak. Ekkor aztán három lázárii legény Princ János, Princ Pál és Riskó Albert úgy elverték Pálya;di István lázárii legényt, hogy ez két hónapig uem kívánt, nem is bírt mulatságba menni. A kir. törvényszék a tegn p tartott főtárgya- láson a verekedő legényeket fejenkőt 1—1 havi fogházra ítélte. Az Ítélet ellen úgy a legények, mint az ügyész felebbeztek. Arcképes igazolványok le­szállított árban Friss Lenke Deák-lóri fény­képészeti műtermében csakis nov., dec. és január hónapban készülnek. A fejlődés jele. Szatmár város és a vármegye erős fejlődése az utolsó évti­zedben jelentékeny eredményeket ért el. Különösen kereskedelmünk halad nagy lé­pésekben előre. Ezen körülménynek tulajdo­nítható, hogy a 2 évenként megjelenő Szatmárvármegyeczimjegyzélc és nap tára, közszükségletté vált. Kereskedőink ezen műnek, mely bár kezdetben nem va lami tökéletes veit, nagy hasznát vehették, mert benne megtalálták a vármegye min­den számottevő tényezőjét, intézményét és személyét. Ezen év decunber havában már a IV-ik évfolyam fogja elhagyni a sajtót, természetesen javított és bővített formában. Számos olyan uj adat jön bele, ami az el­múlt években nem volt. Nagy példányszáma, valamint azon körülmény, hogy egész éven át közkézen forog alkalmassá teszi a hir­detésre, felhívjuk tehát az érdeklődőket, hogy legkésőbb november hó 15 ig ez iránt la­punk kiadóhivatalát felkeresni szíveskedjenek. Főszerkesztő: Dr. Shik Elemér. Felelős szerkesztő : Dénes Sándor. Szatmár-erdődi h. é. vasút menetrendje. Kossuth'kevttől indul: Szatmárhegyre reggel 4-48, 8 49., 11-49. d. u. 2,30. este 713. Iskoláig d. u. 5 30. Deák-térig röggel 8-10., d. u. 112. Gőzfürészig reggel 9-14., 10-15. délután 1- 54., 4 04., 6 07. Érkezik: Iskolához d. u. 5 42. Deák-térre reggel 8-19. d. u. 1-21. Oőzfürészre reggel 938., 1040. d. u 2- 22., 4-28. este 6 33. Szatmárhegyre reggel 6-04.. 10-3. délután 12-59., 3-51. este 9 05. Szatmár hegy piaczr ól indul: reggel 6 28., 7-43., 10-11. d. u. 1-04., 5 41. Iskolától indul d. u. 5-48. Gőzfürészről indul reggel 4 20 , 9-44. d. u. 12-21., 3.30., 5-00. Deák-térről indul reggel 8 21., d. u. 125. Kossuth-kerthez érkezik: Deák-térről reggel 8-30. d. u. 1-34. Iskolától este 6 00. Gőzfürészről reggel 4-44.," 8 00, 10-08. d. u. 12-45., 3-54., 5-24. Szatmárhegyről reggel 8 00., 8-59., 11-20., d. u. 214., 7-01. Szatmárhegypiaczr ól indul: reggel 6-07. d. u. 3-57. esto 9-09. Erdődre érkezik: reggel 6 37. d. u. 4-26. este 9 54. Károlyi-erdődről indul: reggel 5-47., 711. d. u. 5-06. Hegypiaczra érkezik: reggel 6-23., 7 38. d. u. 5 35. Mladenesik Zoltán hirdetési ügyvezető. Az összes fertőző betegségek, mini Kolera, Typhus, stb. ellen a legjobb óvszer az orvosszak­tekintélyek által ajánlott baktérium- mentes és szénsavdus MUSCHONüBUZIASFURÜO IBUZ1Á51 PHÖHira Főraktár a „Szatmári Kereskedelmi részvénytársaság “-nál. Továbbá kap­ható minden jobb fűszer- és csemege­kereskedésben. Kelletees, olcsó szórakozás! A „HAZAM ‘ kávéházban még eddig nem látott, rendkívül érdekes, szemet nem rontó mozgó - fényképek á la Uránia kerülnek bemutatásra. A rendkívül érdekes műsor a kővetkező: 1. Húsz éves találkozó, (humoros.) 