Szamos, 1911. november (43. évfolyam, 250-274. szám)
1911-11-24 / 269. szám
4. oldal. SZAMOS (1911. november 24. 269.) s<sám. szatetszést keltett a ' izottság előbbi méltánytalan határozata, épp oly szimpátiával fogadták az utóbbit. Felekezeti tanítók arcképes igazolványainak jövő évi érvényesítése tárgyában a vallás- és közoktatásagyi miniszter a kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg eddigi szokástól eltérően a következőleg intézkedett : A nem állami tanszemélyzet, beleértve az összes népoktatási tanintézeteket, a féláru vasúti menetjegyek váltására jogosító arcképes igazolványoknak a következő évre való érvényesítését tanintézetenként együttesen tartozik kérelmezni s pedig az illetékes kir. tanfelügyelők u'ján. A közös s az iskolaszéki elnök által láttamozott folyamodványokhoz az illetők névjegyzéke is csatolandó s erre annyiszor két (2) K értékű postabélyeg ragasztandó fel, ahány személy neve azon foglaltatik. Magától értetődik, hogy ezen kérvények minden évben legkésőbb december végéig nyújtandók be a már említett helyre, honnét ezek ezentúl direkt lesznek a máv. igazgatóságához továbbítva. Később érkezett, avagy hiányosan kiállított nem helyesen bélyegeit kérvények tárgyalás nélkül visszuutasittatnak. Színházak művészi személyzete betegség esetére való biztosítási kötelezettség alá esik. Egy kerületi munkásbiztosiló pénztár panaszszal élt a közigazgató3ági hatóságnak egy színésznő kórházi ápolási költségének viselési kötelezettségét megállapító határozata ellen. E panasz ügyében végső- fokon a m. kir. közigazgatási biióság a következőleg határozott: A magyar királyi közigazgatási bíróság a panasznak helyt nem ad. Indokok: Az 1907. XIX. t.-c. 1. §-a értelmiben betegség esetére való biztosítási kötelezettség alá esnek a színházaknál alkalmazottak, ha fizetésük 2400 koronát, illetve naponként 8 koronát meg nem ha ladja. A jelen esetben beigazolast nyert, hogy ápolt, aki a színháznál mint segód- szinésznő és táncosnő évi 720 korona fize téssol van alkalmazva s igy a fentidózett törvény értelmében biztosítási kötelezettség alá esik, miért is a panaszos pénztár az ügyben eljárt hatóságok által törvényszerűen köteleztetett. Az említett indokokból a bíróság a panasznak helyt nem adhatott. Az 1907. évi XIX. t.-c. 1. §-a 2. pontjának világos rendelkezését csak megerősíti é fenti határozat s föltétien alapot nyújt arra, hogy a kerületi munkásbiztositó pénztárak elkerülhetetlen kötelezettségük teljesítéséhez, a színházak művészi személyzetének 2400 korona évi fizetést túl nem haladó tagjainak bevonásához most már ha'adék nélkül hozzáfogjanak. Megbüntettek egy kontárt cimü tegnapi cikkünkre vonatkozólag felkérettünk annak a konstatálására, hogy a lapunkban közölt rendőrbirói Ítélet még nem jogerős, az felebbezés alatt áll. A Népkonyha jóltevói. Halász Mórné úrnő 10 koronát adott e Népkonyha szegényeinek, melyért ezúton mond hálás köszönetét az elnökség. Egy szemért nyolc napi fogház. Még a nyár folyamán történt Avasfelsőfa luban, hogy Gsicsó Péter ottani juhász a revolverével játszadozott, miközben az elsült s Papp Gusztáv szemébe fúródott, aki ennek következtében megvakult. A kir törvényszék ezért nyolc napi fogházra Ítélte. Járvány Nagykárolyban. Nagykárolyban már két hét óta dühöng a skárlát és a difteriti3z s a hatóság a gimnázium kivételével az összes iskolákat bezáratta. Egy kis fiú bünlajstroma. Minden szószaporitás, felesleges kommentár helyett alább leközöljük egy alig tizenkétéves fiúnak : Triff János felsőbányái lakosnak a bünlajstromát, amely ékesen szóló cáfolata azon kevesek feltevésének, akik a gyermekekben csak az ártatlanságot látják, minden bűn, minden gonoszság nélkül. Ez az alig 12 éves kis fíu egész sorozatát követte el a lopásoknak s ebből Ítélve nem sok jót várhat tőle az emberiség. Felsőbányán özv. Puskás Antalné kerti lakásának ablakán bemászott s több gyermekruhát és egy pár cipőt, ifj Róth Lázár felsőbányái kereskedőtől öt kilogramm szekórkenőcsöt, Korda Iliátói 10 kilogramm búzalisztet, Vogel Mihály pincéjéből öt üveg sört, a vasúti állomásról nagymennyiségű almát, Triff Antalnéíól öt koronát, Rogozsán Kornéltól egy órát, Grozinger Izsáktól és még több felsőbányái ldkoslól külömbözö tárgyakat lopott el. Ezeket a holmikat a fiatal gonosztevő részint értékesítette s az igy szerzett pénzen élelmiszereket s nyalánkságokat vett s a barátait megvendégelte. Erről azonban a csendőrség is tudomást szerzett és a fiatal, rossz útra tévedt fiú ellen megindították a fiatalkorúak tanácsa előtt az eljárást. Szerencsétlenség egy névnapi mulatságon. . Rémes szerencsétlenség történt Pusztaujlak községben egy névnapi mulatság alkalmával. A legények már alaposan beboroztak, amikor Varga Imre bement a másik szobába, ahol egy vadászfegyver volt a falon. Levette és megtöltötte vaktöltéssel, hogy majd odakint elsüti az örömnap liszteletére. Közben bement hozzá Horváth István, szintén odavaló legény, aki ki akarta hívni a társát az udvarra, Varga kezében a fegyver hirtelen elsült és vak- töltés pipirfojtása behatolt a közvetlen közelben á'ló Horváth István testébe, aki véresen, eszméletlenül esett össze. Súlyos sebével beszállították a közkórházba. Kapadohányt loptak a legények. Mátészalkai tudósítónk írja, hogy két uj- falusi tanyai legény: Horkály Mihály és Viski János, Pál János ujfalusi dohánykertész pajtáját feltörték s onnan nagy meny- nyiségü knpadohányt loplak el. A lopott dohányokat egy istállóban rejtették el, de a Caendörség ráakadt a lopott dohányokra s a bűnvádi eljárást megindította a legények ellen. Az áruló zsiro.4 kalap. Salánki János piskolti gazdálkodónak a lakását a napokban feltörték s a lakásból nagymennyiségű ruha és ágyneműt, azonkívül két darab aranygyűrűt loptak el. A lakásban egy zsíros kalapot talált a csendőrség, amit a betörők a nagy sietségben ott felejtettek. A csendőrség nyomozott a kalap tulajdo nosa iránt s megállapította, hogy a betörést egy cigánybanda követte el, amelynek nyomában van a csendőrség. Születés, halál, házasság A szatmár- né-nelii l. kerületi anyakönyvi hivatalban 1911. nov. hó 23 án következő bejegyzések történtek: Születtek: Engel Sámuel, Glogyán Mihály, Kókai Lajos, Wald Gyula. Meghalt: Erdélyi Imrénó. Uj hirlapáruló üzlet. Az összes fővárosi újságok, köztük a Pesti Hírlap, élclapok, német lapok, „Szamos“ Friedmann Samu, Kazinczy-utcai tőzsdéjében nemcsak hétköznap, de ünnepnapon is egész nap kaphatók. Előfizetéseket egész hónapra elfogadok. Egy jó házból való