2. A két jó barát, (színes.) 3. A halottrabló, (dráma.) 4. A két árva, (nagy dráma.) 5. Mikor a cseléd mulat, (humoros.) 6. Nagy dolog a háború, (dráma.) Vasárnap délután nagy előadás. Belépő-díj nincs I Szolid kiszolgálás ! Tiszta italok ! Szives pártfogást kér Weisz Izidor kávés. MILLIÓK használják rekedtség katarrhus, nyálkásodás,! I Köhögés görcsös és szamárhurut ellen a Kaiser-féle melI-kamelIákat a „3 fenyővel“ üflCn közjegyzőileg hitelesített orvosi ésj OUüU privát 1) zonyitvány igazolja a sikerét. u Könnyen hozzáférhető és ízletes bon­bon. Egy csomag 20 és 40 fill. Egy doboz 60 I fillérért kapható : Bossin József-féie gyóuytár- __ ban, Lővvinger Józse nél és Bartók Lászlónál Bj ä fiatalság is ©® tum. szfpség M Minden hölgy, aki csak egy cseppot is gondot fordít arra, hogy fiatal s üde arcbőrét ne csak megőrizze, de annak finomságát fokozza is, vagy vigyáznia kell arra, hogy ne üljön fel a hangzatos reklámoknak, melyek mindenféle titkos szereket ígérnek a szépség előmozdítá­sára, de legtöbbnyire hatástalanok, sőt ártalmasok is. Ezért szerezze be minden úri hölgy a kipróbált és számos előkelő nő által hatásosnak elismert ------: Vé nus eremet (80 fill.), Vénus __________________szappant (80 f.), Vén us-poudert (1 K), Vénus arcvizet (1 K 60 f.), nappali használatra. — Éjjeli X. kamforos aretenócsöt ^ és a hozzávaló francia epe szappant (70 fillérért.) Ezen kitűnő szerek teljesen ártalmatla­nok és biztos hatásúak. Beszerezhetők: a „Szentháromság“ gyógyszertárában Szatmáron, Deák-tér 12 Lábizzadás ft .XbilSb' szer a Podanosnin. Ára 1 K 20 fillér és a hozzávaló solicil hűsítő por 70 fillér. Közgazdaság. Gs bom a ííjeI e t. Budapest, 1911. okt. 31. Határidő Déli zárlat. Buzakinálat és vétolkodv mérsékelt. Mérsékelt irányzat mollott 18.000 mótermázsa került forgalomba változatlan árakon. Egyéb gabonanemek változatlanok. Idő: derült. Bnza 1911 - 1912 Rozs „ n n októberre — áprilisra — «Któberre — áprilisra — — 11 89-90 — 10-40-41 Zab . OKtó bérré — — —•------­m f t áprilisra — — 964-65 Tengeri. májusra — — 8 57-58 Repce , “ —• — —— Értéktőzsde. Déli tőzsde. Délutáni zárlat. Magyarhitel Osztrákkital Korona járadék 843-50 648-50 Makulatúra papiros lapunk kiadóhivatalában kapható. Eladó telkeink. Szentvéren, a vasúti állomás átellenében 51, 58, 63. és 66. sz. telkeinket eladjuk kedvező fizetési ——t------ feltételek mellett == Ne uschlosz Testvérek Eötvös-utca 2. szám. Szatmár. A régi Koronával szemben. Irodai telefon szám 16 Gazdasági telefon szám 155.

Next

/
Thumbnails
Contents