fiú Vuja János czipőkereskedésében azonnal felvótotik. A fejlődés jele. Szatmár város és a vármegye erős fejlődése sz utolsó évtizedben jelentékeny eredményeket ért el. Különösen kereskedelmünk halad nagy lépésekben előre. Ezen körülménynek tulajdonítható, hogy a 2 évenként megjelenő Szatmár vármegye czimjegyzék és nap tára, közszükségletté vált. Kereskedőink ezen műnek, mely bár kezdetben nem va lami tökéletes veit, nagy hasznát vehették, mert benne megtalálták a vármegye minden számottevő tényezőjét, intézményét és személyét. Ezen év deeonber havában már a IV-ik évfolyam fogja elhagyni a sajtót, természetesen javított és bővített formában. Számos olyan uj adat jön bele, ami az elmúlt években nem volt. Nagy példányszáma, valamint azon körülmény, hogy egész óvon át közkézen forog alkalmassá teszi a hirdetésre, felhívjuk tehát az érdeklődőket, hogy legkésőbb november hó 15-ig ez iránt lapunk kiadóhivatalát fölkeresni szíveskedjenek. Főszerkesztő: Dr. Shik Elemér. Felelős szerkesztő : Dénes Sándor. Ga bon a üzlet. Budapest, 1011. nov. 23. Határidő Déli zárlat. Ruzakinálat mérsékelt, vételkedv csekély. Szilárd irányzat mellett 15.000 métermázsa került forgalomba 5 f.-rel drágább árakon. Egyéb gabonanemüek nyugodtak. Idő: borult. Búza 1911 októberre —-- —i'_____ . 1912 áprilisra — — 1183-84 Róza . októberre —-- --•_____ » n á prilisra —- 10-32 -34 Zab októberre —-- --•------» n áprilisra — — 9-79-80 Tengeri. májusra — — 8 49-50 Repce . —-- --•------A m. kir. államvasutak menetrendje. Érvényes 1911. május 1-től. Szatm&rról indul: M.-Sziget-felé Bpoat-telá Püspökladányig Budapest-felé személy v. „ személy v. „ gyors v. „ személy v. „ gyors v. „ személy v. Tvszsz. gyorsv. „ személy v. „ személy v. „ személy v. Felsőbányára vegyes v. „ személy v. ,, személy v. Fehérgyarmatra vegyes v. „ személy v. „ vegyes v. Mátészalkára vegyes v. „ személy v. „ vegyes v. aikszádra vegyes vénát . Személy vonat szórd án Vegyes vonat Károlyi Erdődre Motoros Erdődig „ Szatinárhegylg Erdődig’ „ Szatmárhegyig „ Erdődig G ilvácaról Nagysomkutra Püspökladányból Tvszsz. Oyorsvonat Budapestről . Személyvonat „ Gyorsvonat „ Személyvonat „ " Püspökl’adánybői M.-Sziget-felé gyors v. „ személy v. személy v. ,, személy v. személy v. személy v. személy v. vegyes v. regg. s 24 este 7 12 este 10 16 regg. A 28 regg. 8 44 d. a. 2 21 d. u. 8 d. u. 1 44 <1. u. a 23 este 7 21 éjjel a 81 regg. 6 07 regg. 6 18 d. u. 2 10 este 7 86 regg. A Ifi d. u. 2 50 este 7 SÍ regg. 6 81 d. u. 2 81 este 7 29 d. e. 9 00 d. u. 3 06 este 7 26 regg. 4 48 d. e. 8 49 d. e. 11 49 d. a. 2 80 este A 07 este 7 18 regg. 6 40 d. a. 8 68 tezik: Felsőbányáról Fehérgyarmatról vegyes v. „ személy v. „ vegyes v. Mátészalkáról vegyes v. személy v. vegyes v. vegyes T. Blkazádról Vegyes v. ... Tvszsz. Jul. 1-től ang. si-lg Károly Erdődről Motoros .... „ Szatmárhegyröl . 1! Erdődről Szatmárhegyröl . Nagysomkutról . d. n. 1 81 d. n. s 20 este 7 11 este 9 40 éjjel 9 21 éjjel 6 62 regg. 8 as d. a. i 18 d. e. 8 84 éjjel 10 06 este « 67 regg. 8 10 regg. 8 29 d. a. 1 86 este « 44 regg. 7 48 d. n. í 80 este 8 62 regg. 8 20 d. u. 1 06 d. a. 8 27 regg. 8 08 este 6 60 este 10 06 regg. 8 0A d. e. 8 6t d. e. 11 20 d. n i 14 este, 7 01 éjjé 10 87 este 76 OO